2018.05.14
Az elsőként kiírt pályázaton öt szempont alapján értékelték a hidakat, ebben az évben a Dunán épült hidak versenyeztek.
2018.05.11
A 2010-ben hat nap alatt felépített átkelő teljesen új útburkolatot kapott. A 15 méter hosszú, felújított átkelő teherbírása 20 tonna.
2018.04.23
Egyre izgalmasabb munkafolyamatok zajlanak a 600 méteres, ferdekábeles híd projektjében, melyet a Hídépítő Zrt., valamint a Mészáros és Mészáros Kft. kivitelez.
2018.04.18
A NIF már keresi a kivitelezőt a több mint 26 kilométeres szakaszhoz, ahol egy 756 méter hosszú Tisza híd is létrejön.
2018.03.29
A Duna Aszfalt még idén ősszel átadja a város elkerülő útjának befejező, 3,3 kilométeres szakaszát.
2018.02.09
A Colas és a Délút által épített hódmezővásárhelyi elkerülőn március végén már közlekedhetnek az autósok, amennyiben a híd sikeresen vizsgázik a próbaterhelésen.
2018.01.02
A Duna Aszfalt, a Soltút, az Alisca Bau, valamint a Colas újítja fel és bővíti a megyeszékhely közútjait, illetve csatornahálózatait.
2017.12.15
678 tonnányi járművel terhelték meg a szerkezetet, ezzel a Strabag és a Hódút újabb fontos lépést tettek a győri elkerülő átadása felé.
2017.12.13
A vállalat egyik munkatársa lapunknak beszámolt róla, milyen kihívásokkal szembesültek a kivitelezők a helyiek által évtizedek óta várt projekt megvalósítása során.
2017.11.18
A mostari híd köveinek kiemelésének huszadik évfordulójára emlékeztek az A-Híd támogatásával. A cég jogelődje és a magyar katonaság a háború sújtotta Boszniában több hídépítési projektben is együttműködött.
2017.10.16
Az új komáromi Duna-híd kivitelezésénél a Hídépítő Zrt.-nek olyan feladatot kell megoldania, amire korábban nem volt példa Magyarországon. Az egyik legjelentősebb hazai közlekedési beruházásról a 2014-ben az Év Hidászának választott Orosz Károllyal beszélgettünk.
2017.10.13
Négy darab száztonnás hidraulikus nyomó 3,6 méteres mozgatásokkal tolja a helyére a hidat, amit a parton épített fel a Hódút és a Strabag.
2017.09.14
Összesen 16 projekt előkészítését vállalta be 2022-ig a kormány: többek közt a Szeged-Debrecen gyorsforgalmi út, a mohácsi Duna-híd és a lónyai Tisza-híd megépítése is célkeresztben.
2017.08.30
A cég három felüljárót kivitelez a Berettyóújfalu-Nagykereki szakaszon, közel 1,7 milliárd forintból.
2017.08.24
Nyomós okunk van rá, hogy épített örökségünk egyik kincsének inkább ma ünnepeljük a szülinapját, 175 évvel az alapkőletétel után. Vajon hányan tudjuk, hogy a Lánchíd átadása előtti felrobbantását az építésvezető akadályozta meg? És azt, hogy elsőként 70 ezer ellenséges katona használta, még félkész állapotában?
2018.05.13
Ilyen szerkezetű híd hazánkban még nincs, életnagyságú modellen tesztelték az átjárhatóságát. Az ívtartója legyártásához szükséges pontosságot Európában csak egy üzemben tudják biztosítani.
2018.04.25
A beruházás a versenypálya 1,8 milliárdos fejlesztésének legfontosabb eleme, így készül a szövetség a jövő évi világbajnokságra.
2018.04.20
Kihirdették a Dél-Pestet, Észak-Csepelt és Dél-Budát összekötő 2x3 sávos híd tervpályázatának eredményét.
2018.04.03
A HE-DO, a Penta és a KM Építő alkotta konzorcium az autópálya felett átívelő híd középső pillérein dolgozik.
2018.03.14
Az 5,2 kilométeres útvonalat a Hódút és a Strabag konzorciuma építette meg, a munkálatok során egy 395 méter hosszú hidat is kialakítottak.
2018.01.02
Az új híd 240 méteres támaszközzel jön létre a 17 ezres településen, amit jelenleg komp köt össze az újmohácsi városrésszel és a Duna-Tisza közével.
2017.12.28
Az ukrán határ közelében található Tiszamogyoróst és Lónyát jelenleg komp köti össze, 40 kilométerre van a legközelebbi híd.
2017.12.13
A vállalat egyik munkatársa lapunknak beszámolt róla, milyen kihívásokkal szembesültek a kivitelezők a helyiek által évtizedek óta várt projekt megvalósítása során.
2017.12.05
Felkerült rá a pályalemez: hamarosan átadják a forgalomnak a 813-as főút befejező szakaszát, melynek a híd is részét képezi.
2017.10.17
A 600 méteres, ferdekábeles híd nettó 28 milliárd forintos szlovák-magyar beruházásban épül, 2019 telén indulhat meg rajta a forgalom.
2017.10.16
Az új átkelő mellett összesen 21 kilométernyi 90 km/h-s haladási sebességű új utat is építenek.
2017.09.22
A 231 méteres tokaji Erzsébet-királyné híd új kerékpársávval és három nyomszéles gyalogossávval szélesedik, valamint átfogó felújítási munkálatokat hajtanak végre rajta.
2017.09.06
A győri elkerülő út leglátványosabb eleme közel jár a befejezéshez, a teljes útszakasz átadása pedig a jövő év második felére tehető.
2017.08.29
Többek közt a pécsi közlekedés egyik legfontosabb hídja és a 43-as út Makóra bevezető Maros-hídja is megújul, Baja mellett pedig új híd épül.
2017.08.16
Már készül a Rákóczi híddal párhuzamosan futó Déli összekötő vasúti híd átalakításának és bővítésének kiviteli terve.