2024.10.23, Szerda

Keresés: 8

Egyre magasabbra emelkedik a székesfehérvári kórház új tömbje – fotók és számok

2023.07.31

A Fejér-B.Á.L. és az Épkar kivitelezésében elkészülő belgyógyászati épületet és kivitelezésének részleteit most számokban is bemutatjuk.

Több mint két kilométeren tisztult meg az ágyazat a Budapest-Cegléd vasútvonalon

2023.07.31

A szakaszon a SWIETELSKY Vasúttechnika gépparkjának meghatározó tagja, az RM 80 UHR típusú ágyazatrostáló gép dolgozott.

Így épül a Jégkorszak a nyári hőségben Nyíregyházán az állatkertben – FOTÓK

2023.07.31

A ”KE-VÍZ 21” zRt. a főépülettel már el is készült. A látványosság többek között csónakkal bejárható vizes pályán acélszerkezetű pályával is várja majd az érdeklődőket.

M3: A metrópótlás sikertörténete II. rész – Forgalomtechnikai bravúrok, finomhangolás és kivitelezés

2023.07.30

Az M3-as metró rekonstrukciója alatti felszíni pótlás megvalósításában a legfontosabb feladat a buszsávok kialakítása és ezek fenntartása volt. Ehhez jelentős mértékű infrastruktúrafejlesztés és egyedi forgalomtechnikai megoldások kellettek. Bemutatjuk a kivitelező SWIETELSKY Magyarország Kft. valamint a fővárosi utak kezeléséért és üzemeltetéséért felelős Budapest Közút szerepét.  

Megújult oktatóközpontban, népszerű képzésekkel várja a pályakezdőket és a szakembereket a VAMAV

2023.07.28

A vasúti felépítményi szerkezeteket gyártó cég korszerű környezetet biztosít termékspecifikus kurzusaihoz és gyakornoki programjához.

Árvízben elveszett híd épült újjá Magyarország és Szlovákia között

2023.07.28

A Colas kivitelezésében új útkapcsolatok is létrejöttek a 71 méter hosszú közúti hídhoz kapcsolódva.

Rövidesen befejeződik a vasúti pálya helyreállítása Kétpónál

2023.07.27

Az SMD-80-as géplánc több száz méter hosszú megrongálódott vasúti pályát épít újra a szakaszon.

Megújul a Dunaújvárosi Egyetem szocreál épülete

2023.07.27

ZÁÉV Zrt. munkájával megvalósuló átfogó korszerűsítés során az épület fő struktúráját megtartják.

Kitűnő fenntarthatósági minősítést szerzett az M0-s és M3-as találkozási pontjánál felépülő East Gate Pro Business Park első üteme

2023.07.27

BREEAM International New Construction Very Good fenntarthatósági minősítést kapott a WING által fejlesztett East Gate Pro Business Park első ütemében átadott A1 és B1 csarnok, melyeket a Weinberg ’93 kivitelezett.

Elkészült a hazai kötöttpályásjármű-stratégia

2023.07.26

A stratégia tartalmazza a hazai és a nemzetközi forgalom kiszolgálásához szükséges újonnan beszerzésre kerülő járművek listáját.

Így fog kinézni Pécs új piaca, az év végére át is adják

2023.07.26

A Diána téri piac melletti terület is megszépül, a szökőkutat is felújítják.

A kamionforgalom helyzete javul jelentősen ezzel az útépítéssel Egerben

2023.07.26

A HE-DO még a hónapban átadja a város déli részén található ipari telephelyek és a kamionszervíz felújított bekötőútját.

Új szállóval bővült a Paks2 beruházás közvetlen környezete

2023.07.25

A beruházás során egy helyileg védett épületet újított fel a Grabarics, ugyanakkor egy új szárnyat is kialakított.

A legmodernebb pályákkal épült meg Budapest új sportkomplexuma

2023.07.24

A ZÁÉV Zrt. által kivitelezett sportközpont a Testnevelési Egyetem hallgatóin kívül nyitva áll majd a sportolni vágyó lakosság előtt is.

Új esélyt kap az építőipar

2023.07.24

Az új szabályozás összecseng azzal a követendő nyugat-európai mintával, amelynek során egy kevésbé magas, de a kapacitásokhoz igazított, és évről évre egyenletes volumenben ütemezi be az állam a nagyértékű építési beruházásait.

Fokozottan veszélyes környezetben zajlanak a stratégiai fontosságú gáztároló munkái

2023.07.31

Bár a legutóbbi nagyobb volumenű fejlesztést tíz évvel ezelőtt hajtotta végre a Vabeko Kft. Pusztadericsen, lényegében folyamatosan kulcsfontosságú feladatokat lát el a 340 millió köbméteres mobilgáz kapacitással bíró tárolóban.

A legmodernebb védelmi technológiát gyártó Rheinmetall-üzem építkezésen bizonyított az AGO Steel

2023.07.31

A fémszerkezet-üzletben folyamatosan fejlődő magyar vállalat a zalaegerszegi üzem építkezéséről osztotta meg lapunkkal a tapasztalatait.

Egyre látványosabbak a Kalocsa-Paks Duna-híd legyezői - galéria

2023.07.31

Magyarország jelenlegi legnagyobb hídépítési projektje ütemterv szerint halad előre, az utolsó mederhíd zömöt 2023 végén emelik be.

A kéznyomát hagyta Veszprém épített örökségében a Hónap Mérnöke - Interjú

2023.07.29

Pályafutása egy Balaton-felvidéki présházból indult, 14 éve pedig a VEMÉV-SZER Építő és Szerelőipari Kft.-t erősíti szaktudásával, tapasztalatával. Legyen az modern kivitelezés, műemlékvédelmi vagy speciális projekt, mindegyikben talál izgalmat és kihívást. A júliusi Hónap Mérnöke megtanulta élvezni az utat, a kivitelezés teljes folyamatát. Munkáihoz gyakran kötik korábbi emlékek, érzelmek, melyek egészen különleges pluszt adnak a napi munkához. Nagy Gábor projektvezető arról is beszélt, cége számára nagy büszkeség, hogy városuk, Veszprém felvirágoztatásában részt vehettek, mint generálkivitelezők.

Az ország délkeleti határánál így védekeznek az árvíz ellen - fotók

2023.07.28

A Kötiviép’B a körtvélyesi szivattyútelepet és a környező infrastruktúráját készíti fel a klímaváltozás kihívásaira.

Kirajzolódott az új nyomvonal az ország legkeletibb gyorsforgalmi projektjén - videó

2023.07.28

A közel 30 kilométeres négysávos út mellett négy különszintű csomópont is megépül, valamint egy híd a Kraszna-folyó felett.

Klímatudatos fejlesztéssel újult meg a pesti belváros egyik legismertebb utcája

2023.07.27

A fejlesztést többek közt víztakarékos öntözőrendszerrel, esővízgyűjtő ciszternával és a talajvizet hasznosító fúrt kúttal valósította meg a Penta.

Az idei év legnagyobb magyarországi beruházásában épül hatalmas üzemkomplexum Nyíregyházán

2023.07.27

580 milliárd forintos óriásprojekt sorozatban készül a kínai Sunwoda elektromos akkumulátorokat előállító létesítménye és a hozzá tartozó fejlesztések.

Új sportkomplexumot adtak át Keszthelyen

2023.07.26

A kivitelezés a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. munkájával valósult meg.

Világszínvonalú szennyvíztisztító-telepeket terveztek és kiviteleztek magyar cégek Afrikában

2023.07.26

A két szennyvíztisztító-telepet a magyar Pureco-Unit Konzorcium tervezte és valósította meg ghánai partnereivel együtt.

A főváros idei legnagyobb villamosfejlesztésén dolgozik a Colas - Fotók

2023.07.26

A beruházás eredményeképp ősztől a hűvösvölgyi vonalon is közlekedhetnek alacsonypadlós CAF-villamosok.

A szélsőséges időjárás korában erre figyelni kell – tiszai árvízbiztonságért felelős központot fejlesztenek

2023.07.25

Szolnokon dolgozik a Horváth Építőmester a vízügyi igazgatóság árvíz- és katasztrófavédelemért felelős létesítményén.

Átfogó felújítást kapott a fordítókorong a BKV járműtelepén

2023.07.25

A SWIETELSKY Vasúttechnika Kft. szakembereinek köszönhetően egy új berendezés teljesítményével egyenértékű fordítókorong üzemelhet a Kőér utcai telephelyen.  

Egy kevésbé feltűnő, de annál fontosabb elem a 83-as főút négysávosításában

2023.07.24

A Pureco által beszállított résfolyókatípust a legnagyobb terhelésnek kitett felületeken alkalmazzák.

Mohácsi Duna-híd: a tervek készen állnak a megvalósításra

2023.07.24

A kormányhatározat értelmében a Duna-híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat építési beruházása folytatódik, így a FŐMTERV által készített tervek megvalósítása elérhető közelségbe került.