Az ő esetében is az általános iskolai tanárok ismerték fel kiemelkedő rajzkészségét és a finommotorikus adottságait, ezért olyan pálya irányába terelték, ahol ezeket kibontakoztathatja. Székesfehérváriként a Jáky József Építőipari Szakközépiskolába tanult, amely akkoriban az egyik legerősebb intézménynek számított. Jó tanulmányi eredményeinek, valamint szakmai versenyeredményeinek köszönhetően végül felvételi nélkül kerülhetett a Budapesti Műszaki Egyetemre. Ott újabb választás elé került: építész- vagy építőmérnök legyen. Végül az építészmérnöki képzés szélesebb horizontja vonzotta: az a világ, amely az épület megszületésének gondolatától a tervezésen és kivitelezésen át egészen az üzemeltetésig számos szerepet kínál.

A BME gondolkodni, alkalmazkodni tanított

A Budapesti Műszaki Egyetem Építészkarának elvégzése után további három éven át az intézmény kötelékében maradt, PhD-képzésben. Meghatározónak tartja ezt az időszakot a szakmai pályafutásában. Tanárai és a tudományos munka révén már fiatalon elsajátíthatta azt a problémamegoldó, elemző gondolkodásmódot, amit sokan csak lassabban, a saját tapasztalataik révén szereznek meg. Kutatásának fókuszába az építéstechnológiák tartószerkezetekre gyakorolt visszahatása került. Ez előrelátó döntésnek bizonyult, mert az időszak egybeesett a rendszerváltozás utáni évekkel, amikor Magyarországon megjelentek a nagy nemzetközi ipari beruházások – például Székesfehérváron az IBM –, amelyek számos újdonságot hoztak. A multicégek gyártócsarnokai egészen más tér- és szerkezeti logikát kívántak meg, mint a korábbi, megszokott építési rendszerek.

Benzinkutak építésétől a nagyberuházásig

Első munkahelye egy családi vállalkozás volt, ahol kezdetben előkészítő mérnökként dolgozott. A cég elsősorban Nyugat-Magyarország benzinkútjainak építésében vett részt. Támogató közegben fejlődhetett, ahol mindig az aktuális szakmai tudásának megfelelő feladatokat kapott. Az első lakóparki beruházások megjelenésekor saját vállalkozásban lakóépületek, majd a Belügyminisztérium megbízásából rendőrségi épületek tervezésével is foglalkozott. Az ingatlanfejlesztéseknél a tervezési szakasz után egyre gyakrabban kapcsolódott be a kivitelezési folyamatokba, ami idővel újabb döntési helyzethez vezetett: maradni a kisvállalkozások világában, vagy továbblépni a nagyobb, összetettebb projektek felé.

Csapatmunkára cserélt tervezői magány

A tervezői munka és a kivitelezőkkel való kapcsolattartás alapján világossá vált számára, hogy a személyiségéhez jobban illik a közös munka és a kivitelezés folyamatosan változó, intenzív, olykor azonnali döntéseket követelő közege. Egy másik fontos felismerést is tett: a nagyobb, összetettebb projektek jobban érdekelték, ezekhez pedig olyan nagyvállalati háttér kellett, amelyben sokszereplős együttműködés, és valódi koordináció zajlik. A ZÁÉV előtt a Hazai Építő Zrt.-nél területi igazgatóként, majd a Közgépnél dolgozott. Utóbbi kötelékében részese volt számos dél-balatoni projektnek, és egyebek mellett a keszthelyi főtér rekonstrukciójának is.

A kivitelező felelőssége: bába lesz vagy árva?

Muskovits István szerint a kivitelezésben nem elég a műszaki felkészültség: a kommunikációnak, az érdekérvényesítésnek legalább annyira fontos szerepe van. Egy projektben egyszerre van jelen a megrendelő, a tervező, a kivitelező és a műszaki ellenőr, és bár mindegyikük ugyanazt a célt akarja – hogy a beruházás elkészüljön –, mégis mindegyikük más szempontból, más szemüvegen át nézi ugyanazt a helyzetet. Ebben a rendszerben a kivitelező gyakran első számú felelősségviselővé válik. Ha probléma van, a legtöbb esetben rajta kérik számon először a hibát, miközben a döntési kompetenciák nem mindig nála vannak.

„Azt szokták mondani: a sikernek sok anyja, sok bábája van. A kudarc meg mindig árva.”

Kulcsfontosságúnak tartja, hogy a kivitelező ne csak végrehajtó legyen, hanem képes legyen irányítani is a folyamatokat – úgy, hogy közben a szereplők között ne harc, hanem együttműködés alakuljon ki. Ehhez viszont meg kell tanulni a másik fél nyelvén beszélni. Egy tervezővel akkor lehet jól együtt dolgozni, ha a kivitelező érti a tervezői logikát is. Ugyanez igaz a beruházóra vagy a műszaki ellenőrre: eredményt csak akkor lehet elérni, ha a felek ugyanazt a problémát ugyanabból a nézőpontból tudják szemlélni.

„Nem azt kell elérnem, hogy aki velem szemben ül, az megértse, mit akarok, hanem nekem kell úgy mondanom, hogy azt értse, amit én akarok.”

A kivitelezésben, akár a fociban taktika és csapatjáték van

Saját bevallása szerint nem ért a focihoz, de érdeklik a taktikai elemzések, és előszeretettel jellemez egy-egy helyzetet a sportágból merített példákkal. Sok párhuzamot vél felfedezni a labdarúgás és a kivitelezés között, legyen szó csapatmunkáról vagy feladatmegosztásról.

„Messi sem képes egyedül gólt lőni, szüksége van ehhez társakra, csapatjátékra, olyanokra, akik továbbítják hozzá a labdát. Ha a kivitelezési csapatba berakok 11 Messit, abból káosz lesz. Kell olyan ember, aki hajlandó végigfutni az oldalvonalon a labdával, és nem okoz benne frusztrációt, hogy oda kell adnia a lasztit a Messinek.”

A másik lényeges hasonlóság, hogy látszólag a meccsen 11-11 ember kerget egy labdát. Valójában az igazán eredményes csapatoknál az adott mérkőzés sok részlete előre megtervezett. A Bayern München a közelmúltban egy mesterien kidolgozott taktikával képes volt megbontani a Barcelona szerkezetét és legyőzni őket. Az elemzésekben gyakran elhangzik, hogy az egyik csapat rákényszerítette az akaratát a másikra.

„A kivitelezésben, ha van előre kitalált taktika, és minden szereplőhöz képest, mindig több lépéssel előre gondolkodunk, akkor a megrendelőt úgy lehet abba az irányba terelni, hogy a végén azt hiszi, az az ő döntése volt, közben meg mi akartuk így.”

 

Nemcsak Ronaldóval és Messivel lehet meccset nyerni

Muskovits István főmérnökként azt vallja: a vezetés nem pozíció, hanem feladat. A vezető dolga nem az, hogy utasításokat adjon, hanem hogy amikor a munka elakad, megoldást adjon a csapatnak – nagyjából úgy, mint a fociban az edző. Az a fontos, hogy mindenki olyan feladatot kapjon, amit el tud végezni. Előfordulhat persze, hogy valaki valamilyen oknál fogva mégsem tud megoldani egy helyzetet, de akkor tudnia kell, kitől kérhet segítséget.
Volt olyan időszak, amikor egyszerre négy különböző projekt futott a keze alatt. Négy különböző megrendelővel, tervezőgárdával és csapattal dolgozott együtt a fehérvári kórház, a Közszolgálati Egyetem, a Sportkórház és a Citadella építésén. Ilyenkor a munkájának már csak 3 százaléka volt maga a szakma, 97 százaléka pedig problémamegoldás. Egy idő után ugyanis már nem is az a döntő, mi a feladat, hanem az, hogy az adott csapattal hogyan lehet azt megoldani.

„Ha az egyik csapat olyan, mint mondjuk a világ egyik legjobbjának számító Paris Saint-Germain, akkor tudja az ember, hogyan kell pályára küldeni. De egy vállalatnál sem mindenki Messi vagy Ronaldo, és nem is lenne jó, ha az lenne. Kellenek más típusú játékosok is. Ha viszont egy más összetételű csapattal, mondjuk a Pakssal megy ki az ember a pályára, akkor más taktikát kell választani. A vezető dolga az, hogy ezt felismerje: kivel mit és hogyan lehet megoldani. Az elvárás a tulajdonos és a felső vezetés részéről ugyanis mindig ugyanaz: a meccset meg kell nyerni.”

A jó csapatban nem egymás mellett, hanem egymásért dolgoznak

Muskovits István szerint a kivitelezésben nem a munkaköri leírások mechanikus követése tesz sikeressé egy projektet, hanem az, ha a csapat tagjai valóban egymást segítik. Nála alapelv, hogy ha valaki túlterhelt, a másiknak be kell segítenie. A projekt érdeke az első, nem a merev szerephatár.
Előfordult, hogy főmérnökként maga végzett olyan előkészítői feladatokat, amelyeket a túlterhelt kollégáitól átvett. Máskor pedig az építésvezetők segítettek be olyan munkába, amely formálisan nem az ő dolguk lett volna.

„Az igazi csapat onnan ismerhető fel, hogy a tagjai nem csupán egymás mellett, ugyanazon a projekten dolgoznak, hanem egymásért is. A projektet együtt kell megnyerni.”

Pszichológusnak is kell lenni

Főmérnökként nemcsak a csapatra, hanem annak tagjaira is nagy figyelmet fordít. A szakmai teljesítmény mögött mindig ott van az ember lelkiállapota, terhelhetősége és biztonságérzete is. A főmérnöknek ezért pszichológusnak is kell lennie. Nála az irodaajtó csak akkor van csukva, ha valaki négyszemközt szeretne beszélni vele.

„Érdemes ezért is focit nézni: hiába van nagy nevekből álló keret, ha nincs rend az öltözőben, abból nem lesz győzelem. Az edzőnek nem az a dolga, hogy tizenkettedik játékosként berohanjon a pályára és ő rúgja a gólt, hanem az, hogy olyan állapotba hozza a csapatot, hogy a játékosok meg tudják nyerni a meccset. Az építőiparban sincs ez másképp: ha a dolgozók fejben és lélekben rendben vannak, akkor lehet tőlük igazán jó teljesítményt várni. Ehhez viszont az kell, hogy meghallgassák őket.”

A cégvezetőktől, akikkel együtt dolgozhatott, nagyon sokat tanult. Istenes István, a ZÁÉV korábbi termelési igazgatója mindig azt mondta: a segédmunkást is meg kell hallgatni, mert lehet, hogy abban a kérdésben éppen neki van igaza.

„Én ezt ma is igaznak és követendőnek tartom. Egy jó vezető nem rang, beosztás alapján hallgat meg valakit. Odafigyel az elhangzottakra és, ha úgy ítéli meg, azt megfelelő súllyal képviseli a felette álló vezetők, adott esetben a tulajdonosok felé.”

Varázsló az Orczy-parkban?

Amikor Muskovits Istvánt a számára a különleges projektjeinek felsorolására kértük, az első ZÁÉV-es munkái közül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztésének első ütemét emelte ki.

„Amikor egy januári napon, hétfő délelőtt átvettük a munkaterületet, egy elhagyott, lepusztult, problémákkal terhelt területet jártunk be. Ahogy mentünk a bokros, fás részen és néztük, hogy melyik épület hol valósul meg, azt láttuk, hogy előttünk  a távolban felrebbent egy piros cipő, majd a fa túloldalán előbukkant a párja is. Először viccesen varázslónak hittük a váratlan jelenséget, majd kiderült számunkra, hogy a leendő építési területen az örömlányok éppen dolgoztak. Az Orczy-park akkoriban drogtanya és szabadtéri kupleráj volt. Az első kapavágás előtt nagy mennyiségű veszélyes hulladékot, köztük használt injekciós tűket kellett eltávolítani.”

Két évvel később már egy teljesen másik világ fogadta az embert: rendezett közpark jött létre, ahol ma már családok sétálnak, kisgyerekes szülők tolják a babakocsit, nyáron pedig táborok és közösségi programok töltik meg élettel a környéket.

„Az ilyen munkákban azt szeretem a legjobban, amikor egy beruházás nemcsak felépül, hanem rendet és valódi értéket teremt. Ez nemcsak a beruházónak, hanem a környéken élőknek és az egész városnak is kedvező.”

Citadella: okosépület-funkciók egy műemlékben

A Citadella felújítása részben hasonló okokból tartozik  Muskovits István számára a különleges projektek közé. Egy elhanyagolt, leromlott állapotú műemléket kellett Budapest kiemelt helyszínén, műemléki, szerkezeti és technológiai kihívást is jelentő projektben vonzó turisztikai is közösségi térré alakítani. A kivitelezés elején voltak kétségei a grandiózus, történelmi várfalak átvágása és az új terepszintek kialakítása miatt, de ma már úgy látja, hogy a megújult Citadella Budapest egyik leglátogatottabb helye lehet.
A fellegvár felújításából két olyan elemet emelt ki, amely a laikusoknak talán kevésbé feltűnő, szakmailag viszont komoly teljesítmény. Az egyik a rondella patkójában kialakított üveg fogadótér, amely Taraczky Dániel tervező szerint jelenleg Európa legnagyobb olyan szerkezete, ahol valóban minden elem üvegből készült. A másik legalább ekkora kihívás az volt, hogy a mai kor gépészeti, elektromos és légtechnikai rendszereit egy olyan történeti épületszerkezetbe kellett beilleszteni, amelyet eredetileg nyilvánvalóan nem ezek befogadására terveztek.

A Citadellánál olykor három méter vastag falszerkezeteken kellett átvezetni egy-egy rendszert, és úgy csatlakoztatni, hogy végül pontosan oda érkezzen, ahová kell, és utána még megbízhatóan működjön is.
„Olyan feladat volt, mintha valaki egy veterán autót szeretne teljesen korhűen felújítani, de közben automataváltót, sávtartó asszisztenst és tolatókamerát is bele akarna építeni. Egy autónál ez fel sem merül, egy épületnél viszont ma már szinte természetes elvárás, hogy azt okossá tegyük.”

Hibából előnyt kovácsolni

Muskovits István szerint a kivitelezésben rendszeresen adódnak olyan helyzetek, amikor egy hibát vagy rossz döntést menet közben kell korrigálni. Arra törekszik, hogy ebből a végén előnyt kovácsoljon. A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat budakeszi telepén az egyik kollégáját azért akarták kitiltani a bázis területéről, mert a biztonságért felelős járőrök kiszúrták, hogy a belépőkártyája nem nála volt, hanem az autóban. „Amikor következő kooperációra mentem direkt kiraktam a saját kártyámat a szélvédőre. Rövidesen szóvá tették az ellenőrzést végzők. Visszakérdeztem, hogy be tudják mutatni az igazolásukat arról, hogy sikeresen elvégezték a munkavédelmi oktatást, ami alapfeltétele egy építési területre történő belépésnek, mert éppen ott tartózkodnak. Kiderült, hogy nem.”
A történet vége az lett, hogy pár napon belül pontosították a szabályt: a kártyát nem kell a dolgozónál tartani, mert a nyakba akasztott zsinór munkavégzés közben balesetveszélyes lehet. Vagyis egy rossz helyzetből végül olyan döntés született, ami a kollégák napi munkáját segítette.

A családi kötelék

Bár az építőiparban időnként elkerülhetetlenek a rendkívüli helyzetek és a hétvégi feladatok, Muskovits István szerint alapvetően a családnak kell elsőbbséget adni. A ZÁÉV-nél nemcsak a családias légkört, hanem a családfókuszú szemléletet is fontosnak tartja. Úgy véli, ha egy csapat jól működik és előrelátóan szervezi a munkát, akkor a hétfőtől péntekig tartó időnek elegendőnek kell lennie a feladatok elvégzésére.

Aki nem tud pihenni, feltöltődni, az előbb-utóbb a munkájában sem tud ugyanúgy teljesíteni.

„Lehet jó karriert befutni és értékes projekteken dolgozni, de amikor vége lesz, nem a projekt megy oda az emberhez, hanem a család.”

Az eredményesség titka

Az eddigi több mint három évtizedes pályájára visszatekintve Muskovits István a legfontosabb tanulságként az alkalmazkodóképességet emelte ki. A szakma, a technológia, a gazdasági környezet, a projektek és a csapatok is folyamatosan átalakulnak, és hosszú távon az tud eredményes maradni, aki ezekhez a változásokhoz nemcsak alkalmazkodni tud, hanem előnyt is képes kovácsolni belőlük.

Kevesebb gép, kevesebb technológia, kincset érő tapasztalat

„Semmilyen mérnöki kötődés nem volt a családunkban, így a fizika és a matematika iránti érdeklődés terelt a műszaki pálya felé. Hogy végül a közutak világa mellett döntöttem, az csak a főiskolai évek alatt dőlt el” – mesélte a szakember. A Széchenyi István Főiskolán 1993-ban szerzett közlekedési építőmérnöki diplomát, majd egy évvel később szerkezetépítő végzettséget is. „A főiskolán több irányba is el lehetett indulni, de az útépítés volt az, ami igazán megfogott. Kézzelfogható, azonnali eredménye van” – fogalmazott.

Pályáját 1994-ben kezdte Békéscsabán, a Hódút Útépítő Kft.-nél, miután a házasságának köszönhetően Gyulára költözött. A kezdeti években a szakma alapjait tanulta meg: városi utak, járdák, kisebb felújítások, kátyúzások tartoztak a feladatai közé. „A kilencvenes években még egészen más volt a kivitelezés. Kevesebb gép, kevesebb technológia, sok minden a tapasztalaton múlt.”

Az idősebb művezetőktől, kollégáktól tanulta meg, hogyan lehet egy munkát nemcsak megtervezni, hanem ténylegesen meg is valósítani. „A főiskola elméletet ad, a szakmát viszont a terepen lehet elsajátítani.”

Ha dönteni kellett, ott és akkor kellett dönteni

A tanulóévek után gyorsan nőtt a felelőssége: művezetőként, majd építésvezetőként dolgozott, egyre összetettebb megyei és országos feladatokon. Az építésvezetői munka ekkor még jóval kevesebb digitális támogatással bírt.

„Nem voltak mobiltelefonok a terepen, az aszfaltkeverés, alapanyagbeszállítás ügyes bajos dolgait heti egyeztetéseken és a telefonfülkékből tudtuk menedzselni.” Ez a világ kicsit nyugisabb is volt emlékei szerint, de közben magára hagyatottabb is volt az ember. „Egy elakadásnál nem tudtunk egy percen belül valakitől segítséget kérni. Ha dönteni kellett, ott és akkor kellett dönteni, és a problémát a helyszínen megoldani.”

Ez a szemlélet végigkísérte a későbbi nagyberuházásokat is.

Az első igazán komplex projektje 2006-ban a gyulai belváros átépítése volt. A feladat messze túlmutatott a klasszikus útépítésen: közterek, parkok, szökőkutak, térburkolatok és közműkiváltások egyszerre jelentek meg a munkában. „Ez már városépítés volt, nem csak aszfaltozás, Gyula régi arculata teljesen átépült.” A projekt során meg kellett tanulni összehangolni a különböző szakágakat, az anyagbeszerzést és a kivitelezést úgy, hogy közben a város élhető maradjon. „Ekkor éreztem először, hogy ez a szakma nemcsak mérnöki, hanem szervezési és emberi feladat is.”

Az M44-esen kialakult szakmai kemény mag összeszokottsága sokat ér

A következő szintlépés 2013-ban jött el az M43-as autópálya Makó és országhatár közötti szakaszával, akkor már a Duna Group kötelékében, amelynek a Hódút időközben a tagjává vált. Itt szembesült igazán az autópálya-építés hatalmas volumenével.

„Teljesen más lépték: anyagban, gépekben, emberekben. Itt már nem lehet improvizálni, mindennek rendszerszinten kell működnie.” A logisztika, az anyagbeszerzés, keverőtelepek működtetése, a folyamatos anyagellátás újfajta gondolkodást igényelt: „Sok munkatársammal együtt ez volt ez első ilyen jellegű tapasztalatunk.”

Ezt követte az M44-es gyorsforgalmi út, ahol már vezető szerepben vett részt a kivitelezésben: „Békéscsabai főépítésvezetőként kerültem be a csapatba, amely előbb a Tiszakürt-Kondoros, majd az elsőnél később induló, de azzal párhuzamosan kivitelezett Kondoros-Békéscsaba szakaszon is dolgozott.”

Hangsúlyozta, ezeken a munkákon egy olyan szakmai kemény mag alakult ki, amellyel azóta is hatékonyan tudnak együtt dolgozni a legnagyobb projekteken. „Egy ilyen munkánál kulcskérdés az összeszokottság. Ha mindenki tudja, mi a dolga, akkor a problémák is sokkal jobban és gyorsabban kezelhetők.”

Nem is gondolnád, milyen mátrixot alkotnak a megyei közútfelújítások

Az M44-es projektet méretüket tekintve jóval kisebb, de tapasztalatok szempontjából nem kevésbé jelentős útfelújítások korszaka követte. „Jellemzően Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Pest vármegye területén dolgoztunk. Előfordult, hogy 20-nál is több projekt zajlott egyszerre, és évente akár 70-80 kilométernyi útfelújítást is elvégeztünk. Ennek az időszaknak volt egy mátrix jellege, hiszen mindezekhez több keverőtelep és számos kisebb nagyobb projektcsapat kapacitásait kellett egy időben összehangolni.”

Eltérő keresztmetszetekkel dolgoztak

Az M4-es gyorsforgalmi út Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti, 34 kilométeres szakasza újabb mérföldkövet jelentett a pályáján. A kivitelezés 2023-ban indult, a projektet 36 hónapos átfutási idővel tervezték, a szakaszt végül 2025 decemberében adták át a forgalomnak.

Az M4-es előző szakasza Abony és Törökszentmiklós között épült ki, szintén a Duna Group kivitelezésében: arról a projektről az ottani projektvezető egy podcastben úgy fogalmazott, minden előfordult, ami csak az útépítő szakmában előfordulhat. Nicoara Miklós tapasztalatai szerint nem volt ez máshogy a folytatólagosan megépített szakasznál sem.

A projekt különlegessége már az alaphelyzetből adódott: a beruházás egyfajta öszvér projekt volt. A Törökszentmiklós és Kisújszállás környéki elkerülők esetében meglévő kétsávos főutat kellett felújítani, miközben mellette új pálya épült ki. A középső, mintegy 20 kilométeres szakaszon viszont teljesen új, zöldmezős nyomvonalon haladt a kivitelezés. „Ráadásul három különböző keresztmetszeti kialakítással dolgoztunk egy projekten belül. Ez önmagában is ritka, de szervezésben, technológiában és ütemezésben is teljesen eltérő gondolkodást igényelt.”

Egyszerre kellett érvényesíteni a forgalmi, a kivitelezői és jogszabályi szempontokat

A legösszetettebb feladatot az elkerülő szakaszokon a forgalom folyamatos fenntartása jelentette. „A 4-es főút forgalmát nem lehetett leállítani, így a munkák nagy részét forgalom alatt kellett elvégezni” – mondta el. Ez gyakorlatban azt jelentette, hogy az új pálya egy részét előbb aszfalt kötőrétegig építették meg, majd ideiglenesen átterelték rá a forgalmat. Ezt követően újították fel a meglévő pályát. Amikor az elkészült, egy újabb átterelés után tudták befejezni az új pályát.

Külön feladatot képeztek a csomópontok, amelyekben öt-hatféle ideiglenes forgalmi állapotot kellett megtervezni és kivitelezni. „Ideiglenes körforgalmak, pályán átvezetések, szűkítések – ez már nagyon komoly közlekedés szakmai feladat volt.”

A terelési koncepciókat forgalomtechnikai tervezők bevonásával dolgozták ki, de a kivitelezési logikát a helyszíni csapat alakította ki.

„A jogszabályi keretek adottak, de azon belül nekünk kellett megtalálni azt a megoldást, ahol a forgalom is megy, mi is tudunk dolgozni, és a biztonság sem sérül.”

Zöldmezős szakasz: eljutni a munkaterületre

A zöldmezős részek ugyan kevesebb forgalmi konfliktussal jártak, de ott más jellegű kihívásokkal szembesültek. Pusztán a munkaterületre való bejutás érdekében mintegy 40 kilométernyi ideiglenes szállítóutat építettek ki, hogy a gépek és az anyagok minden időjárási körülmény között elérjék az építési helyszíneket.

A logisztikát tovább nehezítette a Nagykunsági-főcsatorna, amely kettévágta a nyomvonalat. „Nem volt rajta átkelési lehetőség, így a szállítási útvonalakat vissza kellett kötni a 4-es főútra. Ehhez persze vízügyi, önkormányzati és közútkezelői egyeztetések sorára volt szükség.”

Jövőbe mutató megoldást alkalmaztak a pályaszerkezetnél

Az M4-es projekt egyik legnagyobb szakmai újdonsága az alkalmazott pályaszerkezet volt. A korábbi gyakorlattól eltérően itt nem épült cementkötésű beton útalap (CKT), hanem egy rugalmasabb pályaszerkezet készült. „A védőréteg fölött 20 centiméter vastag zúzottkő szórt alap épült, erre pedig a megszokottnál vastagabb, négyrétegű aszfaltburkolat került” – magyarázta. Ez átlagosan kilenc centiméterrel több aszfaltot jelentett, mint a korábbi megoldások.

A technológia kivitelezése tanulási folyamat volt a csapat számára is. Több próbaszakaszt építettek, különböző tömörítési és kivitelezési módszerekkel. „Ki kellett tapasztalni, mennyi ideig lehet kitenni az időjárásnak, mikor lehet ráengedni a következő réteget, hogyan érjük el a megfelelő teherbírást és alakhelyességet.”

A cél egy rugalmasabb szerkezet létrehozása volt, amely jobban viseli a forgalmi terheléseket és csökkenti a hosszú távú károsodások esélyét. „Bízunk benne, hogy ez a megoldás irányt mutat majd a jövőben is.”

Soha nem az érdekelte, mi áll a névjegyén

A projektek méreteinek növekedésével párhuzamosan Nicoara Miklós szerepe is egyre inkább a szervezés és a koordinálás irányába tolódott el. A napi operatív döntések helyett ma már inkább a teljes rendszer működtetése tartozik hozzá.

Eközben a ranglétrán is mindig feljebb lépett, de ez sosem volt központi kérdés számára

„Engem soha nem érdekelt, hogy éppen művezetőnek, építésvezetőnek vagy projektigazgatónak hívnak. Tudjam, mi a dolgom, legyen meg hozzá a háttér, és legyen sikeres a projekt!”

Ez a két szó viszi tovább minden helyzetben

Amikor arról kérdeztük, mi ad lendületet a konfliktusokkal és kompromisszumokkal teli helyzetekben, a válasz egyszerű volt. „Szeretem csinálni! Mindig van benne valami új.”

Hangsúlyozta, legyen szó autóútról, közútfelújításról vagy egy belterületi körforgalom átépítéséről, minden feladat más gondolkodást és megoldást igényel. „A végeredmény ugyanaz, de az odavezető út mindig más. Elég csak az M44-re gondolni: két egyaránt alföldi szakasz, egymástól mindössze 40 kilométerre teljesen más adottságokkal bírt, és teljesen másképp kellett hozzáállni a kivitelezéshez.”

A legnagyobb visszaigazolást számára az átadások pillanatai adják.

„Az M44-es átadásánál a meginduló forgalom élén haladhattunk, és közben láttuk meg, hogy a keresztező földutaknál ott integetnek a környék lakosai – ez azért egy megható és emlékezetes pillanat volt. Ezek azok a dolgok, amelyekért érdemes csinálni.”

Pap András középiskolai tanulmányait egy székesfehérvári gimnáziumban végezte. Akkoriban még nem volt határozott elképzelése a jövőjéről, de a számok, a matematika szeretete, a gyakorlatias gondolkodás és a pályaorientációs napokon hallottak a műszaki terület felé terelték.

2006-ban kezdte meg tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karán, és már az első néhány félév után biztos volt abban, hogy jó helyen van.

„Nagyon hamar éreztem, hogy megérkeztem. Tudtam, hogy ez az én utam”

 – idézte fel.

Az alapképzést 2011-ben fejezte be, majd levelezőn szerezte meg a mesterdiplomát mint okleveles infrastruktúra építőmérnök.

„Biztos voltam abban, hogy ebben a szakmában az iskola mellett rengeteget számít az empirikus úton szerzett tudás. Úgyhogy ezen felbuzdulva elkezdtem az egyetem mellett munkát keresni.”

A munka világába a gazdasági válság kellős közepén lépett be, mérnöki kapcsolatok nélkül, így az elhelyezkedés nem volt egyszerű számára. Végül 2011 nyarán kapott lehetőséget a Közgép Zrt.-nél. Itt kezdődött vasúti pályafutása: munkahelyi mérnökként a Szajol–Kisújszállás és a Kisújszállás–Püspökladány projektekben dolgozott, ahol konzorciumi delegáltként projektmonitoring feladatokat is ellátott.

Az út- és vasútépítés már az egyetemen is érdekelte, ebben nagy szerepe volt dr. Kazinczy László oktatónak, aki szenvedéllyel tudta megszerettetni a vasúti pályát hallgatóival.

A terep hívása

Két évvel később, 2013-ban csatlakozott a STRABAG-hoz, ahol a békéscsabai projekt művezetőjeként kezdett dolgozni. A beruházás során átépült Békéscsaba vasútállomás vágányhálózata, a felsővezetéki rendszer, a térvilágítás, a kábelalépítmény, a villamos vontatási alállomás, valamint új csapadékvíz-elvezető rendszer és zajvédelem létesült.

„Szerettem volna többet kint lenni terepen, a munkaterületeken. Érezni a vasútépítés valódi ritmusát”

– mondta.

A vasútépítés komplexitását ekkor élte meg először igazán: a projektek nemcsak pályát, hanem műtárgyakat, állomási előtereket, zajvédelmet, aluljárókat, lifteket és zöldfelületi elemeket is magukban foglalnak. A magyar vasúti előírások sokrétűsége nem elriasztotta, hanem motiválta.

A dél-balatoni projekt Lepsény–Szántód-Kőröshegy szakaszán már megbízott építésvezetőként dolgozott. A fővárosból a Balaton déli partjára vezető vasútvonal 2010 óta több projektben átfogó felújításon esett át. A Székesfehérvár−Keszthely vasútvonal rekonstrukciója I. ütem 1. szakaszaként 2014-2015-ben a Lepsény–Szántód-Kőröshegy szakasz épült át. Az állomások között a meglévő vasúti pálya átépült, Szabadisóstó−Siófok−Zamárdi felső térségében új második vágány épült.

Itt meghatározó tapasztalat volt számára a nagygépes munkavégzés: a STRABAG konszern által biztosított németországi Matisa P95-ös együtemű felépítmény-átépítő géplánc naponta akár 1,5–2 kilométer pályát is képes átépíteni.

„Ez csúcstechnológia. Ami kézi, kisgépes módszerrel napokig tartana, az a géppel néhány óra alatt megvalósítható. De ehhez hónapokig tartó előkészítés, precíz tervezés és pontos logisztika szükséges.”

Komplex logisztika: a 80a vonal kihívásai

Pap András számára a Budapest–Hatvan vasútvonal (80a) korszerűsítése új szintet jelentett a szakmai pályafutásában, a STRABAG a Rákos-Gödöllő közötti beruházás konzorciumvezetője volt.

„Ez volt az első igazán nagy volumenű projekt, ahol építésvezetőként már nemcsak egy részfeladatért, hanem összetett munkaterületekért, ütemekért és csapatokért is feleltem.”

Vasútépítési szempontból kulcskérdés volt a végletekig átgondolt ütemterv, hogy a visszaépítésre alkalmas kibontott felépítményi anyag a megfelelő időben és helyszínen rendelkezésre álljon a nem átmenő vágányok építéséhez egyrészt projekten belül, továbbá a párhuzamosan futó Gödöllő-Hatvan kivitelezésén is. A logisztika megszervezése komoly kihívást jelentett a közel egyéves teljes kizárásban: a vasúti hosszúsíneket csak vágányon lehetett továbbítani, miközben a hídépítések miatt a munkaterületek egymástól elszigetelten voltak megközelíthetők.

„Ez egy több ismeretlenes feladat volt, amit nagyon élveztem. Ezen sokat dolgoztunk, de végül jól működött. Sokat merítettem belőle, motivációt adott”

– emelte ki.

Projektvezető-helyettesként új dimenziók nyíltak meg

A Békéscsaba–Lőkösháza vasútfejlesztés volt az első projekt, ahol projektvezető-helyettesként vett részt. A szerződés 2021 szeptemberében lépett hatályba, azonban már a kezdés előtt intenzív előkészítő munka folyt.

„Ez volt az első alkalom, hogy a szakmai munka mellett a menedzseri szemléletet is aktívan érvényesíteni kellett”

 – fogalmazott.

A projektben fővállalkozóként több száz ember munkáját kellett összehangolni. A STRABAG részéről mintegy 15 fős konzorciumvezetői magra épült a csapat, de minden konszern munkavállalót tekintve 200-300 fő dolgozott a kivitelezésen. A szakágak összehangolásán túl a külső szervezetekkel való kapcsolattartásra is kiemelt figyelmet kellett fordítani.

Saját innováció tervezésére és kivitelezésére is volt lehetőség

Különlegességként emelte ki, hogy Kétegyházán az aluljáró építése miatt szükséges volt két vágányban provizóriumok beépítésére.

„Úgy ítéltük meg, hogy elegendő idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy saját elképzelés alapján készíttessünk egy provizóriumot, amely a későbbiekben bármikor újra felhasználható. A három külön elemből álló provizórium több mint 35 méteres hosszúságúra alakítható. Megterveztetése, legyártatása és a vasúti alkalmazási engedélyek megszerzése határidőre megtörtént. Így elkészült egy STRABAG-hoz köthető univerzális provizórium, mely közel egy éven át megbízhatóan szolgált az állomásban.”

A projektet nehezítette, hogy a vasútvonal mintegy 10 kilométeren a Natura 2000-es védettségű Kígyósi-pusztán vezet át. A belvizes terület csak az állomásvégekről volt megközelíthető, ezért a szakágaknak egyedi technológiai megoldásokat kellett alkalmazniuk. Geotechnikai szakértők és a tervezők bevonásával sikerült kezelni a problémát.

A projekt egyik legösszetettebb feladata a régi, mechanikus biztosítóberendezés kiváltása volt modern, elektronikus rendszerrel. A munkát ideiglenes üzemeltetés mellett, több lépcsőben kellett végrehajtani. A vasútüzem zavartalanságát ideiglenes forgalmi és távközlési konténerek biztosították, miközben az épületekben zajlottak a felújítási munkák.

További kihívás volt, hogy a projekt elején kétszer 10 napos vágányzári időszakban kellett annyi végleges vágánykapcsolatot vagy szükség szerint ideiglenest kialakítani, hogy ezt a kétszer 10 napot követően a vasúti forgalom legalább egy vágányon folyamatosan tudjon haladni, a teljes konzorciumi ütemtervet erre alapozva kellett kialakítani.

„Az a legszebb, amikor a munkánk mindenkié lesz”

Miután a projekteken végighaladva megismertük szakmai pályáját, áttértünk András jövőre vonatkozó elképzeléseire és mérnöki hivatásának ars poeticájára.

Arról tájékoztatott, hogy szakmai stábjuk tagja a STRABAG nemzetközi délkelet-európai vasútépítési direkciójának, így lehetőségük adódik romániai és horvátországi projektekbe is bekapcsolódni.

A jövőre nézve új kihívásokra is nyitott:

„Nagyon szívesen kipróbálnám magam egy városi villamos projektben vagy akár egy földalatti metróátépítésben. Ezek a vasútépítés különleges gyöngyszemei.”

Amikor a mérnöki hivatás szépségéről kérdeztük, nem kellett sokat gondolkodnia:

„A leginspirálóbb számomra, hogy olyan tereken dolgozunk, amelyek a projekt átadása után mindenki számára elérhetővé válnak. Az utasok kényelmesebben, biztonságosabban közlekedhetnek, és a vasúti dolgozók is jobb körülmények között végezhetik a munkájukat.”

Fenntarthatóság a gyakorlatban

A fenntarthatóságról is esett néhány szó a beszélgetés során, hiszen ez kiemelt szerephez jut a STRABAG projektjeiben. Ahogy fent már írtunk róla, a Rákos–Gödöllő vonalszakaszon például használt anyagokat is beépítettek. A kibontott zúzottkő regenerálása és újrahasznosítása pedig ma már szinte minden projektnél alapvető gyakorlat.

„Az alépítményi védőréteg anyag 40-50 százaléka is újrahasznosított zúzalék” – mondta el. Emellett a beton és kőanyagok újratörése, osztályozása is mindennapos megoldás, amely csökkenti a környezeti terhelést.

Emberközpontú vállalati kultúra

Pap András szerint a STRABAG értékrendje könnyen követhető: emberközpontú, bolygóbarát és innovatív. „Nagyon jó érzés olyan helyen dolgozni, ahol figyelnek a dolgozók fejlődésére és mentális egészségére, miközben a cég folyamatosan keresi az új technológiai megoldásokat, például a BIM és a mesterséges intelligencia alkalmazásával” – mondta el.

Család és munka kéz a kézben

Szakmai sikerei mögött erős családi háttér áll. Háromgyermekes édesapaként külön köszönetet mondott feleségének a támogatásért. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a Békéscsaba−Lőkösháza projekt idejére, három évre Békés vármegyében költözött, ahová családja is vele tartott.

„A második műszak otthon kezdődik – fűzte hozzá mosolyogva. −A gyermekeim sokat segítenek abban, hogy aktívan ki tudjak kapcsolódni.”

Pap András pályája jól példázza, hogyan válhat valaki fiatalon, határozott elképzelések nélkül érkező hallgatóból meghatározó mérnökké a vasútépítés világában. Szenvedélye, precizitása és embersége nemcsak a projektek sikeréhez, hanem a hazai vasúti infrastruktúra fejlődéséhez is hozzájárul.

„Rossz valami? Csinálj jót helyette!”

– tanácsolja kollégáinak, így is motiválja a csapatot gondolkodásra, véleményalkotásra, önálló cselekvésre.

Összeomló és újászerveződő építőipar

A pécsi születésű Bőhm Tibor nem családi kötődés révén lépett be az építőiparba. Tanárai felfigyeltek a remek rajzképességére és a jó térérzékére, a matematika és fizika tanulmányi eredményei alapján az építőipar felé terelték. Az 1970-es években az iparágban dolgozni stabilitást, erkölcsi és társadalmi elismerést is jelentett.
Az építőipari szakközépiskola elvégzését, a Pécsi Egyetem mérnöki kara követte. 1980-ban vette át a diplomáját, majd a Baranyai Állami Építőipari Vállalatnál kezdett el dolgozni. Fiatal mérnökként átélte a rendszerváltás után a meglévő építőipari struktúrák szétrombolását, előbb egy, az állami cégből kivált társaságnál, majd a STRABAG-nál dolgozott. A karrierútjában a multicég után, az egyik legnagyobb múltú magyar építőipari vállalat, a ZÁÉV következett, majd az utóbbi években a Fejér-B.Á.L., ahol termelési igazgatóként segíti a céget.

Nem az épülethez, az építő közösséghez kötődik

A 45 évet felölelő szakmai életútjában sok száz lakásos panelházak, kórház, börtönök, kulturális intézmények, gyárépítések egyaránt szerepelnek, csakúgy mint a gigantikus Népstadion lebontása. A rengeteg sikeres projekt ellenére nincsen kedvenc épülete.

„Érzelmileg nem kötődöm egyik épülethez sem. A közösséghez viszont igen, ahhoz amelyik azt megépítette. Az eredményes kivitelezés mindig az összetartó és jó gárda összerakásával kezdődik, ahol mindenkinek megvan a helye. A sikerhez a csapat tagjainak – a mérnököknek, szakmunkásoknak egyaránt – mindvégig motiváltnak kell lenniük!”

Az építő közösség jelentőségével rögtön pályára lépése után szembesült.

Építkezés a pártelit titkos üdülőjében

„A pályafutásom elején - valamilyen okból - csak a diplomaszerzés után vonultattak be sorkatonának. Ebben az időszakban is mérnökként dolgozhattam, utólag nagyon sokat köszönhettem ennek. Kivezényeltek Kaszópusztára, mi kezdtük el építeni a honvédelmi miniszter és az állampárti vezetők számára a vadászházat és üdülőket. Százötven sorkatona- fizikai dolgozó irányításával bíztak meg. Azonnal meg kellett tanulnom, hogyan kommunikáljak hatékonyan ennyi, és egymástól különböző emberrel.”

Alig 30 évesen már Rákoskeresztúron egy hatszáz lakásos lakótelep építését irányította. Az óriásprojekt legnagyobb kihívása emlékei szerint az volt, hogy a betonrendelést egy telefonfülkéből, tíz forintos érmék bedobásával indított hívások útján intézték.
Nagyot változott azóta a világ és az építőipar, napjainkban rengeteg eszköz, technológia segíti a kivitelezést. Az átalakulás egyre gyorsuló üteméhez, amelyhez a klímaváltozás, a termelékenység növelése is hozzájárult az iparágnak igazodni kellene. A technológiai változások követése ugyanis a versenyképesség egyik alapja, miközben a hazai építőiparnak alapból van egy lemaradása. Az oktatás pedig nem a felzárkózásra fókuszál, hanem csak a múlt hagyományaira.

Illúziókkal lépnek be a fiatalok az építőiparba

Bőhm Tibor elkötelezett amellett, hogy az építőiparba érkező fiatal generációkat segítse. Ugyanakkor nem rejti el azt sem, hogy kritikus véleménnyel van az oktatás színvonaláról, legyen szó a szakmunkások képzéséről, vagy éppen a mérnökről.
Úgy véli, az egyetemek nem a való világra készítik fel a mérnököket, hanem azzal az illúzióval bocsátják el őket, hogy 23 évesen lehetnek már gyárigazgatók vagy akár művészek. Valóban lesz, aki művésszé válik, de a többség nem, és ezt időben kell(ene) tisztázni.
A pályakezdők nagyszerűen töltenek ki teszteket, kezelik a számítógépet, de érezhetően bajba kerülnek, amikor 6-7 percet élő szóban összefüggően kell beszélniük, vagy kommunikálniuk kellene a megrendelővel, a jogászokkal, más építésvezetőkkel, alvállalkozókkal vagy időnként újságírókkal. Ezeket mind meg kell tanítani nekik, megmutatni, hogy másképpen kell megszólítani, motiválni egy fizikai dolgozót és egy mérnököt, miközben mindkettő esetében ugyanolyan lényeges ez a feladat is az eredményesség érdekében.

Röghöz kötve, flexibilitás és mobilitás nélkül kódolt a kudarc

A képzési rendszerből kikerülő szakembereknek egysíkú a tudása, az alapvető ismeretek elmélyítésére nem fordítanak kellő figyelmet. Hiányzik az multinacionális autógyárak által behozott duális képzési szemlélet, ahol olyan ismeretekkel készítik fel a fiatalokat a munkavégzésre, amelyre nekik leginkább szükségük van.
Bőhm Tibor az építőipar legnagyobb problémái között megemlíti azt is, hogy

röghöz kötik az ágazatban lévő embereket.

Világossá kell tenni, hogy aki szeretne 40-50 éven át naponta ugyanazon az útvonalon munkába járni, az ne az építőiparban keresse a boldogulását! Az épületekhez oda kell menni, a vasút- és útépítésénél pedig ebből a szempontból még rosszabb a helyzet.
Az oktatás nem készíti fel az építőipari szakembereket arra, hogy ahogy haladnak előre a ranglétrán – művezetőből építésvezetővé, majd projektvezetővé válva – egyre inkább szükségük lesz mobilitásra, rugalmasságra és kommunikációra.

Ösztönzően hat a mentorálási rendszer bevezetése

Bőhm Tibor szerint az építőipar számára a legnagyobb kihívássá az vált, hogy képes-e összeverbuválni azt a közösséget, ami fel tudja építeni a tervekben szereplő projekteket.
Tizenegy évvel ezelőtt a ZÁÉV-hez hívták dolgozni, vele együtt több új kolléga: építésvezető, előkészítő és mérnök is érkezett. Az ország egyik legrégebben működő építőipari vállalata akkoriban komoly utánpótlási nehézségekkel küzdött. Mára azonban már van olyan kollégája, akit ő maga vett fel, és aki hamarosan felettesévé válhat. A ZÁÉV vezetésének közreműködésével a Fejér-B.Á.L.-nál is kialakítottak egy mentorálási programot.

„Ez nem arról szól, hogy birka módjára terelgetjük a kollégáinkat, hanem arról, hogy őszintén és a valóságról beszélünk egymással, mindenkivel a maga szintjén és segítjük a szakmai kiteljesedést. Például világossá tesszük, hogy ha valaki középvezetőként előrelép, akkor munkájában nagyjából húsz százalékkal kevesebb szakmai feladattal, és ugyanennyivel több közgazdasági ismerettel találkozik majd – amelyet vagy autodidakta módon, vagy iskolai keretek között kell elsajátítania”

Szavahihetőség és felelősségvállalás

A mentorálás kezdetben észrevétlen folyamat, megfigyelésen alapul.

„Amikor a Fejér-B.Á.L.-hoz kerültem eleinte nagyon szokatlan volt  kollégáimnak az, hogy kialakítottam egy játékteret a munkatársaknak. Megszűntek a  direktívák, terelgetés, helyette az egyes szakterületeken elvárássá vált, hogy mindenki hozzon döntést és önállóan oldja meg a feladatait. Természetesen segítséget bárki kérhet, de a cél az, hogy el kell jutni az önmegvalósítás szintjéig. A mentorálás egyik célja az is, hogy a közösségben a szavahihetőség alapvető legyen. Azt szoktam tanácsolni: sokszor gondold meg mit beszélsz, mit mondasz, hogy az holnap is igaz legyen! Ne hazudj, ne tagadd le, ne bújj mások mögé, vállald fel a szavaid és a döntéseid!”

Bőhm Tibor kiemeli, ez a szemlélet azért fontos, mert, ha túlszabályozottá válik egy rendszer, akkor öt éven belül kiölik vele a munkatársak kreativitását és az önálló döntésképességet. Ez pedig bukáshoz vezethet.
Az építőipar miről szól? Döntések sorozatáról. Ha ott áll egy mixer és van benne félmillió forint értékű beton, ott és abban a pillanatban kell dönteni és nem 13 perc vagy fél óra múlva. A mentorálás része, hogy a vezetők ismerjék meg a csapattagokat. Például egy betonozás lebonyolításához olyan embert jelöljenek ki, aki nyomás alatt, ad hoc helyzetben is képes jó döntéseket hozni. Mint ahogy a konfliktuskerülő, a nézetkülönbségeket nehezen kezelő személyiségre sem jó megoldás generálkivitelezést bízni.

„A mentorálás alapján a munkaszervezés során olyan feladatot delegálnak mindenkire, ahol a leghatékonyabban képes minőségi munkát végezni. Nincs két egyforma ember. Mindenkinek vannak erősségei és gyengeségei, amit egy vezetőnek észre kell tudni venni.”
 

Megállhat a szirénázó mentőautó személyzete kávézni?

A Fejér-B.Á.L.-nál minden építésre kineveztek egy mentort és ennek a döntésnek helyessége beigazolódott. Javult a munka minősége, a cégen belüli hangulat is pozitív irányba változott. A mentorálással számos probléma a felszínre került. Előfordult, hogy valaki azért nem volt hatékony, mert nem a neki megfelelő feladatot osztották rá, vagy nem a megfelelő módon mondták el neki, mit kell csinálnia. Áthelyezték és máris feljavult a teljesítménye és jól érezte magát.
Bőhm Tibor hoz egy másik példát is.

„Mit látnak az emberek jellemzően az építőipari munkavállalókból? Beül a brigád a kis buszba és az első helyen megállnak kávézni, cigizni, majd máshol reggeliért. Elszalad csak a munkába menet itt-ott egy fél óra. Összehívtam a fizikai dolgozókat és megkérdeztem tőlük, előfordult-e már, hogy családtagjukhoz rosszullét, szülés, egyéb ok miatt mentőt hívtak? Igenlő válasz érkezett. Feltettem a kérdést, mit szólnának, ha amikor például családtagjukat   viszi be a mentőautó a kórházba és megállnának a mentősök egyet kávézni? A beszélgetés óta megszűnt ez a gyakorlat. Mindenkit a maga szintjén kell motiválttá tenni. Csak pénzzel- ezt számos kutatás igazolja, mindössze 3-4 hónapig tartó ösztönző hatást lehet elérni.”  

A tizenkét eltérő ember

Bőhm Tibor az elmúlt 45 évben számos óriási projekten dolgozott és alig-alig mondott fel valaki a csapatából. Van egy fontos alapelve:

„Egyetlen projektnek sem vágok neki 12 egyforma emberrel. Tizenkét eltérő típusú és másként motivált emberre volt szükségem.”

Királyegyházán a cementgyár építésén, ami 2007-2010 között zajlott, több mint 100 ezer négyzetméternyi beépítés valósult meg. A munkaterület legmélyebb pontja -40, míg a legmagasabb a hőcserélő torony tetején, 105 méter magasban volt. Hetven mérnök dolgozott egyszerre a projekten és nem voltak felmondások.    
A házépítéshez nagyban hasonlít a szervezetépítés folyamata: elkezdődik a munka és vele egyidőben fejlődik a szervezet, majd ahogy a folyamat vége felé egy visszaépítés zajlik ekkor a megszerzett tapasztalok birtokában átirányítják a kollégákat más területekre.

Kettősség: Megrázó felismerés a Népstadion bontásánál

A Népstadion bontásának irányítása ugyancsak összehangolt munkát követelő, hatalmas feladat volt. Óriásiak voltak a méretek, volt olyan, hogy a bontás során a közeli Földtani Intézet műszerei jelezték a földmozgást. Megrázó élménye volt a csapatnak, amikor szétszedték a Népstadiont, kiderült, hogy annak kettős funkciója volt: sportlétesítmény és gyűjtőtábor. A kosárszerű kialakítása révén nem lehetett kijutni belőle. Úgy építették meg, hogy hatalmas vaskapukkal teljesen le lehetett zárni, miközben volt egy földalatti megközelítése egy alagúton át. A bontásnál megtalálták az álcázott géppuskaállásokat is.

Kell egy csapat!

A csapat és a projekt összetettsége miatt is emlékezetes a pécsi Rátgéber Kosárlabda Akadémia építése is. A megrendelő, a kivitelezők minden műszaki tanácsát elfogadták.

„Egyszerre gondolkodtunk beruházó, tervező, kivitelező, felhasználói fejjel is. A tervező például figyelmen kívül hagyta, hogy a kosárpálya speciális parkettája a rövidebb odalán öt centimétert diletál. Megoldottuk annak köszönhetően, hogy sokféle típusú és tudású szakember alkotta a csapatot.”
 

Tehetséggondozásba kezdtek

A szekszárdi Tudásközpont építésénél már főként arra koncentrált, hogy az új nemzedék munkáját egyfajta külső szemlélőként figyelje.
Ez a projekt számos szempontból lényeges volt a ZÁÉV életében. Egyrészt egy fantasztikus épület valósult meg, másrészt megfordított egy folyamatot a vállalatnál is.
 

„Ebben az időszakban több főmérnöki pozíciót vállalaton kívülről töltöttek be, ami kapcsán jeleztem a vezetés felé, hogy ez hosszú távon kedvezőtlen üzenetet közvetíthet a vállalatnál már jelen lévő, tapasztalt és ambiciózus – jellemzően 35 év körüli – munkavállalók számára. Fontosnak tartom, hogy a belső előmeneteli lehetőségek adottak legyenek, hiszen ezek hiányában fennáll a veszélye annak, hogy a fiatal tehetségek máshol keresnek fejlődési lehetőséget. Ennek tudatában kezdtünk el tudatosan foglalkozni a belső tehetségek felismerésével és támogatásával. Meggyőződésem, hogy egy szervezet jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy a középvezetői szint szakmailag és erkölcsileg is motivált maradjon – enélkül a hosszú távú fenntarthatóság komoly veszélybe kerülhet.”

A ZÁÉV és a Fejér-B.Á.L. esetében is alapvetéssé vált a tartalékképzés, ami szerint, ha nincs aktuális feladat, tanfolyamokra küldjük a legjobb építésvezetőket, kollégákat.

„A rövid távú eredmények mellett a hosszú távú jövőbe való befektetés is kiemelten fontos. Míg az alapanyagokat – mint a cement vagy a vas – viszonylag könnyen be lehet szerezni, a jól képzett, elkötelezett szakemberek megtalálása és megtartása sokkal nagyobb kihívást jelent..”

Milyen lesz a jövő építőipari vállalata?

Jelenleg is dolgozik, aktuálisan azon, hogy lebontsa a falakat az irodaépületben, ahová az átépítés után átköltözik majd a Fejér-B.Á.L.. Közben tevékenyen részese annak, hogy formálja a megváltozott környezetben a ZÁÉV és a Fejér-B.Á.L. jövőjét is. A hazai építőipar szereplőinek szerinte jobban kellene specializálódnia. Ahogy fogalmaz: nem kell mindenkinek mindent építenie.

Az autógyárak példája mutatja, vannak, akik hihetetlen magas szinten illesztenek be ajtókat, de a motor beszerelését már nem ők végzik. Hasonló szemlélet tehetné versenyképessé a magyar építőipari vállalatokat is, az egyes cégeknek szerinte kevés dologhoz, de ahhoz nagyon magas szinten kellene érteniük.

A magyar építőipar már bizonyította, hogy képes kis és óriási építkezéseket is megvalósítani, ebben kellene egy egészséges összetételt kialakítani. Úgy véli, az építési piacon megvan az a szegmens amin a ZÁÉV-nek, FEJÉR B.Á.L.-nak verseny szereplőként kell megjelennie. Továbbá van az a piaci terület amin kisseb cégek szerepelhetnek sikeresen. Tejért elmehetünk a boltba biciklivel és 40 tonnás autóval is, de nem biztos, hogy megéri.
A ZÁÉV és a Fejér-B.Á.L. jövője és a feladata - véli Bőhm Tibor - aktuálisan, is az, hogy kidolgozza miként tudja egy jól működő szervezetben, professzionálisan összekovácsolni az egyenként magas szakmai színvonalon dolgozó egyéneket hatékonyan teljesítő építőipari szervezetté.

Örökség

Gyerekkoromban sem volt kérdés, hogy építész leszek, bár volt a szüleimben némi ellenállás. Édesanyám építész tervező, édesapám pedig szintén építészként a kivitelezésben dolgozott. Édesanyám tervezőasztala mellett nőttem fel, 3-4 évesen már ismertem a műszaki rajzokat, tudtam az anyagjelöléseket. Hatéves koromtól pedig apám rendszeresen kivitt az építési helyszínekre is, így nagyon hamar láttam, hogy a műszaki rajz hogyan válik valósággá.

Amellett tehát, hogy az építészetet gyermekkoromtól hordozom magammal, kettősség is jellemezte az életem: az alkotási-tervezési vágy és annak megvalósítása egyaránt vonzott. Építészmérnök diplomát szereztem és tanulmányaim alatt is nagyon sokáig bizonytalankodtam, hogy melyik irányt válasszam.

Talán kevesen gondolnak erre így, de e két mérnöki terület nem is áll olyan messze egymástól. Mindkettőben van kreatív és gyakorlati munkarész – a két tevékenység pedig támogatja egymást.

Szerencsés esetben ez egy szimbiózis, ahol a tervező fáradozik a kivitelezés könnyítésén, a kivitelező pedig támogatja a tervezőt alternatív megoldásokkal, gyakorlati tapasztalatokkal. Egy ilyen együttműködés minden projekt javára válik.

Nincs lehetetlen

Pár évig az iskola alatt elkanyarodtam a tervezés felé: részt vettünk egy nemzetközi diákpályázaton is, amit az angol Review építészeti lap írt ki. Ez nagy sikerrel zárult, ha jól emlékszem 46 országból 165 csapat vett részt és mi a harmadik helyet értük el. Ennek ellenére a tanulmányaim végére már a kivitelezés felé húztam.

Egy kisebb vállalkozásban kezdtem a pályám, de több barátom dolgozott a Marketnél, akik javasolták, hogy én is lépjek be. Szimpatikus, feltörekvő, friss gondolkodású cég volt ez, ahol az ember azt érezte: nincsenek határok, csak előre vezet az út. Fiatalok dolgoztak itt, akik úgy álltak a projektekhez: nincs lehetetlen. Hozzáteszem ez a szemlélet azóta is meghatározó maradt.

Nagyon motivált csapat része lettem tehát, ahol építésvezetőként kezdtem. Már az elején több projektet vittem, miközben dolgozhattam a nagyobbakban is, pl. a szegedi Árkád vagy a NAV székház kivitelezésén. Ekkor a műszaki igazgatókra szinte félistenként néztünk fel, tiszteltük az átfogó tudásukat, a munkabírásukat – nem gondoltam, hogy én is egy lehetek közülük. 4-5 év után aztán realizálódott, hogy szorgalommal ezt el lehet érni, mert úgy tűnt, a tudásom megvan hozzá.

Egyre nagyobb projektekben dolgoztam, mint Miskolcon a Takata légzsákgyár vagy a CEU Nádor utcai épülete és a Telekom székházának kivitelezése. Ezzel együtt nőttek a csapatok is, amelyekért a kollégáimmal felelősek voltunk, hiszen például a Telekom 105 ezer négyzetméteres irodaépülete ma is Magyarország legnagyobbja. Ott egy közel 60 fős mérnökcsapattal dolgoztunk, aminek én lehettem az egyik helyszíni irányítója.

Út a MOL Campushoz

Részt vettünk a céggel egy építészeti kiállításon Milánóban, ahol vezérigazgatónk, Scheer Sándor odafordult hozzám és azt mondta: Gergő, épül majd Magyarországon egy magasház és te leszel a vezetője. Persze nem hittem el, de jólesett; szinte pontosan egy naptári éven belül ez meg is valósult: kinevezett a MOL Campus mélyépítésének projektvezetőjévé, így aztán az első mozdulattól az átadásig részem volt a kivitelezésben. Megcsináltuk az épület munkatér-határolását, mélyépítési munkáit, ezzel párhuzamosan pedig tendereztünk a magasépítési munkákra. Ebben már mélyen benne voltam: részt vettem a műszaki tenderanyag összeállításában, az egyezetetésekben. Meg is nyertük a munkát, amelyet már úgy kezdtünk el, hogy én a projekt műszaki igazgatója lehettem.

Három évig dolgoztunk ezen a házon, ami életem legemlékezetesebb projektje volt. Nem csak azért, mert ez lett hazánk legmagasabb épülete, de biztosan állíthatom, hogy a legbonyolultabb is. A szerkezetével, részleteivel, épületvillamossági vagy gépészeti rendszerével olyan volt ez, amilyet még Magyarországon senki sem látott. Burkolatmennyiségei, liftmagasságai, bedolgozott betonmennyégei egyaránt az élre emelték a MOL székházát.

Egyedi mérnöki megoldásokban is bővelkedett persze a kivitelezés a kúszó toronydaruval vagy az alaplemez együtemű kivitelezésével. 40 óra alatt bedolgoztunk 4400 köbméter betont, elképesztő munka volt. Úgy is mondhatnám, ez a „leg”-ek, a mérnöki kihívások háza.

A kivitelező stáb irányítójaként minden részletben döntéseket hoztam; emellett az összes háttérmunkában: az organizációban, az ütemezésben, akár a csomóponti tervezésben is részt vettem. Ami itt megvalósult, az utolsó részletig közöm van hozzá – ez hatalmas megtiszteltetés.

Természetes tehát, hogy ez az épület hagyta a legnagyobb nyomot bennem, de számos szép projekten dolgozhatok a mai napig. Ilyen a BMC (Budapest Music Center) épülete vagy a CEU Nádor utcai épülete. Ezek kis méretük ellenére számtalan mérnöki kihívást tartogattak; olyan csomópontokkal, ahol akár 7-8 különböző anyag találkozik.

2300 emberért felelni

Számokkal tudnám ezt legjobban érzékeltetni hozzátéve, hogy a Marketnél minden egy kicsit nagyobb, mint az ország más generálkivitelezőinél, hiszen a BudaPart jelenleg hazánk legnagyobb magasépítési projektje: háromszoros MOL Campus, kétszeres Telekom székház bedolgozott anyagmennyiségben, létszámban és alapterületben is. Egy fő-építésvezető átlagosan 6-10 kollégát irányít közvetlenül és durván 2-300 fős alvállalkozói létszámot. Én vagyok az elsőszámú felelőse egy-egy projektnek, így a szerződésektől a pénzügyi részeken át a kivitelezésig minden nálam ér össze. A BudaParton hat irodaház kivitelezési előkészítésében vettem részt, jelenleg is négy iroda kivitelezését irányítom. Megkaptam még emellé a Körszálló bontását és kivitelezését is, így

jelenleg közvetlenül az anyavállalatból 110ember tartozik alám, cégcsoport-szinten körülbelül 250 mérnök, alvállalkozókkal együtt pedig jelenleg több, mint 2300 emberért felelek.

Mérnökként bármi lehetséges

Nagyon hiányzik, de inkább úgy mondanám, egy kis projekten ugyanannyi erőbedobással dolgozunk, mint egy nagyon, csak máshol van a fókusz: a kicsinél jobban bele lehet folyni a részletekbe; a nagyprojektnél viszont a csapatirányítás, a szakági tervezés viszi el a munka nagyrészét. Bár a kisebb részletekre már nem látunk rá igazgatóként, de a tágabb spektrum ugyanolyan változatos és kihívásokkal teli.

Én sokszor azt a munkarészt várom, amit más nem: a projektek hajráját és átadási időszakát. Ez mindig egy elképesztő iramú időszak, ami engem nagyon inspirál. A Marketnél egyébként is ebben vagyunk talán a legerősebbek: ha egy projekt lemaradásban van, összefogunk, kollégákat delegálunk és a lehetetlent is teljesítjük – erre sok példa volt már.

Bízunk magunkban, a cégben és a csapatban, így több olyan dolgot is megvalósítottunk már, amiben senki sem hitt. Ezt is üzenném a fiatal mérnököknek: ez az a munka, ahol nincs lehetetlen. Abszolút rajongója vagyok a szakmánknak és szerintem ez kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, magas szintre jusson és nyomot hagyjon a világban. Mérnökként bármit meg lehet csinálni.

Mindig jön egy nagyobb projekt

Szeretek sok embert irányítani, a Marketnél pedig visszagondolva évről évre nagyobb csapatot vezethettem. Engem ez motivál igazán. Nagyon sok pályakezdő dolgozott alattam és látom: teljesen mindegy, hogy valaki még nem tudja, egy-egy szerkezetet hogyan kell kivitelezni. Ha benne van a mérnöki lelkesedés, és a szakma iránti szeretet, nem lehet gond.

Nálunk több műszaki igazgató van és ki merem mondani: nincs két ugyanolyan. Mindenki másban erős: valaki az előkészítő szakaszban, más a kivitelezésben, megint más a pénzügyi részekben. Egy a közös: sikeres projektet visznek végig; a csapatuk pedig bízik bennük és követi őket. Ezek közül is a legfontosabb a bizalom felépítése.

Ambiciózus mérnökként persze bennem is megvan, hogy nem akarok kevesebbet vagy kisebbet építeni, mint amire korábban lehetőségem nyílt. Mindig elhangzik, amikor egy-egy nagyprojekt készül, hogy ez az utolsó ekkora stadion, akkora magasház stb. Mégis mindig jön egy nagyobb épület, egy nagyobb munka – ebben optimista vagyok. Úgy gondolom, hogy Magyarországon még több toronyház épül majd és remélem, mindnél ott lehetek.

Ott volt a Clark Ádám úszódaru születésénél

Amikor a pályafutása korai mérföldköveiről kérdeztük, a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnökként végzett szakember meghatározó emlékként tekintett vissza egy egyetemi gyárlátogatásra. „Elvittek minket a Magyar Hajó- és Darugyárba, ahol éppen akkor épült a Clark Ádám úszódaru: ekkor láttam, hogy ez az út, ami nekem való.”

További meghatározó élménye, hogy

a 80-as években még végzős egyetemistaként Moszkvában tartott a hegesztőrobotok szenzorairól előadást, ami akkoriban nagyon új téma volt. „Ez az irány meg is maradt, hiszen alapvetően a hegesztett szerkezetek gyártásával foglalkozom a kezdetektől fogva a mai napig.”

Az autóiparban sikerült vezető szerepbe kerülnie

A karrierje első szakaszában a Hónap Mérnöke komoly eredményeket ért el az autóiparban. „Alumínium hegesztett szerkezetek előállításával foglalkoztam olyan prémium cégek számára, mint a Ferrari, a Porsche vagy az Aston Martin.”

Fejlődése szempontjából meghatározó, másfél évtizedes időszakot töltött egy amerikai multi autóipari üzletágánál, az ALCOA-nál (Aluminium Company of America): „Itt vezető pozícióba kerülve egy idő után már nem a szakmát, hanem a menedzsmentet tanultam, vagyis hogyan kell üzemeltetni egy gyártó vállalatot. Így fokozatosan azokat az ismereteket is megszereztem, amelyek egy szervezet irányításához kellenek.”

Nem az az extra, amit csinálnak, hanem ahogy csinálják

Az autóiparban ráadásul elsajátította az ebben az ágazatban kifejlesztett – mára már az építőiparban is terjedő - LEAN-módszert, amelyről versenyelőnyt teremtő és hatékonyságnövelő eszközként már lapunk is több hírben és interjúban is beszámolt. Mi az egyik cikkben az átláthatóság, az előre tervezés és a nyitott információk módszereként írtuk le a LEAN-t, ezen tényezők közül a Hónap Mérnöke a másodikat emelte ki.

„Az autóipar nem attól húzóágazat, mert ott valami extrát csinálnak, hanem mert nagyon átgondoltan. Tudni kell, hogy egy autó hihetetlen bonyolult, sok alkatrészből álló szerkezet, amit viszont az átlag embernek meg kell tudni fizetni. Tehát egy fajlagosan rendkívül olcsó szerkezetre van szükség, ami csak úgy megy, ha nagyon jól szervezett a folyamat már a tervezéstől egészen az eladásig.”

Hozzátette, ez a fajta szemlélet a mai napig rengeteget segít neki a munkája során.

Azt is kifejtette, hogy az autóipar ma már nem a merev sorozatgyártás világa. „A gyors átállásokra is hatékonyan képes, nagyon rugalmas ágazattá vált: szabványos a működése, de folyamatos átállásokkal az újabb és újabb modellekre, illetve a korábbiak korrekciójára. Ezt kell követnünk a hídépítésben is, hiszen az egymást követő hídszerkezetek mindegyike más.”

Az északi sarkkörtől 500 kilométerre északra is dolgozott

Az autóipari időszak után a 2010-es évek elejétől tanulási, tapasztalási szándékkal hat évig külföldön folytatta a pályáját, szintén vezetőként. „A vegyiparban és az olajiparban dolgoztam, többek közt Finnországban, Németországban és Belgiumban is, utóbbi országban egy olajfinomító nagyberuházásában.”

Külön említette Norvégiát, ahol az ország északi csücskében, az állami olajvállalat, a Statoil (mai nevén Equinor – a szerk.) hammerfesti földgázfeldolgozó központjában, az északi sarkkörön túl, attól 500 kilométerre, különleges körülmények között tevékenykedett.

A világ már nem itt tart!

Ezt követően elhatározta, hogy befejezi a külföldi kalandját, ekkor került a Duna Grouphoz. Ugyanakkor a hazatérés mégsem lett végleges, mert nem sokkal ezután megkapta az ajánlatot a cégcsoporthoz akkor kerülő WKS Duna Polska vezetésére. Az első lengyelországi útja során egy teljes napot rászánt a dél-lengyelországi Będzinben található gyár átvizsgálására. „Azt láttam, hogy a cég gondolkodásmódja még a 80-as éveket idézi. Ez ugyanis állami vállalat volt korábban, majd magántulajdonba kerülve sem változott a szocialista rendszerben szocializálódott vezetők keze alatt.

Minden adottság megvolt egy jó céghez, de az egészet össze kellett hangolni, ráadásként pedig lökni rajta húsz évet előre.”

Ezzel együtt elvállalta a vállalat vezetését, és nyolc évvel ezelőtt elkezdte felépíteni az autóiparból áthozott elveken alapuló modern működést.

„Kelet-Európában a mai napig nagyon sok cégnél a 80-as évek filozófiáját akarják megvalósítani új köntösben, azaz profin és hatékonyan. A korábbi lengyel vezetés is ezt tette: maradtak a régi sémában, és azt akarták jól csinálni. A világ azonban már nem itt tart!”

Csőd közelből indulva európai céggé tudtak fejlődni

Az 50-es években alapított lengyel vállalat korábban szénerőművek acélszerkezeteit gyártotta, majd a rendszerváltás után más ágazatokba is belépett szerkezetgyártóként, ám végül csőd közeli állapotba jutott, ekkor került magyar tulajdonba. „Az első napomon a társaság eszközeinek egy része már a csődbiztosé volt, innen indultunk.”

Kérésünkre a régi cégkultúrát sikeresen leváltó LEAN-stratégia egyik elemét megfogalmazta.

„Csak olyasmit csinálunk, amiért a vevő fizet. Például azért fizet, hogy legyártsunk két alkatrészt, és összehegesztjük; azért azonban nem fizet, hogy összeteszem, nem jó, szétszedem, megigazítom és újra összerakom. Tessék úgy gondolkodni, hogy ezekre a műveletekre nincs pénz! Ha mégis előfordul, akkor nagyon komoly erőfeszítéseket kell tenni, hogy ilyen még egyszer ne forduljon elő.”

Ma már nem kell külön készülniük az auditor érkezésére

Szavaiból kiderült, külsős szervezetek bevonásával tartottak LEAN-oktatást a dolgozóiknak. „Két-három év után az alapokkal mindenki tisztában volt, de ez egy soha véget nem érő folyamat.” A legfontosabb eredmény számára az, hogy a módszertan ma már önállóan működik.

„Előfordul, hogy a csarnok bejárásán találkozok egy olyan feladattal, amiről esetleg nem is hallottam, és közben látom, hogy egy olyan megoldást hoznak be rá, ami LEAN-alapú, és az előre gondolkodás eredménye.”

A szemléletváltás egy fontos példáját is elmesélte: a vállalatnál korábban 1-2 hetes felkészülés előzte meg az auditor érkezését. Ma már azonban napról napra úgy dolgoznak, hogy bárki bármikor ellenőrizheti a gyártási folyamatot és a minőséget, legyen az egy auditor vagy egy potenciális vevő. „A vevői auditok nálunk nagyon gyakoriak: mielőtt ajánlatkérést küldenek hozzánk, egy napot eltöltenek nálunk. Megvizsgálják a cég működését a gyártástól a biztonságtechnikán át a környezetvédelemig.” Utóbbival kapcsolatban hozzátette, most már olyan követelmények vannak, hogy ha az általuk felhasznált energia bizonyos százaléka nem igazolt zöld energia, akkor nem is adhatnak ajánlatot.

Tíz ország piacán működnek sikeresen

Az új szemléletnek köszönhetően a magyar szakember vezetésével a vállalat kikerült a csődhelyzetből, és fokozatosan bővíteni tudta az ügyfélkörét. „A számunkra hazai piacnak számító magyar és lengyel piac mellett idővel egyéb piacokon is sikerült munkát szereznünk: ma már összesen tíz európai országban vagyunk jelen a termékeinkkel.”

Az egyik első külföldi munkájukat külön kiemelte. „Ez egy izlandi hídépítés volt, azóta pedig már négy általunk legyártott híd áll a szigetországban, az ötödik híd építésére pedig most járunk a tárgyalás végső szakaszában. De Finnországban, Svédországban és Norvégiában is van már hidunk.” Az utóbbi országban megvalósult egyik beruházásról lapunk is beszámolt: Trondheim városában tavaly júniusban avatták fel a településen áthaladó vasút és autóút felett átívelő Saupstad-hidat, amelynek acélszerkezete a WKS Duna Polska gyárában készült.

Daruk és alagutak acélszerkezeteivel is megjelentek Európában

A fentiekben leírt sikeres terjeszkedés egyik motorját a visszatérő vevők képezik. „Mára elmondható, hogy számos ilyen partnerünk van. De olyan is előfordul, hogy másodjára nem minket választ egy cég valamely szempont miatt, ám a következő projektjében ugyanúgy megint kér tőlünk is ajánlatot.”

Kifejtette, a sikerük a versenyképes áron, a határidő tartásán és a jó minőségen múlik. „Ha ebben a háromban helyt tudunk állni, akkor jó a pozíciónk; úgy gondolom, ez sikerült is az elmúlt években.” Hozzátette, nagy segítségükre van, hogy a Duna Group részeként stabil háttérrel rendelkeznek. „Ez működésbeli és anyagi támogatást egyaránt jelent. Ennek köszönhetően egy fokkal bátrabban mertünk elindulni különböző országokba, aminek meg is lett az eredménye. Folyamatosan lépkedünk előre, a legújabb szerződésünk például Szlovákiába szól cseh partnerrel, két vasúti híd megépítésére.”

Bár a WKS Duna Polska 90 százalékban hídszerkezeteket gyárt, emellett daruszerkezeteket, liftaknákat, egyéb kiegészítő acélszerkezeteket is előállít. „Vannak daruszerkezeteink Franciaországban és Ausztriában, alagút acélszerkezeteink Németországban” – árulta el a szakember. Ennek háttereként elmondta, sok olyan tanúsítványt sikerült megszerezniük, amely a legkülönbözőbb hídszerkezetek gyártásához szükséges – beleértve az országspecifikus tanúsítványokat. "Kollégáim bátran veszik az akadályokat, hiszen akár magyar, angol, svéd, norvég, izlandi, szlovák nyelvű műszaki előírások alapján dolgozunk, ezt ma már természetesnek veszik, és képesek vagyunk a követelményeket a vevői elvárásoknak megfelelően teljesíteni."

Egy hullámhosszon

A sikeres szemléletváltás hátterét vizsgálva adódott a kérdés, hogy a magyar cégcsoportba bekerült lengyel cégben mennyire volt nehéz vagy könnyű a magyar és a lengyel mentalitás összehangolása.

„A pályám során számos európai, illetve ázsiai, sőt afrikai ország szakembereivel is dolgoztam együtt a nagy projektekben, ez mindig egy olyan multikulturális környezetet teremtett, amiben nagyon jó dolgozni. Ugyanakkor az a fajta jó értelemben vett közvetlen mentalitás, ami a magyarokat jellemzi egyedül a lengyeleknél van meg”

– fejtette ki Csikós Gábor.

Említette például, hogy más európai nemzeteknél a munkaidőben mindenki nagyon barátságos, segítőkész, együttműködő, de ez nem terjed túl a munkaidőn, illetve a munkához kapcsolódó témákon. „A lengyeleknél ugyanakkor teljesen természetes egy közös ebéd vagy a munka után egy közös sörözés, bowlingozás; ilyen értelemben a lengyelek és a magyarok nagyon egy hullámhosszon vannak. Talán ez is lehet az egyik oka a történelmi jó viszonynak a két nép között.”

A helyszíni munka csökkentéséhez nagyteljesítményű darukra váltottak

A fentebb leírt szemléletváltást és piaci terjeszkedést természetesen az eszközpark modernizálása is kísérte a cégnél, komoly nagyberuházások által. „Ilyen volt a szemcseszóró berendezés külön épületbe telepítése; a háromdimenziós acélvágásra alkalmas plazmavágó berendezés beszerzése a mai legkorszerűbb változatban; nemrég pedig telepítettünk egy négy fejjel hegeszteni képes hegesztőautomatát.”

Szintén lecserélték a vállalat 70-es évekből származó daruit: a 20 és 32 tonnás darukat 50 tonnásokkal kiváltva. „Utóbbira azért volt szükség, mert amíg korábban 20-30 tonnás hídelemekből épült fel egy híd, addig ma 50 tonnás vagy afeletti elemeket alkalmaznak. Ennek oka, hogy minden országban egyre fontosabb szempont a helyszíni munka csökkentése.”

Van úgy, hogy a hídszerelők javasolják a Duna Group gyárát

A vevői elégedettséget fejtegetve az is kiderült, hogy a WKS Duna Polska számára nem csupán a projekt megrendelője a vevő, hanem az a szakcég is, amely a hidat a helyszínen szereli. „A mi termékünk egy olyan hídelemekből álló sorozatszállítás, amiből a helyszínen össze kell tudni rakni a hidat. Ha a helyszíni szerelést flottul, könnyen, kevés problémával tudják megcsinálni, akkor elégedett a vevő.”

Hozzátette, nem egyszerű olyan nagy pontossággal dolgozni, amire a helyszínen szükség van:

„Az a fajta mentalitás, hogy jó lesz ez így, majd a helyszínen megoldják, nem tud működni!”

A vállalat számára nagyon jó visszajelzés, hogy időnként az is előfordul, hogy maguk a szerelők javasolják, hogy inkább a Duna Group gyárában gyártsák a hidat, és ne egy másikban.

Ezt jelenti az álommunka egy hídszerkezetgyártó számára

A vállalat jelen van a magyar építőiparban a Duna Group által kivitelezett infrastrukturális projekteknek köszönhetően.

„Többek közt olyan nagy hidakban is szerepet vállaltunk, mint a komáromi Duna-híd, az M44-es tiszaugi közúti hídja, a Déli Összekötő Vasúti Híd, a paksi Tomori Pál híd, most pedig a mohácsi Duna-hídnál is ott vagyunk. Ez a 100. híd, amely megvalósításában közreműködünk! Mindezek mellett a Tisza-tó kerékpáros útja, valamint az M4-es és az M44-es gyorsforgalmi út számos hídszerkezetét is mi gyártottuk.”

Bár méretét tekintve kiemelkedően nagy beruházás volt, mégis a - viszonylagos  egyszerűsége miatt hozta fel példaként a Déli Összekötő Vasúti Hidat. „Nagyon jól kitalált konstrukció volt, kiváló tervezőkkel. Ráadásul három egyforma hidat kellett legyártanunk egymás után, ami nagyon ritka. Nem könnyű, de jól teljesíthető feladat volt, valójában egy álom munka” – tette hozzá mosolyogva.

Gyönyörű látvány, de amikor meglátták, dobtak egy hátast

Az elmúlt nyolc év egyik legbonyolultabb munkájára is külön kitért. „A Tisza-tó körüli kerékpáros út befejező szakaszánál az Eger-patak feletti híd egy szinusz-hullámot idéző csőtartóval készült. Gyönyörű látvány, de amikor először meglátták a kollégák a műszaki rajzot, dobtak egy hátast. Végig izzadtuk ezt a projektet, rengeteg komoly műszaki kihívást megoldva.

Mindig azt mondtam a munkatársaimnak, hogy sokat fogunk vele dolgozni, de amikor kész lesz, akkor nagyon büszkék leszünk rá – és ez így is lett.”

Általánosságban hozzátette, a dizájnos kerékpáros-gyalogos hidak legyártása igényli a legtöbb „szobrász” munkát. „Természetesen a nagyméretű hidak is nagy odafigyelést igényelnek, de ilyen szempontból a „dizájnos” hidak bonyolultabb feladatokat képeznek.”

A fiatal mérnököknek adja vissza, amit az idősebbektől kapott

Amikor az interjú végén arról kérdeztük, milyen hajtóerő viszi tovább a legnehezebb helyzetekben, őszinte választ adott: „Olyan, hogy legnehezebb helyzet, igazából nincs is. Ezt most nem nagyképűségből szeretném mondani, de a feladataim mindig olyanok voltak – már az autóiparban és a vegyiparban is – hogy azokon igazából ’csak’ dolgozni kellett. Ha nem ilyen lenne számomra ez a szakma, akkor nem csinálnám. Természetesen van egy nehézségi foka a feladatoknak, de a kihívások nagysága és komolysága kell is ahhoz, hogy az ember ne veszítse el az érdeklődését.”

A fenti attitűd mellett egy konkrét belső motivációt is megfogalmazott. „Annak idején nagyon sokat kaptam az idősebb mérnököktől, emiatt mindig figyelek arra, hogy folyamatosan úgy foglalkozzak a fiatalokkal, ahogy velem foglalkoztak. A 80-as évek végétől tanítok a BME hegesztő szakmérnöki szakán hegesztést, anyagvizsgálatot; korábban a Dunaújvárosi Egyetemen is tanítottam.” Hozzátette, rendszeresen vannak diplomatervező fiataljai is.

A külföldi évek alatt is sikerült megőrizni a hazai gyökereit

A sikerek alapjaként a felesége nagyfokú rugalmasságát is kiemelte. „Tudatosan úgy alakítottam ki az életemet, hogy csak ideiglenes lakhelyem legyen külföldön, az otthonomat mindig megőriztem Magyarországon. Ez ma is így van, amikor már unokáink vannak: a feleségem itthon lakik, én pedig minden hétvégén hazajövök hozzá a szlovák-lengyel határtól nem messze fekvő Będzinből. A ’minden sikeres férfi mögött ott van egy nő’ alapelv nálam maximálisan elmondható: ha nem ilyen lenne a feleségem, akkor ez a stratégia nem működne.”

Zárásként egy további alapértékként a pályája sokszínűségét fogalmazta meg.

„Az alumínium autóipari beszállítótól kezdve, az olajipari acélszerkezetek gyártásán keresztül a földgázfeldolgozókig és a hídszerkezetekig sokféle dologgal foglalkoztam már. Mindegyik terület más, ugyanakkor mindegyikben benne vannak a gépészmérnöki feladatok, a gyártás és a hegesztett szerkezetek; ez adja a szépségét.”

Talán inkább csak rám talált ez a terület. A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki karán végeztem földmérőként, mégis egész életemben útépítésben, kivitelezésen dolgoztam. Először egy tervezővállalathoz kerültem, majd pár hónapot töltöttem egy építőipari cégnél; 1988-tól pedig közvetlen kapcsolatba kerültem az útépítéssel. Hazatértem, és a ZALAKÉV cégnél vállaltam munkát. Zala megyében dolgoztunk leginkább ennél az akkor még állami vállalatnál, amit a rendszerváltást követően a Strabag vásárolt meg. Zala megyéből származom. Ide kerültem vissza az egyetem után. Zalaegerszegen kezdtem dolgozni, minden ide kötött.

E pár évben a megye szinte minden útfelújításán dolgozhattam, legelsőként pedig a 86-os út fejlesztésén. Így kerültem tehát a Strabaghoz, onnan pedig egy másik osztrák céghez. 1999-ben egy zalai építőipari vállalat hirdetett állást, amelyik éppen kezdett útépítésekkel is foglalkozni – ebből lett a hazai Colas, ahol aztán több, mint tíz évet tölthettem el.

2010-től vagyok a Duna Aszfaltnál, ahol az elmúlt tizenöt évben nagyon sok közúti burkolatfelújítást, -megerősítést végeztünk a csapatommal. Építésvezetőként a Hévíz-elkerülőn kezdtem, aminek elhúzódott az építése. Ezt követően akadt egy kis kitérő (Székesfehérváron voltam főépítésvezető 2016 körül), de Zalában maradtam. Persze volt olyan, hogy be kellett segíteni messzebb lévő projekteken, de itt ismerem igazán az utakat.

Milyen területekért felel a DUNA GROUP-nál?

Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Komárom-Esztergom, sőt, Fejér vármegyékben is végeztünk már a csapatommal közúti burkolatmegerősítéseket Zalaegerszegi Főépítésvezetőségként. 2016-2017 környékén jött létre a szervezetrészünk, ahol viszonylag kis létszámmal működünk, de talán mondhatom, igen eredményesen.

Nagy szerencse, hogy azokat az utakat járom, azokat javítom, amelyeket gyermekkorom óta ismerek. Az évek során volt olyan útszakasz, amelynek három átépítésén is részt vehettem.

Így igazán jól le tudom követni a változásokat. Persze az útépítők munkája hamarabb öregszik egy magasépítői eredménynél. Ha ugyanis egy épületet megépítenek, könnyen lehet, hogy száz év múlva is ugyanott lesz. Egy utat – bárhol is csináljuk és legyen az bármilyen – tízévente illik megújítani. Ha pedig ez csak húszévente sikerül, már nem az az út fogad majd, mint amit építettem.

Hogyan indul egy tesztpálya építése?

Nagyjából a főépítésvezetőség létrejöttekor elindult a ZalaZONE is, ahol szinte napra pontosan nyolc évvel ezelőtt esett az első kapavágás – azóta dolgozom itt. Rajtam kívül egy művezető kollégám, a megrendelő részéről pedig talán egy fő van itt a kezdetektől; így mondhatjuk, hogy otthonosan mozgom a területen. Nagyon izgalmas volt hozzálátni egy ilyen speciális munkához, hiszen nem láttuk még át, egy tesztpálya hogyan működik és azt hogyan érdemes felépíteni. Az első hónapokat tehát kutatással és többek között egy boxbergi szakmai kirándulással kezdtük. Ott szembesültünk azzal, milyen komoly követelményeket támasztanak egy ilyen létesítmény kivitelezésénél és üzemeltetésénél.

Hatalmas terület, 260 hektár a ZalaZONE. Úgy szoktam mondani, hogy az épületek kivételével, ami látszik, azt mind mi építettük, a mély- és csatornaépítés is jellemzően hozzánk tartozott.

Tudtuk, hogy itt igen magas minőséget kell hoznunk, így a ZalaZONE újra és újra prioritást kapott a többi feladat között. Minden évben jött újabb szerződés is a tesztpálya szolgáltatásbővítésére, kialakítására – és egy tesztpálya soha nem lehet készen. Mindig jön új kérés, elvárás a felhasználók részéről, így aztán nyolc éve már ez a fő munkahelyem.

Milyen pályaelemeken dolgozhatott?

Mára 13 pályaelem készült el, mindegyik úgy épült meg, hogy egyikről a másik ne nagyon látszódjon. Különböző meredekségű csúszófelületek, Smart Citynek nevezett mintaváros (az önvezető autók teszteléséhez) és egy másfél kilométeres autópályaszakasz is akad köztük. Mind közül pedig (az oválpályát kivéve persze) a dinamikus felület és a dombok megépítése volt a legkeményebb. Izgalmas feladat volt a fékfelület kialakítása is, ahol egy aszfalttal körbezárt területen kellett nyolc különböző súrlódású felületet megépítenünk – többek között háromfajta aszfalt, betonfelület, síkos csempe és vízfelfutást imitáló szakasz is készült.

Voltak olyan elemek, amelyek először igazán nagy kihívást jelentettek. Aztán persze az ember rutinja meghozza a megfelelő megoldásokat. Igen bizonytalanok voltunk például abban, hogyan építsük meg a dinamikus pályát, ami egyetlen sík aszfaltrétegű, 300 méter átmérőjű kör. Ez bizonyult a legkomolyabb létesítménynek az oválpálya után: a kör oldalesése az egyik irányba nulla, a másik irányba pedig 1%. Végül csíkokat húztunk, amelyek szélét „beszegtük”. Mivel egybefüggő felületet kellett képezni, ha mondjuk elromlott a gép vagy leszakadt az ég aszfaltozás közben, azt a sávot vissza kellett marnunk és újra aszfaltoznunk.

Miért különleges az oválpálya?

Ha lehet, még a korábbiaknál is magasabb minőségi követelményeknek kellett, hogy megfeleljen a nemrég átadott oválpálya. 2023 őszén kezdtük építeni a 4,5 kilométer hosszú, Közép-Európában egyedülálló létesítményt, amely a legtöbb nyugat-európai előírásnak megfelel – szalagkorlát például a német sztenderdek szerinti.

A legközelebbi ehhez hasonló tesztkör Boxbergben, Németországban található, de a miénk évtizedekkel fiatalabb technológiával épült és hosszabb, így mondhatjuk úgy is: prototípust építettünk.

Az ívelt felület aszfaltozását egy osztrák vállalat már bevált gépével építettük, ezen kívül mindent magyar gépekkel és a Duna Aszfalt embereivel hoztunk létre. Az oválpálya felső 50 centiméternyi sávja már 47°-os szögben döntött, ezért az utat két részre osztottuk: az ívet a speciális gép, az alsóbb részt egy normál finisher készítette. Egy ilyen pályán még a burkolatfestés sem volt olyan egyszerű.

Amint a ZalaZONE legtöbb útja, az oválpálya vízszintes szakasza alatt is kőalap van, de az ívelt felület alá a német sztenderd szerinti HVT került, amiben feleannyi cement sincs, mint mondjuk a CKT-ban nálunk. Ettől a burkolat sokkal rugalmasabb, nehezebben keletkeznek rajta reflexiós repedések.

Hozott emlékezetes pillanatokat az építkezés?

Hatalmas feladat volt elérni odáig, hogy dolgozni tudjanak az íves felültet aszfaltozók. A földmunkát úgy kellett ellátnunk, hogy ugyanazt az ívet képezzük, amit majd az aszfaltozásnál a gépek követnek – kiemelkedő pontossággal. Ez jelentette talán a legnagyobb kihívást, amit vezérelt gépek nélkül nem tudtunk volna megépíteni. Nyolc évvel ezelőtt, amikor elkezdtük ezt a munkát, az első földmunkáktól már vezérelt gépekkel dolgoztunk. Akkor ez újdonság volt, de mára elterjedt a technológia, hiszen kiválóan működik. A kotrógépek GPS-vezérléssel, a finisherek mérőállomás-vezérléssel végezték az oválpálya földmunkáját; de persze az egyenes szakaszokban is mérőállomás-vezérelt gépeket használtunk.

Érdekes pillanat volt a németek megérkezése. Mikor nekiálltak összeszerelni a gépüket, nekünk még két hetünk volt arra, hogy a földet ívesre kifaragjuk. Ezt utólag vallották be, de amikor megtudták a határidőt, úgy gondolták, nyugodtan elmehetnek szabadságra, mert nem végezhetünk két hét alatt. Rájuk cáfoltunk, időben elkezdhették a munkát.

Mit szeret a munkájában?

Az útépítés teljes folyamatát élvezem a földméréstől az aszfaltozásig, az összes fázisnak megvan a maga szépsége. Már az árkalkulációkat és az alvállalkozó-keresést is szeretem: sikerélmény úgy összerakni az építőkockákat, hogy a végeredmény megfeleljen a tulajdonos elvárásainak és a hatóságoknak is. Talán ennél is otthonosabb számomra azonban a kivitelezés irányítása. Mindig büszke vagyok, amikor frappáns megoldás születik egy-egy előre nem látható problémára – mert minden építkezésen van ilyen.

Nagyon jó a ZalaZONE-on dolgozni, hiszen kiemelkedő minőségű utakat építhetünk, ráadásul elképesztően változatos munka ez: egy rövid autópálya után az ember építhet egy kis országút-szakaszt, majd egy 30%-os emelkedőt. Erre pedig jön a néhány elképesztő eredmény.

Három évem van a nyugdíjig és úgy érzem, az oválpálya nem csak a ZalaZONE, a munkásságom koronája is.

Egyik első építőiparhoz kapcsolódó élményem, hogy rám dőlt néhány betonelem és beleestem egy meszesgödörbe a nagyszüleim építkezésén, mert mindig ott csellengtem. Ez a kezdet nem vette el a kedvemet, sőt a mai napig így van: sok időt töltök az építkezéseken, élvezem ezt a közeget.

Mivel az érdeklődésem kitartott, egyenes út vezetett az építőmérnöki diplomáig, majd Németországban kezdtem dolgozni, ahol több évet töltöttem szerkezetépítési munkákon. Rengeteg, különböző nemzetiségű emberrel kellett együtt dolgoznom és megküzdeni kelet-európaiként a hitelességért, elismerésért (ez még az EU csatlakozás előtt történt). Nem volt egyszerű, de kiváló tapasztalat volt.

Az évek során a speciális mélyépítés felé orientálódtam, ami máig lenyűgöz: olyan egyedi projektekben sikerült így részt vennem, amelyek egyszer fordulnak elő egy építőmérnök életében:

pajzsos alagútépítési módszerrel többször kereszteztük a Dunát, sőt még szigetet is építettünk a közepén – egy olyan műtárggyal, ami 12 méter mélyen a mederfenék alatt épült meg.

Ezek mind kemény és mérnöki szempontból kiemelt feladatok voltak. A mai napig nagyon örülök, hogy ezekben részt tudtam venni és hálás vagyok a kollégáknak, akikkel együtt végezhettük – hiszen ekkora projekteket nem egyedül visz az ember; de a cégeknek is, akik lehetőséget adtak rá. Ha ma visszagondolok, egészen hihetetlen, hogy megkaptam a bizalmat ilyen összetett feladatok irányítására. Több ilyen egyedi projekttel építőipari nívódíjat, építési alkotói díjat is elnyerhettünk – ezeket nagyon nagy elismerésnek éltem meg.

Mi vonzotta a mélyépítésben?

Mindig szerettem tanulni, mai napig tanulok a fiatalabb kollégáinktól, ami szerintem nagyon fontos. Valahogy mindig megszólítottak azok a feladatok, amiktől mindenki elszaladt.

Úgy is mondhatnám: lelkesítenek a komfortzónán kívül eső vállalások – ez látszik a munkámon és a hobbimon is.

Amikor kezdtem a pályám, külföldön sok lehetőség nyílt, számos magyar cég dolgozott Németországban a ’90-es években bányászati, alagútépítési munkákon, így kerültem én is ezek közelébe. Igazi mérnöki tevékenység a mélyépítés: a nagymélységű műtárgyépítésnél komoly mérnöki létesítményeket kell létrehozni, amelyek nagyon összetett előtanulmányokat és precíz szervezettséget, speciális eszközparkot igényelnek. Egy nagymélységű munkagödör-kiemelés és munkatérhatárolás vagy egy speciális műtárgy megépítése a szakma csúcsát jelenti egy építőmérnök számára, nekem pedig több ilyen projekt is jutott – szerencsés vagyok.

A mélyépítés tehát 20-25 évig kitöltötte az életemet, és végül a KÉSZ Csoportnál szembesültem azzal, hogy egy tevékenység kevés: sokoldalúnak kell lenni ahhoz, hogy az ember biztonsággal megvesse a lábát.

Ehhez nagy segítség, hogy nincsenek éles határok a mély- és a magasépítés között. Persze a lakásépítéshez kell olyan finomérzék, részletképzési gyakorlat, ami egy mélyépítőben nem alakul ki, de az ipari létesítmények építése, a megrendelők kezelése, az általános építőipari elvek - igényesség és szakmai alázat - ugyanazok.

Mi várta a KÉSZ Csoportnál?

Három évvel ezelőtt csatlakoztam a KÉSZ Építő Zrt.-hez projektigazgatóként. Ezt megelőzően egy nagyobb vízépítési projektek tervezésével és kivitelezésével foglalkoztam. Főleg a mélyépítési feladatok tartoznak itt hozzám, illetve a MA-HARD Hajózási és Vízépítő Kft. ügyvezetőjeként a vízépítési projektek kivitelezéséért felelek. Emellett részt veszek még a KÉSZ Építő Zrt.-ben generálfeladatok megvalósításában is, például Várpalotán és Zalaegerszegen. Így a munkámról azt hiszem könnyen elmondható, hogy szerteágazó és változatos.

A KÉSZ Építő Zrt. és a MA-HARD Kft. munkatársait is egybevéve úgy 50 emberért vagyok felelős. E létszám harmada műszaki, kétharmada pedig fizikai munkatárs, akik ugyanolyan fontos kollégák, mint a mérnökök, hiszen ők a két kezükkel teremtik meg azt, amit mi papírra vetettünk, számomra fontos az ő munkájuk elismerése.

Várpalotán egy védelmi komplexumot építhettünk a csapatommal, tavaly fejeztük be. Bár – védelmi beruházás lévén a részletek titkosak, annyit talán elmondhatok, hogy az épületek mellett komoly infrastruktúrát és olyan egyedi műtárgyakat is létre kellett hoznunk – ezeken a feladatokon ráadásul nagy mértékben önerőből dolgoztunk: saját létszámmal és eszközökkel csináltuk a térbetonozást, de a gyártócsarnokok padlóját is magunk készítettük.

Nagy generálkivitelező cégek között igazi kuriózum, hogy saját fizikai munkavállalókkal, saját eszközökkel dolgozhatunk egy-egy projekten.

Jelenleg a zalaegerszegi Flex autóelektronikai gyárat építjük komplett generálkivitelezési feladatként. Ez egy zöldmezős beruházás, ahol a nulláról kell rekordidő alatt létrehoznunk egy olyan épületrészt, ahol az építési idő felében már a termelés is elkezdődhet. Az ilyen feladatokhoz elengedhetetlen egy jó csapat.

Ehhez társulnak a MA-HARD Kft. körüli kötelességek, ahol ügyvezetőként a munkaszerzésért is felelős vagyok. Igyekszünk itt a vízépítési piacon helytállni saját emberekkel és eszközparkkal.

Tavaly építhettünk olyan vízkivételi művet, amelyet a Dunáról, víz alatti mederkotrással készítettünk el; ezt ráadásul a kapcsolódó létesítményekkel és tervezéssel együtt tudtuk megvalósítani.

Persze ilyen kérés állami beruházásokon merül fel, magánmegrendelőknek ritkán akad vízépítési projektje; az állami beruházások terén jelenleg kisebb a kereslet. Szerencsére azért zajlanak kikötőfejlesztések, egyes ipari létesítmények körüli hálózatfejlesztések – például a szegedi BYD gyár építéséhez is kapcsolódnak vízépítési feladatok. Mindenhol igyekszünk pályázni és munkát találni.

Hogyan menedzselhető együtt két külön pozíció?

Hozzászoktam az évek során, hogy nem csak egy dologgal foglalkozom. Nagyon feszes munkaszervezési struktúrával lehet ennyi munkát menedzselni, hiszen Budapesten és Zalaegerszegen kell kezelnem a felmerülő kérdéseket. Ehhez feltétlenül kellenek a megbízható kollégák, hiszen nem lehetek ott mindenhol. Az évek során az ember érzi, hol vannak azok a kényes pontok, ahol jelen kell lenni, erre kialakul egyfajta érzék. Nyugodt vagyok akkor is, ha a közvetlen kollégáim képviselnek egy megbeszélésen. Olyan, mintha én ülnék ott.

Leginkább ugyanis ez a feladatom: szétosztani a munkát, majd támogatni a kollégáimat. Minden egyes közvetlen munkatársammal – úgy érzem -, divatos fordulattal „megvan a kémia”. Félszavakból megértjük egymást. Enélkül nem lehetne sikeresen vinni ilyen nagy projekteket.

Több kolléga csatlakozott már a céghez a korábbi projektjeimről, mert a személyes kapcsolat és a bizalom a legfontosabb. Támogatni és segíteni szeretném a fiatalabbakat, hiszen mi is megkaptuk a bizalmat annak idején.

Sokszínű cégcsoport ez, ahol nagyon sok lelkes fiatal talált munkát – jó ide bejönni dolgozni. Az ember ugyanis örömmel tölt időt ilyen inspiráló közegben: a legtöbb fiatallal könnyű itt megtalálni a közös hangot; lelkesedésük, lendületük pedig motiváló. Ugyanígy pozitív dolognak tartom, hogy az ember sűrűn találkozik a cégtulajdonosával is, aki bár nincs benne az operatív folyamatokban, maximálisan együtt él a céggel. Apróságnak tűnik ez, de a személyes kapcsolat nehéz pillanatokon lendítheti át az embert.

Tágabban úgy gondolom, óriási erősség a rengeteg tagvállalat, amelyek egymás munkáját támogathatják. Én korábban nem tudtam, hogy ilyen nagy a KÉSZ Csoport; meglepődtem, amikor ide kerültem. Hiába magasépítő fővállalkozó cég a zászlóshajó, az építőipar teljes spektrumát lefedi a cégháló – hiszen például a vízépítés is kilóg forgalmával és speciális tevékenységével együtt, ennek ellenére van helye a csoportban. Most kicsit torz a piac, de ha normalizálódik a versenykörnyezet, ezek az előnyök határozott vonallal emelik majd ki a KÉSZ Csoportot.

Hiányzik még valamilyen építmény a portfóliójából?

Nyilván minden új munka egy kicsit felcsigáz, és különösen a kihívást jelentő projekteket szeretem. Vérbeli kivitelező vagyok, ma is minden nap járok az építkezéseken, hiszen csak úgy láthatom, hol csúszik el valami, ha jelen vagyok. Ez a hiányérzet azonban nincs bennem.

Úgy gondolom, amit lehetett építeni, abban már volt részem. Most nekem az ad igazi motivációt, hogy a lehető legfelkészültebb csapatot építsem fel, és átadjam a fiatalabbaknak a bennem kialakult  elveket, segítsem őket jobb mérnökké válni. Ezt tartom most igazi feladatnak.

2005 körül kezdtem pályafutásom a STRABAG-nál. Előtte már dolgoztam négy évet egy kisebb cégnél. A Műszaki Egyetem állásbörzéjén találkoztam Gelencsér Balázzsal, aki mára a STRABAG operatív egységeinek egyik műszaki direkcióvezetője.

Szakipari munkákban jártas embert kerestek az akkor éppen futó M2 metró felújításához. Úgy gondoltam, biztos érdekes egy metrófelújításban részt venni, így jelentkeztem. Azóta lassan húsz év telt el és minimális változtatásokkal gyakorlatilag ugyanazon a területen, nagyrészt mélyépítőként dolgozom. Hivatalosan főépítésvezető vagyok, bár most projektvezetőként működöm a jelenlegi építkezéseken.

Átfogóan speciális műtárgyépítésnek hívják azt a szakmai területet, ahol dolgozom. Ez több részterületre oszlik, de mindig valamilyen műtárgyépítéshez kapcsolódóan, ami lehet vízi létesítmény vagy akár metró is.

A különleges műtárgyakért felelős mérnöki pozíció elsősorban vállalaton belüli feladatmegosztás eredménye. Személy szerint a nehezen kategorizálható, gyakran ipari jellegű projekteket viszem, ezek rendszerint szoros összefüggésben vannak a mélyépítéssel. Így a munkáim között előfordult már a hídépítéstől a stadionépítésig minden.

Sosem éltem meg problémaként, hogy új szakterületekbe tanuljak bele, minden munkánál szükség van új ismeretek elsajátítására. Persze a mélyépítésnél is így volt, bár az viszonylag gyorsan ment, mert közelről tapasztaltam. A munkáink jellegéből adódóan ugyanakkor gyakran kell újabb részterületeket megismerni: kezdve a metrófelújítással, ami igazán speciális terület, így kell egy kis idő, amíg belerázódik az ember. Aztán sikerült sok évet dolgoznom ezen a területen is, így ezt is megszerettem.

Mi az, amit a legérdekesebbnek tart a korábbi munkáiban?

Mindig a műszaki kihívások érdekelnek. Persze fontos a költséghatékonyság is és a többi járulékos feladat, de a műszaki nehézségek adnak nekem hajtóerőt. Talán ahhoz is értek a legjobban, hogy egy-egy terven kiszúrjam a lehetséges műszaki problémákat; illetve ahhoz, amikor meg kell tervezni a teljes folyamatot ütemezéssel, organizációs szükségletekkel.

Nagyon érdekes projekt volt a kaposvári cukorgyár 60 ezer tonnás silóépítése, igazán élveztem. Részt vettem az M3-as metró északi szakaszának felújításában is. A M2-es metróval felújításával töltött éveket követően örültem, hogy ismét metróépítéssel foglalkozhatok.

A kollégáim viccelődve szokták mondani, hogy minden projektemen építek egy hidat – ami tulajdonképpen így is van. Például az M3-as metró északi szakaszának felújításán a hozzám tartozó Árpád híd állomáson a két peron közé építettünk egy ideiglenes hidat, ami nagyon sokat segített az organizációs feladatokban. Az északi szakaszon nem volt máshol ilyen. Ezt követően a déli szakaszfelújításon már mindenhol épült ilyen híd. Ez ugyan apróság, mégis jólesett, hogy sztenderddé vált, amit kigondoltam.

Onnan átvezényeltek Siófokra, mert indult 2019-ben egy nagyon hosszú projekt a Sió-csatorna zsilipjének átépítésével. Korábban is kerültem már közel a vízhez, Pakson is dolgoztuk egy kikötőn, amit elképesztő tempóban kellett megépítenünk, három hónap alatt a nulláról építettünk fel a fővállalkozóval szoros együttműködésben egy gabonaátrakó kikötőt. 2023-ban ért véget a siófoki építkezés, ez tehát még az én munkáim között is nagyon hosszúnak számít és nagy öröm volt, hogy sikerrel zártuk le. Szükség volt hídprovizóriumra a siófoki hajózsilipnél is. Speciális helyszín volt ez ugyanis, ahol a BAHART területére csak az építkezésen keresztül lehetett bejutni. Meg kellett oldanunk, hogy az egyik műtárgyon folyhasson tovább a közlekedés – ezt is ideiglenes híddal kezeltük. A STRABAG-nál szerencsére van ilyen eszköz is, így kollégáinktól szereztük be az ideiglenes hidat.  Ugyanitt volt érdekesség, hogy a vízszint-szabályozásban és a vízleeresztésben három műtárgy vesz részt: egy hajózsilip, egy vízleeresztő zsilip és egy duzzasztómű. Azért is tartott ilyen sokáig az építkezés, mert a kivitelezés alatt a balatoni vízleeresztést valamelyik műtárgyon mindig biztosítanunk kellett.

Csaknem öt évig tartott a siófoki projekt, ahová időközben megjöttek az új balatoni hajók is. Már-már azt hittük, hogy ez a kihívás elkerül minket, de a befejező év júniusában a hajókat be kellett juttatnunk a Sió-csatornáról a Balatonra. A hajózsilippel csak az építés végére kellett volna elkészülnünk, de emiatt előre kellett hoznunk. Erős nyomás alatt voltunk tehát minden oldalról, de összehoztuk. Most ismét vízépítési feladataim vannak, a Kvassay-zsilip utolsó, befejező fázisára érkeztem a projektre segíteni a kollégáknak. Tavaly év végén indult egy mólóépítésünk is Balatonfüreden, úgyhogy most a víz körül működöm.

Összességében mégsem a sikerekre emlékszem vissza, hanem a problémamegoldásokra. Az ötletek, a frappáns megoldások maradnak meg igazán. Talán a kollégáim nevében is mondhatom: a sikerességet nem érezzük olyan nyilvánvalónak, hiszen mindig az a cél, hogy megfeleljünk az elvárásoknak és gördülékenyen vegyük a műszaki kihívásokat. Ha ez sikerült, kicsit el is homályosítja, mit csináltunk korábban.

Építészként könnyű volt beilleszkedni ezekbe a feladatkörökbe?

Valóban; sokan nem is tudják, hogy építész vagyok. Kicsit titkolom is a sok építőmérnök között. Általában a munkaköröm sem csak a mélyépítéshez kapcsolódik, sokkal inkább a generáltervezői feladatok tartoznak hozzám. A leggyakrabban az a dolgom, hogy összefogjam az egyes belső egységeket az alvállalkozókkal együtt, amihez jól jött az építészképzés során szerzett tudás is.

Mindenki – velem együtt – építésznek akart menni a szakközépiskolámból, bár a társaság nagyrésze amúgy építőmérnök lett. Régóta bennem volt tehát a gondolat, hogy tervezzek, mindig is vonzott, így jó helyem volt az Ybl-ön. Szerettem is csinálni, jó is voltam benne, de valahogy elsodort a kivitelezés és ez háttérbe szorult. Az a része azonban, hogy egy-egy csomóponti megoldást kitaláljak, máig megmaradt. Nem okoz gondot két perc alatt felskiccelni valamit kézzel, amit így nem kell megszerkeszteni külön. Ezért gyakran hasznos, hogy építészként látok el építőmérnöki feladatokat. Mivel jellemzően generálfeladatok tartoznak hozzám, így nagy hangsúlyt kap a szakipari tevékenység és a magasépítés, amit szeretek, mert komplex folyamatokat kell kézben tartani.

Ritka dolog, hogy valaki 20 évig egy munkahelyen dolgozzon. Mi tartotta itt?

Mindig tetszettek a feladatok, amiket kaptam. A munkakörnyezet is megfelel az elvárásaimnak, jól tudok illeszkedni a vállalati működéshez. Multicégként a STRABAG-nál mindig vannak rögzített irányok, amikhez igazodni kell, ebbe pedig könnyen bele tudok helyezkedni – jó, hogy világos keretek között kell kreatív megoldásokat találunk a problémákra. Remek és nagyívű projekteken dolgozhattam, amikre egy kisebb cégnél nem is lett volna esély. Állandó kihívást adnak ezek a nagyprojektek. Ha valaki azt szereti, hogy minden nap új és változatos problémákkal szembesül, mindenképp ajánlom a STRABAG-ot. Persze egy családi háznál is akadnak műszaki érdekességek, de ez azért más.

Van olyan építménytípus, amin külön örömmel dolgozna?

A Balatonon még lesznek munkák, amelyeken szeretnénk részt venni. Azt sem mondhatnám, hogy a vízépítésben érzem magam a legotthonosabban, inkább csak azt remélem, izgalmas műszaki megoldásokra lesz szükség a következő feladataimban is.

Hidat ugye már többet is építhettem – volt, hogy a hidas részleghez tartoztam, de szeretek az ipari létesítményeken dolgozni, mert ezekben gyakran valami speciális technológiához kell igazítani a szerkezeteket. Úgy is mondhatnám: engem az érdekel, amit még nem csinált senki, vagy csak nagyon kevesen. Számomra ez a mérnökség legjobb része: ahol nincs kitaposva az út, ott én kereshetem meg az ösvényt.

A 2024-es év utolsó Hónap Mérnöke-interjúján többek közt ezekről is beszélgettünk Kerékgyártó Attilával a Duna Grouphoz tartozó Dömper Kft. projektvezetőjével. Természetesen arról a pályáról is kérdeztük, amely lehetővé tette, hogy egy ilyen csúcsprojektet sikerre tudjon vezetni.

Kezdő mérnökként rögtön izgalmas szerepbe került

A szakember a megszokottakkal ellentétben nem a családi hagyományokat követte: az ő pályájának nincs előzménye a családban. „Ennek ellenére már hetedikes koromban tudtam, hogy mérnök akarok lenni.” Érdekességként említette, hogy vízépítő mérnökként végzett, és ezen a területen is kezdett dolgozni tervezőként. „Az élet azonban elég gyorsan úgy hozta, hogy átkerültem az útügyi szakmába: területi mérnökként az akkori Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóságnál (UKIG) kezdtem dolgozni 1998-ban, amely vagyonkezelőként működött a hazai infrastruktúra fejlesztésekben.”

Mind a közigazgatás, mind az útügyi szakma világa nagyon megtetszett neki, és sikeresen be is indult a pályája ezen a területen. Ennek egyik lépéseként 2000-ben a Magyar Közút Komárom-Esztergom vármegyei szervezetéhez került.

„Csodálatos öt év volt, többek közt az esztergomi Mária Valéria híd újjáépítését is tartalmazta a kapcsolódó beruházásokkal, akárcsak a komáromi Duna-híd előkészítését.”

A munkája eredményességét az is jelezte, hogy 2004-ben az UKIG-nál újabb feladatot kapott: igazgató-helyettesi pozícióba került az országos szervezetben. A következő lépcsőfok pedig már a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) főigazgatói posztja volt, mindössze 36 évesen.

Egy nagyszabású magasépítési projektben is kulcsszereplővé vált

A pályája éles fordulatot vett 2010 után, amikor befejezte munkáját a KKK-nál: „Úgy gondolom, a konkrét mérnöki pályafutásom ekkor indult el.” Ennek a korszaknak a kezdete tovább színesítette a karrierjét:  a Zeneakadémia felújításában a nemzetközi szabványügyi szervezet, a FIDIC szerződéses tanácsadójaként vehetett részt. „Rengeteget tanultam az akkori kollégáimtól a szakmám egy teljesen másik oldaláról. Ugyanakkor úgy érzem, én is hozzájárultam a projekt sikeréhez, mert elég sok plusz elemet sikerült elfogadtatnom a megrendelővel, hogy teljes legyen a Zeneakadémia.”

A decemberi Hónap Mérnöke újabb jelentős fordulatnak köszönhetően 2014 februárjában visszakerült az útügyi szakmába a Dömper Kft.-hez, amelynél ekkor már zajlott az előkészület a várpalotai elkerülő projektjére.

„Számomra külön plusz élményt jelentett, hogy elsőként voltam kivitelezőként jelen egy projektben, még ha nem is én irányítottam a finishert. Ugyanakkor a csapat is csodálatos volt, nagyon sok mindenre megtanítottak a kollégák.”

Ahogy azt lapunk is többször megírta, a rendkívül összetett projektben többek közt egy több évtizedes bányászattal meglazított, vizes terepen, illetve egy lezárt szemétlerakó felett kellett átvezetni az utat Várpalota mellett.

Az SDD konzorcium sikeresen megtalálta a zöld megoldásokat a problémákra, ráadásként az út melletti természeti környezet is jelentősen fejlesztve. A szakember elismerte, a szerződések hátterébe belelátó közigazgatási múltja is sokat segített a kihívásokkal járó beruházás kivitelezésében.

Volt olyan év, amikor egyszerre három szakasz kivitelezéséért felelt az M85-ösön

Kerékgyártó Attila szerencsés körülményként emelte ki, hogy a várpalotai projektből rögtön átfordultak az M85-ös gyorsforgalmi út építésébe. Az SDD Konzorcium az összetett projektben a Nagylózs és Sopron-Kelet közötti 15,4 kilométeres (3-as), valamint a Sopron-Kelet és Fertőrákos közötti 6,4 kilométeres (4-es) szakaszt kivitelezte.

Ugyanakkor a konzorcium 2019-ben elnyerte a Fertőrákos és soproni országhatár közötti 5-ös szakaszt is, amely tartalmazta a Bécsi-dombnál kivitelezett alagutat is. Volt néhány olyan különleges év, amikor a 3-as, a 4-es és az 5-ös szakasz kivitelezése egyszerre zajlott, egyaránt Kerékgyártó Attila projektvezetésével; ezek értéke összességében elérte a 120 milliárd forintot.

Nyugat-Európában is megállja a helyét ez a szakmai színvonal

Az alagút építésére áttérve Kerékgyártó Attila a projekt mérnökszakmai jelentőségét emelte ki. „Tudvalevő, hogy nem vagyunk egy alagútépítő nemzet, így nekünk magyar mérnököknek ez óriási kihívás volt. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy bár ez nem a leghosszabb alagút Magyarországon, minden egyes pontját magyar kollégák építették, magyar gépekkel és magyar know-how-val. Ugyanakkor azt is mondhatom, hogy magyar fejlesztésekkel, hiszen az alagutat irányító SCADA-rendszert, illetve annak a specializációját sem a polcról vettük le. Azt gondolom, hogy Nyugat-Európában is megállja a helyét az a szakmai színvonal, amivel ezt az alagutat felöltöztettük!”

A szakember kérdésre válaszolva azt is feltárta, hogy bár a konzorciumi partnerüknek a Subterra-Raab Kft.-nek az anyacége a cseh Metrostav Európa egyik legnagyobb alagútépítő cége, a projektben tudatosan a magyar szaktudásra építettek.

Úttörő munkát kellett végeznie minden egyes résztvevőnek

Fontos tényezőként említette, hogy a várpalotai elkerülőhöz hasonlóan a kiviteli tervezés is a konzorcium kezében volt.

„A tervező kollégáknak többek közt azért volt nagyon nehéz a feladatuk, mert még a hazai szabályozási környezet se volt kiforrva az alagútépítés tekintetében. Ennél fogva sokat kellett egyeztetnünk a különböző szakhatóságokkal, a katasztrófavédelemmel, illetve egyéb szervezetekkel ahhoz, hogy egy olyan rendszert alakítsunk ki, amely a közlekedők, az irányító hatóságok és a szakszolgálatok számára is optimális.”

Ezen a területen természetesen ebben a projektben is sokat nyomott a latban, hogy Kerékgyártó Attila megfelelő kapcsolatrendszerrel és megfelelő jártassággal bír a közigazgatásban.

Ha csak egy valaki is behúzza a kéziféket, most nem lenne kész az alagút

Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy kivétel nélkül mindenkinek a határait feszegetve kellett előre haladnia. „Igaz volt ez megrendelőként a NIF-re, majd az ÉKM-re, a főhatóságra, a kivitelezőkre, a szakalvállalkozókra, az önkormányzatra és a szakhatóságra. Ez egy hihetetlen folyamat volt: ha egyetlenegy szereplő csak egy picit is elakad azért, mert úgy gondolja, hogy ő nem tud rugalmas lenni, akkor nem lehetett volna időben véghez vinni a beruházást.”

Szavaira egy példát is felhozott, elárulva, hogy a 30 méternél nagyobb műtárgyak esetében nem csak az engedélyes tervet, hanem a kiviteli tervet is jóvá kell hagyatni a hatósággal. „Elég hamar rájöttünk, hogy az alagút kiviteli tervéhez egy 2-2,5 éves tervezési folyamat kell. Ha akkor a főhatóság vezetője nem látja meg, hogy van lehetősége a jogszabályok mentén három lépcsőre bontani a kiviteli tervet, akkor meggyőződésem, hogy ez a projekt még a felénél járna!”

Folyamatosan pásztázták a vájat végét

A projekt legnagyobb kihívásaként műszaki szempontból a fejtés (azaz az alagútfúrás – a szerk.) időszakát emelte ki. „A geológiai adottságok kockázata állandó bizonytalanságot és mindennapi izgalmat jelentett, amelyet a vájat végét folyamatosan pásztázva éltünk át.”

Elismerte, hatalmas kő esett le a vállukról, amikor az elsődleges szerkezet elkészült. „De lényegében bármelyik szakágat kiemelhetném, és azt sem szabad elfelejteni, hogy az ukrán háború is éreztette a hatását. Összességében nagyon sok műszaki kihívás és pénzügyi nehézség volt, ami sajátossá teszi ezt a projektet.”

A soproni alagút munkáiról zárásként fontosnak tartotta elmondani, hogy az M85-ös projektjét a Dömper részéről Kádár Ottó projektigazgatóval közösen vezették. „Ez a most elnyert díj legalább annyira övé is, mint az enyém!” A kettejük által irányított munka már a szakma elismerését is kivívta: 2023 decemberében ugyanis Kádár Ottó projektigazgató és Kerékgyártó Attila projektvezető együtt vehette át az M85-ösön alagút végleges szerkezetének tervezési és kivitelezési munkáiért a Dömper Kft. által elnyert Építőipari Mesterdíjat.

„Soha nem ijedtem meg sem a munkától, sem a változástól”

Összességében tekintve a pályájára szembetűnő, hogy a decemberi Hónap Mérnöke viszonylag gyakran teljesen új helyzetekben és szerepkörökben tudott helytállni, akár a nulláról felépítve a szakmai munkáját. Az ehhez szükséges rugalmasságot és nyitottságot egy belső tényezőhöz köti.

„Azt mondanám, hogy soha nem ijedtem meg sem a munkától, sem a változástól. Nem volt például probléma, amikor 2010 júniusában egy állami csúcsintézmény éléről főigazgatóként el kellett köszönöm; és pár hónappal később már saját kezűleg változtatási kérelmeket írtam egy projektben egy teljesen más szerepkörben.”

Ez a fajta szemlélet végigkíséri az életében. „Én úgy gondolom, hogy az tesz egy mérnököt kreatívvá, ha mindig tud az adott helyzetekhez igazodni. A vezérelv az, hogy ahol egy út véget ér, ott indul egy másik.”

Mindegy, hogy helyettes államtitkár vagy beosztott mérnök, a lényeg a szakma!

Ebben a gondolkodásmódban természetesen a szakma szeretete is benne van, és az a szemlélet, hogy az útügy szereplőire egy hatalmas családként tekint.

„Ha elmész egy konferenciára, nem az számít, hogy épp kinek milyen kitűzője van, hiszen a státuszok évről évre változhatnak. Ezekkel a szakemberekkel mindig ugyanolyan szakmaisággal fordulunk egymáshoz, és az adott pozíciótól függetlenül mindig segítjük egymást.”

Az általa elért sikerek zálogaként a csapatban gondolkodást és a szakma szeretetét emelte ki fő tényezőként. A csapatépítéssel kapcsolatban kiemelte, nem félnek a fiatalokhoz nyúlni, amikor egy nagy projekt szereplőit összegyűjtik. „Az M85-ös alagútnál is ezt érvényesítettük Kádár Ottó projektigazgató kollégámmal.” Hozzátette, a fiatalok alkalmazásától akkor sem riadnak vissza, ha látják, hogy egy adott szakterületen máris túlszárnyalják az ő tudásukat. „Fontos olyan kollégákkal körbe venni magunkat, akiktől mi is ugyanúgy tanulhatunk. Ha egy ilyen fiatal kolléga az én értékeim mentén tud fejlődni, akkor számomra az egy elégtétel, ha öt év múlva egy magasabb pozícióban lesz.”

De ugyanígy felhívta a figyelmet az idősebb kollégák szerepére. „Ha valakinek egy 40-50 éves mérnöki tapasztalata van, akkor akárcsak mentorként is, de folyamatosan oda kell figyelni a véleményére.”

Erre a területre nyugodtan lehet építeni 40-50 éves karriert

A fiataloknak egy üzenetet is megfogalmazva zárásként azt is elmondta, miért érdemes belevágni ma, 2024-ben az útügyi szakmába. „Ebben a munkában az a gyönyörű, hogy nap mint nap olyan dolgokat alkotunk, amelyeknek kézzel fogható eredménye van, ráadásul ezeket a közlekedők nagy része látja, és használja is.”

A tavalyelőtt a magyar állam által adományozható egyik legmagasabb polgári kitüntetés, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét elnyert szakember zárásként ismételten rámutatott: ez a szakma egy olyan család, amibe jó dolog beletartozni.

„Továbbá az infrastruktúra egy olyan tényező, amit mindig fejleszteni kell, erre bizonysággal lehet építeni akár 40-50 éves pályát is. Csak bátran bele kell ugrani! Az elején a tudásért meg kell dolgozni, de rengeteg lehetőség van benne a fiatalok számára, mind szakmailag, mind anyagilag.”

Balatoni gyerek vagyok, Siófokon születtem, bár 14 éves koromban elkerültem otthonról. Pannonhalmára jártam gimnáziumba, majd Budapestre, az Ybl-re, ahol építőmérnöknek tanultam. Viszonylag korán ért a családalapítás, így a főiskolai évek alatt különböző munkahelyeken dolgoztam, amikben azért már szerencsére akadt szakmai irány is. Egy építészirodában voltam asszisztens néhány évig, majd a diplomaszerzés előtt egy évig egy geodéziai cégnél dolgoztam. Olyan tapasztalatok voltak ezek, amelyek nagyon hasznosnak bizonyultak később.

Már gyerekkoromban eldőlt, hogy építőmérnöki irányba indulok majd el. A Ludas Matyi rajzfilm építőmester-karaktere még egészen kisgyerekként nagyon megfogott, aztán valahogy kitartott bennem az érdeklődés a pályaválasztásig.

Persze ezt az is erősítette, hogy matematikából és fizikából erős voltam, de humán tárgyakból nem annyira. Diákkoromban sokat voltam nyári munkákon segédmunkás, így láttam közelről gödröt meg vakolókanalat; tudtam tehát, milyen közegbe érkezhetek. 1991-ben érettségiztem, amikor a magyar gazdaság talán egyik legnagyobb válságát élte: összeomlott a szocialista ipar, nem látszott szervezett megoldás, tömeges leépítések indultak. Nem volt tehát csábító jövőkép az építőiparban, de engem nem is a pénz motivált.

Fontos munkafázis volt a geodétáknál, amikor asztalhoz ülve fel kellett dolgozni a felvett adatokat. Nagyon monotonnak találtam ezt a feladatot, ezért el is zártam magam a tervezői iránytól. Egy végzett építőmérnök ugyanis három-négy utat tud követni: elmehet tervezőnek, vállalhat munkát a közigazgatásban, hiszen sok mérnökre van szükség a különböző hivatalokban; illetve elmehet kivitelezésben dolgozni. A korábbiak alapján nem csoda tehát, hogy az utóbbit választottam.

Viszonylag hamar eldőlt az is, hogy belőlem nem lesz vállalkozó. Nem éreztem magamban azt a kockázatvállalási készséget, ami ehhez elengedhetetlen. Nyilván nagy szabadságot és lehetőséget is ad a vállalkozói lét arra, hogy az ember gyorsabban keressen pénzt vagy hamarabb jusson fölfelé, de ennek folyamatos bizonytalanság az ára.

Szerencsém volt. Sopronban éltünk a családommal, ahol egy helyi generálkivitelező cégnél nyílt álláslehetőség. Tizenegy évet töltöttem itt: építésvezetőként kezdtem és területi vezetőként fejeztem be a soproni éveket. Számos, a városhoz köthető építkezésen dolgozhattam és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, de főleg magánéleti változások miatt végeszakadt a soproni életutamnak, munkahelyet váltottam. Néhány átmeneti év után megkeresett egy kecskeméti cég tulajdonosa, hogy menjek el hozzájuk generálvezetőnek. Igent mondtam, de nem költöztem Kecskemétre, így két évig ingáztam a Dunántúlról – szerencsére a három fiam ekkor már egyetemista volt.

Országjáró kalandozásom vége aztán a VEMÉV-SZER lett, mert családi kötöttségek miatt Veszprém megyében kellett állást találnom. Megnéztem a megyei cégeket és a VEMÉV-SZER tűnt szimpatikusnak. Bejelentkeztem hát, hogy tudnának-e munkát adni.

Találkoztam a műszaki igazgatónkkal Steierlein Ferenccel, aki meghallgatott és ajánlott egy feladatot, a pápai atlétikai centrumot pedig már létesítményfelelősként építhettem és mára projektvezetőként segítem a vállalat munkáját.

Veszprémi lakos vagyok mára, otthonra leltem itt; közel a Balaton.

Kiemelne pár projektet a munkásságából?

A közelmúltra könnyebebben emlékszik az ember. Megtisztelőnek éreztem, amikor a VEMÉV-SZER-nél megbíztak a pápai atlétikai centrum építésének vezetésével. Nagy bizalmat kaptam, mert bár viszonylag frissen kerültem ide, nem kellett naponta beszámolnom arról, mit végeztem el. Ez a bizalom olyan felelősségtudatot adott, ami igazán motivált.

Teljes megrendelői és alvállalkozói kommunikáció, sőt, az összes olyan döntés, ami a folyamatokra ráhatással bírt, az én felelősségem és persze lehetőségem volt. Az Atlétikai centrumhoz szerencsére korábbi ismeretekhez is nyúlhattam. Kecskeméten építettünk atlétikapályát, aminek a tapasztalatai nagyon jól jöttek itt. Pontosan tudtam hogyan kell elindítani egy ilyen beruházást, mik a prioritások.

Hatalmas öröm volt, hogy sikerült a létesítményt a megrendelő megelégedésére átadni, kijöttünk a pénzből és még egy kis nyereséget is ki lehetett mutatni a végén – persze ehhez az is kellett, hogy az épületet körültekintően alkotta meg a tervező és támogató volt a beruházó.

Ezt pár kisebb projekt követte a VEMÉV-SZER-nél, majd hamarosan beindult a Veszprémi Petőfi Színház fejújításának első üteme, ahol nagyon jó munkakapcsolat alakult ki a műemlékesekkel és az önkormányzattal, igen hatékony kooperációk mentén, közös gondolkodással szervezhettük az építkezést. Ezt követően pedig elindult a veszprémi vár felújításának hatalmas projektje 2022 tavaszán, tehát közel két és fél éve itt vagyunk már.

Veszprém életében is kiemelt projekt ez, nem volt ekkora volumenű beruházás az elmúlt évtizedekben. Mivel a város szíve ez, természetesen az EKF rendezvényeit figyelembe kellett vennünk. A szerződésünk úgy szólt, hogy 2023-ra a homlokzatokat és a tetőket kell rendbe tennünk, majd le kell vonulnunk a várból. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozatot követően térhettünk vissza elvégezni a belső terek megújítását. Ez zajlik most is.

A várban feltárásokat kell végeznünk, amelyeken sok olyan dolog kerülhet elő, ami megváltoztathatja a teljes kivitelezés menetét. Értékként tekintünk ezekre az épületekre, így a rejtett értékeire is. Nekünk pedig ahhoz kell alkalmazkodnunk, a megrendelő az új ismeretek birtokában hogyan szándékozik megváltoztatni a koncepciót. Nagyon sok tervváltozat készül itt, mire a végeredményig elérünk.

Az ön pályája gyakorlati alapokból indult, hiszen egy építésvezető közvetlenül részese az építkezéseknek. Hová tolódott ez el?

Nem beosztáshoz kötött a mi szakmánk, bár azzal járnak a jogosultságok és felelősségek. Egy kivitelező cég működése mindig projektek mentén alakul, ezek ritmusa határozza meg az életünket. Egy ilyen persze a néhány napostól a több éven át futóig különböző léptékű lehet, de mindig az aktuális projektre kell koncentrálnunk – több, mint száznak lehettem már részese. Építésvezetőként először, majd területi vezetőként nyilván kicsit más munkakörrel, de alapvetően még közvetlen jelenléttel.

Egyre fontosabbá válik a magasabb pozíciókban az emberekkel való kommunikáció. Építésvezetőként egy viszonylag egyszerű, ugyanakkor nagyon feszes világban él az ember: koncentrál saját munkájára, a következő két hétre; sorra érkeznek a különböző vállalkozók – kőművesek, ácsok – akikkel persze meg kell találni a közös hangot. Ez egy elég nyers világ.

Ahogyan azonban feljebb lép az ember, mondjuk amikor három építésvezető és egy műszaki előkészítő munkáját kell összehangolnia, már inkább arra kell koncentrálni, hogy ez a csapat hatékony legyen – a csapatmunka jelentősége egyre erősebb kényszer, ahogyan a hierarchiában magasabbra jutunk. Létfontosságú, hogy egy projekt résztvevői szót tudjanak érteni egymással, ne legyenek köztük villongások vagy feszültségek. Ehhez pedig az is kell, hogy jól érezzük magunkat, hiszen akkor tudunk jól dolgozni. Bár ezzel az aspektussal egy építésvezetőnek nem kell foglalkoznia, fontos kiemelni, hogy

itt nincsenek éles határok, ez nem a katonai hierarchia szerint rétegzett rendszer. A mai napig felelős vagyok azért, ha valaki rosszul dolgozik, de a napi dolgok felügyeletét is követni kell egy-egy építkezésen. Természetesen az is igaz, hogy egyre több építkezésre kell rálátnom, ami csak egyre messzebbről lehetséges.

Egy építésvezető jellemzően egy építkezésen van, egy főépítésvezető mondjuk két projektet el tud vinni. Létesítményfelelősként egy nagyobb munka mellé beeshet több kisebb is, de két nagyobb nem jellemző, hiszen neki kell átlátnia az építkezés teljes gazdasági modelljét és azt is, az építésvezetők jól csinálják-e a fizikai irányítást vagy sem. Rájuk hárulnak az ütemezések is, hiszen például ha négy hétig esik az eső, miközben külső munkákat terveztünk, át kell szervezni a feladatokat. Egy létesítményfelelősnek ebben van irányító szerepe.

Projektvezetőként pedig feladatom, hogy több nagy projektet átlássak és gördülékeny legyen a megrendelői kommunikáció. Mi, projektvezetők felelünk a megrendelői kapcsolattartás minőségéért, illetve a megrendelői igények kivitelezhetőségének kidolgozása mellett a cégvezetés felé való elszámolásért is.

Ahogyan az ember egyre magasabb szinten dolgozik, egyre több energiát fordít a munka összehangolására és a csapatszellem erősítésére. Hiába lett mára nagyvállalat a VEMÉV-SZER, valahogy megmaradt a családias közeg, ahol akár legfelsőbb vezetőkkel is átbeszélhetünk problémákat és csapatként tudunk működni. Sok kollégával alakulnak ki itt barátságok, ami nyilván más cégnél is igaz, de itt úgy érzem, gyakoribb a szokásosnál. Törődünk a másikkal: ha valamelyik kollégámnak valami gondja van, el meri mondani, ahogyan én is el merem mondani a problémáimat a kollégáimnak, ami nem csak nekem fontos, de a teljes vállalt hatékonyságát is segíti.

Mi az, amit ebben különösen szeret?

A mi munkánknak mindig van eleje és vége. Olyan produkció ez, amivel az ember nyomot hagy maga után a világban. A látványos és kézzelfogható eredmény persze egyben a feszültségét is adja, hiszen teljesíteni kell.

Amikor a beruházó megbíz minket, az valóban egy bizalmi szituáció, hiszen úgy gondolja ilyenkor, képesek vagyunk ellátni a kívánt feladatot. Az az igazi siker, ha az általa elképzelt minőségben adhatjuk át a kész létesítményt.

Más az az attitűd, ahogyan egy tervező megfog egy projektet, más a megrendelő, a hatóság és más a kivitelező. Ha a beruházó mondjuk azt mondja, neki kell egy híd (mindegy, milyen célból), ő nem tudja, egy híd hogyan épül fel és mi kell hozzá. A tervező az, aki nem csak megálmodja az építményt, de tudja azt is, mik azok a részletek, csomópontok, méretek, ami alapján működni fog az építmény. Ő vizsgálja azt is, hogyan fog az beleilleni a tájba és a korba, amiben épül. A hatóságnál dolgozó mérnökök azt teszik ehhez hozzá, hogyan felelhet meg az építmény a különböző közösségi követelményeknek. Hiába álmodna mondjuk egy beruházó Natura2000 területre toronyházat, az el fog akadni a hatóságon, hiszen a szabályokat be kell tartani – amelyeket meg is kell előtte határozni. Fontos feladat ez.

Mégis a végeredmény azon múlik majd, milyen volt a kivitelező: az, hogy milyen anyagokból, hány ember munkájával és milyen határidővel épülhet meg, már a mi szakmánk.

Egy-egy költségvetés mögött mindig sok-sok szempont áll, ami a technikai megoldásokon keresztül a logisztikai kérdésekig számtalan tényező mentén alakul. Rengeteget számítanak azok az elemek, amik nem látszanak a végleges épületen: szükség volt-e például állványzatra vagy darura az építéshez.

Amit különösen szeretek csinálni, az mindig is az ütemezés volt és az ütemtervek felülvizsgálata. Ez valahogy mindig jól állt nekem, ezért ezeket persze prioritásként kezelem a mai napig. Talán nincs is olyan a szakmánkban, amit ne kedvelnék, mert minden munkarész új tapasztalatokat ad, de a régiekre épül. Ha valami nem sikerül – nem az elvárt minőségben készül el, esetleg be kell avatkozni, vissza kell bontani valamit – nagyon bosszantó tud lenni, de az is egy feladat, amit kezelni kell. Ha viszont sikerül megoldani egy ilyen problémát, az különösen nagy sikerélmény.  Ezekben a helyzetekben nagy a stressz az emberen, de évekkel később pont ezeket szoktuk emlegetni, mert ami simán megy, hamar el is kopik az emberben.

„Rengeteg gyermekkori emléket őrzök arról, ahogy együtt barkácsolunk, vagy arról, amikor magával vitt egy-egy munkájára. Az 1970-es évek elején születtem, így kisgyermekként tágra nyílt szemekkel néztem végig a nagy lakótelepek építését Budapesten. Tizenöt-tizenhat éves koromban már sokat tudtam segíteni neki, amikor új otthont építettünk a családnak. Édesapám keze munkáját dicséri a még a születésem előtt felépített badacsonyi nyaraló is, amelyet az utóbbi években feleségemmel apartmanházként üzemeltetünk.”

Tervezés helyett megvalósítás

A gyermekkori élmények, a remek matematikai és fizikai osztályzatok alapján nem okozott különösebb fejtörést a pályaválasztás. Az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskolát már úgy végezte, hogy tudta, mérnökként nem szeretne tervezéssel foglalkozni, a kivitelezés területe vonzotta.

A diplomaosztó utáni első munkahelye egy kisebb építőipari cég volt, amely elsősorban a Magyar Posta épületeinek felújításán dolgozott. Itt művezetőként és építésvezetőként is megtapasztalta, hogy kulcskérdés a munkák ésszerű és szakszerű szervezése és irányítása.

Szembesülés az évtizedes lemaradásokkal

Ezután egy nagy ugrás következett a szakmai karrierjében. A kis, magyar állami megrendelésre dolgozó cégtől egy nagy, nemzetközi környezetben működő építőipari vállalathoz, az Ast-Hungáriához került.

Az osztrák hátterű cég az első nyugat-európai vállalatok között már a nyolcvanas évek eleji szállodaépítések időszakában elkezdett Magyarországon dolgozni. Az Ast-Hungária számos szálloda, kereskedelmi létesítmény – pl.: OBI és Interspar áruházak, valamint ipari- és irodaépületek generálkivitelezője volt. Az itteni feladatok mérete, a dokumentációs folyamatok, a projektek összetettsége és a határidők feszessége új távlatot nyitottak meg a fiatal mérnök számára.

„Meglepett az osztrákok mentalitása, az építőipari munkakultúrájuk és az alaposság, amely a projektek előkészítettségét jellemezte. Sokkal-sokkal előttünk jártak, minden munkafolyamat mélyen átgondolt volt, már használtak 3D-s terveket és lényegesen fejlettebb volt az élőmunka kiváltásának igénye gépekkel annál, ami akkoriban Magyarországon jellemző volt.”

Éles váltás

Az első komolyabb munka, amelyben az Ast-Hungária kötelékében részt vehetett az ezredfordulón, a csepeli erőmű építése volt. Ezt egy merőben más jellegű, szintén különleges projekt követte: Budapest belvárosában, a PwC irodaházának kivitelezése. Az 1990-es 2000-es évek fordulóján hazai viszonylatban mind minőség, mind a beruházó elvárásainak tekintetében meglehetősen magasak voltak az elvárások a projektnél, ami mellé társult a kivitelező cégben meghonosított osztrák mentalitás. Ezek a feladatok és a vállalati kultúra számtalan értékes tapasztalatot jelentett a művezetői, építésvezetői, előkészítő, projektvezető és végül műszaki vezető munkakörökben dolgozó mérnöknek.

Az első önálló projekt sikertörténet lett

Hasonlóan szigorú minőségi elvárások jellemezték az osztrák beruházó által megrendelt Interspar és Family Center építését Ózdon. Kihívás volt átvenni egy kolléga megbetegedése miatt menetközben a projektet, amelynek számos eleme szakmailag is újdonságot jelentett. A sok küzdelemmel, kihívással megvalósuló bevásárló- és szórakozó központ a tapasztalatszerzés mellett olyan kohéziót teremtett a kivitelező és a tervező soproni Invex Kft. szakemberei között, hogy a következő közös megbízás 2006-ban, a hódmezővásárhelyi Interspar és Family Center építése, már valódi sikertörténetté vált. Ennek a sikernek az értékét tovább növeli a szakmai életútban nemcsak az a tény, hogy egy 2,1 milliárdos beruházás valósult meg, hanem az is, hogy ez volt a Hónap Mérnökének első önállóan vezetett projektje.

Magyarok a parndorfi outlet építkezésén

„A kétezres évek első felében sokat dolgoztunk együtt a Metal Hungaria Holdinggal, amelynek vezetője, Kreinbacher József ajánlotta a Weinberget, mint olyan céget, amely képes megfelelni a külföldi megrendelők magas minőségi elvárásainak. A hódmezővásárhelyi bevásárló- és szórakoztató központ kivitelezése előtt, már a cég szakembereivel közösen valósítottuk meg Parndorfban az Outlet Center egyik bővítési ütemét. Ennek során betekintést nyerhettünk egymás munkakultúrájába és magyar építőipari szakemberként abba, hogyan működnek a dolgok Ausztriában.”

Üzletben is létezhet barátság?

Közel húsz éves ismeretség, barátság fűzi a Hónap Mérnökét a Weinberg alapító-tulajdonosához, ügyvezetőjéhez, Derczó Istvánhoz. A kapcsolat másfél évtizede a közös cégbeli munkával is gazdagodott: azt követően, hogy az Ast-Hungáriát az osztrák anyacéggel együtt felszámolták, állásajánlat érkezett a Weinberg vezetőjétől.

„Az a fajta gondolkodásmód érvényesül a Weinbergnél, elsősorban Derczó István révén, amellyel azonosulni tudok. Kölcsönös bizalomra épülnek a kapcsolatok. Emberközpontúság jellemzi a céget, az élni és élni hagyni elv érvényesül.”

További szemléletbeli hasonlóság, hogy a Weinbergnél partnerként tekintenek az alvállalkozókra és azok munkavállalóira is.

„Tisztelettel vagyok a munkásemberek, a kétkezi munkát végzők iránt. Ez nemcsak abban merül ki részemről, hogy köszön az ember, amikor belép a munkaterületre, hanem beszélget azokkal, akik társai a munkában. Tudom, ha ők nem ütik be a szöget a fába, oda és úgy, ahogyan kell, akkor az építkezésből semmi nem lesz. Ők pedig tisztában vannak azzal, hogy időnként kérek tőlük olyan munkát, ami nehéz, amivel küzdeni kell, de soha nem kérek olyat, amit nem lehet megcsinálni. Kölcsönös tisztelet jellemzi a kapcsolatokat, sok alvállalkozóval szinte folyamatosan együtt dolgozunk és munkáról-munkára jönnek velünk.”

A visszatérés a legértékesebb visszajelzés

A Hónap Mérnöke tagja a badacsonyi helyi vállalkozói rétegnek. Feleségével immár négy éve üzemeltetik közösen kis apartmanházukat a borvidéken. Az építőiparban már bevált szemléletét - egymás nélkül, egymás tisztelete nélkül nem lehet boldogulni - próbálja átültetni a helyi turizmusban érdekelt többi szállásadó, borász, és vendéglős gondolkodásába is.

Meggyőződése: ha az a vízió, hogy a Balaton négy évszakos utazási célponttá váljon, akkor nem elég csak minőségi szállásokat biztosítani, mellette nyitva kellene tartania az év egészében a borászatoknak, az éttermeknek és egyéb attrakcióknak is, mert csak közös munka révén érhető el a kívánt eredmény. Ha a vendégek elégedettek, jól érzik magukat, akkor visszatérnek az év más időszakaiban is. A szállásadó, a vendéglős számára ez utóbbi a legértékesebb visszajelzés. Ahogy a beszélgetésből kiderül, ugyanez az építőiparra is igaz.

Rögös, de jó irányba vezető úton

„A napi munkám során is az motivál, hogy úgy valósítsunk meg egy épületet, hogy a beruházó újra megbízást adjon, ha bővíti kapacitásait vagy új üzemet épít. Ez nemcsak a munkánk minőségén múlik, hanem azon is, milyenek az emberi kapcsolataink, hogyan tudjuk hatékonyan kezelni a problémákat, konfliktusokat. A Weinbergnek szinte folyamatos megbízásai vannak korábbi partnereitől. Ez is azt mutatja, hogy az út, amit választottunk, rögös, de jó irányba visz. Igazolja, hogy nem mindig és nem mindent pusztán a pénz dönt el.”

Elköszönés barátként

Az ipari automatizálás területén meghatározó Festo budapesti gyárának harmadik bővítésével a Weinberget bízták meg. A beruházó németes precizitást várt el, elégedettségét mutatja, hogy az együttműködés folytatódott és nyáron zárult le a cég új üzemének zöldmezős beruházása Sátoraljaújhelyen.

Hasonló a viszony a Diehl Aviationnal, amelynek nyírbátori üzemének harmadik ütemű bővítésére ismét a Weinberg kapott lehetőséget. Ugyancsak ebbe a körbe tartozik a miskolci szerszámkészítő üzem, a Spinto, amelynek egy mocsaras területre kellett a gyártócsarnokát megépíteni. Azóta is megmaradt a felek jó kapcsolata és a tulajdonosok minden műszaki fejlesztés előtt egyeztetnek a gyár kivitelezőjével.

„Ez az igazi motiváció számomra, hogy úgy dolgozzunk, hogy a végén a megrendelő nem ellenség lesz és nem úgy válunk el, hogy utána ügyvédek szednek szét minket, hanem barátként.”

„Józsi bácsi, megleszünk vele!”

Az eddigi Weinberg-projektek közül a legérzelemdúsabb a FémAlk dunavarsányi épületének kivitelezése volt az októberi Hónap Mérnöke számára.

„A cég addigi történetének legnagyobb, 3,5-4 milliárdos projektjéről szóló szerződéskötésen és egyeztetésen körülbelül húszan ültünk a tárgyalóteremben, amikor bejött a tulajdonos, Sándor József. Kezet fogott a jelenlévőkkel, majd megkérdezte: „Ki lesz a felelőse az építkezésnek?” A válasz ismeretében odalépett hozzám és azt mondta: Jani öcsém, július 15-én lesz a cég 25 éves, addigra a háznak késznek kell lennie, mert óriási partit rendezünk a megnyitóra. Annyit válaszoltam: Józsi bácsi, megleszünk vele.

Szűk egy évvel voltunk akkor a kitűzött projektátadó időpontja előtt. Egy 15 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot kellett az alumíniumöntödének megépíteni egy elég bonyolult gépészettel, kiszolgáló egységekkel, valamint az irodaépülettel egy hét hektáros telken. Számos tervmódosítás ellenére, ahogy tartja a mondás a feszített ütemezéseknél, cipőkanállal, de elkészültünk.”

Ez a kivitelezés a Weinberg életében is egyfajta dimenzióváltást jelentett, amely kiemelte a céget a közepes méretű vállalkozások közül és megnyitotta az utat az egyre összetettebb technológiát használó gyárak építése felé.

A projektvezető számára a szakmai elismerésen túl ez a munka hozott egy, a mai napig is remek személyes kapcsolatot Sándor Józseffel. Ennek egyfajta bizonyítéka, hogy a cég erdőhorváti üzemének projektvezetésével is őt bízták meg.

Európa leggyorsabban felépülő OSB-lap gyára

„A gyárépítések jelentik számomra a legérdekesebb szakmai kihívást, hiszen mindig egyedi és különleges technológiai megoldásokkal találkozunk. Ezek mérnöki szempontból komoly feladatot rónak a projektvezetésre még úgy is, hogy a gyár tervezését nem mi csináljuk.”

Ebbe a sorba illeszkedik a Swiss Krono 2015-ös vásárosnaményi OSB-lap gyár kivitelezése is, mely 5,6 milliárdos értékével a cég akkori legnagyobb munkája volt. A FémAlk-hoz hasonlóan, egy komplex üzem megépítése volt a feladat, amelyet nagyban nehezített, hogy a kiviteli tervek az építkezés folyamatában még sokat finomodtak, hogy a gyártási technológiához igazítva készüljenek el az épületek. A kihívások ellenére a megbízó német projektigazgatója szerint ez lett Európa leggyorsabban felépített OSB-lap gyára.

Problémából előnyt kovácsolni

A közelmúltban átadott ecseri Volvo Truck Center zöldmezős beruházásánál a projekt sok apró részletének átgondolása, összehangolása és végül egy nagy egésszé való összeillesztése jelentett komoly kihívást a projektvezető számára. A beruházó elvárása volt, hogy a Truck Center klímasemleges legyen és emellett a legmagasabb szinten biztosítsa az ügyfelei és az ott dolgozók számára a kellemes környezetet.

A kétszintes iroda, a teherautó- és buszszerviz, a vizsga- és oktatóközpont, az ügyfélváró, a kamionmosó és az új, valamint használtjármű-kereskedés építése során komoly megoldandó problémaként jelentkezett a munkaterületen lévő talajvíz.

„Az építési területen belül hétméteres a szintkülönbség, egyes részeken húsz méter mélyen nyomát sem találtuk talajvíznek, száz méterrel távolabb pedig egy ásónyom magasságban már jelen volt. A megoldást a teljes terület köré kiépített drénrendszer jelentette, amelynek tervezése miatt viszont egy teljes hónapra fel kellett függeszteni a kivitelezést.”

A talajvíz szintjét sikerült csökkenteni, a rendszer azóta is jól működik.

 „Arra törekedtünk, hogy már az építkezés során minél kisebb legyen az ökológiai terhelés. A problémából előnyt kovácsoltunk és a drénrendszeren át érkező vizet szikkasztókba vezettük. Az öt tartályba összegyűjtött vizet már a kivitelezés során hasznosítottuk a beton utókezelésére és az aszfalt öntözésére."

Még a járművekről lecsorgó esővizet is hasznosítják

Az aprólékos tervezés és a kivitelezés összetettségére jó példa, hogy a kamionmosót önálló, két részből álló olajfogó rendszerrel építették meg, így a felhasznált vizet szikkasztás és tisztítás után újrahasznosítják. Továbbá, folyókarendszert alakítottak ki arra az esetre is, amikor esős, havas időben beállnak a kamionok a központba és a csurgalékvíz lefolyik a járművekről. Ezt, és a parkolókban felfogható esővizet is a folyókán vezetik el, majd átengedik egy olajfogón, hogy a tisztított vizet újra felhasználhassák.

Az ügyfelek és a munkavállalók komfortját a hatalmas üvegfelületekkel rendelkező irodaház és váró, továbbá hangulatos átrium és egy pihenőkert is szolgálja. Az épületek energiatakarékos üzemeltetését 282 KW-nyi teljesítményű napelem telepítésével, az árnyékolást zsalúzia rendszer felszerelésével biztosítják. Szinte minimális a Truck Center külső energia- és vezetékesvíz-igénye. Hatalmas, 23 ezer négyzetméternyi zöld felületet is kialakítottak, ahol 125 fát ültettek el, a terület gondozását egy kútról táplált öntözőrendszert segíti.

Fészekrakó helyet építettek a gyurgyalagoknak

Amikor elkezdődött a kivitelezés, észrevették, hogy a területen rengeteg madár él. Egy közelben élő férfi is megkereste a kivitelezőket, hogy gyurgyalagokat látott a környéken. Hozott magával egy képet, az alapján azonosították a madarakat, akikkel osztoztak a területen.

„A kivitelezés egyik különleges eleme lett egy földfal, amely azonkívül, hogy a drénrendszer egy szakaszát rejti, fészekrakó helyévé vált a területen élő gyurgyalagok számára. Szerencsésen alakult a projekt ütemezése, a költés időszakában nem folyt munka azon a területen; augusztusban pedig, amikor ismét munkagépek dolgoztak a földfalnál, már vándorútjukra indultak a madarak. Itt is megvalósult az élni és élni hagyni elv.”

Egy újfajta szemlélettel időt is pénzt is nyerhetnének a beruházók

A multinacionális vállalati kultúra ismerete és a széles szakmai tapasztalat okán a projektek előkészítési fázisában a legtöbb ütemterv elkészítését Borbély Jánosra bízza a Weinberg.  

Napjainkban azzal a fura helyzettel szembesülnek a cégek, hogy a kivitelezéseket megelőző döntési és tervezési folyamatok gyakran egy-másfél évig is eltartanak. A projekt megvalósítására viszont gyakran ennél kevesebb időt biztosítanak, ami kikényszeríti, hogy tovább rövidüljön az előkészítési szakasz. Általános elvárássá vált, hogy a szerződés aláírását azonnali kapavágásnak, az alapok kiásásának kell követnie. Ez kizárja, hogy a projektvezetők mélyen bekapcsolódhassanak az előkészítésbe, hiszen minden energiájukat a kivitelezés munkafolyamatainak koordinálására fordítják.

„Szükség lenne egyfajta szemléletváltásra. A változásokat a tervező-bonyolító-műszaki ellenőri társadalom indíthatná el, mivel ők lépnek elsőként kapcsolatba a beruházókkal. Az ő kezükben van a lehetőség, hogy elmagyarázzák nekik, ha 2-3 hónap rendelkezésre állna a szerződéskötés és a helyszíni munkák elkezdése között, akkor valószínűleg időt és pénzt is nyerhetnének. Ám a mostani rendszerben mindenki présben van” - vélekedett a Hónap Mérnöke, aki számos példa közül csak egyet emelt ki gondolatébresztőnek.

Hosszabb előkészítés, rövidebb kivitelezés

„Nyírbátorban az Diehl Aviation gyárbővítésének munkálatait éppen csak elkezdtük, amikor elrendelték a COVID-zárlatot. A tervek előkészítése zajlott, amikor a beruházó német cég bejelentette, hogy a kiszámíthatatlanság miatt szerződést bontanak. Az engedélyes tervek elkészítésére még kiterjedt a megbízásunk, de arról, hogy mikor épülhet meg az alkatrészgyár semmit nem tudtunk.”

Egy évvel később indult újra a projekt. A kényszerpihenő ideje alatt csiszolódtak és finomodtak a tervek. Amikor az újrakezdéskor a beruházók a 3D technológia segítségével virtuálisan bejárhatták a projektet, a legnagyobb elismerésüket fejezték ki. Elsősorban azért, mert a kiviteli tervezéskor jutott idő az ütközési pontok feltárására és a legtöbb megoldási lehetőség áttekintésére.

„Az építkezésnek 100 százalékos készültségi szintű kivitelei tervekkel kezdhettünk neki és a gyár a tervezettnél 3 hónappal hamarabb elkészült.”

Jól járt a beruházó és a kivitelező is, mert a munkában és az életben is nagyon fontos a tempó.

A régi épületek hangulata húzta be az ágazatba

„Édesanyám restaurátorként dolgozott, így gyerekkoromban meghatározó élmények értek, és már akkor nagyon megtetszett a műemléki környezet” – emlékezett vissza a mérnök. „Középiskolásként annyira szerettem rajzolni, hogy végeztem is egy ilyen irányú képzést, miközben a Schulek Frigyes Építőipari Technikumba jártam.”

A felsőfokú képzést az Ybl Miklós Főiskolán kapta meg, amit később a pécsi egyetem építész karának elvégzésével egészített ki. Egyetemistaként újabb jelentős élmény volt számára a kápolnák felmérését célzó program. „Ezeknek az épületeknek a hangulata eléggé megfogott, és közben még jobban kezdtem kötődni az építőiparhoz is.”

Már fiatal mérnökként nívódíjas projektben játszott főszerepet

Karrierét a magasépítő ágazatban kezdte el munkahelyi mérnökként kisebb cégeknél, majd az Arcadom Zrt.-hez került, ahol egyre nagyobb projektekben vállalhatott szerepet, főleg lakóépületeket kivitelezve. „Példaként a Duna partján felépült Dunapest Rezidencia lakóparkot említhetem a Nemzeti Színház szomszédságában vagy a Castrum Ház multifunkcionális épületét, amelyben irodákat és sportcentrumot is építettünk.”

Jelentős mérföldkő volt számára, hogy 2006-tól a Pannon GSM (ma Yettel – a szerk.) törökbálinti székházának a kivitelezésénél a felelős műszaki vezető szerepét tölthette be, ez a projekt később építőipari nívódíjat nyert. „Az akkori értékén 15 milliárd forintos, 10 hektáron épülő központ amiatt is volt kiemelkedő, mert számos akkoriban újnak számító technológiát, többek közt földhőszivattyút és mennyezetfűtést alkalmaztunk.”

Utóbbi munkát ráadásul konzorciumban végezték el, ami további fontos tapasztalatokat adott. „Egy átgondolt organigram alapján, a szakembereink képességeit és munkabírását figyelembe véve igyekeztem megszervezni a projektet, és összességében sikerült minőségi munkát végeznünk.”

A recesszió kényszerű körülményei között is helyt állt

A következő lépcsőfok a 2009-ben megnyitott Allee Bevásárlóközpont teljes belső design építészete volt: „Többek közt az üzlethelyiségeket, a mozit és a közösségi terek üvegburkolatát alakítottuk ki.”

Az ekkoriban elindult építőipari recesszió idején már a Trigánit Zrt.-nél dolgozott, egy cégcsoporton belüli áthelyezés után. „Itt a K & H Bank egyik nagyberuházásában szintén felelős műszaki vezetőként dolgoztam. Ebben a fejlesztésben a legnagyobb kihívást a válságból adódó anyagár ingadozás adta, valamint a költséghatékonyság nagyon erős kényszere. Elmondható, hogy viszonylag kis csapattal, de nagyon hatékonyan dolgoztunk, többek közt az 55 ezer négyzetméteres épület vasszerkezetét is sikeresen kivitelezve. A végletekig kihegyezett projektben végül is a megrendelő teljes megelégedését sikerült kivívnunk.”

Az ozorai vár emlékezetes projektjével érkezett meg a WHB-hoz

Az ezt követő években ismét kisebb cégeknél dolgozott, elsősorban műemlékfelújításokat, illetve panelházak szigetelését kivitelezve, majd 2015-ben került a WEST HUNGÁRIA BAU Kft.-hez, ahol rögtön a kedvencének számító műemlékfejlesztésben bizonyíthatott. „Az első ottani munkám az ozorai vár felújítása volt.”

A természet hatására és a várfal hiányában már elkezdett szétcsúszni az építmény, amit sikeresen kezeltek az újjáépítéssel, viszonylag szűk határidőn belül.

„Megvolt a szépsége ennek a munkának is: miközben a dombot is visszatöltöttük, a terület vízelvezetéséről, illetve a korabeli fűszerkert és szőlős helyreállításáról is gondoskodtunk.”

A régi anyagokból, modern köntösben sikerült újjáéleszteniük egy történelmi épületet

Egy újabb meghatározó időszak következett a szakember életében, amikor 2017 és 2021 között a budai vár nagyszabású fejlesztéseiben kapott szerepet. Közülük kiemelkedik az 50-es években lebontott Királyi Lovarda újjáépítése a WHB és a LAKI Zrt. konzorciumának kivitelezésében. A számos izgalmas kihívással járó projektről a szakember korábban részletes interjút adott lapunknak. „A legnagyobb kihívás talán az volt, hogy a régi épületet úgy kellett újra teremteni, hogy a mai modern követelményeknek is megfeleljen – minőségi megoldást adva többek közt a fűtésre, hűtésre, akusztikára és fénytechnikára.”

Egy ennél is konkrétabb kihívást jelentett, hogy a Lovarda épületének egy része a várgarázsba esett, a másik pedig a Török kertbe, aminek nem volt megtámasztása. „Utóbbiba így le kellett fúrnunk több mint száz cölöpöt, miközben ezen a területen 30 méteres kutak találhatók, amelyek az Ördögárokba vezetik a vár csapadékvizét. Ezt a cölöpözést

A legapróbb részletekig sikerült visszahozni a régi értékeket

Egy további különlegességet adott a projekt anyaghasználata, hiszen a hazánkban fellelhető, a korabeli építészetben is alkalmazott építőanyagokat használták. „A szlavón tölgy és a vörösfenyő alkalmazása; a külső homlokzatot alkotó kisméretű téglák; a római cement és a süttői mészkövek beépítése mind-mind emlékezetes elemek; akárcsak a helyi mesterek által alkotott terazzo burkolat a padlózaton. Ide tartozik, hogy a régi terveket megtalálva a régi Ganz-lámpákat is sikerült újra legyártani – a régi csigás mozgatási rendszerrel, de már a mai fénytechnikával.

Ezt az időszakát gazdagította a Lovardához kapcsolódva a Főőrség és az oda vezető Stöckl-lépcső felújítása, valamint a tabáni liftpavilon rekonstrukciója, akárcsak a Csikós-udvar, a Hauszmann-rámpa és az Ybl-rámpa felújítási munkálatai. Mindezekkel párhuzamosan a házelnöki rezidencia felújítását is irányította a Kossuth téren.

Élete egyik legizgalmasabb napjával az egyik legnagyobb projektje indult el

A fent leírt projektek zárásakor már tudomása volt róla, hogy a WHB és a LATEREX konzorciumi munkájával el fog indulni a Dunakeszi Diáknegyed építése. A hatalmas méretű zöldmezős beruházás 2022. márciusában az alapkőletétellel el is kezdődött.

Tóth Tibor Gábor kulcspozícióban lépett be a fejlesztésbe, hiszen Bálint Zsolttal, a LATEREX főmérnökével közösen irányították a konzorciumi kivitelezést.

„Az alapkőletétel amiatt is emlékezetes, mert életem legzsúfoltabb napján történt: 9-től délig az alapkőletételen vettem részt, 15 órakor a várban átvettem az ottani műemléki munkákért kapott Érdemkeresztet, ahonnan aztán este megérkeztem a szintén a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. munkájával megújult Magyar Állami Operaház szakmai napjára!”

A projekt elejére visszatekintve hangsúlyozta, a 10 hektáron megvalósuló 35 ezer négyzetméteres beruházásban egyszerre kellett elindítani hét épület kivitelezését. „Nagyon komolyan meg kellett szervezni a logisztikát, beszállítást és anyagmozgatást. Előre meg kellett határozni a prioritásokat, hiszen előfordult, hogy egyszerre több gép vagy anyag érkezett.”

Ebben a folyamatban az toronydaruknak jelentős szerepe volt, ugyanakkor át kellett hidalniuk a 6 méternyi szintkülönbséget a terület legmagasabb és legalacsonyabb pontja között. „Amikor állítottuk a darukat, akkor figyelni kellett, hogy melyiket kell kiemelni, és melyiket süllyeszteni. Ráadásul a 7 toronydarut rekordidő alatt kellett felállítani.”

Az acélhiány ellenére is villámgyorsan jutottak el a bokrétáig

Külön kiemelte, hogy a beruházás rendkívül jól elő volt készítve: „Ennek is köszönhető, hogy a márciusi alapkőletétel után októberben már bokrétaünnepet tartottunk.” Mindezt úgy, hogy a projekt nyitásával egyidőben robbant ki az orosz-ukrán háború. „Rögtön azzal kellett szembesülnünk az acélok lekötésénél, hogy nincs acél. Ezt végül óriási erőfeszítések árán sikerült megoldani, de innentől kezdve folyamatosan több lépéssel előre gondolkodtunk.”

Ennek jegyében a teljes hőszigetelést, a faanyagot, a közműcsöveket, számos gépet és a teljes homlokzati tégla burkolatot előre megrendelték, és ledepózták. „Utóbbinál arra kellett figyelni, hogy az ára szorosan együtt mozgott az óriási ingadozásokat mutató gázárral, amit aztán bonyolult diagrammokkal próbáltunk követni. De ugyanez igaz volt a kőzetgyapotra is, aminek heti ára volt!”

Rendre két-három hónappal a határidő előtt jártak

A projekt méretéből adódóan óriási mennyiségeket kellett betárazniuk: többek közt 10 ezer négyzetméternyi homlokzati téglaburkolatot és 11 ezer négyzetméternyi fémlemezfedést és 16 kilométernyi kábelt kapott a komplexum. „Szerencsére jó megközelíthetőség és ideje korán kiépített organizációs út segítették a folyamatot.”

Mindezen nehézségek ellenére a projekt végig nagyon jó dinamikával haladt, rendre két-három hónappal a határidő előtt jártak elmondása szerint. A fenti sebességet jelezte, hogy a gépészeti elektromos alapszerelések majdnem teljesen elkészültek a bokréta ünnepségre.

Az „E” épület szakoktatói szárny képezte a projekt motorját

A gyors előrehaladásnál kiemelkedett a szakoktatói szárny szerepe: kisebb épület lévén mindent itt készítettek el először, és minden mintát itt mutattak be. „Amit itt elfogadtak az ment tovább a többi épületbe. Gondolhatunk itt például a linóleumra, egy ablakkönyöklőre, de akár egy osztályteremre is.”

A gépészetnél az is segítette a gazdaságosságot és a gyors kivitelezést, hogy minden szakágra kiválasztottak egy magas minőségen dolgozó céget, és aztán minden épületnél ezt a vállalatot alkalmazták az adott szakágra. „Itt is elmondható a magas szintű előkészítettség, hiszen ezek a gépészeti alvállalkozók már az alapozásnál kiválasztásra kerültek.”

A város befogadta és mindenben támogatta a kivitelezőket

A problémák gyors kezelésének témakörénél külön kiemelte a generáltervező Incorso Design munkáját. „Szorosan együtt működtek a kivitelezéssel, és igyekeztek minden felmerülő problémát szinte azonnal kezelni. Volt olyan, hogy a szerdai konzultáción felmerült egy kérdés, ez alapján írtunk egy emailt, és már aznap este 5-kor ott volt a válasz a rajzokkal alátámasztott megoldási javaslattal.”

Rendkívül korrekt, rugalmas és támogató volt az együttműködésük a Dunakeszi Önkormányzattal is. „Nagyon jó kapcsolat alakult ki velük, a polgármester az elején heti szinten járt ki a kooperációkra, és egy delegáltja azután is folyamatosan ott volt a területen. Ha elakadásunk volt közterületfoglalásban, forgalomtechnikában vagy bármi másban, azonnal kaptunk segítséget.” Hozzátette, olyan jó személyes kapcsolatuk alakult ki, hogy a Dunakeszi Napokra és a Dunakeszi Mindmegeszi rendezvényre is meghívták a konzorciumot, és ezeken külön sátrat is kaptak. „A város szerves részének éreztük magunkat, és nem csupán egy átmenetileg itt tartózkodó kivitelezőnek.”

Egymás elképzeléseit tiszteletben tartva dolgoztak a konzorciumi társsal

A szakember hangsúlyosan kitért rá, hogy a LATEREX Építő Zrt.-vel való, remekül működő kapcsolat sokban segítette a konzorciumi munkát. „Jó hangulatú projektcsapat alakult ki, végig egyetértésben és egymás elképzeléseit tiszteletben tartva tudtunk dolgozni a mérnökirodában és a terepen.”

A konzorciumon belül a feladatok elosztásáról elmondta, nem házanként, hanem munkanemenként osztották fel: „Mindkét cég behozta a kapacitásait a konzorciumba, és a korábbi munkatapasztalatok alapján adtuk oda a feladatokat: így például azok az építésvezetők, akik már több csarnokot is építettek, értelemszerűen ezeket az épületeket kapták meg.”

A WHB erősségeit is megmutatta a projekt

A szakember elmondása szerint a jól kezelt külső kapcsolatok mellett a dunakeszi projekt sikeréhez nagyban hozzájárultak a WHB cégcsoportjához tartozó vállalatok is. Egy példát kiemelve elmondta, hogy a teljes projekt burkolását és festését a Stukkó Kft. végezte el. „Nagy segítség volt, hogy mind az anyagbeszerzést, mind a szakembergárdát profin biztosították, többek közt az uszoda speciális burkolatait is magas minőségben kivitelezve.” Ugyanígy növelte a beruházás gördülékenységét és kiszámíthatóságát, hogy a teljes munkaterületen a WHB cégcsoport egyik tagvállalata látta el az állványozási feladatokat.

A Dunakaszi Diáknegyeden is túl tekintve az egész WHB egyik alapértékét is megfogalmazta.

„A közel tízéves itteni időszakom egyik fő hajtóereje, hogy olyan főnökeim vannak, akikre mindig lehet számítani, ha elakadás van. Emellett az is nagy előny, hogy a cég szakmai magja nagyon jó csapatot alkot: beleértve többek közt a BIM-es csapatot, az IT-hátteret és a HR-es kollégákat. Mindez azt eredményezi, hogy a különböző problémákat a cég rugalmasan kezeli, és biztos hátteret képez. A munkatársainknak nem kell a munkakörülményeken morfondírozniuk, ehelyett a feladatokra tudnak koncentrálni.”

Akár egyetlen létesítmény is komoly előrelépés lenne egy településnek

Amikor személyes visszatekintést kértünk tőle a beruházásra, a Hónap Mérnöke egyfajta csúcsprojektként értékelte a Diáknegyed megépítését. „Talán a Yettel-székházhoz tudnám hasonlítani, de itt most jóval nagyobb feladatkörrel rendelkeztem, mint ott.”

A Közép-Európai szinten is példa nélküli oktatási beruházás méreteit és jelentőségeit ezzel érzékeltette. „Ha csak a létrejött sportlétesítményekre gondolunk: egy kétezer fős és egy ezer fős sportcsarnokot, valamint egy tanuszodát is építettünk. Úgy gondolom, hogy ezek közül már csak egy létesítmény is komoly előrelépés lenne egy településnek.” Ugyanakkor a fejlesztés környezeti jelentőségére is utalt: „A rengeteg ültetésnek köszönhetően pár éven belül egy liget fogja körülvenni az élettel teli, 1500 diákot befogadó iskolát - miközben 2022-ben ez a terület még üres volt…”

Úgy mennek előre, mint egy focicsapat

Vezetőként egy ekkora volumenű siker zálogaként a megfelelő önbizalmat emelte ki. „Ha akár el is akad a projekt, mi építők mindig a projekt befejezését látjuk a szemünk előtt lebegni: hisszük, és azt éreztetjük mindenkivel, hogy a beruházás el fog készülni határidőre, jó minőségben.”

Hangsúlyozta, ha bárki bárhol elakadt, akkor a projektvezetéshez tudott fordulni, ha náluk nem volt meg a válasz, akkor a tervező vagy a szakági tervező tudott segíteni. „Arra törekedtünk, hogy ne görgessünk magunk előtt olyan kérdést, ami ártalmas lehet a projektnek. Sokszor az az érzésem, hogy úgy megyünk előre mint egy focicsapat, megvannak a hátvédek, a középpályások és a csatársor, és mindig tudjuk, hogy kitől mire lehet számítani.”

Minden házon és minden nap tanul valamit

Zárásként arra is kíváncsiak voltunk, hogy az ágazat kulcsszereplőjeként hogy látja az utánpótlás helyzetét, és mit üzen az építőipar felé kacsintgató fiataloknak. „Mi is látjuk, hogy valami miatt fogy a létszám, ugyanakkor azt tudom mondani, hogy anyagilag ez egy jól megbecsült szakma, még ha sok is a nehézség benne. Azt nem mondom, hogy ez egy feszültségmentes ágazat; viszont ahogy nincs két egyforma épület, úgy nincs két egyforma évünk, nincs két egyforma munka és nincs két egyforma kihívás az építőiparban.”

„Aki ide érkezik, mindig fog találkozni új technológiákkal és új anyagokkal; ugyanakkor a műemléki épületeknél csodálatos régi alkotásokat ismerhet meg, és részese lehet a megmentésüknek. Immár 22 éve űzöm ezt a hivatást, de minden házon tanulok valami újat!” – zárta a gondolatait.

Már 12 évesen pontosan tudta, hogy mit szeretne

„Úgy gondolom, hogy az építés szeretete a kezdetektől bele van kódolva az emberekbe, de nálam ez ennél tudatosabb volt, hiszen a nagyapám, az édesapám és a nagybátyám is az építőiparral foglalkozott” – mesélte a baranyai vármegyeszékhelyen, Pécsett született mérnök. „A lakásunk tele volt műszaki rajzokkal, tusokkal, különböző erősségű grafit ceruzákkal, ezekkel imádtunk rajzolni.”

Nem csoda, hogy 12-13 éves korára már tudta, mi a különbség az építészmérnök és az építőmérnök között

„Egyértelmű volt az irány, hogy építőmérnök leszek. Szerettem volna megérteni, mi rejlik egy nagy építmény kivitelezése mögött, és hogyan működik az épített világ.”

Inkább megérteni, mint ész nélkül bemagolni

Ez az irány véglegesen érvényesült a tanulmányaiban, annak ellenére, hogy édesanyja mellett több zeneművész és színművész is van a családjában, amelyben hatan vannak testvérek. „Ezen kettősség hatására egy zeneművészeti gimnáziumba is felvételiztem, és sikerült is a felvételi. Az eredménye hamarabb megjött, mint a gimnáziumi felvételié, de a szüleim nem mondták el, mert hagyták inkább a reál irány érvényesülését.”

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építőmérnöki karát 2005-ben kezdte el. „Mindig a megértésre törekedtem, az összefüggéseket kerestem. Elméletben nagyon jó felkészítést kaptunk a szakmára, de a tényleges tanulás kint a praxisban kezdődött.”

Ami a gyakorlatot illeti, az ipari szerkezetek csúszózsalus technológiája nagyon felkeltette az érdeklődését, így az ezzel foglalkozó Altaform Kft.-hez lépett be egyetemi gyakornokként. „Annyira megtaláltam ott a helyemet, hogy ez a munkakapcsolat állandóvá vált: a mesterképzés elkezdése után is megmaradt a projektszerű együttműködés.”

Szintén fontos állomásként emelte ki, hogy a stuttgarti műszaki egyetemen egy évet tanulhatott. „Meghatározó élmény volt a munkához való hozzáállásomat, a külföldi munkakörnyezet kezelését tekintve.”

A külföldi óriásprojekteken, majd a hazai hídépítéseken is sokat tanult

Az Altaform Kft.-nél összesen három évet töltött el, úgy fogalmazott, nagyon sokat köszönhet ennek a cégnek. „Magyarország mellett, Lengyelországban, Szerbiában, Németországban dolgoztunk, elsősorban nagy ipari szerkezeteket kivitelezve. Többek közt lisztsilókat, cementsilókat és hőcserélő tornyokat építettünk: az általunk képviselt csúszózsaluzatos kivitelezés speciális technológiaként több száz méteres magasságú épületek gazdaságosabb, gyorsabb kivitelezését szolgálta.”

Ebben az időszakban nagy multinacionális megrendelőkkel dolgozhatott együtt. „Egy olyanfajta rendszerszemléletbe láthattam bele, amely nélkül ezek a nagyszabású projektek nem valósulhattak volna meg.”

A következő munkahelye egy szakmai sikernek volt köszönhető: a vékonyfalú rudak hidegalakításának szimulációja témájú diplomájáért elnyerte a Magyar Acélszerkezeti Szövetség diploma díját, amelynek átadóján találkozott a Közgép Zrt. egyik vezetőjével. Innen jött az indíttatás a váltásra Közgéphez, ahol hídszerkezetek helyszíni kivitelezésével foglalkozott. Egyik nagy projektről ment a másikra, ezek közül Magyarország egyik legfrekventáltabb vasúti fővonalának folyami műtárgyát, a Tisza felett megépített Szolnok-Szajol vasúti hidat emelte ki:

„Itt egy hét leforgása alatt egy többezer tonnás, kétvágányos vasúti híd acélszerkezetet húztunk ki pályára merőleges irányban, majd cseréltük ki az újonnan megépített vasúti hídra és   adtuk át a vasúti forgalomnak az új 160km/h sebességű vasúti pályát Ez egy óriási lecke volt.” – összegzett a mérnök.

Emellett olyan projekteken dolgozott mint a zalalövői elkerülőnél a B1 jelű nagyhíd építése, a paksi Radioaktív Hulladékkezelő Kiégett Kazetták Átmeneti Tároló bővítésének megépítése, illetve az M4-es autópálya Abony-Törökszentmiklós szakaszának Tisza hídja.

Státuszból vagy alázattal? Nem mindegy!

A számára nagy tanulást hozó, Közgépnél töltött időszakhoz kapcsolva külön kiemelt egy az építőiparban kulcsfontosságú tulajdonságot.

„Az ember ebben az iparágban vagy úgy megy oda, hogy alázatos, vagy ha nem, akkor alázatra nevelik. Mert az a szakember, aki 30-40 éve végzi a munkáját, – legyen az egy lakatos vagy hegesztő - tudja a szakmája csínját-bínját. De ha az ember alázat helyett elméleti alapon és státusszal közelít hozzá, akkor ott könnyen falakba ütközik. Ha viszont alázattal lépünk vele kapcsolatba, akkor hajlandó megmutatni a szakmája legjavát is, akár a fiatal mérnököknek is.”

Építőmérnökként a hegesztőmérnöki szemlélet egy teljesen új dimenzió

A szakmai elhivatottságát az is jelzi, hogy 2015-től jelentkezett a BME Gépészmérnöki Kara által jegyzett három féléves hegesztő szakmérnöki képzésre. „Nem volt egyszerű sem bejutni, sem benn maradni ezen a képzésen; illetve a munkahelyem se tudta ezt támogatni, mégis meghoztam ezt a döntést. Érteni akartam ugyanis a legapróbb részletekig a folyamatot: hogyan alakul a fém szilárdból folyékonnyá, majd vissza; miért van szükség az adott áramerősségre, vegyi összetételre vagy pisztolytartásra, és így tovább.”

Hozzátette, bár az aktuális helyzetben nem nyert támogatást szakirányú tanulmányok  elvégzésére sem anyagilag, sem szabad napokkal, a közvetlen felettesei tisztelték az elszántságát, és mellé álltak. „Így végül éjszakákat, hétvégi munkákat vállalva, az összes szabadságomat beáldozva, de elvégeztem a képzést.

Visszanézve azt mondom, hogy ha ma állítanának döntés elé, ugyanúgy meglépném, mert óriási eredmény számomra, hogy elvégeztem, és nagyon nagy haszonnal jár.”

A Tisza-tónál emlékezetes alkotásban volt része

A következő váltás 2017-ben következett a pályáján, amikor a Duna Grouphoz tartozó Hódút Kft.-hez szerződött. „Projektvezetőként elkezdtem kisebb acélhíd-szerkezetek építésén dolgozni, de közben például a komáromi új Duna-híd hegesztéstechnológiájában, vagy a győri elkerülőn megépült Mosoni-Duna-híd és a fővárosi Déli összekötő vasúti híd hegesztéstechnológiai tervezésében is aktív szerepet vállaltam.” Ebből az időszakból a bajai Ferenc-csatornánál a régi közúti híd lecserélését emelte ki projektvezetőként.

Hasonlóan emlékezetes volt számára a Tiszafüred és Poroszló közötti kerékpárút kivitelezése, négy kerékpárhíd megépítésével, amelyről lapunk is többször beszámolt. „A Tisza-tó körüli kerékpárutat teljessé tevő fejlesztés többszöri díjnyertes projektünk, nagyon büszkék vagyunk rá. Itt a mélyalapozástól kezdve, az úszóműves kiszolgáláson, a túlméretes elemek szállításán át egészen az íves vastagfalú főtartók hegesztéstechnológiájáig minden előfordult, már-már szobrászműhöz fogható alkotásig emelve.”

Arra is külön kitért, hogy a hídtartó elemeket a Duna Group lengyelországi üzemében gyártották, míg a Szomorka-patak és a X. Öblítő hídjába a Weinberg 93 Kft. csatlakozott be, mint gyártó: „Nagyon jó együttműködés alakult ki a sárospataki céggel, ők hozzánk hasonlóan rengeteget tanultak a hídépítés területén ebből a projektből.”

Mint egy pontosan ketyegő óramű

Ahogy egyre nagyobb hídépítő projekteken kapott szerepet, egyre több embert irányított, egyre nagyobb felelősséggel. A Tisza-tónál elvégzett munkák lezárásakor pedig elkezdődött a számára és a cégcsoport számára is addigi legnagyobb hídépítő projekt előkészítése. A Kalocsa-Paks Duna-híd esetében a kiviteli tervezés is a Duna Aszfalt Zrt. feladata volt, így teljesen az alapoktól kellett felépíteniük a fejlesztést. „Nagy megtiszteltetés, hogy ebben az elejétől benne lehettem kollégáimmal együtt.”

A társaság a munkát 2020-ban nyerte el, majd a híd fővállalkozói szerződése 2021 januárjában lépett hatályba, hogy aztán februárban a munkaterületet is átvegyék. Hangsúlyozta, a szakmai munkával párhuzamosan egy csapatépítő munkára is szükség volt a projekt volumenéből adódóan.

„A rendelkezésünkre álló 40 hónapból mintegy fél év kellett ahhoz, hogy egy olyan szervezetté váljunk, mint egy pontosan működő óramű. Amikor egy probléma felmerült, mindenki tudta, hogy nem a problémát kell fejtegetnie, hanem a megoldást javasolnia.”

Minden szint azonnal megkapta a kellő információt

Úgy fogalmazott, rendkívül összetartó és műszakilag felkészült csapat állt össze, amelynek nem az az erőssége, hogy csak egy-egy kiemelkedő egyéniség van benne. „Arra kellett figyelni, hogy az alapfordulatszám mindig meglegyen, és adott esetben fokozható legyen, miközben mindenki együtt mozog.”

Kiemelte, hogy az információáramlásnak óriási szerepe volt. „Csak úgy tudtunk együtt lereagálni akár dokumentációs feladatokat, akár kivitelezési problémákat, hogy a megfelelő információ, a megfelelő értesítési szintre azonnal eljutott. Az ütemtervezés és a minőségirányítás a lokális BIM adaptációnak köszönhetően egy kézben tudott összpontosulni.”

Mind a 87 ciklusban ugyanaz a 150 munkafolyamat zajlott le

Az egyik legnagyobb kihívás a projektben a mederhíd felszerkezetének az építése volt. Hangsúlyozta, mire idáig eljutottak, addigra a BIM rendszerét is sikerült jól bejáratniuk.

Példaként említette, hogy amikor egy technikus egy-egy mérföldkő ellenőrzése – akár egy betonszilárdsági vizsgálat vagy egy heggesztett varrat vizsgálata - után az eredményt bejegyezte, akkor arról a projektvezető és az építésvezető azon nyomban értesítést kapott.

„Ennek nagy jelentősége volt egy olyan ütemtervben, amelyben a szabadszerelésnél 87 cikluson, azaz hídzömön keresztül ugyanazokat a munkafolyamatokat kellett végrehajtanunk. Minden egyes cikluson belül 150 munkafolyamat zajlott le, és sok esetben párhuzamosan négy helyen egy időben zajlottak ezek. A BIM használata tette lehetővé, hogy annyira rugalmasan és annyira valós időben tudjon reagálni a projektvezetés az egyes problémákra, hogy az ne vezessen lemaradáshoz az ütemtervben.”   

Voltak olyan szállítmányok, amelyek soha nem érkeztek meg

Hogy mennyi irányba kellett egyszerre figyelni, jól mutatja, hogy a Tomori Pál híd acélszerkezetét a főtartók esetében a Duna Group lengyelországi üzemében, a másodlagos elemeket, hídtartozékokat pedig Magyarországon gyártották le. Emellett volt egy előszerelő helyszín Csepelen, illetve technológiai szerkezet előszerelést végeztek Ercsiben. „Ugyanakkor a Duna két partján kiépített szerelőterületeken zajlott a szerelés kivitelezése, valamint a Duna felett is elkezdődött a mederhíd kivitelezése négy irányban.”

Ráadásul volt olyan időszak, amikor a gyártás és a hídépítés párhuzamosan folyt. „A gyártmány tervezésben létrejött acélkimutatás alapján rendeltük meg az alapanyagot a gyártáshoz, a Covid időszakában, majd a szomszédos háborús konfliktus kirobbanását követően, így voltak olyan szállítmányok, amelyek soha nem érkeztek meg.” Ezzel együtt sikerült áthidalni a nehézségeket, így 2021 júliusában az első acél elem ki tudott érkezni a helyszínre a bal ártéri híd építéséhez.

A Duna vízállása teljesen át tudta írni a terveket

A fent említettek mellett a határidő tartását természetesen a 2022 februárjában kitört orosz-ukrán háború, és más külső tényezők is nehezítették. „Volt olyan aszályos időszak, amikor olyan alacsony volt a Duna, hogy egyszerűen nem tudtunk behajtani a bárkahídra, vagy épp a kéregelem fölé nem tudott odaállni a bárka a cölöpöző géplánccal.”

Ennek az ellenkezőjére is volt példa a bő 3 év során. „Túl magas vízszint esetén az áramlási sebesség is megnövekedett, ilyenkor kockázatos  bármilyen vízi munkafolyamatot végezni, főleg, hogy ilyenkor sok esetben az uszadékot se látjuk.”

A projekt határidejével kapcsolatban őszintén összegzett:

„A rendelkezésünkre álló 40 hónap talán soknak tűnhet, de a kiemelkedő műszaki tartalom és a folyami körülmények alátámasztották a szükségességét. Azt elmondhatom, hogy az idei júniusi átadás pillanatában nagy kő esett le mindenki szívéről.”

Nem az a lényeg, hogy ki mondja meg a frankót

Amikor a páratlan kihívásokkal járó hídépítő projekt kulcstényezőjéről kérdeztük, újra az emberi oldalra világított rá. „Ahogy azt korábban is mondtam, emberség és alázat: meg kell ismerni a kollégákat, avagy nem szabad megmaradni abban a kiosztott státuszban, amit egy projektvezető megkap.”

Ez a fajta hozzáállás azért is fontos, mert sok esetben vezető létére a különböző szakemberek operatív szintjébe is bele kellett látnia. „Ha egy olyan probléma adódik, amely kihathat a határidőre és a gazdasági részre, akkor a hatékony döntéshozáshoz  sok esetben meg kell ismerni a technológiai mélységeket, hogy a probléma fő forrását eliminálni tudjuk. A hatékony vezetés egyik fő eleme az volt, hogy a megfelelő felelősségi szinten megtörtént a megfelelő, felkészült kollégák fejlesztése és delegálása, így tudott  adott szinten a leghatékonyabb döntés megszületni - a projektvezetés tájékoztatása mellett. Minden esetben a valós idejű és hatékony döntéshozatalon volt a hangsúly, nem pedig azon, hogy ki mondja meg a frankót.”

A háttérből erős mentorálás segítette a csapatot

A Hónap Mérnöke úgy véli, nem csak számára igaz az, hogy ez volt a csúcsprojekt a karrierében.

„Nem mindenki mondhatja el, hogy Duna-hidat épített, még ha ez nem is az első, amiben részt vehettem. De azért azt el kell mondani, hogy ez színtiszta csapatmunka volt! Úgy gondolom, hogy mindenki a legjobbját tette bele, beleértve az alvállalkozói és a megrendelői szintet is."

Hozzátette, a kivitelezésben a műszaki problémák megoldása mindig is csapatjáték: „Mehet elől valaki, de ha nincsenek hátvédjei, akik támogatják az előre lépésben, akkor előbb-utóbb egyedül marad.”

Egy további fontos tényezőként a Duna Groupnál jellemző erős mentorálást is kiemelte. „A társaság hídépítési műszaki igazgatója, Tóth Tamás az ajánlatkészítéstől kezdve a legvégéig folyamatosan benne volt a projektben, így ő mentorálta a projektmenedzsment csapatot. Nem mindennapi az a fajta háttér, amit a cégcsoport végig biztosított a rendkívüli geopolitikai körülmények közepette is.”

A megfelelő háttérhez ugyanakkor nem csupán a szakmai támogatást szükségességét hangsúlyozta. "Meg kell említenünk a mögöttünk álló családtagjainkat is, akik nélkül ez a teljesítmény nem jöhetett volna létre. Köszönet érte! Számomra a munka mellett legalább olyan fontos, hogy otthoni 'projektvezető-helyettesként' három gyermek büszke édesapja vagyok" - tette hozzá mosolyogva.

„Ha törik, ha szakad, ezt végig csináljuk”

A Hónap Mérnöke nem titkolta, hogy a nehézségek kezelése során voltak álmatlan éjszakái is. „A fizikai megvalósítással párhuzamosan zajlott a mentális megvalósítás is, beleértve a projektcsapatot, az alvállalkozókat és a megrendelőt is” – hívta fel a figyelmet. „Ebben nagy segítséget adott az a gondolat, hogy óriási megtiszteltetés, hogy egy ilyen projektben vehetünk részt. Ugyanakkor a közvetlen közelemben álló építésvezető kollégákkal mi az elejétől kezdve úgy álltunk hozzá, hogy ha törik, ha szakad, ezt végig csináljuk.”

Amikor arra kértük, hogy a legkedvesebb elemet emelje ki a projektből, inkább általános nézőpontot választott.

„Nagyszerű rátekinteni arra, hogy honnan indultunk el, és hova jutottunk el. Ráadásul egy maradandó művet alkottunk, hiszen több mint száz évig fog itt állni ez a hídszerkezet. Hasonló büszkeséget ad azt látni, hogy egyéni kvalitásban honnan indultunk, és csapatként hova jutottunk el. Sok munkatársunk ez alatt a projekt alatt érett meg, nőtt fel, és tanult meg nagyon sok mindent. De ehhez is az kellett, hogy minden információ átmenjen a kollégáknak, mindenki tudja, hogy mi miért történik, és ebből közösen tudjunk tanulni.”

Zárásként kifejtette, az itt látott fejlődés és tanulás a csapattagok és a csapat szintjén előre vetíti, hogy érdemes ezt a tudást megtartani és tovább adni. „Én úgy gondolom, mindez azért kiált, hogy legyen olyan következő nagy projekt, amiben ezt a tudást tovább kamatoztathatjuk.”

Hogyan került a Lindabhoz?

Épületgépész szakon végeztem a BME-n, ahonnan azonnal a Lindabhoz kerültem sok évvel ezelőtt, így ez az első munkahelyem. Alapvetően CADvent tervezői tanácsadó pozícióra vettek fel, tehát már a kezdetekkor is tervezőkkel dolgozhattam – szoftver- és terméktámogatást nyújtottam nekik. Ahogy haladtak az évek, egyre több és szélesebb körű feladattal volt szerencsém foglalkozni, így karrieremben elmélyült a termékmenedzsment vonal is, ami azóta komoly része a tevékenységemnek. Amikor a Lindabhoz kerültem, még egyedül voltam ezen a területen, innen nőttünk az évek során egy jelenleg ötfős tervezőtámogató és termékmenedzsment csapattá.

Kifejezetten légtechnikával akart foglalkozni?

Informatikai középiskolába jelentkeztem, azonban nem sikerült jól a felvételi, így kerültem végül gépészeti vonalra, a gépészeti szakközépből pedig szinte evidensen a Műegyetemre tovább gépészmérnöknek. Specializációnak aztán az épületgépészetet és a gyártásautomatizálás szakirányt választottam – tudatosan két teljesen különálló területet. Végül aztán az épületgépészet lett a fő szakirányom, amit a Lindabnál kiválóan tudtam kamatoztatni.

Egyetemen is szerettem a légtechnikát, jó voltam benne, de talán nem feltétlenül ebbe az irányba indultam volna, ha nem a Lindabhoz kerülök. Kevésbé jellemző, hogy egy pályakezdő az első munkatapasztalatait a légtechnikában szerezze, inkább a fűtéstechnika, víz-csatorna szakterülete a gyakori. A légtechnika nehéz terület; mondhatjuk úgy is: nagyon könnyű elrontani. Azonban egy profi cégnél, kiváló lehetőség adódik tapasztalatszerzésre.

Nagyon jó a vállalatunknál, hogy folyamatosan lehet tanulni, és mindig voltak nemzetközi lehetőségeim, ezért sosem éreztem, hogy kevés lenne a tér számomra. Mára ez oda vezetett, hogy két pozícióm van: egyrészt oktatási és fejlesztési vezetőként a magyar csapatot irányítom, részben pedig a közép- és kelet-európai régióvezetővel is dolgozom regionális fejlesztési vezető pozícióban. Itthon a csapatommal segítjük a tervezőket terméktámogatással, a megfelelő légtechnikai megoldás kiválasztásával, méretezésekkel, oktatással, én pedig már három éve támogatom a környező országok lindabos kollégáit, hogy ki tudják aknázni a minőségi termékeinkben és szellőztetési megoldásainkban rejlő lehetőségeket.

Érdemes exportálni, amit Magyarországon alkalmaznak?

Igen, jó mintákat tudunk adni a cégeknek. Persze ez fordítva is igaz: minden országban van jó példa, amit érdemes egymástól átvenni. A Lindab svéd cégként elkötelezett a klímaváltozás hatásainak csökkentésében, hiszen ott ez társadalmi elvárás. A mi feladatunk pedig, hogy megismertessük az építőipar szereplőivel és a végfelhasználóval a Lindab fenntartható megoldásait, amelyek használatával műszakilag és gazdaságilag is jobb épületeink lesznek, a használóknak pedig jelentősen magasabb lesz a komfortszintje. Fontos, hogy a levegő kezelését a fenntarthatóság szűrőjén is vizsgáljuk. Ennek tudatos alkalmazásaa legtöbb helyen még csak kezdeti fázisban van, de mi a Lindabnál elkötelezettek és élenjárók vagyunk a témában.

Alapvetően ugyanazok a célok mindenhol: a lehető legnagyobb energiahatékonysággal, legkisebb karbon lábnyommal, gazdaságos üzemeltetés mellett a lehető legtisztább levegő megteremtése és fenntartása az épületeinkben.

Fontosnak tartjuk, hogy a projektekbe minél hamarabb bekapcsolódhassunk, a tervezőket már a kezdeti fázisban segíteni tudjuk egy az adott projekt egyedi igényeire szabott szellőztetési megoldással.

Ez minden szereplőnek előnyös, win-win szituáció. A tervezőnek nagy szakmai segítség, a végeredmény pedig a beruházónak egy magas műszaki tartalmú, akár minősített épület, amelyet jobban ki- vagy el tud adni; az üzemeltetőnek pedig egy gazdaságosan, energiahatékonyan üzemeltethető épület.   

A légtechnikai szakmában ismert és elismert a Lindab neve – ez nagy siker. Az a célunk, hogy a minőségi szellőztetési megoldásokat és azok pozitív gazdasági, környezeti és élettani hatásait hangsúlyozva, a beruházók és az üzemeltetők felé is szélesebb körben eljussanak a számukra is releváns, evidens és jól realizálható előnyök.

Konkrét termék- és szellőztetési megoldás javaslatok mellett oktatásokat, szakmai hátteret nyújtunk a projektekhez. Nagyon sikeresek voltak az utóbbi időben a csapatom által tartott online képzések. Emellett a BME-n, a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen is részt veszünk képzésekben. Gyakran felkérnek minket államvizsga-bizottsági tagnak is, ami mindig nagy öröm számunkra. Továbbá a Magyar Mérnöki Kamara felkérésére is tartottam akkreditált előadásokat mérnök kollégák részére, így is építve az épületgépész szakmát. E képzéseken, az elmúlt években több mint 1000 fő vett részt, ami azt gondolom, szép eredmény.

Mi az, amire igazán büszke?

Magát a tervezéstámogatást és a vele járó rendszert, folyamatokat nem én indítottam el a vállalatunknál. Azonban ennek funkciója mára nagymértékben bővült.

Az oktatás, illetve a komplexebb problémák megoldásának támogatása egyértelműen emelte a szakmai színvonalat. Ebbe a csapatommal az elmúlt években sok energiát fektettünk. Minden fejlesztésnél a hosszútávú hasznot nézzük, illetve azt, hogy a jövőt, illetve a jövő nemzedékét építjük ezáltal.

A szakmánkban kiemelten fontos a hitelesség. Az ember nem csak a saját termékeit kell, hogy ismerje és ismertesse a hallgatósággal, hanem a kapcsolódó szabványkörnyezetet és a bevált gyakorlati praktikákat is. Ezért az oktatásaink csak kisebb részben a termékeinkről, nagyobb részben a szakmáról szólnak. Nem ’termékpromóciót’ szeretnénk nyújtani a képzéseinken, hanem úgy építjük fel az oktatási anyagainkat, hogy azokból a mélyebb szakmai ismeretek elsajátíthatók legyenek. Fontos számunkra, hogy valódi szaktudást továbbítsunk, ezáltal is hozzájárulva az ágazat fejlődéséhez.

Úgy gondolom, a piacnak nagy szüksége van arra, amit csinálunk.

Sokszor hívnak fel egy-egy átfogóbb szakmai kérdéssel iránymutatásért. Ezt a bizalmat hosszú idő volt felépíteni, azonban a tervezők is örömmel fogadják a tanácsainkat bármilyen légtechnikai témában.

Nagyon szép és szakmailag is kimagasló projekteken dolgozhattunk így az elmúlt évek alatt: a Lego beruházását nagyon szerettük, de a Magyar Telekom székház, a Green Court Offices, illetve a Liberty irodaházakat is nagyon kedveltem. Segítettünk a Magyar Zene Házában is a befúvók kiválasztásában, továbbá a Mol Campus építésénél is Lindab termékeket alkalmaztak. Emellett rengeteg hazai, nagy volumenű és akár kisebb projekttel is tudnám folytatni a sort.

Elég nagy a szakmai reputációnk, a Lindab Légtechnika elismert szereplő a piacon. Különösen abból az irányból nagy érdem ez, hogy a magyarországi légtechnikai szakma közép-európai viszonylatban is előremutató, sok szempontból magas szinten állunk nemzetközi viszonylatban is. Jó volt tehát az alap, amit azonban sikerült jelentősen továbbfejleszteni:

van olyan kérdés, ahol egyértelműen a Lindab hatására emelkedtek meg a szakmai elvárások. Például a légtömörséget a magyar piacon mi emeltük magasabb szintre.

Karrierem kapcsán büszke vagyok arra, hogy a szakma is elismeri a munkásságomat. Tavaly megkaptam az Év Épületgépész Mérnöke díjat, melyet az OMÉN zárórendezvényén vehettem át decemberben. Azt gondolom, e sikerhez is nagymértékben hozzájárult a jó csapat, a támogató környezet és a professzionális, műszakilag is magas szinten lévő nemzetközi vállalati háttér.

Mi várható a közeljövőben?

Most két kedvenc témám van: az aktív klímagerendák csoportja az egyik, ami ugyan nem ismeretlen már hazánkban, de hatalmas potenciál van még benne; másrészt Magyarországon még gyerekcipőben jár, a cseheknél ugyanakkor nagyon erős a változó térfogatáramú eszközök és az igényvezérelt szellőztetés alkalmazása. Mindkettő nagyon sokat segíthet az energiafelhasználás csökkentésében, fenntarthatóbb épületek létrehozásában.

A változó térfogatáram lényege, hogy nem kell mindig ugyanannyi levegőt bejuttatni egy helyiségbe. A mennyiségi igény függ attól, hogy hányan és mikor tartózkodnak az adott helyiségben. Így lehet csökkenteni a befújt levegő mennyiségét, a ventilátor mérsékelt üzemével pedig jelentősen csökkenthető az energiafelhasználás, azaz alacsonyabb lesz az üzemeltetési költség.

Másik kedvenc termékcsoportom az aktív klímagerenda, ami egy hőcserélővel rendelkező hűtő-fűtő egység, friss levegő csatlakozással. Az eszköz a friss levegővel hoz létre légáramot a gerendán belül, amit aztán oldalirányba befúj a légtérbe, így oldva meg a hűtést vagy fűtést. Ez sokkal energia- és költségtakarékosabb, mint sok más megoldás a piacon.

Miért számít, hogy milyen levegő jut be a légtérbe?

Azzal szoktuk kezdeni az erről szóló prezentációkat, hogy vajon hány kilogramm ételt, folyadékot és levegőt vesz magához az ember egy nap; illetve hány percig bírja az ember élelem, ivóvíz vagy levegő nélkül?

Élelem nélkül három hétig, víz nélkül akár három napig is kibírjuk, de levegő nélkül nagyjából három percig.

Egy nap átlagosan 20 kg levegőt ‘fogyasztunk el - lényegesen többet, mint táplálékot. A levegő tehát nagyon fontos, különösen abban a tekintetben, hogy életünk nagyrészét beltérben töltjük (otthon, iskolában, munkahelyen vagy épp edzőteremben), mégsem foglalkozunk kellően azzal, hogy megfelelően szellőztessünk és jó minőségű levegőt lélegezzünk be. A rossz minőségű beltéri levegő árt az egészségünknek, de a teljesítőképeségünkre, közérzetünkre is hatással van.

Amennyiben a lakóépületeinket alaposan szigeteljük, nagyon megéri a mesterséges szellőztetésen is gondolkodni, hiszen megfelelő légtechnika nélkül gombásodás, penészesedés indul el. Fontos, hogy hővisszanyerős rendszert építsünk ki, mert ezzel kiküszöbölhető, hogy túl sok energiát pazaroljunk. Felmerülhet megtérülés kérdése, de a fő szempont a komfort kell legyen. Gondoljunk csak bele: száz éve a WC is kint volt a házakon kívül, amiket beraktunk a lakásokba. A megtérülés itt is a komfortszintünk emelkedésében érhető tetten.

Mivel tölti szívesen az idejét amikor nem dolgozik?

Utazással. Szerencsés vagyok, mert a munkám során is van lehetőségem utazni, de azon kívül is szívesen hódolok ennek a hobbimnak. Szeretek futni, heti többször igyekszem teljesíteni a kitűzött távot. A szívem másik csücske a női röplabda: a Vasas Óbuda szurkolótábor egyik oszlopos tagja vagyok, minden meccsen igyekszem ott lenni és biztatni a csapatot a győzelem felé vezető úton, bárhol játszanak is. Fontosnak tartom ezt a pozitív szemléletet a siker eléréséhez itt is, csakúgy, mint a csapatom vezetése során.

Kézdivásárhelyen születtem és iskoláimat is ott végeztem, azonban a ’90-es évek közepe-vége Romániában nem a lehetőségekről szólt. Akkoriban hiába szerette az ember a szakmáját, elég nehezen lehetett tisztességesen megélni belőle. Akkor rengetegen kivándoroltak onnan külföldre, ahogy én is. Az ezredfordulón jöttem át Magyarországra azzal a merész céllal, hogy végül az Egyesült Államokba telepedjek le. Kollégáim és barátaim el is jutottak oda, de nekem sajnos elutasították a vízumkérelmem – néha elgondolkozom, hogy miként alakult volna az életem, ha megkapom az engedélyt, de szerintem így is rendben alakult velem minden. Időközben jelentkeztem egy kanadai tulajdonú faipari céghez, mint műszaki előkészítő és műszaki rajzoló, ahová hamar fel is vettek, én pedig végül 13 évig maradtam ott. Később felvásárolta a vállalatot a LAKI Épületszobrász Zrt.

Első munkám Magyarországon, a Patellánál az Intercontinental hotel báltermének átalakításához kapcsolódó kiviteli tervek elkészítése volt, ami után megkaptam a Gresham-palota (Four Seasons Hotel) mintaszobájának gyártmánytervezését feladatként. AutoCAD-ben Magyarországon akkor a Patellán kívül nem sok cég tudott gyártmánytervet készíteni belsőépítészeti kivitelezési projektekhez, így tehát itt már digitálisan készítettük a gyártmány- terveket is. Ez a munka volt a szívem csücske, annál szebbet azóta sem csináltam, mint a Grasham-palota belsőépítészetének faipari munkái. Igazán különleges elemek voltak a tetőtéri uszoda speciális falburkolatai, amelyek bár függönyre emlékeztetnek, fából készültek és merevek. Egész Európában nem találtunk gyártót, aki vállalta ezek elkészítését – többek között az íves bútorairól híres Thonet is visszautasított minket. Meg kellett tehát oldanunk magunktól, én pedig kitaláltam egy egyedi technológiát a kivitelezésre és így végül sikerült megvalósítani.

Mivel kanadai tulajdonú, nemzetközi hatókörű cég volt ez, így Londontól Moszkváig több helyen is dolgozhattam az évek során. A londoni Metropol Hotel és a kijevi Radisson SAS Hotel belső terein is otthagytam a kezem munkáját csakúgy, mint egy párizsi áruház vagy egy moszkvai kastély kivitelezésein.

Leginkább a művészeti területhez tartozik a belsőépítészeti szakma, ami már csak azért is közel áll hozzám, mert képzőművészeti szakközépiskolába jártam, így sok tudást szedtem magamra a színekről és a vonalak lélektani hatásairól. Ezért aztán könnyű volt integrálni magam a belsőépítészet világába is.

Nagyobb feladatokra vágyott?

Úgy éreztem, 13 év után tovább kell lépnem, így átmentem egy Linea nevű faipari cégcsoporthoz, ahol először vállalkozási, majd később műszaki igazgató lehettem. Egy-egy projekt teljes összefogásában szerezhettem itt sok tapasztalatot, majd megkerestek a KÉSZ-től. Végül 2016-ban döntöttem úgy, hogy érdemes váltanom.

Mivel látták, hogy sok kivitelezésben vettem már részt, egyből megkaptam a balatonfüredi Aura Hotel belsőépítészeti projektvezetését, amivel párhuzamosan dolgoztam a pápai NATO légibázis irodáinak átépítésén. Külön világ a belsőépítészetben a kivitelezés, hiszen építőipari irányból kell összeállnia mindazokat, ami a terveken már jól mutat. Számtalan apróságra kell ilyenkor gondot fordítani kezdve azzal, hogy a falak megfelelően legyenek kiépítve ahhoz, hogy a már gyártás alatt lévő bútor pontosan beférjen a helyére egészen odáig, hogy a festékek és tapéták megfelelő minőségben és árnyalatban kerüljenek a helyiségekbe.

Kiemelt munkám volt a KÉSZ Csopotnál, és igen büszke is vagyok a Marriott Hotelre, ahol 369 szobát építettünk fel lehetetlennek tűnően rövid idő alatt – négy hónapunk volt arra, hogy szétverjük és újjáépítsünk az összeset. A KÉSZ akkori konkurense hat hónap alatt vállalta volna a munkát úgy, hogy jelezte előre: ez sem biztos, hogy az tartható. Mi úgy végeztünk négy hónap alatt, hogy egy héttel a határidő előtt átadtuk, miközben 10 napra le is kellett állni az építkezéssel, mert egy amerikai cég kibérelte a teljes épületet.

Számos projekten dolgozhattam azóta is a KÉSZ Csoportnál, így a Hungexpo épületeinek belsőépítészeti tervezésében, álmennyezetek kitalálásában vagy épp padlóburkolat-kiosztásában is kivettem a részem.

Mikor ránézünk egy padlóra, csak azt érzékeljük, egy adott méretű burkolólappal fedték, pedig, ha az szépen és átgondoltan kerül a helyére, igazi minőséget adhat egy teljes belső térnek – ehhez társul pedig, hogy a megrendelésnek is kifizetődőnek kell lennie. Nem kis munka ez.

Most a budapesti Intercontinental Hotel számára készítettünk egy mintaszobát, amelynek épp most történik az átadása. Itt 402 szobát kell teljesen újjáépítenünk a folyosókkal és kapcsolódó helyiségekkel együtt. Többmilliárdos projekt lesz, aminél sokat számítanak az anyagválasztások.

Hogyan került a kivitelezés a látóterébe bútortervezőként? Mik a fő feladatai?

Számos ponton kapcsolódik a faipar a belsőépítészethez. Faipari mérnökként végeztem. A belsőépítészek megálmodják a bútorokat vagy épp burkolatokat, de a valóságos gyártmánytervezést és kivitelezést a faipari mérnökök találják ki. Ha úgy tetszik, mi valósítjuk meg a belsőépítészek gondolatait. A jelenleg végzett munkánk is alapvetően tervezés, de a tervezés utolsó fázisa: a megvalósítás előkészítése. Hiszen, ha egy belsőépítész kitalál egy teret, a kis részletekre nem adhat megoldást, mert azt az adott helyiséghez kell adaptálni – a technológiai rész a belsőépítészeti tervezésből jellemzően a kivitelezéshez kapcsolódik már. Ugyanígy van ez a többi szakmánál is, hiszem egy gipszkarton tervezésénél is figyelembe kell venni a szerkezeti váznál, hová kerülnek majd szerelvények.

Az én munkám során tehát nem csak a bútorok gyártmányterve a lényeg, a bútorokat övező környezet legalább olyan fontos.

Ha a falak kiviteli terve vagy a festékhatárolások nem hozzánk tartoznának, nem tudnánk megfelelően precíz munkát végezni. Az előzetes, pontos tervezés nagyon sikeresnek bizonyult a Marriott szállodánál, ezért a margitszigeti Ensana Hotel esetén már előzetesen is így készültünk kivitelezésre. Itt is igazolódott a módszer, amely szerint a belsőépítészeti kivitelezést érdemes egy csapat kezében tartani: a COVID miatt két évre kellett leállnunk az építkezéssel, de amikor felvehettük a munkát, onnan folytathattuk, ahol abbahagytuk, hiszen minden információ a rendelkezésünkre állt. Az összes gyártmány- és kiviteli terv a „fiókban” várta, hogy csak elővegyük őket. Ugyanígy az általam összeállított üzleti terv is, amit nagyon jól tudunk használni és arra törekszem, hogy a projektek más munkarészein is meg tudjon honosodni, mert egy üzleti terv olyan a pénzügyi oldalról, mint egy gyártmányterv a kivitelezésnél. Nem csak előre lehet tervezni, de azt is nagyon hamar látjuk, ha elcsúsztunk valahol a költségekkel.

Mekkora csapatot irányít?

Amikor megkapok egy munkát, az én szűk, négyfős belsőépítészeti csapatom – egy vezető, két projektvezető és egy műszaki előkészítő kolléga – beárazza a munkát, elkészíti a terveket és a menetrendet. Amikor elkezdődik a kivitelezés, a KÉSZ Építő Zrt.-től kérünk építésvezetőket és projektvezetőket, akik segítenek nekünk. Egy-egy nagyobb építkezésen – mint a Marriott Hotel szobáinak átépítése – folyamatosan 150-200 fő dolgozott alattunk. Ez a rendszer mára jól beállt.

Egy akkora feladatnál, mint a Hungexpo, persze ennél is nagyobb dolgozói létszámot kellett irányítani. E projekt belsőépítészeti részét fogtam össze, de persze minden épületnek megvolt a saját felelőse, akikkel folyamatosan egyeztettük a feladatokat. Ekkora épületeken minden munkarész komoly kihívás, mert például az elektromos tervek adaptálása a belsőépítészeti tervhez – hiszen sosem ott van a lámpa az elektromos terven, ahová a belsőépítész elképzelte – rengeteg időt és figyelmet igényel.

A különböző munkarészek összefésülése talán a munkánk legösszetettebb része.

Mi tehát az Ön munkájának legfontosabb része?

A legfontosabb, hogy az összes apróságra rálássak, hiszen csak akkor tudok mindent összefogni. Hozzám fut be a gépészeti, az elektromos és az építészeti tervcsomag is, e hármat pedig egymáshoz kell igazítani, mert csak akkor lehet minden a helyén a kivitelezésnél. Másrészt a kivitelezőkre gondot kell fordítanom. Fontos, hogy mindenki jókedvvel végezze a munkát; ha pedig látom, hogy a kivitelező esetleg nem képes kellő pontossággal elvégezni a rá bízott feladatot, a lehető leghamarabb lépnem kell. Az eltérő kompetenciákat figyelembe kell venni már a csapatok felállításánál is, ez a hatékonyság egyik alapköve.

Mi az, amit a legjobban szeret a nagyon széles spektrumú tevékenységéből?

Nagyon sok embert kell egyszerre mozgatni, ami nekem mindennap motiváló kihívás; mégis talán leginkább a végeredményt megnézni szeretem.

Komoly sikerélmény, amikor elkészül egy belső tér és végigsétálva látom, hogy minden a helyén van – ezt az érzést nem lehet felülírni. Ezért is szeretem a munkám, amit a KÉSZ Csoportnál becsülnek meg a legjobban az összes eddigi munkahelyem közül.

Bár nem én vagyok a tervező (hiszen kiviteli tervet készítek) elégedett vagyok. Úgy érzem, már mindent kipróbáltam a szakmámban – ugyan felhőkarcolón még nem dolgoztam – és a mai napig örömmel végzem, mert számtalan kihívást ad.

Édesapám építőmérnök. Az ő útjára szerettem volna lépni, mégis az ő tanácsára jelentkeztem az építészkarra. Szakmabeliként azt mondta, hogy ezzel a végzettséggel lehetek építőmérnök és tervezőmérnök is. Jó volt, hogy szélesebb lehetőségek közül válogathattam, azonban sosem lettem tervező. A saját házam sem én terveztem, hanem olyan kollégák, akikről tudom, hogy ebben igazán tehetségesek – én nem ebben vagyok jó. Úgy alakult tehát, hogy bár 2002-ben építészmérnökként végeztem a Budapesti Műszaki Egyetemen, soha nem dolgoztam építészként.

Már a végzettségem miatt is külön megtiszteltetés, hogy nemrég a Magyar Mérnöki Kamarától mélyépítési díjat kaphattam.

A Magyar Építőnél kezdtem a pályám, ahonnan egy év után kerültem a Héroszhoz. Ott hat évig dolgoztam és elég gyorsan építésvezetői, majd főmérnöki pozícióig léptem előre. Innen 2009-ben váltottam és kerültem a STRABAG-hoz – idén április elsején lesz immár 15 éve.

Az első 2 évet a vállalaton belül más területeken töltöttem, ezután kerültem a Becsky Álmos vezette – nagyprojekteket építő – területre. Itt elsősorban ipari létesítményekkel foglalkozunk, hiszen a STRABAG-nál e területhez nagyon sok minden rendelkezésre áll a speciális mélyépítő részlegtől kezdve az előregyártó üzemen keresztül a jelentős saját út-,  közmű- és szerkezetépítő kapacitásig. Középületeket is építünk persze az ipari csarnokok mellett, így dolgozhattunk többek között a Liget Budapest Projekt részeként az OMRRK-n, ahol projektvezető voltam.

Generál projektvezetőként az alvállalkozói kiválasztásoktól a megrendelői kapcsolattartáson át a kivitelezés vezetéséig az én feladatom a munkaszervezés, a kapcsolattartás és a kommunikáció a projekt résztvevőivel. Időm nagyobb részét ezért is a projekthelyszíneken töltöm.

Milyen emlékezetes projekteken dolgozhatott?

Legnagyobb és legösszetettebb feladatomnak talán az OMRRK tekinthető. Nem hozzám tartozott ugyan, de a mélyépítési feladatok is hatalmasak voltak (négyszintes, résfalazott pincét kellett megépíteni), míg mi a -1 szinttől vettük át a munkát. A projekt fő eleme, a központi épület mellett két műemlék-jellegű kórházépület, amelyek felújításra kerültek. A főépület műtárgyraktárainál nagyon szigorú követelményeket kellett teljesíteni hőmérséklet, páratartalom vagy épp légnyomás szempontjából, ezen felül nagyfokú flexibilitást is kellett biztosítani a paraméterekben. Úgy gondolom, hogy épületként is egyedülálló dolog született olyan előregyártott vasbeton homlokzattal, amit a STRABAG előregyártó üzeme gyárthatott.

A műtárgyraktárban és a restaurációs központban, a föld alatt a Néprajzi Múzeum, a Nemzeti Galéria és Szépművészeti Múzeum teljes, ki nem állított műkincsanyagát tárolják. Közel 40 ezer négyzetmétert építettünk be összesen, ami igazán összetett és bonyolult művelet volt. Bár a Liget Budapest Projekt periférián található, mondhatni kevésbé látványos eleme, mégis fontos épület.

A többi projektem javarészt ipari létesítmény: autógumigyár, autóalkatrész-gyár, autógyár vagy szivattyúgyár; most pedig éppen tésztagyárat építek. Ezek külsőre puritán bádogdobozok, különösebben egyik sem lóg ki a sorból, de mindegyik tartalmaz olyan technikai szépséget, amiért szívesen emlékszem rájuk. Mérnöki szempontból mindegyik különbözik és mindnek más különlegessége van.

Hogyan illeszkedik a Vajda-Papír a munkái közé?

Mondhatnánk, hogy kívülről ez is csak egy doboz – a külső burkolat azonban nagyon komoly mérnöki teljesítményt rejt. Nagy általánosságban ma szendvicspanel vagy trapézlemez-burkolatú csarnokokat építenek ipari padlóval. Van esetleg egy-két akna, néhány többszintes rész, mégis szinte sematikusak: csak be kell tenni a gyártósorokat és kész. Persze e megoldásnak nagy előnye, hogy flexibilisen átrendezhető, más funkcióra hasznosítható épületek születnek így. Egy papírgyár azonban egyáltalán nem ilyen.

Kötött, nagyon szigorú a technológia, amelynek egy apró részét sem lehet a papírgyártáson kívül másra használni. Egy papírgyártó gép sokszáz tonnás, hatalmas méretű berendezés.

Egy ilyen gyárépület a gép köré épül, hiszen be sem férnének a gépelemek a kész épületbe.

Az egyik legnagyobb kihívás tehát itt a folyamatos együttműködés volt a gépgyártóval. Az olasz Toscotec kimondottan papírgyártó gépeket gyárt és szerel össze, az ő gépük köré tervezték az egész épületet a mélyépítéstől a zárófödémig. Jó példa erre, hogy hatméteres raszterből épül fel a vázszerkezet, de van egy 7,5 méteres szakasz, mert a gép legnagyobb hétméteres alkatrészét utólag kell beszállítani. Ha esetleg – nagyon ritkán persze – cserélni szükséges, csak így lehet kivinni az épületből.

Az épület alapja az alácölöpözött, cölöpfallal körülvett hatalmas géppince, robosztus vasbeton szerkezetekkel körülvéve; jó vastag alaplemezzel és nagy teherbírású vasbeton födémmel. A gépet két vasbeton gerenda tartja, amikben

olyan sűrű a vasszerelés, hogy a gép tőcsavarjai már nem is fértek el közéjük, így egyenként kellett a betonacélokat statikailag átszámolni, hogy biztosan beilleszthetők legyenek.

Sok ehhez hasonló, helyszínen megoldandó problémával találkoztunk. A projekt szervezésében és lebonyolításában egy osztrák székhelyű mérnökiroda, a BHM Ingenieure is részt vett, akik egy speciálisan papírgyárakra szakosodott projektmenedzsert delegáltak Uwe Danzinger úr személyében. Ő nemcsak az épület részleteit ismeri, hanem a papírgyártó gépekét is, így az ő tevékenysége kulcseleme volt a munkafolyamatok összehangolásának. A kommunikáció vele németül, az olasz és lengyel kollégákkal angolul folyt.

Hány ember munkájáért felel egy-egy építkezésen?

Általánosságban tudok csak beszélni, mert a részletek mindig változnak a munka méretétől és a kollégák leterheltségétől függően. Jellemzően az én csapatom 10-15 főből áll. Őket én irányítom közvetlenül, ehhez pedig csatlakoznak azon kollégák, akik a vállalaton belül más részlegektől – szerkezetépítőktől, út-, mély- vagy közműépítőktől – érkeznek a projekthez. Közvetve pedig egy ekkora projekten, mint a Vajda-Papír 250-270 ember dolgozik egyidejűleg.

Műszaki vezetőként, bár közvetlenül őket nem irányítom, a munkájukért és biztonságukért felelős vagyok. Persze például az OMRRK-n volt olyan is, amikor 500 fő dolgozott egyszerre.

Az igazi nehézség tehát az emberek irányítása?

Szoktuk azt mondani, hogy a munkánkban egyre csökken a mérnöki tevékenység és egyre nő a pszichológia aránya. Kis túlzással az ember néha úgy érzi, hogy ezen rész már 10/90 arányt kitesz. Próbálom tehát magam mellé gyűjteni azon kollégákat, akikkel hosszútávon együtt tudok dolgozni. Ilyen szempontból úgy vélem, rugalmas vagyok, mert nemcsak a legjobb és legrátermettebb embereket igyekszem kiválasztani, de törekszem arra is, hogy megtaláljuk, miben a legjobbak, milyen erősségekkel rendelkeznek és arra irányítani őket.

Nem a hibáikat keresem, hanem azt nézem, hogyan érhetnek el a maguk szintjén sikereket és ahhoz keresem meg a feladatot számukra.

Persze nem csak a kollégákon múlik egy-egy projekt sikere. Mi is használunk olyan rendszereket, amikkel az összetett feladatok a lehető leggördülékenyebben vihetők. Sokszor működünk együtt a STRABAG Lean-szakértőivel és ismerjük a módszereket. Projektenként válogatunk, hogy az adott feladatokhoz mi az, ami hathatós támogatást jelent számunkra.

Az én területemen jellemzően a húzótervezés jelenti a legnagyobb segítséget, amelynek során a kollégák az alvállalkozókkal közösen készítik el a napi, heti és havi ütemterveket, ezek pedig mindig, minden résztvevő számára elérhetőek.

Minden alvállalkozót külön színnel jelölünk és amennyiben egy dolgozó az építkezésen nincs tisztában valamivel; esetleg meg akarja tudni, mikorra kell elkészülnie egy folyamattal, csak megnézi a saját színéhez tartozó jelöléseket és rögtön képbe kerül.

Igazán hasznos, hogy ez a rendszer egyszerű, átlátható és könnyen kezelhető. Ezen felül a Lean szerinti munkahelyi tisztaságot és rendezettséget, az anyagtárolások szétválasztását és a közlekedési utak pontos kijelölését is alkalmazzuk; amelyek mind jelentősen gyorsítják a kivitelezést – nem beszélve a munkahelyi biztonságról. Hasonlóan része a mindennapjainknak a BIM is, amelyet a tervezés mellett például a számlázáskor is használtunk a Vajda-Papír építkezésénél. Nagyon hasznos volt a teljesítések igazolásához.

Mik az egyes projekteken az örömöt adó pontok?

A Vajda-Papír gyárában az a pillanat volt, amikor a papírgyártó gépet elindították. Mi magunk is hitetlenkedtünk a határidők tekintetében, de menet közben láttuk, hogy olyan csapat gyűlt össze, akikkel a kitűzött célt valóban el lehet érni – és így is lett.

Elindult a gép akkor, amikor tervezték, ami mindenkinek kitüntetett perc volt.

Megemlíteném még japán partnerünket, a Tsuchiya Hungary Kft.-t, akikkel többször dolgozhattam együtt. Japán beruházók projektjeit készíti elő ez a mérnökcsapat, mi pedig korábbi együttműködéseink alkalmával generálkivitelezőként megtervezhettük és megépíthettük számukra az általuk elnyert és koordinált projekteket. Szép sikereket lehet elérni ebben az együttműködésben és rengeteget lehet tanulni a projektekből – nemcsak az építőipari elemekről, de a különböző kultúrák együttműködéséről is.

Több munkánk is volt együtt, egy dízelmotorokhoz használatos részecskeszűrő-gyárat építettünk Dunavarsányban 2012-13 körül, majd 2020-ban a Makita raktárcsarnokát Székesfehérváron. Ez a COVID legnehezebb időszakában épült és bőven határidő előtt befejeztük.

Nem volt különleges épület, mégis szívesen gondolok rá, mert emlékezetesen jó együttműködéssel, tudatos megrendelővel és profi csapattal tudtunk dolgozni.

Most egy új gyáregységet építünk a Nissin Foods számára. A világ egyik legnagyobb Instant tésztaleveseket forgalmazó vállalatának egyedüli európai gyára Kecskeméten áll. Korábbi együttműködésünk alkalmával, két évvel ezelőtt egy kollégám új raktárat épített a megrendelő részére. Most pedig egy további raktárat, valamint a három működő gyártósoruk mellé két újabbat építünk úgy, hogy a termelés egyetlen percre sem állhat le, ráadásul a gyártóterület és a raktárak közötti részen kell építkeznünk.

Összességében tehát miért jó mérnöknek lenni?

Az alkotás öröme, a nagy dolgok létrehozásának megtisztelő feladata a miénk, ami hatalmas kihívás, de mindenkinek bátran ajánlom. Az építések végén a siker szó szerint kézzel fogható számunkra, ami különösen jó érzés.

A német építőiparban nyitotta a pályáját

Az ágazathoz az első kapcsolódást a nagybátyja jelentette számára, aki útépítő mérnökként dolgozott. „A tőle hallottak alapján érett meg bennem az indíttatás, hogy ebbe az irányba induljak el a tanulmányaim során” – árulta el a mérnök. A Budapesti Műszaki Egyetemen az építőmérnöki képzés mellett a műszaki menedzser pénzügyi szakirányát is elvégezte a Gazdaságtudományi Karon (GTK).

Ahogy azt a korábbi vele készített interjúban is jeleztük, tovább növelte sokoldalúságát, hogy egy külföldi tanulmányúttal megalapozott, sikeres diplomamunkának köszönhetően Németországban helyezkedett el az egyetem után. Ott előbb egy kisebb méretű, családias légkörű kivitelező cégnél, majd egy start up jellegű, családi házakat építő vállalatnál is dolgozott.

Az innovatív szemlélete gyors visszaigazolást nyert a WHB-nál

Összesen hat évnyi munkatapasztalattal tért haza 2019-ben magánéleti okokból, és a WHB-nál kezdett dolgozni. „Ez jó döntésnek bizonyult, mert az a lány, akit akkor megismertem, azóta a feleségem” – tette hozzá mosolyogva. Ugyanakkor a karrierje szempontjából is elégedetten tekint vissza erre a lépésre:

„Egy olyan nagy céget kerestem, ahol nagy projektekben vehetek részt, biztonságos a működés, a vállalat piaci helyzete stabil, folyamatosan vannak munkái.” Ami ezeken túl a WHB-nál megfogta, az a családias jelleg.

Ahogy azt korábban is elmondta, a mérnök az érkezésekor egy összetett budapesti szerkezetépítési projektbe kapcsolódott be. Már ekkor beszállt az előkészítésbe, a vállalkozási osztályon kisebb feladatokat ellátva, és javaslatokat is megfogalmazva. Az innovatív szemlélet gyors visszaigazolást nyert, hiszen a projekt lezárásakor már nem egy újabb fejlesztésre került, hanem megbízták a jelenleg közel húsz fővel működő, kulcsterületnek számító vállalkozási osztály vezetésével.

A csillagok együtt állása: teljesültek a legfontosabb feltételek

Elmondása szerint az is hozzájárulhatott a döntéshez, hogy nagyon jól érezte magát a cégnél, és egy jól motivált jó csapattal dolgozhatott. Szintén nagymértékben támogatta ezt az irányt, hogy a vállalkozási részleghez szükséges gazdasági, pénzügyi attitűd mindig is megvolt nála, és már a tanulmányait is ennek megfelelően alakította.

Fontos elemként hangsúlyozta, hogy a WHB tulajdonosai mindig nyitottak az új gondolatokra, nézőpontokra: „Ha egy ötletben van fantázia, akkor az ember kap lehetőséget, hogy megvalósítsa.”0

Ezt hozta Németországból

Arra a kérdésre, hogy mennyit hozott magával haza a német tapasztalatokból őszinte választ adott. „Ott minden folyamatra van egy kiforrott rendszer, olyan területeken is, ahol a magyar építőipar még gyerekcipőben jár. A BIM esetében például az én távozásom idején, vagyis 2019-ben tartottak ott nagyjából, ahol mi most a WHB Csoportban.”

Azt is kifejtette, hogy a rendszerben gondolkodó és jó értelemben sarkos német mentalitás a mai napig nagyon közel áll hozzá, és igyekezett magával hozni. „Ugyanakkor nyilván azt is fel kell ismerni, hogy ez meddig működik, hol vannak a határai, illetve nem lehet a német piac példáit egy az egyben átvenni, de muszáj rendszerben gondolkodni.”

Ez egy nagyon nehéz játszma, amihez csapatmunka kell

Az eddigi pályája és főleg a WHB-nál végzett munkája alapján a februári Hónap Mérnökét leginkább a változások embereként lehet leírni. Erre az attitűdre az utóbbi évek piaci változásai is ráerősítettek. „Egészen más szemléletre van szükség és máshogy kell a vállalkozási csapatot felépíteni, mint korábban. A piaci munkáknál a magyar, illetve a kínai, török és egyéb külföldi cégek jelenléte miatt csak úgy lehet belépni az árversenybe, ha egy nagyon jól kidolgozott ajánlatot rakunk össze.”

Mindezt a hatást tovább fokozta, hogy az utóbbi 1-2 évben az építőipari GDP jelentős hányadát a fent említett külföldi cégeket vonzó ipari beruházások teszik ki. „az állami beruházásoknál szintén hasonló versenyt tapasztalunk, miután jóval kevesebb munkára tudnak jelentkezni a hazai ágazat cégei” – tette hozzá Krivarics Ádám. „Ráadásul számos cég áron alul is bevállal munkákat azért, hogy fenntartsa a foglalkoztatottságát, amíg újra beindul az iparág. Ez egy nagyon nehéz játszma, és éppen ezért csapatmunka kell hozzá minden szinten a tervezéstől a kivitelezésig.”

Utána kell járni, hogy miért olcsóbb a külföldi versenytárs!

A külföldi cégek térnyerésére sokan a piacvédelmet tartanák a jó megoldásnak, Krivarics Ádám azonban máshova helyezi a fókuszt: megvizsgálva annak a lehetőségét, hogy a külföldiek bizonyos folyamatokat hatékonyabban csinálnak.

„A mai helyzetben az is benne lehet, hogy a magyar építőipar kicsit el volt kényelmesedve a korábbi években. Mindenképp ki kell lépni a komfortzónánkból, és megnézni, hogy miért vagyunk drágábbak. Kiderülhet például, hogy azokat a szolgáltatásokat, amelyeket hagyományosan itthon szerzünk be, annyival olcsóbban csinálják meg a szomszédban, hogy megéri váltani. Egyszóval nyitni kell a spektrumot, jobban körbenézni, akár a szokásos alvállalkozói körön is túl tekintve.”

A nyitottsághoz hozzátartozik az is, hogy külföldi utakat tegyenek meg a kinti hatékonyabb módszerek feltérképezésére. „Nem mondom, hogy minden ilyet szívesen átvennék, de nálunk is vannak olyan változások, amelyeket például a kínai szakmai utunk indikált.”

A lehetőség a semmiből jön, és azonnal le kell rá csapni

Elmondása szerint a versenyt többek közt úgy lehet felvenni a külföldiekkel, hogy az előkészítésre sokkal többet fektetnek. „Nem elég például nagyvonalúan megadni, hogy mennyi a beton ára. Le kell modellezni, hogy adott mennyiségű beton rendelkezésre áll-e a környéken, milyen típusú, mikor szállítjuk ki, figyelembe vettük-e a téli körülményeket. A nüanszok fognak ugyanis dönteni, annyira kiélezett az ágazat helyzete!”

Szintén a fent leírt versenyképességet segíti a gyors reagálás, miután egy-egy piaci lehetőség a semmiből szokott felbukkanni, és 1-2 hét alatt kell az első körös ajánlatot összerakni. „Utóbbinak azért van óriási jelentősége, mert az ott kidolgozott árhoz képest már nem nagyon van mozgástér” – hangsúlyozza.

A régi világ elmúlt

A fentiekhez szükséges gyors válaszokat le kell kezelni az alvállalkozók, a cégcsoport és a közvetlen kollégák szintjén egyaránt. „Itt jön be az a szempont, hogy a csapatmunkát kell erősíteni, és olyan rendszerben működni, amelyben akár Győrben és Biatorbágyon egyszerre tudnak egy ajánlaton a kollégák dolgozni” – mutatott rá. „Az a régi világ elmúlt, amelyben egy tapasztalt kolléga megkapta a projektet, és két hét múlva jelentkezett, hogy beárazta.” Hozzátette, ehhez sokaknak ki kellett lépni a komfortzónájukból, hiszen többek közt az online felületek összehangolt használata is új elem volt a korábbi munkamódszerhez képest.

Szavaiból kiderült, a gyors cselekvéseket és döntéseket igénylő tenderekhez kiváló hátteret ad, hogy a WHB tulajdonosai operatív szinten képben vannak, és kellően rugalmasak egy-egy projekt támogatásához. „Megfelelő előkészítettség esetén lényegében bármikor felhívhatjuk a tulajdonost, hogy egy adott árajánlat mehet-e.”

A kínai partner simán kitűz egy szakmai meetinget vasárnapra

A fent leírt szemléletet és munkamódszereket eredményesen képviseli, hiszen amióta a vállalkozási részleget vezeti, folyamatosan érzékeli a fejlődést a csapatán. Az előrelépésre konkrét példát is kiemelve a CATL debreceni beruházását említette, ahol a tender szakmai anyagára nagyon jó visszajelzéseket kaptak. „Ha megnézem, hogy korábban az első kínai ajánlatunk összeállítása mennyivel több fejfájást okozott, egyértelmű az előrelépés. Itt persze nem csupán a részleg szakmai fejlődése, hanem az egyre bővülő kínai tapasztalataink is sokat számítanak.”

Utóbbi folyamatot a tavalyi kínai körút is segítette: „Egy nagyon intenzív hetet töltöttünk szakmai céllal, beruházókat, partnercégeket és potenciális partnereket végiglátogatva.”

Külön kitért a magyartól merőben eltérő kínai munkakultúrára. „Én őszintén azt gondoltam, hogy mi sokat dolgozunk a magyar építőiparban, de ott egy egészen más társadalmi modell van, hiszen a gyerekeket a nagyszülők nevelik.

Ezzel a munkakultúrával is számolni kell: a kínai partnertől pénteken este simán jöhet egy levél, amiben azt kérdezik, hogy vasárnap tudunk-e találkozni. Van az a szint, amikor egy ilyet muszáj bevállalni, de nyilván meg kell találni a határokat, hiszen nálunk meg az a családmodell jellemző, amiben szeretném levinni a gyerekemet a játszótérre szombat délután.”

Ha sokáig benn vannak egy tenderben, az is fontos visszajelzés

A fentiek után adódik a kérdés, hogy a vállalkozási igazgató által leírt fejlődést hogyan lehet egzakt módon mérni, visszajelezni. „Természetesen a legfontosabb visszajelzés, ha a WHB elnyer egy tendert, ugyanakkor számos egyéb mérce is létezik” – mutatott rá. „Ha például a legvégén maradunk alul egy tenderen, az szintén egy jó visszajelzés, hiszen egy pici finomítással legközelebb már azt a projektet is elhozhatjuk.”

Egy további fontos számadat a vállalkozási osztály számára utólag érkezik meg: egy-egy projekt nyereségességéről a vezetői meetingeken kapnak visszajelzéseket. „Át szoktuk beszélni, hol alakult kedvezőbben a fedezet és hol alakult kevésbé jól.” Hozzátette, az ügyfelekre, köztük a lehetséges új partnerekre fókuszálás is fontos munkája a vállalkozási osztálynak a kapcsolatépítés, illetve kapcsolattartás által.

A TSPC belépésének komoly hozadéka van

Arra is kitért, hogy a munkájuk korántsem ér véget a projekt elnyerésével, ekkor indul ugyanis a kivitelező részleggel a részletek egyeztetése. „Minél kevesebb utólagos tisztázandó probléma van ebben a szakaszban, annál pozitívabbnak számít a mi működésünk.”

A fenti közös munkát nagyban segíti, hogy Krivarics Ádám irányításával sikerült javítani az összhangot a vállalkozási osztály és a kivitelezői részleg között. A kivitelezésért felelős szakembereket ugyanis bekapcsolták az ajánlatadás döntő szakaszába, ahogy azt a vezető a lapunknak adott korábbi interjúban is kifejtette. „Az akkori interjú óta egy fontos változás, hogy tavaly óta immár a cégcsoport tagjaként működik a TSPC Csoport is. A rendkívül innovatív szemléletű, mesterséges intelligenciát alkalmazó, külföldi irodával is bíró tervező céggel együtt nagyon ütőképes cégcsoportot alkotunk.”

Nem hoz robbanásszerű változást az AI

Tekintettel az AI által kínált, jelenleg még beláthatatlan lehetőségekre, az interjúban a digitalizáció területének kiaknázására is kitértünk: a vezető itt is a TSPC Kft. jelentőségét emelte ki. „Nekem nem feltétlenül van időm ezekben elmélyülni, viszont a TSPC szakemberei sokkal intenzívebben foglalkoznak ezzel a területtel, és az együttműködésünk során számos információhoz jutunk általuk.”

Összességében nem vár robbanásszerű változást az AI-tól az építőiparban: „Szerintem ez egy hosszú távú folyamat, és épp emiatt fontos, hogy mi is folyamatosan változzunk, folyamatosan igazodva a külső változásokhoz.”

Azt kell csinálni, amit az ember szeret

Az interjú végéhez közeledve a minőségi munkához szükséges alapértékekre is kitértünk. A közel 20 fővel működő vállalkozási részlegnél az alacsony fluktuációt emelte ki. Az egyik legfontosabb belső attitűdként pedig ezt jelölte meg: „Szerintem azt kell csinálni, amit az ember szeret, mert onnantól kezdve megvan az a motiváció és ambíció, amivel eredményessé lehet válni.”

További kulcselemek szerinte a rendszerszemléletű hozzáállás, a cégcsoport társcégeivel történő hatékony együttműködés és a rendelkezésre álló szoftverek használata. „Utóbbiak elsajátítása sok esetben túlesik a komfortzónákon, de nélkülük csak komoly túlóramennyiséggel tudjuk elvégezni azt a munkát, amit a számítógépek elvégeznek helyettünk” – hangsúlyozta a vállalkozási igazgató.

Fontos számára, hogy nincs egy helyben toporgás

Miután fiatal korából és szerepköréből adódóan is az állandó változásokat képviseli, adódik a kérdés, milyen eszközökkel éri el a munkatársaknál a szükséges újításokat. „Sosem célravezető fenekestől felforgatni mindent, de óvatosan és célratörően lehet azért haladni. Nem ráerőltetni kell valakire a változást, hanem elérni az érintettséget: amikor az adott kolléga rájön, hogy bizonyos időn belül az új eszközzel gyorsabban vagy hatékonyabban fogja elvégezni a munkáját.”

A Hónap Mérnökétől rendre meg szoktuk kérni, hogy emelje ki a kedvenc projektjét vagy legemlékezetesebb eredményét, ugyanakkor Krivarics Ádám nem meglepő módon inkább egy folyamatot emelt ki.

„A legkedvesebb dolog számomra maga a fejlődés. Hogyan lehet a vállalkozási csapatot még jobban összekovácsolni, hogyan tudunk a cégcsoport többi tagjával együtt előrébb lépni, újításokat bevinni a munkánkba, eközben az esetleges súrlódásokat is kezelni. Nekem igazából ez adja a motivációt!”

Hozzátette, nagyon fontos számára, hogy egyhelyben toporgás helyett minden évben lát változást, és az irány is látszik. „Ráadásul a tulajdonosok részéről maximális a támogatottsága ennek a folyamatnak.”

Pályájának kezdete

„Édesapám is építészmérnök, aki szintén a kivitelezésben dolgozott, így magától értetődött, hogy én is erre a pályára lépjek. Már gyermekkoromban is rendszeresen bejártam az irodájába, ami meghatározó élmény volt számomra. Később pedig, a 2000-es évek elejétől együtt is dolgoztunk” – meséli. Célirányú tanulmányait a Schulek Frigyes Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskolába kezdte, majd a Szent István Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Kar építészmérnöki szakára jelentkezett, ezután elvégezte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építészmérnöki karát is, okleveles építészmérnökként.

„A 2008-as válság után” – mutat rá pályájában egy fordulópontra Dávid András – „a gazdasági helyzet miatt, váltottam, és elhelyezkedtem egy generálkivitelező cégnél. 2018. októberében beléptem a Magyar Építő Zrt.-hez, ahol az Ybl-villa vagy más néven Lónyay-Hatvany-villa rekonstrukciójának befejező munkájával kezdtem.”

Három és fél év

A Nyugati Pályaudvar volt számára a Magyar Építő Zrt.-nél az első igazán nagy műemléki felújítás, melyben elejétől fogva részt vett és melynek a cég részéről a felelőse, vagyis a létesítmény főmérnöke volt. Rögtön volt is alkalma bizonyítania, mint ahogy a teljes kivitelezőgárdának is. „Jelentős kihívások elé állított bennünket a műemléki felújításhoz szükséges szakmai munkaerő felkutatása és annak megtartása a projekt teljes időtartama alatt. Hiányszakmákról van szó, így a mesterek, restaurátorok megnyerése különösen nagy siker számunkra. Több szakaszban végeztük el a pályaudvar felújítást, és a tavalyi év végén sikeresen zártuk le. 2020. május 8-ától 2023. dec 31-ig tartott, tehát gyakorlatilag majdnem három és fél évet vett igénybe a projekt” – mutat rá.

„A Nyugati Pályaudvar az ország egyik kiemelkedő műemléke”

Dávid András részletekre bontja a két ütemet is: ebből az első eredetileg a Vágánycsarnok, Pénztárcsarnok, Éttermi pavilon, valamint a hat torony felújítására szólt, mely magába foglalta a téglarestaurátori, kőrestaurátori, díszműbádogos és díszműlakatos feladatokat is. Már egy későbbi szerződéskiegészítés tárgya volt a Ceglédi folyosó, a Márványcsarnok, a régi másodosztályú váróterem és az irodaszárny tetőszerkezeteinek, valamint a Nyugati tér felé néző előtetőnek a felújítása: ez volt az első ütemnek a pótmunkákkal megnövelt második fázisa. A második nagy ütemben pedig a két főhomlokzati elem, a dél-keleti és az észak-nyugati pavilonok felújításán dolgoztak. „A Nyugati Pályaudvar az ország egyik kiemelkedő műemléke, a munkálatok az épületnek és alkotóinak járó kellő alázattal végeztük” – teszi hozzá a felsoroláshoz a létesítmény főmérnök.

Korabeli fotók alapján kapta vissza elveszett díszítőelemeit a Nyugati

A szakember külön kiemeli, milyen konstruktív volt a hatóságokkal és a tervezőkkel való együttműködés. Egy kifejezetten érdekes példaként említi meg a restauráció során az eredetihez hasonló színek beazonosítását is. „Tervező javaslata alapján elkészítettünk három mintát és ebből a három mintából a tervező, a megrendelő és a hatóság együtt kifejezetten gyorsan, egyhangúlag választotta ki azt, ami véglegesen is megvalósult – hangsúlyozom, hogy az ilyen minták kiválasztása más beruházásokon néha nagyon hosszadalmas. De ugyanígy említhetem a nyílászárók restaurálásához vagy a Vágánycsarnokban lévő díszoszlopok fejezetdíszhez kapott professzionális szakmai támogatást. Ezekhez korabeli Klösz György-fotók alapján készültek a gyártmánytervek, és a gyártmányterv alapján aztán a minta, végül pedig az öntvény elemek, melyek eredetileg is díszítették az oszlopfőket, de az 1990-es években eltűntek vagy megsemmisültek.”

A Magyar Építő Zrt. vezetése annyira fontosnak tartotta a projektet, hogy egy külön kiadványt is készítetett a felújításról, melyben betekintést nyerhetünk a Nyugati pályaudvar múltjába és megújulásába, számos tervvel és fotóval is illusztrálva a munkálatokat. Ennek lapozgatása közben mondja el nekünk Dávid András, hogy építészeti szempontból a kedvence a hatalmas épületkomplexumban maga a Pénztárcsarnok, melynek részletgazdag kidolgozása egyenesen lenyűgözte.

A Nyugati pályaudvar a főváros kapuja

„Az alapszerződésünk szerint” – fejti ki körsétánk során -, „a feladataink közé a főpárkány és a felette található elemek restaurációja tartozott, többek között a tetőszerkezet, a héjazat, valamint a díszműlakatos és díszműbádogos elemek. Előre pedig senki nem tudta megmondani, milyen állapotban vannak az egyes épületrészek. Felméréseink, feltárások során derült ki például, hogy a Pénztárcsarnok van a legrosszabb állapotban és arányaiban itt lesz a legtöbb munkánk.”

Külön szerencsésnek tartja, hogy a megrendelő úgy döntött, hogy a második ütemben a két Teréz körúti pavilon homlokzata teljes egészében újuljon meg.

„Amikor megérkezik az utazó a fővárosba, a pályaudvar a kapu számára, amin keresztül belép. Ezáltal fontos szerepet játszik az első benyomásának kialakulásában.”

Közös munka

A mai professzionális építés nem köthető egy emberhez, ugyan ez a cikk Dávid Andrásról szól, de a főmérnök elmondása szerint „ez mindig csapatmunka, mert kell egy jó csapat! Itt ragadom meg az alkalmat, hogy megemlítsem Kollégáimat, akik különösen sokat tettek a projekt sikeréért: Fábián Attila építésvezetőt, Fási Fanni előkészítő mérnököt, Ferencz-Farkas Barbara előkészítő mérnököt, Ferencz Leonárd főépítésvezetőt, Kovács Márta kontrollert, Sági Gabriella műszaki asszisztenst, Szabó Gábor építésvezetőt, Vörös István előkészítő mérnököt, László Zsolt és Vitószki Zoltán felelős műszaki vezetőket, valamint Babecz József vállalkozási igazgatót, Rózsa László vállalkozás igazgató helyettest, Kiss Márk gazdasági igazgatót, továbbá a Magyar Építő Zrt. munkatársait. Külön köszönöm a támogatást Oravecz László műszaki vezérigazgató helyettesnek és Szikszai Zoltán vezérigazgatónak.”

Folyamatos vasúti üzem mellett

Ezt követően Dávid András visszatér a projekt részleteihez. „Külön kihívást jelentett, hogy folyamatos vasúti üzem mellett dolgoztunk, a pályaudvar zavartalanul látta el feladatát a kivitelezés alatt. Érdekes párhuzam, hogy ez az eredeti építkezés idején is hasonló helyzetben voltak a korabeli kivitelezők: a helyszínen akkoriban az Indóház állt, eköré építették fel az új Vágánycsarnokot, és a vasúti közlekedés folyamatos volt.”

„Összességében elmondhatom” – mondja beszélgetésünk végére érve Dávid András -, „hogy a koronavírus járvány jelentette logisztikai és a műemlékvédelemmel kapcsolatos különleges szakmai kihívásokat jól vettük, elégedettek vagyunk a projekt megvalósításával. Sikerült elérni a célunkat, hogy visszaadjuk az épület eredeti pompáját, úgy ahogy az 1877-es átadást követően nézhetett ki. Sokat segített ebben, hogy zökkenőmentes, jó szakmai kapcsolatot tudtunk kialakítani az építész tervezővel, megbízónkkal, a MÁV Zrt-vel és az Örökségvédelemmel. Számomra pedig különösen nagy megtiszteltetés volt, hogy a Nyugati pályaudvar felújításának vezetésével bíztak meg, Budapest egyik legjelentősebb épületén dolgozhattam. Célunk pedig, hogy épített örökségünket felújított szép állapotban hagyjuk az utókor számára.”

A Szabadics Zrt.-hez több mint öt éve került. A cég 34 éves múltra tekint vissza: jogelődjét 1989-ben alapította Szabadics József, majd az egyéni vállalkozásból 1996-ban létrejött közmű- és mélyépítő cég tevékenységi körét azóta folyamatosan és dinamikusan bővítik. A tulajdonosok 2018-ban döntöttek úgy, hogy a kellő szakmai tapasztalatok birtokában létrehozzák a vállalat magasépítési üzletágát. A feladatra Varga Ignácot kérték fel.

„Igent mondtam, mert szeretem a kihívásokat és ez komoly szakmai lehetőségnek tűnt. Az első másfél év volt a legnehezebb, hiszen a vállalat egyik jogelődjének, a Szabau Kft.-nek az integrálásával jött létre az ágazat gerince. Nemcsak a projekteket kellett a Szabadics Zrt.-be olvasztva folytatni, hanem a dolgozóknak is egy másik szemléletet kellett átadni, hogy megvalósulhassanak a magasépítési elképzelések. Meg kellett felelni a folyamatszabályozásnak, üzleti tervek készültek, ahogy egy cégnek működnie kell. Emellett rengeteg felmerülő problémát kellett megoldani” – emlékszik vissza a vállalatnál töltött kezdeti időkre Varga Ignác. 

Szédületes munkatempóval vitte sikerre az üzletágat

Elhivatottságával, hozzáállásával igyekszik bizonyítani alkalmasságát a pozícióra, abban hisz, hogy egy vezető elsősorban a példamutatásával, s nem parancsszóval válik hitelessé. A Kecskeméten élő szakember elképesztő munkatempót diktál: naponta ingázik a cég nagykanizsai székhelyére, s ha egy projekt úgy kívánja, vidéken éjszakázik. Hajnalban indul és késő este ér véget egy napja.

„A kemény munka meghozta a várt eredményeket. Elmondhatom, hogy minden projekt határidőre készült el magas minőségben, a vezetőséget nem hívogatják, mert nincs probléma. Az elmúlt öt évben sikerült a terveket és elképzeléseket megvalósítani, a rengeteg vele járó gond, probléma ellenére, ami a mi munkánk velejárója.”

A szakember vezetésével annyira jó irányt vett az üzletág, hogy 2022 januárjától Magasépítési divízióvá nőtte ki magát.

„Ez azt jelenti, hogy leányvállalatok, a teljes magasépítési fizikai állomány, humánerőforrás is hozzám került, illetve a szerkezetépítők is, az irányító egységgel együtt.”

Az elmúlt években minden egyes elvégzett sikeres projekt hozzájárult ahhoz, hogy a divízió tovább virágozzon.

„A Szabadics Zrt.-t mélyépítő cégként könyvelik el. Az országban nagyon sokan nem tudják, hogy mi magasépítéssel is foglalkozunk, de azon dolgozunk, hogy ez megváltozzon. Tízmilliárd forint alatti projekteket végzünk, előfordul, hogy konzorciumban más cégekkel. Ez behatárolja a helyünket.

Ám annak köszönhetően, ahogy mi dolgozunk, azt a pozitív visszajelzést kapjuk a tulajdonosoktól, a vezetőktől, hogy mi mások vagyunk. A sebességünk az, ami kiemelkedő. Én egy türelmetlen típusú, eredményorientált ember vagyok. Ám ezt a kollégák megértették, és sokkal gyorsabban, hatékonyabban dolgoznak, mint mások.”

Naponta 50-60 operatív feladatot oldanak meg. Azonnal intézkednek, s ha probléma adódik, akkor nem egy úton indulnak el, hanem „A”, „B” és „C” terv is készül. Azért, hogy ha az „A” nem megfelelő, akkor ne teljenek el újabb napok az ötleteléssel, hanem csak előveszik a következőt.

Sajátos, ám hatékony módszerekkel dolgozik

Varga Ignác szigorú munkafolyamatokkal irányít, amit eleinte nehezen fogadtak el a munkatársak. Élt azzal a bizalommal és azzal a lehetőséggel, hogy szabad kezet kapott az üzletág (most már divízió) felépítésére: a stratégiához kemény módszereket választott, de mint mondta, az eredmények őt igazolják.

Az eredményességhez azonban az igazgató szerint is több minden kell. Nagyon fontosnak tartja például, hogy folyamatosan önkritikát gyakorolnak.

„Minden évben szükséges a finomhangolás. Ilyenkor elővesszük a dolgainkat és megnézzük, hogy milyen problémák voltak, nem söpörjük be a szőnyeg alá. Amit nem jól csinálunk, azt el kell dobni, amiben pedig jók vagyunk, azt erősíteni kell” – árulja el Varga Ignác.

„Ehhez párosul az, hogy nekem van egy erős munkamódszerem, munkastílusom. Elég megosztó személyiség vagyok a cégnél, tehát nincs köztes állapot. A respectem szerencsére megvan, az maga a szakmai tudás. De hiába tudom, hogy mit kell csinálni, ha nincs mögöttem csapat, amely tűzbe megy a projektek sikerességéért. Én pedig a másik oldalon mindent megteszek értük a megfelelő bérezéssel, juttatásokkal, csapatépítő programokkal.”

Azt is mondják a Szabadics magasépítő csapatára – esetenként maguk a csapattagok is –, hogy katonásak, mert komoly szabályok mentén működnek. Precízen dokumentálnak, írásban kommunikálnak, mindennek nyoma van.

Ezt a szigorú működést meg is indokolja a vezető: „addig, amíg problémamentesen halad egy projekt, nincs gond, mindenki simogatja a másikat. De ha gond van, akkor mindenki kihátrál. Ilyenkor elővesszük a dokumentációt, amiből minden kiderül. Ez nem egy védekező mechanizmus, ezek tények. Korábban rengeteg időt, energiát fektettem a kollégák mentorálásába. Minden héten, minden kollégával – az adminisztrátorral, a főmérnökkel, az építésvezetővel – leültem és 30 percet egyeztettem arról, hogy mik az elvárásaim, hogyan dokumentáljanak, hogyan priorizáljanak, milyen folyamatok mentén dolgozzanak. 2021-re elértük azt, hogy már nincs szükség a támogatásomra, mindenki jól végzi a dolgát.”

A kommunikációra is nagy hangsúlyt fektet

A divízióvezető tehát felismerte, hogy a kommunikáció a másik fontos tényező a kivitelezés sikeres megvalósításában. Ezt is e-mailben várja el. A hierarchiában alatta lévő főmérnöknek, projektvezetőnek egzakt módon, írásban ad feladatokat egy-egy projekttel kapcsolatban. Alapvető elvárása, hogy ezekere érkezzen visszajelzés a megadott határidőre, hogy megoldódott, elvégezték, vagy esetleg probléma merült fel, ezért még szükséges még egy kis idő.

„Mára a kollégák nagyon sokat fejlődtek, nagyon sokat tanultak, alkalmazzák a checklistákat, hogy milyen szabályok mentén, hogyan kell előre kell gondolkodni, mire kell figyelni, hogyan kell versenyeztetni, kiválasztani egy alvállalkozót. Közben le kellett nyesegetni azokat az ágakat, ami nem működött. Mostanra eljutottunk oda, hogy míg 2018-ban ezek a szakemberek pár százmilliós projekteket kiviteleztek, most már akár egy 6-7 milliárdos kivitelezést is meg tudnak valósítani.

Azt gondolom, hogy ha én most innen felállnék, akkor ez a csapat önállóan tudna dolgozni működni egy évig. De mégis vezetni kell őket és nagyon jó érzés, hogy engedik.”

A jó szervezés fél siker  

Ahogy egyre több cég felismeri az organizációban rejlő lehetőségeket, úgy Varga Ignác is nagy hangsúlyt fektetett ennek tökéletesítésére az elmúlt években. Szerinte ez a hatékonyság és a siker harmadik kulcsa. „A magasépítés területén egy projekt 70 százaléka az organizáció, szervezés és kommunikáció: tehát az, hogy előre gondolkodunk, időben ott legyen az anyag, az alvállalkozó. Mindössze 30 százaléka szól a kivitelezésről, a szakmáról, amit a főmérnöknek, projektvezetőnek ott a helyszínen meg kell oldani – nem lebecsülve a munkájukat. Úgy gondolom, ha jól szervezünk, az fél siker, a problémákat a szakemberek a helyszínen már meg tudják oldani.”

Fontosak a kihívások, de még ennél is fontosabb az egyensúly

Varga Ignác számára mindig kell a kihívás, valamilyen megújulás, amiben kiteljesedhet. Ha valami rutinszerűvé válik, mindig új célokat keres. Őszintén beszél arról a nehéz időszakról, amikor a napi 14-16 órás munka miatt a kiégés fenyegette. A sok hétvégi munka miatt alig jutott idő a családjára, a feltöltődésre, pihenésre. A mélypontról coach segítségével tudott elmozdulni és sikerült átértékelnie a folyamatokat. Azóta jobban delegál, s már két éve tartani tudja az egyensúlyt és mondhatja el, hogy kizárólag csak igazgatói feladatokat lát el.

„A nehézségek ellenére hálás vagyok a tulajdonosoknak a bizalmukért és a támogatásukért, hogy hagytak önállóan dolgozni, a saját elképzeléseimet megvalósítani. Én itt öt éve megtaláltam a helyemet. Nagyon jó kapcsolatot ápolok Szabadics Zoltán és Szabadics Attila tulajdonosokkal, Kovács Tamás elnökkel pedig szorosabb a szakmai és az emberi viszonyom is, nagyon felnézek rá.

A Hónap Mérnöke díj számomra egy olyan különleges elismerés, ami azt bizonyítja, hogy érdemes ennyi energiát a munkámba fektetni és egy újabb lendületet, motivációt ad.”

Sok-sok eredményes fejlesztés a bizonyíték

Kérésemre a Hónap Mérnöke felállít egy listát az eddigi sikeres projektekből, ami akár a divízió referenciájaként is szolgálhat. Elmondja, számára indifferens, hogy a megvalósítandó létesítménynek mi a funkciója: sportcsarnok, iskola vagy akár egy biomassza üzem.

Őt minden esetben az inspirálja, hogy magas minőségben, határidőre, jól szervezetten valósuljon meg az adott beruházás, és ezzel értéket teremtsen.

Ilyen volt például a sok-sok projekt közül Zalaegerszegen a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban kivitelezett új tornacsarnok és új vívóterem. A közelmúltból kiemeli a kaposvári biomassza fűtőmű építését. „Ez egy nagyon összetett, inkább projektmenedzseri feladat volt, amelynek mintegy 30-40 százaléka volt magasépítés. Miután Magyarországon még nem épült ilyen biomassza technológia, egy osztrák céggel konzultáltunk a megvalósíthatóságról, valamint a határidő is rövid volt. Ezt a kihívás mértéke miatt emelném ki.”

A Kis-Balaton Látogatóközpont szintén egy olyan feladat, amit az igazgató szívesen említ, és a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium energetikai korszerűsítését, valamint a Mecsek Füszért raktárcsarnokát is ide sorolja.

A megerősödés után a növekedésre is felkészült a divízió

A Szabadics Építőipari Zrt. Magasépítési Üzletága elsősorban Vas, Zala, Somogy és Baranya megyében van jelen. Székhelye Nagykanizsán található, de külön irodát tart fenn Pécsett, Kaposváron, Keszthelyen, Székesfehérváron, sőt új főmérnökség létesül Budapesten is.

Utóbbi a divízió nyitásának, piaci bővítésének a jele. A vállalat keresi a lehetőségeket azokon a területeken is, amely földrajzilag eddig komfortzónáján kívül esett. Részt vállalnak például a Tokajban induló, történelmi léptékű turisztikai fejlesztésben, ahol a főtér és a főutca egy hosszabb szakasza újulhat meg a következő években.

Családias légkör és támogatás

Mintegy záróakkordként az igazgató a vállalat családias jellegét is kiemeli: a csapatépítőket, a céges túrákat. A családot ő maga is fontosnak tartja. Ma már, hogy az üzletág önállóan is működni tud a tapasztalt kollégáknak köszönhetően, a háromgyermekes apa is egyre több időt tud szánni családjára, akikkel leginkább hétvégén van alkalma minőségi időt tölteni. „A családom minden tagjának nagy köszönet jár, hogy éveken keresztül kultiválták, sőt tolerálják a sok távollétet tőlük. Hálás vagyok, hogy a stresszesebb napokon segítenek, és támogatnak az eredményes munkámban” – zárja gondolatait az igazgató.

Mik a legfontosabb feladatai az ÉPI-nél? 

Létesítmény főmérnökként a kivitelezési projektekkel kapcsolatos döntések meghozatala az én legfontosabb feladatom, amihez természetesen rengeteg segítséget adnak az alám tartozó kollégák. Egy építésvezető, egy munkahelyi mérnök és a művezetők, akik a fizikai dolgozókkal kapcsolatos munkákat instruálják, segítik a munkám.

Ehhez kapcsolódóan az egész építkezés naprakész nyomon követésének és műszaki minőségellenőrzésének a biztosítása, illetve a tervező és a megrendelő közötti kapcsolattartás talán a leggyakoribb szerepköröm.

Különleges a pozícióm, mert a legutolsó emberig megvan még a direkt kapcsolatom a dolgozókkal, de persze döntően a napi munkákat az építkezéseken már a kollégáim végzik.

Minek örül a legjobban, amikor egy-egy projekt elkészül? 

Sok embert kell mozgatnom és igen komplex feladat elérni, hogy mindenki folyamatosan hatékony munkát végezzen. Akkor vagyok egy projekt jó vezetője, ha az építmény határidőre, műszakilag megfelelően és a tervek szerinti minőségben elkészül. Ehhez akár száz embert jelentő csapatot kell nap, mint nap úgy irányítani, hogy mindenkinek legyen hozzá illő feladata, nekem pedig a teljes dolgozói állományt egyben kell tartanom és kezelnem a problémákat. Folyamatosan rajta kell tartanom az ujjamat a kivitelezés ütőerén.

Mindig a munka kezdete a legnehezebb, de a legizgalmasabb is. Amikor egy projekt elindul, minden paramétert össze kell hangolnunk annak érdekében, hogy az építkezés már gördülékenyen menjen.

A peremfeltételeket kell ilyenkor figyelembe venni: össze kell állnia a csapatnak, a felelősségi köröknek, hogy a hosszútávon a projekt csak sínen fusson. Számomra az egyik legnagyobb öröm, ha látom, hogy az előkészítés és a munkaütemek irányba állítása jól sikerült.

Milyen mérnökből lesz jó létesítmény főmérnök? 

Habitustól is függ. Nem tartom magam tipikus mérnöknek: nem vagyok pusztán a számok körül mozgó, igazi „kocka” műszaki ember; általában az egész összességét figyelem, a kisebb részeket pedig a kollégák prioritásai és kompetenciái szerint osztom szét. Nem sokon múlt, hogy építőmérnök helyett építészmérnök legyek, amikor egyetemre kerültem, csak egy rajz felvételi hiányzott hozzá. A két szakma a laikusok számára csak pár betűben különbözik egymástól, azonban nagyon eltérő gondolkodásmódot feltételez. Bennem valahol megmaradt az építészmérnöki hajlandóság is, ez a humán beállítottság pedig nagy hasznomra vált az emberek irányításánál. A kicsit lazább felfogásomban és fellépésemben ez mindenesetre talán érzékelhető; Ezzel együtt, vagy ennek ellenére komoly, felelős mérnöknek tartom magam, aki tökéletesen tisztában van szakmája jelentőségével és súlyával. 

Jó létesítmény főmérnökké nem az egyetem tesz, hanem a gyakorlat. Megvan minden vállalatnál a szamárlétra, amit végig kell járni ehhez. Én is zöldfülűként kezdtem és lassan lépkedtem fölfelé. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki főmérnökként megállja a helyét, hiszen minden munkafolyamatot ismernie kell belülről is. Akkor érdemes szintet lépni, amikor az ember úgy érzi, megérett a nagyobb projektek vállalásával járó felelősségre. Meg kell ismerni a folyamatokat ahhoz, hogy az ember bátran hozhasson felelős döntéseket.

Épp ez a szakmám lényege: folyamatosan döntéseket kell hoznom, amiért természetesen vállalnom kell a felelősséget is. Ha valaki létesítmény főmérnök, azt is jelenti, hogy együtt él a projekttel és minden kulcseleméért tartja a hátát. Sokkal nagyobb a szabadságom, kötetlenebb a munkaköröm, mint mondjuk egy építésvezetőnek, de más a súly is, ami rám nehezedik.

A munkafolyamatok addig tartanak, amíg el nem készülünk velük, ami igaz a napi tevékenységekre is: Nem akkor megyek haza, amikor lejárt a munkaidő, hanem akkor, amikor az előirányzott feladat elkészült. Néha úgy érzem magam, mint egy katona, akinek a rábízott feladatot el kell végeznie, bármi áron is. Folyamatos konfliktuskezeléssel és problémamegoldással kell menedzselni a projekteket, hogy azok gördülékenyek legyenek, mert nem állhat meg a munka. Ha az ütemterv egy ponton is elcsúszik, gyorsan közbe kell lépni és helyrehozni. A mérnök-szakmák egyik legfontosabb alapgondolata, hogy nem lehet hibázni, ami az én pozíciómban kiemelten érvényesül. Ha valami nem stimmel, hamar megmutatkozhat akár egy szerkezet repedésében, amit nagyon nehéz már kijavítani. Rendkívül embert próbáló munka ez. Minden munkakörben adódhatnak stresszes helyzetek, de itt ez talán a szokásosnál is élesebben van jelen. 

Hol gyűjtötte a tapasztalatait? 

Ez az első munkahelyem, 23 éve dolgozom az ÉPI-nél. Erről gondolhatja valaki akár azt is, hogy túl kényelmes vagyok, de nem erről van szó. Számos összetevő teremti meg, hogy valaki ennyi ideig egy munkahelyen maradjon és számomra itt minden paraméter együtt áll. Egzisztenciális biztonságot és segítőkész kollégákat ad számomra az ÉPI a mai napig. Jó a légkör, a munkamorál és a munkakör. Hozzátesz ehhez, hogy az ÉPI igazán családias cég. Bár a szakmában neve van és a maga helyén magasan jegyzett, mégsem a multikra jellemző komplexitás uralja a feladatokat. A relatíve kisebb léptékű céges felépítés sokkal emberibb kapcsolat fenntartását teszik lehetővé a kollégákkal. Persze nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy mi kis léptékben dolgozunk, hiszen a munkáink gyakran kellően jelentősek akár egy-egy városrész arculatának megváltoztatásához is.

Az építkezésekre szinte ki szoktunk költözni, így a csapat szinte a másik családunk, ha tehát a dolgozók örömmel töltenek együtt időt, az itt többszörösen megtérül. Nem vagyok túlzottan szigorú ember, ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy olyan kollégákkal dolgozhassak, akikkel jól tudunk együttműködni.

Ezek a szempontok láthatóan nem csak számomra bírnak jelentőséggel, mert nagyon sok munkatársam hozzám hasonlóan évtizedek óta a vállalatnál van. Fontos, hogy az embert itt megbecsülik és jó projekteken dolgozhat egy jó közösségben. 

Mit szeret leginkább a munkájában? 

Nagyon szeretem, hogy a munkánknak van látszata, kézzelfogható eredménye. Persze kivitelezőként egy másik tervező álmát valósítjuk meg és az ő szellemi munkáját nem is kívánom ebből elvonni, mégis nagyon büszkén tekintek egy-egy házra, amit én építettem. Sokan mondják, hogy a szerkezetépítés sematikus dolog, de az összes ház más, amelyeknél különböző szempontok válnak hangsúlyossá, még ha az alapvető törvényszerűségek persze egzaktok és adottak is. Minden munka és minden nap új kihívásokat tartogat, ami nekem bőven ad elegendő motivációt a munkám végzéséhez.

Mostanában min dolgozik? 

A Magyar Nemzeti Bank épületének átalakításán dolgoztam az utóbbi időben, ami most fut ki. Épp a mindig izgalmas, köztes állapotban vagyok, hiszen még tart az MNB felújítása, miközben egy újabb feladat előkészítése is zajlik: Szegeden épül majd a KÉSZ számára egy irodaház, amelynek a kivitelezése nagy munkának ígérkezik.

Vasbeton szerkezetépítés az ÉPI alapvető profilja, a Magyar Nemzeti Bankban végzett munka is erről szólt. A cég a monolit vasbeton szerkezetépítésre szakosodott, amihez társulnak az előregyártott szerkezetek és a betonacél-gyártás. Ezek felhasználásával végeztünk belső átalakítási és tetőráépítési munkákat. A két részre osztott projektben én a belső munkálatokért feleltem, amelyeknél nagy kihívás a zsaluzatok, vas armatúrák belső mozgatása, a beton bejuttatása az adott szerkezetbe, miközben fokozott körültekintéssel járunk el a munkaközi kiváltásokkal, hogy az épület statikai állékonysága ne sérüljön, így ez nem egy „szimpla” építkezés. Ilyeneknél fontos, hogy a régi épület a lehető legnagyobb teljességében megmaradjon, de a beépítések megadják a látható újszerűséget is.  

Mi volt a legfontosabb munkája? 

Szoktunk az MNB-hez hasonló munkákat vállalni, bár ez nem a cég elsődleges iránya. Érdekes módon mégis ilyen volt az egyik legkedvesebb és legemlékezetesebb munkám: a budapesti Március 15. téri piarista gimnázium tetőtér-átépítése és bővítése. Az eredeti épület megmaradt, de egy koporsófödémes vasbeton-szerkezet segítségével több szint magas, új tetővel bővült a gimnázium. Az épület megemelése és belső munkái mellett pedig a belső udvar teljes beépítésére is sor került egy többszint-magas tornacsarnokkal, amelynek a látszóbeton és a törtvonalú falak adják fő karakterét. Korszerű, mai elvárásoknak megfelelő épület lett így a gimnázium, amit a mai napig örömmel használnak a tanulók.

A pécsi Kodály Központot szeretném még kiemelni, ami hasonlóan a budapesti MÜPA (Művészetek Palotája) megoldásához, szerkezetileg is elkülönített koncertteremmel rendelkezik.

Nagyon izgalmas mérnöki munka volt ezen az épületen dolgozni még akkor is, ha a küllemét és az alapvető szerkezeti megoldásait nem mi találtuk ki. A dupla falak, a ház-a-házban elv, az akusztikai szempontok szerint tervezett, nagy belmagasságú terek akkora feladatot jelentettek, hogy elkészültekor rácsodálkoztunk, és nem is értettük, hogyan tudta ezt megvalósítani száz ember, ami a mi műszaki csapatunk.

Az igazság az, hogy a jól kitalált munkaszervezéssel nincs időnk felnézni, amikor viszont elkészül az épület, egyszerre csodálkozhatunk rá a közönséggel: ezt mi csináltuk? 

A korán elsajátított szemléletmód mai munkáin, így a Nemzeti Atlétikai Központon is érződik: számára a projektvezetés azóta is azt jelenti, hogy amikor csak lehet, a terepen dolgozik és tevékeny részese a projektnek. Most, hosszú pályája során először projektigazgató-helyettesként vezethette hazánk egyik legnagyobb presztízsberuházását. Erről és a munkatársakhoz való viszonyáról is kérdeztük Balás Ákos főmérnököt.

Komplexebb feladatok hárultak Önre a Nemzeti Atlétikai Központ építése során, mint a Puskás Arénánál?

Még be sem fejeztük a Puskás Arénát, a parképítés zajlott, amikor elkezdődött a Nemzeti Atlétikai Központ előkészítése – 2020 nyarától foglalkoztunk vele, 2020 novemberétől aztán a tényleges munka is elindult. Más feladatok vártak ránk, mert itt nem “csak” egy stadiont építettünk meg, egyszerre valósult meg a fővészkiömlő kiváltása, a 14 méter széles Kvassay úti aluljáró, a 40 méter széles gyalogos aluljáró, az 1000 méter hosszú árvízvédelem–partvédelem, a stadion körüli táj- és kertépítészet, a különböző közmű-kiváltások és új közműépítések is. Ehhez jött még a stadion építése, ami külön projektként is kezelhető lépték, valamint a Csepelt és Ferencvárost összekötő Robinson-híd, továbbá még az atlétikai edzőpálya a dobófészerrel és a klubépülettel. Rengeteg projektelem volt, ahol az alvállalkozók is nagyon széles spektrumon mozogtak, hiszen egy hídépítéshez egészen más kompetenciák kellettek, mint például a tájépítészethez.

Sok speciális feladatunk volt, ami igazán változatossá tette a munkánkat.

Számos vállalat dolgozott a projekten, mennyire volt zökkenőmentes az együttműködés? 

A munkák teljes generál irányítását a ZÁÉV Építőipari Zrt. – Magyar Építő Zrt. alkotta konzorcium látta el. Alánk tartozott minden szervezeti egység. Nagy szerencsénk, hogy összeszokott csapatként tudtunk együttműködni, mert sokan már a Puskás Arénán is együtt dolgoztunk. Erős magot alkottunk, így az új elemek megvalósításához kellett csak partnereket, új kollégákat találnunk, ami szerintem nagyon jól sikerült. 

A ZÁÉV-es kollégákkal tulajdonképpen 2017 óta működünk együtt – az eltelt hat év pedig jelzi, hogy nagyon sikeres konzorcium született. Mindig azt mondtam: aki a Puskás Arénánál figyelmesen dolgozott, a Nemzeti Atlétikai Központnál felmerülő elvárásoknak is nagyon jól meg tudott felelni. 

Mekkora nyomást adott a világverseny? 

Magunknak határoztuk meg a mérföldköveket, amelyeket elmondhatom, hogy sikerült napra pontosan teljesíteni. Természetesen akadtak problémák, de mindent sikerült megoldani, aminek eredményeképpen nagyon sikeres világbajnokságot rendeztünk. Különleges és szokatlanul intenzív volt egy ilyen világeseményhez igazodni: megtörtént az alapszerződés szerinti műszaki átadás, ami után közvetlenül már el is kellett kezdeni a vb megrendezéshez szükséges külső elemek építését. Ezek befejezése után sem nyugodhattunk meg, hiszen jött a kilencnapos világbajnokság.

Az esemény alatt átlagosan 20-30 ezer ember tartózkodott itt a délelőtti és délutáni versenyek során, ami óriási dolog volt, nekünk pedig hatalmas kihívást jelentett. Talán úgy a legegyszerűbb elképzelni, hogy míg a Puskás első, műszaki finomhangolásra is alkalmat adó nyitóeseménye, a Magyarország-Uruguay meccs másfél óra volt, addig itt kilenc, nagyon kemény nap várt ránk. Példásan dolgoztak a karbantartó, építész, elektromos és gépész kollégák, akik ugrottak, ha bárhol segítség kellett. Úgy gondolom, mindent megoldottunk és kivitelezői szempontból is nagyon sikeresnek lehet tekinteni a világbajnokságot.   

Egy ekkora projektben mi a projektigazgató-helyettes legnagyobb feladata?

A legnagyobb feladatom a sok egyedi projektelem organizációja, ütemezése volt. A munkákat irányító projektigazgatónak és projektigazgató-helyettesnek mindenről tudniuk kellett. Nyilvánvalóan nem olyan mélységben, mint a projektvezetőknek, de minden munkafolyamatra kellett, hogy legyen rálátásunk. 

Az alvállalkozói ajánlatkéréseket, szerződéseket megtárgyalni, vezetni a mérnökiroda munkáját és egyszerre a kivitelezésben személyesen is részt venni embert próbáló feladat volt. Harmincharmadik éve vagyok a Magyar Építőnél, rengeteg építkezést láttam már, amiből adódóan sok problémára ismerem a legegyszerűbb megoldást. Projektigazgató-helyettesként az évtizedek alatt megszerzett tudást és tapasztalatot kamatoztatni tudtam ezen a komplex építkezésen. 

Ki kell emelni azt is, hogy egy ilyen építkezés során folyamatosan nagy nyomás nehezedik ránk, hiszen bármilyen probléma előfordulhat és mérnökként nem lehet hibázni. Mindig mondom a kollégáknak: legyenek nagyon büszkék arra, amit itt közösen elértünk és minden esetleges rossz emléküket vagy érzésüket tegyék félre. Hatalmas dolog egy ilyen léptékű projekt megvalósításában részt venni,

ekkora kihívás nem adatik meg gyakran az életben.

Míg a Puskás Stadionon projektvezető voltam, itt még egy lépcsőfokkal feljebb kerültem – köszönöm is Szikszai Zoltán úrnak, a Magyar Építő Zrt. elnök-vezérigazgatójának belém vetett bizalmát.

Mi az, amire igazán büszkén gondol vissza?

Minden projektelemhez szép élmények kötődnek és persze mindegyiknek voltak nehézségei is. Mérföldköveket határoztunk meg, amelyeknek teljesülniük kellett ahhoz, hogy esélyünk legyen elérni a következőt, mindegyik elem elkészülte egy kis győzelem volt számunkra. Arra mindenképp büszke vagyok, hogy a világbajnokság ilyen zökkenőmentesen zajlott. Fontos volt, hogy ne mindig mi magunk oldjuk meg a feladatokat, hiszen a fiataloknak is meg kell tanulniuk a szakmát, és a felelősségvállalás terhét is tudniuk kell kezelni. Mikor azt láttuk, hogy jól boldogulnak, hátrébb léptünk, ezzel segítettük szakmai fejlődésüket.

Sok fiatal, 33-38 év közötti kollégánk van, akik ifjú koruk ellenére már aktív résztvevői voltak Magyarország két gigantikus méretű építkezésének is, ami a vállalat szempontjából igen biztató jövőt jelent. Ezzel együtt fontos alázatosnak maradni: ha ezek után egy kisebb lakópark építése lesz a következő feladatunk, azt is a legjobb tudásunk szerint, kellő precizitással és lelkiismeretesen kell majd elvégezni – és ugyanúgy örülni kell majd a befejezésnek is. Gyakran szoktam emlegetni: a munkát mindig meg kell becsülni. Nehéz lesz ekkora léptékről kisebbre váltani, de minden projektben meg lehet találni a szépséget.

A kivitelezés során nagy öröm volt látni, hogy mennyit fejlődtek a fiatal projektvezetők és az építésvezetők az eltelt évek alatt.

Mindig próbáltuk segíteni a munkájukat és úgy gondolom, komoly sikereket értünk el közösen. Az eufória után mostanra tisztul a kép és most fogjuk fel, mit építettünk. Mostanra talán érezzük azt is, mennyire jó volt együtt dolgozni. Sokszor kérdezik, hogy a Puskás Aréna vagy az Atlétikai Stadion áll-e hozzám közelebb. Úgy vélem, elbillent a mérleg az Atlétika felé, erre most sokkal büszkébb vagyok, de hozzá kell tennem: ahányszor csak elmegyek a Puskás mellett, lelassítok és ámulva figyelem, milyen csodálatos építményt hoztunk létre.

Zárszóként szeretnék köszönetet mondani feleségemnek Krisztinának, lányaimnak: Lillának, Katának és Rékának, hogy végig mellettem voltak és a nehéz helyzetekben is támogattak.

„Alázattal kezdtem magamba szívni a szakma gyakorlati elemeit, amik elengedhetetlenül szükségesek voltak a boldogulásomhoz. Igyekezetemmel hamar felkeltettem a feletteseim figyelmét, így szerencsére egyre több feladatot bíztak rám. Több állomás kivitelezésében és a vonal Duna alatti átvezetésében is részt vehettem.”

Az élet rögtön a projekt után egy különleges lehetőséget kínált: egy nemzetközi csapat tagjaként Kairóba utazott, ahol egy földrengés következtében beomlott metróalagút helyreállítási munkálataihoz csatlakozott.

„Közel egy évig tartott ez a kiküldetés, amely után már nem egy csapat részeként, hanem személy szerint hívtak vissza oda dolgozni, amit nagy szakmai sikernek értékeltem, valamint további külföldi munkalehetőségeket is ajánlottak. Tapasztalataimat a hazai építőiparban szerettem volna kamatoztatni, így végül nemet mondtam és itthon kezdtem el építésvezetőként dolgozni.”

Csillapíthatatlan tudásvágy hajtotta előre

Hazatérése után számos projektben hagyhatta ott a kéznyomát. Kisebb-nagyobb műtárgyépítésekben vett részt, pl. szivárgó alagutak, vasútvonalak, hidak építésében, utóbbiak közül kiemelte a szolnoki vasúti Tisza-hidat. „Ezután visszasodort az élet az M4-es metró építkezéséhez, ahol már a befejező szakaszban tartottak a munkálatok. Itt építésvezetőként már szélesebb körű tapasztalatszerzésben lehetett részem. Olyan magas kvalitású szakemberekkel dolgozhattam együtt, mint például Tasnádi Ernő és Lukács Zsolt projektvezetők, akiktől rengeteget tanultam a napi szintű kapcsolattartás során.”

Ők inspirálták arra, hogy további tudásbázist, ismereteket és rutint szerezzen, így igyekezett nyitni a mélyépítésből a magasépítés felé és a legkülönbözőbb típusú projektekben részt venni.

„Gyakorlatilag az volt az egyik fő motivációs tényezőm, hogy lehetőség szerint az építőipar teljes skáláját átlássam. Termelési igazgatóként lehetőséget kaptam számos csarnok, társasház, uszoda, iskola, valamint vasút- és útépítési munkák kivitelezésében. Volt olyan időszak, amikor egy időben 9 projekt tartozott a felügyeletem alá.”

Bálint Zsolt ezután úgy érezte, saját vállalkozásban kamatoztatja megszerzett tudását, ám hamar rájött, hogy egy cég vezetése rengeteg menedzseri és egyéb bürokratikus teendővel jár, kifejezetten az építésre kevés ideje jutott, így befejezte ezt a tevékenységet.

Megtalálta a vágyott projekt

A LATEREX-szel 2021 elején nem mindennapi módon került kapcsolatba. Felfigyelt egy piliscsabai építkezésre, amely nagyon megtetszett neki. Megkereste a kivitelező cég vezetését és a felvételét kérte. Majd Dömötör Csaba termelési vezérigazgató-helyettessel történt egyeztetése után csatlakozhatott Magyarország meghatározó magasépítő vállalatának csapatához.

„Nagy megtiszteltetés és motiváló volt számomra, hogy a Dunakeszi Diáknegyed nagyberuházás épp akkor induló előkészítésére kaptam megbízást. A sors érdekessége, hogy nap mint nap elhaladtam a most épülő iskolanegyed helyszíne előtt, mit sem sejtve akkor, hogy hamarosan oda járhatok majd dolgozni, alkotni.”

Ezzel párhuzamosan bekapcsolódhatott a Ráday Felsőoktatási Diákotthon projektbe, amelyen keresztül beleláthatott a cég működésébe is.

„Az építkezés során számos kihívással szembesültek a kollégák és lenyűgöző megoldásokat találtak. Ott már láttam, hogy jól döntöttem: a csapat kreativitása, szakmai tudása nagyon vonzó volt.

 Abban az időben kapta meg a Misányi Nándor által vezetett Termelési Igazgatóság csapata a budai Szent Margit Gimnázium nemzetközileg is elismert új tornacsarnokáért, a Szent Gellért-teremért járó Építőipari Nívódíjat. Ebben az inspiratív közegben alig vártam, hogy elinduljon az én vágyott projektem is, a több épületből álló Dunakeszi Diáknegyed kivitelezése.”

A beruházást a West Hungária Bau Kft.-vel konzorciumban valósítja meg a LATEREX Építő Zrt. A projekt kivitelezésére úgynevezett mérnökirodát állított fel a két cég, ahova egyenlő arányban delegált jártas szakembereket. „A mérnökiroda feladata a kivitelezés lebonyolítása és a projekt költségvetésének nyomon követése. A team közösen választja ki az alvállalkozókat, együtt irányítjuk őket, egyeztetünk a tervezőkkel, tartjuk a kapcsolatot a hatóságokkal, a megrendelői oldallal. A konzorciumi társunk részéről delegált projektigazgatóval közösen menedzseljük a 25 fős csapatot és a projekt alvállalkozóit. Összesen több mint ezer fő munkáját koordináljuk.”

Megtiszteltetésnek érzi, hogy részt vehet a DDN felépítésében

„Ezúton is köszönöm a lehetőséget és bizalmat a LATEREX vezetésének. Hálás vagyok, hogy az ország legnagyobb középiskolai beruházásán, a Dunakeszi Diáknegyed úgynevezett mintaprojektjén bizonyíthatom képességeimet. Amikor ez az elnevezés felreppent, - ha jól emlékszem Tuzson Bence országgyűlési képviselő illette ezzel a kifejezéssel a fejlesztést - a kivitelezés igen látványos időszakát élte, miközben operatív egyeztetéseken kezeltük a napi kihívásokat. A projekt méretét jelzi, hogy kollégáink napi rutinjának a része a 20 kilométer gyaloglás.”

Bálint Zsolt azt is elmondja: a munkatársak motivációját nagyban segíti, hogy a kivitelezés mindenkit visszarepít a középiskolás éveihez. Gyakran elhangzik ez a mondat az építkezésen: „De jó lett volna ilyen suliba járni!”

„A mai napig tisztán emlékszem, hogy milyen izgatottan néztem meg először a terveket. Már akkor is éreztem, hogy munkásságom egyik kiemelkedő projektje előtt állok” – idézte fel a kezdeti pillanatokat a főmérnök, s hozzáteszi: nagyon izgalmasnak élte meg az előkészítési folyamatot is, ugyanolyan örömmel végezte, mint most, a kivitelezés irányítását.

„Az előkészítés a legfontosabb a projektben. Műszaki és organizációs szempontból is átgondoltuk, időtervet és költségtervet készítettünk, az alvállalkozókkal mindent leegyeztettünk ahhoz, hogy mire elkezdődik az építkezés, mindenki tudja, hogy mikor mi a feladata, mikor minek kell történnie. Büszkeséggel tölt el, hogy pontosan az van most, mint amit másfél évvel ezelőtt megterveztünk erre az időszakra. Sőt, egy kicsit előrébb is tart a beruházás. Jelenleg 67,5 százalékos a készültség.”

Az egyes épületek összehangolása a feladat szépsége

A kihívás pedig maga a fejlesztés nagysága, hiszen egy hét épületből álló komplexum épül, a hozzá tartozó infrastruktúrával és egy 13 hektáros parkkal.

„A Dunakeszi Diáknegyed sokkal több mint egy iskola: sportcsarnokok, uszoda, oktatási épületek szaktantermekkel, valamint egy gimnázium és egy szakképző iskola is helyet kap a létesítményben. Ipari konyhát is kialakítunk, 1500 fős étteremmel, utat építünk, parkot létesítünk. Ez egy igazi zöldmezős beruházás.

Külön kihívás, hogy ezen épületeket összhangba kell hozni egymással, hogy a végén egy jól működő, teljes egészet képezzenek.”

A folyamatosan újuló mérnöki, építőipari megoldások további lendületet adnak a főmérnöknek, hiszen mindig van valami újdonság, amit be lehet vinni a projektbe.

„Mindig van új dolog, aminek utána kell nézni, mindig van egy új anyag, egy új technológiai megoldás. Nagy gondot fordítunk az oktatásra, a dolgozók ismereteinek bővítésére, hogy az új technológiai megoldásokkal mindenki tisztában legyen. Emellett az egyes épületek, fázisok összehangolása nagyon szép, markáns feladat.”

Egyedi technikát alkalmaz a problémamegoldásra

Az a beszélgetésünk során is nyilvánvalóvá vált, hogy Bálint Zsolt nyugodt, tekintélyt sugárzó személyiség. Érdekelt, hogy miben érzi magát a legjobbnak, mik az erősségei. Erről is szívesen osztotta meg gondolatait.

„Legfontosabb minden esetben tiszta és nyugodt gondolkodás. Felsővezetőként a projekt egészében kell gondolkodni. A fél éves előkészítés, a két és fél éves kivitelezés és az 5 éves garanciaidőszak miatt 8 évre kell erőforrást tervezni, miközben azt tartjuk szem előtt, hogy megannyi évfolyam és diák fogja itt tölteni középiskolás éveit. Ezt a gondolatot igyekszünk átültetni a napi feladatokba és a döntéseknél figyelembe venni, hogy mi szolgálja ezt a célt”.

A főmérnök abban hisz, hogy a felmerülő kérdésekre maguk a kollégák is tudják a választ és segíti őket abban, hogy megtalálják a megoldásokat. Emellett következetes is.  

„Átlátom, hogy kire mit lehet ténylegesen rábízni és elvárni tőle, ez nagyban megkönnyíti a feladatok delegálását és azok hatékony elvégzését. Igyekszem megadni az eszközöket a feladatok végrehajtásához, majd számon is kérem az eredményeket. Vezetőmtől tanult eszköz az „álprobléma” felismerése, azaz: a váratlan helyezetekben felmerülő akadályok esetén a legfontosabb felmérni azt, hogy adott pillanatban valóban kezelendő-e. Ha a helyzet beavatkozást igényel, akkor mielőbb felállítunk megoldási javaslatokat, lehetőség szerint 3 verzióval. Ezt követően megvizsgáljuk azok várható eredményét, majd  döntünk, s végrehajtjuk a szükséges lépést. Ennek menedzselése a másik erősségem” – fejti ki a főmérnök, aki a legszívesebben terepen, a kollégái között tartózkodik, hogy figyelemmel kövesse a munkálatok alakulását.

„Ha valakinek építő jellegű észrevétele van, azt szívesen meghallgatom. Erre próbálom bátorítani a kollégákat és van erre egy remek technikám:

a megbeszélések nem az én irodámban történnek, hanem én megyek az ő munkaállomásukhoz. Leülök hozzájuk és ott beszélgetünk. Ez bevált, hiszen sok esetben nem is én oldom meg a váratlan helyzetet, hanem csak rávezetem a kollégát a helyes döntésre. A komfortzóna rutinfeladattá teszi a döntéseket, azon túl viszont sokan megrémülnek a választás súlyától”

 – árulja el a sajátos problémamegoldást Bálint Zsolt.

A csapatszellem az egyik legfontosabb összetartó erő

Egy ekkora volumenű projekten az együttműködés a legfontosabb. Itt nem egy-egy ember érdeme, hogy ütemterv szerint kiváló minőségben halad a kivitelezés. Hierarchiától és sokszor egymástól is függetlenül minden egyes résztvevő hozzáteszi a maga kompetenciáit, mindenki nélkülözhetetlen a megvalósításhoz. Bálint Zsolt azonban elismeri: az együttműködés során néha elkerülhetetlenek a konfliktusok, amiket olykor a vezetőknek, a menedzsereknek kell megoldani.

„Erre azonban ritkán kerül sor, amihez nagyban hozzájárul, hogy rendszeresen csapatépítő eseményeket tartunk. Van olyan kolléga, aki nyomás alatt sokkal jobban teljesít, s bár nem vagyok híve a formális vezetésnek, de a cél érdekében tudom alkalmazni, ha ezt kívánja meg a csoportérdek. Hiszem, hogy ez egyesek személyes fejlődését is szolgálja” – mondja a LATEREX főmérnöke, s hozzáteszi: nagyon szerencsés helyzetben vannak. A konzorcium ugyanis nemcsak kiváló szakembereket, hanem a két építőipari cég nézőpontját is egyesítette. Magas színvonalon alkotni akaró szakembereket foglalkoztatnak, akik inspirálják és támogatják egymást.

A saját hitvallását pedig a zárásként így fogalmazta meg Bálint Zsolt:

„Nap mint nap a tudásom fejlesztése és annak továbbadása, valamint az értékteremtés az én legfőbb hajtóerőm. Az alkotásban az a motivációm, hogy a létrehozott műtárgyakat akár majd a gyerekeim fogják használni, mint ahogy történt ez egy vasútpálya kapcsán, amely projektben még pályakezdőként dolgoztam.”

A fiatal hallgató a családja révén is kapcsolódott az építőiparhoz: édesapja, aki szintén építészmérnök, saját kivitelező cégét vezette. Így Vörös Gábor, aki ma már a ZÁÉV termelési igazgatójaként dolgozik, első építőipari tapasztalatait már a diploma 2004-es letétele előtt megszerezte, a családi cég projektjein.

„Édesapám azt az elvet követte, hogy ne nála kezdjek, inkább menjek el dolgozni máshová, és azt a tudást a piacon szerezzem meg, a ranglétrát járjam végig önerőből. Majd ezt követően érdemes beszélni arról, hogy szeretnék-e vele közösen dolgozni, vagy nem. Erre azonban végül nem került sor, mivel a ZÁÉV-nél kezdtem el dolgozni, és itt is maradtam.”

A fiatal mérnökhallgató döntése az államvizsga után ezért is volt különösen fontos. „Meghatározó volt a jövőm szempontjából: ha nem kapom meg ezt a lehetőséget, akkor valószínűleg beadtam volna az önéletrajzomat Pécsen kisebb-nagyobb cégekhez, és lehet, hogy valami egészen más pályát és életutat választottam volna.”

Már az egyetemen a kivitelezés irányába fordult

Vörös Gáborhoz már az egyetemen közelebb állt a termelés, mint a tervezés. „Az első tanévben világossá vált előttem, hogy nem a tervezés lesz az én utam, a kivitelezés köti le az érdeklődésemet” – meséli. „Az elmúlt 19 évben pedig végig a kivitelezésben is dolgoztam. A ZÁÉV-nél az első projektem a kaposvári Kaposi Mór kórház volt, majd hamarosan a Pécsi Megyei Kórházhoz kerültem.”

A termelési igazgató karrierjét több kolléga is segítette a cégen belül. „Szerencsém volt, mert rögtön egy nagyon jó projektvezető és tanító mellé kerültem, aki folyamatosan időt fordított arra, hogy képezzen engem: neki is köszönhetem, hogy a művezetés és építésvezetés mellett az előkészítésre is tudtam koncentrálni” – mutat rá.

Korán meglátták benne a potenciált

A vezetéshez szükséges képességeket is korán meglátták Vörös Gáborban a ZÁÉV-nél. „Nagy szerepe volt a pályám alakulásában Istenes Istvánnak is. Amikor idekerültem, már akkor ő volt a termelési igazgató, majd tőle vettem át ezt a pozíciót idén” – fejti ki. „Ő már rögtön a kezdetekben arra bíztatott (nem csak engem, több kollégámat is), hogy nézzem meg az ő székét és készüljek fel arra, hogy kirúgjam a lábát. Ő kísérte végig szakmai kibontakozásomat és egyengette az utamat úgy, hogy közben mindig önállóságra nevelt.”

Szívesen beszél az első olyan projektről is, melyet önállóan irányított. „Ez az orfűi aquapark kivitelezése volt. Miután az évek során megszereztem a szükséges tapasztalatokat, 2009-ben itt kaptam meg a lehetőséget arra, hogy egy projektet teljesen én vezényeljek le, saját felelősségemre. Ez volt az első olyan feladatom projektvezetőként, ahol nem állt már fölöttem főmérnök.”

Az önállóság és a felelősség kulcsfontosságú számára

Vörös Gábor azt is hangsúlyozza, hogy ez a bizalom kifejezetten segítette saját képességei kibontakoztatásában.

„Nekem az volt a legnagyobb segítség, hogy hagytak önállóan, a csapatommal dolgozni. Így már rögtön egy-egy projekt elején fel tudtuk építeni fejben a munkamenetet. A mai napig így csinálom: végiggondolom és megtervezem azt, hogy hogyan szeretnék egy alapkőtől eljutni egy műszaki átadás-átvételig, majd ezt a tervet igyekszem megvalósítani.”

Amikor 2012-ben kinevezték projektvezetőből főmérnökké, akkor ebben a szerepkörében erősítették meg, majd miután 2020-ban területi igazgatóvá lépett elő, négy másik főmérnökség munkáját is koordinálta. Ezt követte az idei termelési igazgatói kinevezés.

Hétköznapi és Magyarországon egyedülálló projekteken is dolgozott

Az évszámok és pozíciók mellett Vörös Gábor projektekben is bemutatja az elmúlt két évtizedet. „Építettünk Tescót Mohácson, itt egy német magánberuházó igényeinek kellett megfelelni. Utána Szekszárdra kerültem, ahol egy más cég által félbehagyott építkezés befejezése volt a kihívás.” A teljesség igénye nélküli – de így is meggyőző – felsorolásban önállóan levezényelt projektjei közül kiemeli a táci Gorsium Régészeti Park munkálatait, a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia kivitelezését, és a fővárosi Rákosmente multifunkcionális sportcsarnokának megvalósítását is.

A kecskeméti egyetemi campus építkezéséről bővebben is mesél. „Ez volt a legnehezebb feladatom eddig. Itt található a híres 80 tonnás tőzsdetojás, ami úgymond ’lebeg’ - minden fizikai alátámasztás nélkül 24 pászma rögzíti, 12 fentről, 12 pedig stabilizálja lefelé, így nem tud elmozdulni. Ennek a feszítőrudas szerkezetnek a kialakítása önmagában is egy nagy kihívás volt” – mutat rá a termelési igazgató, majd beszél a kecskeméti projekt másik nagy kihívásáról is:

„Itt készítettünk el egy olyan 500 fős befogadóképességű előadótermet, ami egy 300 fős rögzített előadóból, és egy-egy 80, illetve 120 fős forgatható részből áll. Az 500 fős terem tehát gyorsan szétválasztható három kisebb, hangszigetelt teremre, ezt színpadtechnikával oldottuk meg. Ennek Magyarországon nincs párja, de Európában sem sok.”

Ezt követően pedig szintén egy campus építkezésre, a budapesti Testnevelési Egyetem multifunkcionális csarnokának projektjére tereli a szót, mely nemrég készült el. „Már megszereztük a használatbavételi engedélyt, a műszaki átadás-átvétel is megtörtént, elkészült a projekt. Ez az épület adott otthont a nemrég lezajlott Atlétikai Világbajnokság egyik edzőpályájának is.”

74 éves cég, több évtizedes karrierekkel

Az éppen lezárult projekt kapcsán szó esik az építőipart jelenleg érintő kihívásokról is.

„Az ellátási nehézségeket viszonylag jól tudtuk kezelni, mert erős előkészítési csapatunk van, a ZÁÉV egy 74 éves cég, jól bevált alvállalkozói körrel dolgozunk, akikkel számíthatunk egymásra a nehezebb időszakokban is”

– hangsúlyozza a termelési igazgató, majd rámutat arra is, hogy a piacon kialakult megbízás- és munkahiány kezelését a ZÁÉV prioritásként kezeli. „Saját beruházásokat indítunk, illetve több magánberuházást is vállalunk.

Mindennek is köszönhetően nem kellett kollégákat elküldenünk az utóbbi időszakban munkahiányra hivatkozva. Bízunk benne, hogy minél gyorsabban véget ér ez az időszak, és tovább tudjuk fejleszteni a csapatunkat.”

Vörös Gábor már csak azért is néz pozitívan a jövőbe, mert meglátása szerint a ZÁÉV múltja és munkakultúrája is erre ad okot. „Otthon érzem magam a cégnél, összeszokott csapatban dolgozunk, nyugodtan mondhatom, hogy ez a hosszú karrierek cége. Én az itt töltött 19-20 évemmel szerintem nem férnék be az első húszba.”

Folyamatosan ível felfelé a pályája

Arra a kérdésre, hogy mit jelentett igazgatóvá válni, Vörös Gábor hangsúlyozza: a változás folyamatos volt, a felelősség is fokozatosan növekedett. „Nem mondanám azt, hogy hirtelen történtek a változások, megfelelő ütemben léptem át az egyik pozícióból a másikba és általában nagy átfedések is voltak köztük” – foglalja össze.

Emellett hozzáteszi, annak hatására, hogy egyszerre több projektért és csapatért felelős, megváltozott egy-egy munkanapjának a menete. „Mostanában már egyre kevesebbet jutok ki a kivitelezésekre, ez hiányzik is, jelenleg a napom jelentős részét a projektek szervezése és a budaörsi irodában történő megbeszélések teszik ki.”

A hétvégéket mindig a családjával tölti

Ezt a nagy munkatempót Vörös Gábor a hétvégék teljes felszabadításával kompenzálja családja felé, feleségének pedig külön köszönetet is mond az interjút lezárva. A hétvégéket mindig a családjával tölti, ekkor jut idő a közös programokra, feltöltődésre is.

„Mi voltunk az első évfolyam. Ez az iskola az akkori Veszprémi Állami Építőipari Vállalattal állt szoros együttműködésben, a szakmai gyakorlatunkat ott folytattuk. Akkor még voltak olyan elképzeléseim, hogy a tervezőasztal mögött fogok alkotni, de aztán hamar letettem erről. Utólag azt mondom, szerencsére, mert sokkal jobban érzem magam terepen, mint bent az irodában, az asztal mellett.”

Tanulmányait 1990-ben a győri Széchenyi István Főiskolán (ma már egyetem) folytatta, ahol 1994-ben magasépítő mérnöki szakon végzett. Egy év kötelező sorkatonai szolgálat után egy veszprémi mélyépítéssel, közmű- és útépítéssel foglalkozó cégnél kezdte a pályáját, ahol végigjárta a ranglétrát: művezetői beosztásból a műszaki igazgatói pozícióig jutott. „Egy idő után már nem találtam elegendő kihívást a feladataimban, ezért a váltás mellett döntöttem. Egy viszonylag nehéz gazdasági helyzetben, 2009-ben kerültem a VEMÉV-SZER Építő és Szerelőipari Kft.-hez. Tudtam, hogy a cég generálkivitelezéssel, teljeskörű projekt lebonyolítással foglalkozik és ez nagyon vonzott. Azóta is, immár 14 éve itt dolgozom, mint projektvezető. Két munkahellyel a hátam mögött nem mondhatom, hogy ugráló típus vagyok.”

Az új cégnél2010-ben mindjárt egy nagy uniós projektet bíztak rá: a Veszprémvölgy Kolostorok és Kertek rekonstrukcióját kollégájával közösen valósították meg. Veszprém egyik legcsodálatosabb helye a vár alatt kanyargó Séd-patak völgye, melyet 2016-ban az ország leszebb sétaútjává választottak.

„Ez a veszprémiek által nagyon kedvelt terület, korábban vidámparkként is funkcionált. Jellemzően zöldterületek rehabilitációját hajtottuk végre, de a rekonstrukció érintett több műemléket is: a jezsuita kolostor és a Margit-romok környezetében dolgoztunk. Sétautakat alakítottunk ki, valamint három játszóteret. Számomra ez a munka nagyon jó átmenet volt a korábbi mélyépítési feladatokat követően és a műemléki érintettsége miatt is nagyon élveztem minden napját a projektnek. Nagy sikert aratott. Tulajdonképpen ez volt a belépőm a VEMÉV-SZERNÉL.”

Ezután több dunántúli nagyváros kiemelkedő jelentőségű fejlesztésében vett részt.

„Az elmúlt néhány évben veszprémi kivitelezőként nagyon kedvező helyzetben voltunk, mert sok nagyon szép projektre volt lehetőségünk a városban, azt megelőzően viszont jártuk az országot, de a Dunántúlt mindenképp. Tatabányán konzorciumi együttműködésben cégünk valósíthatta meg vezetésemmel a Vértes Agorája közösségi teret, valamint később Dunaújváros bevárosának rehabilitációját.

Székesfehérvár Fő utcájának rekonstrukcióját követően Sopronban egyedüli generálkivitelezőként végeztük a várkerület revitalizációját, amely szintén egy nagyon komoly és szép feladat volt.  Itt kiemelném azt a pavilont, amit fehér, látszóbetonos kivitelezéssel valósítottunk meg és a  XX. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázaton díjat is nyert.”

Balatonfüreden két önálló projekten dolgozott, egyik a Rendszertudományi Innovációs Központ, a másik a Szociális Komplexum megvalósítása. A tihanyi Kogart Galéria épülete, mely szintén a VEMÉV-SZER kivitelezésében, Nagy Gábor projektvezetésével készült el, 2015-ben Építőipari Nívódíjat nyert.

Maradandót alkotott szülővárosában

Noha szép projektek az építőipari mérnököt az ország több pontján is megtalálják, mégiscsak más, amikor szülővárosában, otthonában hozhat létre olyat, amelynek előnyeit majd a gyermekei, unokái is élvezhetik.

„Egy székesfehérvári vagy egy soproni beruházás esetében is a maximális gondossággal járunk el, de a veszprémi projektek szívügyek, azokat mindennél jobban sajátunknak érezzük. Ezeknél a munkáknál arra is törekedtünk, hogy Veszprém közeli vállalkozókat vonjuk be a megvalósításba. Úgy véljük, ők hozzánk hasonlóan gondolkodnak a helyi fejlesztésekről.”

Beszélgetésünk helyszíne, a Zöld Város projekt, a kapcsolódó fejlesztésekkel együtt nemcsak Veszprém, hanem Nagy Gábor egyik legnagyobb büszkesége is. A zöldterület melletti terek, épületek is nagyszabású fejlesztésen estek át a közelmúltban többek között az ő irányításával, illetve még most is folynak ezek a felújítások, építkezések. Nem véletlen, hogy otthonosan mozog ebben a miliőben. Felpattanva beszélgetőpadunkról, körbevezet minket a csodálatos ékszerdoboz világában.

„A Zöld Város projekt a környék infrastrukturális fejlesztését és funkcionális bővítését foglalja magában. A területen korábban rossz állapotú aszfaltos parkoló, és régi gyerekjátékok voltak, ami mostanra teljesen megújult. A 2022-ben befejeződött beruházásban több mint 30 ezer cserjét ültettünk. Megvalósult többek között egy nagy gumiburkolatú játszótér és egy extravagáns kávézó épülete. Itt található a Szent Miklós-szeg, az 1300-as évekbeli templomrommal, ami eddig kalandosan volt megközelíthető, mára azonban lépcsők és akadálymentes felhajtók teszik könnyebbé a feljutást a dombra.”

A veszprémi belváros több épülete is irányítása alatt újult meg

A projekt része voltaz Erzsébet-liget zöldfelületi felújítása is, amely a Zeneiskola előtti térről indulva egy nagy összefüggő sétánnyal teremt kapcsolatot a környező zöld felületek és épületek között.

A sétányon elindulva a Zöld Város szomszédságában található a Pannon Egyetem Campusa, amelynek fejlesztésén szintén a VEMÉV-SZER dolgozik, Nagy Gábor projektvezetésével. Az egyetemi területen 200 állásos mélygarázs, park, gumiburkolatú sportpályák, játszóterületek létesülnek, amelyek a Zöld város területéhez kapcsolódva megnyílnak majd a veszprémiek és a turisták előtt. Ezzel párhuzamosan zajlik az egyetem energetikai felújítása, az összes egyetemi épület homlokzata megújul, fűtésrendszere korszerűsödik.

Az Erzsébet-sétány déli végén az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat kiemelt helyszíne, az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ található, amelynek 2023 májusi átadásáról és magáról a kivitelezésről is beszámolt lapunk. 

A kulturális és szabadidő központ az egykori gyermekotthon, később Heim Pál Gyermekkórház leromlott létesítményeiből született. A műemlék jellegű épületet a Pro Architectura és Ybl-díjas építész, Anthony Gall tervei alapján állították vissza az eredeti állapotára. A kivitelezést a VEMÉV-SZER konzorciumi partnerével közösen  hajtotta végre. 

Ez Nagy Gábor másik büszkesége, hiszen az épülethez személyes emlékek is kötik. 

„Gyermekkoromban engem is kezeltek ebben a kórházban. Régen egy nagyon szép épület volt, majd sok-sok évig üresen állt. Amikor a munkaterületet 2021 őszén átvettük, borzalmas, elhanyagolt állapotban volt. Betört ablakok, szemét mindenhol, akkoriban hajléktalanok lakták ezt a területet.

S mi kialakítottunk egy európai színvonalú, igényes központot, ahol a helyi művészeti csoportok és a különböző mozgásformák kedvelői otthonra találtak. Az épülethez tartozó korábbi mosoda helyén egy rendezvénytermet létesítettünk, valamint spinning és falmászó termeket, a hozzájuk tartozó öltözőkkel és vizes blokkokkal. A területen belül éttermet, kávézót is kialakítottunk, valamint épült egy 154 férőhelyes acélszerkezetű garázs is élő növény homlokzattal.”

A sportolói erényeket ültette át a projektvezetésbe

Nagy Gábor számára az ActiCity, csakúgy, mint a Veszprémi Sportuszoda, a sporttal kapcsolatos fejlesztés révén kiemelkedő. A projektvezető fontosnak tartja a mozgást minden életkorban és örömmel vesz részt ennek lehetőségeinek megteremtésében a városban.

„30 éves koromig versenyszerűen kézilabdáztam, ráadásul irányító pozícióban. Talán onnan is jön a vezetői hajlamom, illetve a csapatban való együttműködés szeretete. A Veszprémi Sportuszoda építésében részt venni nagyon nagy öröm volt számomra. A jövő nemzedékének építettük - – és külön kötődést adott, hogy itt sportolhat a kislányom is, aki szinkronúszó versenyző. Ez egy vagány, modern épület lett, rendkívül magas technikai felszereltséggel és minden igényt kielégítő belső terekkel. A homlokzati kialakítása pedig szenzációs megoldással készült. Sajnos nem nyertünk vele díjat, bár úgy vélem megérdemeltük volna.”

Ha választani kellene az extravagáns modern épületek között vagy a műemlékvédelemmel átitatott projektek között, melyikre tenné le a voksát? – kérdeztem.

„Nagyon nehéz lenne választani. Mindegyik gyönyörű tud lenni és értéket képvisel a maga módján. Egy új építéssel minden esetben maradandó értéket teremtünk, míg a műemlék épületeknél a már meglévő, védett érték megőrzése a mi feladatunk. Annak ellenére, hogy nincs ilyen irányú végzettségem, sok tapasztalatot szerezhettem az építészeti örökségvédelem területén, hiszen több műemlék érintettségű feladatban is részt vettem. Már említettem a Veszprémvölgy Kolostorok és Kertek projektet, de nagy megtiszteltetés volt számomra a Veszprémi Érseki Palota megújítása pár évvel ezelőtt, valamint a Székesfehérvári Ferences Rendház illetve a Székesfehérvári Püspöki Palota külső, és részleges belső rekonstrukciója.”

Az örökségvédelem szép kihívás egy építőmérnöknek, szélesedik a látókör, a szakmai tudás, ám különös odafigyelést igényel egy projekt során.

„Nagyon szeretjük a műemlék épületek felújítását, mert amikor elkészülnek, akkor régi pompájukban ragyoghatnak. Megvan a maga szépsége, bája ennek a feladatnak. A restaurátorokkal való egyeztetések során bővülnek az ismereteink, tapasztalataink, ugyanakkor ezek a projektek általában sok gonddal is járnak. Rendszeresen belefutunk szerkezeti, vagy szigetelési, vizesedési problémákba.”

A „B” terv biztonságot ad

A problémamegoldás pedig kulcsszerepet játszik a projektvezető munkájában. A helyes magatartás szerinte mindig a megoldás keresése és a felelősségteljes döntések meghozatala. Nagy Gábor receptje a váratlan helyzetekre a következő:

„Mindig kell, hogy legyen „B” terv. S ha van, akkor biztonságban érzi magát az ember. Én mostanra eljutottam odáig, hogy a teljes folyamatot élvezni tudom, minden nehézségével és szépségével együtt, az elejétől a végéig. Minden egyes lépés lendületet ad a végső cél felé.”

„Annak idején, amikor művezetőként kezdtem még az első munkahelyemen, egy nagyon jó barátom édesapja – aki akkor felsővezető volt egy még ma is prosperáló generálkivitelező cégnél -, azt mondta nekem, hogy élvezzem ki azt az időszakot. Művezetőként tényleg megadatik a lehetőség, hogy közvetlenül alkossunk. Ma már tudom, hogy ez az időszak és a gyakorlati tapasztalat adta a továbbfejlődéshez a biztos alapot.”

Az építőmérnök rendszeresen kijár az építkezésekre, közvetlen közelről is követi a fejleményeket, bár van, hogy egyszerre öt-hat projektet irányít párhuzamosan és a naptár hamar megtelik.

„Nyilván nem jut el hozzám minden probléma, mert a kollégák kiválóan kezelik a helyszínen az adódó helyzeteket, de nagyon fontos a szoros kapcsolattartás a munkatársakkal.  Szerencsésnek érzem magam, hogy elhivatott, megbízható és szakmailag felkészült kollégákkal dolgozhatok. Ők nagyban hozzájárulnak minden egyes projekt sikeréhez. A hatékony csapatmunka, ahol mindenki tudja a szerepét és tudatosan dolgozik, minden beruházás megvalósulásánál kiemelten fontos. Én pedig nagyon tudom élvezni ilyen csapatban az irányító-koordinátor szerepet és igyekszem minden helyzetben a lehető legjobban, felelősséggel teljesíteni a feladataimat.”

Beszélgetésünk abba az irányba kanyarodik, hogy milyen érzelmi kötelékek fűzik Veszprémhez. Azon túl, hogy itt született és itt él, munkája során olyan terek, épületek létrehozásában vehet részt, amelyre méltán lehet büszke családja, gyermekei, hozzátartozói.

Így alakul ki érzelmi kötődés egy projekt iránt 

A projektvezető megtiszteltetésnek érzi, hogy Veszprém elmúlt években történt felvirágoztatásában jelentős szerepet kaphatott a VEMÉV-SZER, valamint ő, mint építőmérnök, projektvezető személy szerint is.

„A korábban felsorolt beruházásokon túl említeném még az Iparos Park beruházását, a tornászgyakorló csarnokot, és a veszprémi vasútállomás felújítását (utóbbiról lapunk is beszámolt - a szerk).

Ehhez az állomásépülethez utoljára a ’80-as évek végén nyúltak hozzá, az akkori helyreállítási munkálatokban személyesen is részt vettem, a középiskolai éveim alatt ugyanis itt töltöttem a nyári gyakorlatomat. Nagyon érdekes volt idén már projektvezetőként felügyelni és koordinálni a rekonstrukciós munkálatokat.”

A projektvezető számára a speciális létesítmények kivitelezése is élmény 

A projektvezető érdekesebbnél érdekesebb feladatok sorát vonultatta fel az interjúban. De ha ez mind nem lenne elég, megosztja velünk, hogy az elmúlt csaknem tíz évben az „állatkerti kivitelezésbe” is beletanult (igen, ez így egy fogalom). A VEMÉV-SZER 2008-ben kezdett el dolgozni a Veszprémi Állatkertben, Nagy Gábor 2014 óta szinte minden projektben részt vett.

Nevéhez fűződik többek között az elefántház, a vizes élővilág tematikájában a fóka és pingvin medencék, a medve kifutó és a madárröpde megvalósítása az állatparkban. Nemrégiben a háziállatbemutató komplexumot adták át a nagyközönségnek.

„A Veszprémi Állatkert a szívügyünk, a városnak pedig a legnagyobb attrakciója. Éves szinten több mint 300 ezer látogatója van, ezért minden apró részletre oda kell figyelni. A veszélyes állatok tartása komoly feladat. A gondozóik és a látogatók biztonságos körülményeinek kialakítása rendkívül körültekintő tervezést és megvalósítást követelt. Az engedélyes tervek rendelkezésünkre álltak, ám a kiviteli terveket nekünk kellett elkészítenünk, számos életbevágóan fontos szempont figyelembevételével. Az a tapasztalat, amire szert tettünk, úgy gondolom, különleges a mi szakmánkban.”

Jelenleg kivitelezés alatt áll a nagymacska kifutó, amely várhatóan 2024 tavaszán nyílik meg.  A hétezer négyzetméteres terület tigris, hópárduc és hiúz otthona lesz. A ragadozóállatok számára a kifutókon belül vizes látványelemek, játszóeszközök kialakítását tervezik, a látogatók pedig magas sétányokról kaphatnak betekintést.

„Cégünk ezzel az óriási tapasztalattal élen jár az állatkerti fejlesztésekben. Gyakran előfordul, hogy a budapesti vagy a nyíregyházi állatkert megújítása során hozzánk fordulnak tanácsért a kivitelezők és mi szívesen segítünk. Valamint az állatkerti tervlapokon gyakran találkozhatunk olyan megjegyzéssel, hogy pl. „veszprémi mintára” – tehát a mi megvalósításainkat követik – zárta gondolatait a projektvezető.”

Rögtön beugrott a mélyvízbe

A főépítésvezető szereti a rendet, a jól működő rendszereket és a csapatmunkát. 2010 végén került a Markethez, ahol rögtön beugrott a mélyvízbe, a svájci Giveaudan makói beruházásán kezdett el építésvezetőként dolgozni. Pályafutását a későbbiekben is végigkísérték a külföldi befektetők megbízásából felépített ipari és kereskedelmi létesítmények, melyek a Market fővállalkozásában készültek el. Elmondja: hasznára volt ebben az a két év, melyet a diploma megszerzése után Nagy-Britanniában töltött el. Itt megismerte a ’nyugati’ munkastílust, szemléletmódot.

Több mint tíz év hazai tapasztalat után mindemellett úgy látja, a magyar építőipar képes olyan dolgokra – legyen szó kemény határidőkről vagy éppen nagy terhelhetőségről –, amit a nyugati világban nem feltétlenül vállalnak be.

Számos nemzet befektetői kultúráját megismerte

Az első nagyobb makói feladat után – először építésvezetőként, majd 2016-tól már főépítésvezetőként – volt módja megismerni a különböző országok beruházói kultúráját: dolgozott olasz, német, japán, indiai és koreai projektek építésvezetőjeként, majd főépítésvezetőjeként, nagy felelősséget vállalva.

Méretében is kiemelkednek ezek közül a japán Bridgestone és az indiai Apollo Tyres gumiabroncsgyárai, valamint a koreai SK Innovation komáromi és iváncsai akkumulátorgyártó üzemei. Az ilyen hatalmas zöldmezős beruházások ma már vidéken létesülnek, de ez Miklóst egyáltalán nem zavarja; budapesti létére szeret vidéken dolgozni és kifejezetten izgalmas kihívás számára egy mezőre vagy egy korábbi szántóföldre épülő hatalmas beruházásban részt venni. „Egy ilyen óriási beruházás – mutat rá a jobb érthetőség kedvéért – valójában már egy kis város.

Már magához az építkezéshez is külön ki kell alakítani egy közműrendszert és egy úthálózatot, hogy a helyszínre tudjuk szállítani az alapanyagokat, és be tudjuk üzemelni a cölöpözőgépeket és darukat, a konténervárosról nem is beszélve.”

Rámutat arra is, hogy egy-egy ilyen nagyberuházás során a termelőüzem mellett nemcsak infrastruktúrahálózat épül ki, hanem irodaházak, szolgáltatóépületek is létesülnek.

Hatalmas projektet ad át

Jó példa erre az utolsó, már 95%-os készültségi fokozaton álló elektromos akkumulátor gyár Iváncsán, melynek hatalmas tömbje jól látható az M6-os autópályáról is. Ez egy 50 hektáros terület, magyar viszonylatban kiemelkedően magas számokkal: csak tartópillérből több mint 1300 darabot kellett a helyére emelni, és maga a gyár 120 ezer négyzetméter alapterületű. A beruházásra két évet szánt a koreai vállalat, és a Market mintegy 700 főnyi alkalmazott és számos alvállalkozó bevonásával tartani is tudta ezt a határidőt.

„Külföldi megrendelővel dolgozni nem jobb vagy rosszabb, hanem egyszerűen rá kell hangolódni a szemléletére”

„Itt is nagy könnyebbség volt számomra, hogy korábban is külföldi megrendelőkkel dolgoztam, már megszoktam, hogy minden országban más a szemlélet, így a beruházó hozza magával a munkakultúráját és az elvárásait.” Elmondja, itt már határozottan csak a projektlezáró, ellenőrzési feladatok zajlanak, a projekt mintegy 95 %-ban már elkészült. Ennek tudatában nyugodtan jelenti ki: a Marketnek és az iváncsai csapatnak az sem okozott gondot, hogy miközben generálkivitelezői szerepet vállaltak, ez nem volt kizárólagos, nem minden feladatot saját kollégákkal vagy alvállalkozókkal, hanem sok esetben a megrendelő által hozott, vagy a cégcsoporton kívül álló magyar cégekkel együtt dolgozva végeztek el. „Már csak ezért is sokszor többszörös megfelelési viszonyrendszerben dolgozunk” – foglalja össze a szakember.

„Külföldi megrendelővel dolgozni nem jobb vagy rosszabb, hanem egyszerűen rá kell hangolódni a szemléletére, és ebben nekem már nagy gyakorlatom van. Meg kell ismerni, meg kell érteni, hogy ők hogyan gondolkoznak, a magyar mérnöknek még némi diplomáciai érzékkel is kell rendelkeznie, és a kapcsolattartás nyelve természetesen az angol.”

Gönczy Miklós elmondja: nemcsak a legnagyobb projekteknek van meg a szépsége és az izgalma. Példaként említi az ecseri LIDL logisztikai központ kivitelezését, melynek során például 120 kilométer hűtéscsövet kellett berakni az ipari padlóba, két réteg háló közé, miközben a megrendelő felé tartani kellett a szigorú határidőt.

Egy óriásprojektben nagyon gyorsan kell jó döntéseket hozni

Az Iváncsán a többi szereplőtől eltekintve is impozáns számú, 13 építésvezető munkáját koordináló főépítésvezető rámutat arra is, hogy a hatékonyság kulcsa az együttműködés és az ellenőrzés. „Külön izgalmas feladat a feszes határidejű projektek esetében a monitoring” – emeli ki. „Nagy vonalakban ez úgy működik, hogy a mennyiséget elosztva a határidőhöz tartozó munkanapok számával, és ennek alapján ellenőrizzük a napi teljesítmény és a projekt haladását. Ez a valóságban persze komplikáltabb, mert nem lehet minden nap ugyanannyit kivitelezni, de ez elősegíti a komplex munkafolyamat átláthatóságát és tervezhetőségét. A precíz monitoring része a jó minőségbiztosítási rendszernek, és ebben a tekintetben a magyar építőiparnak még van hová fejlődnie.”

„Ez a rendszer persze akkor működik igazán jól, ha a megrendelő egy komplex megrendelői csomaggal és kidolgozott megrendelői költségvetéssel érkezik, ami alapján az egész projekt előre jól kiszámolható. Az esetek többségében azonban ez nincs így, nagyon gyorsan kell döntéseket, ráadásul jó döntéseket hozni úgy, hogy nem áll rendelkezésre előre egy pontos adat. Mi pedig a versenyszférában dolgozunk, ahol azonnal kell igent vagy nemet mondani” – egészíti ki Gönczy Miklós.

A jó mérnök a sajátjának érzi a projektet

Ezek fontos szakmai kérdések, de a Market vezető szakembere talán még fontosabbnak tartja egy-egy projekt sikeréhez a megfelelő munkafilozófiát:

 „Én azzal a szemlélettel próbálom ezeket a projekteket vezetni, hogy úgy kell törődni vele, mintha a sajátod volna. Ez a titka az egésznek. Mintha a saját házadon dolgoznál. Ha így végzed a munkád, nem marad el az eredmény.”

Négy munkahelye volt, végig ugyanabban a székben ülve

A kezdetekre visszatekintve kiderült, a budapesti 2. kerületben született szakember családjától az építőipari és a mérnöki szakma nem volt idegen. „Édesanyám mérnök, gépek legyártásához szükséges egyedi eszközöket, szerszámokat tervezett, édesapám építészmérnök, az ő tervei alapján és irányításával épült fel az a két lakóépület is, melyekben felnőttem, így gyermekként ott voltam ezeken az építkezéseken.” Ezzel együtt őszintén fogalmazott a kezdetekről. „Nem volt egy jól hangzó, mesébe illő elindulás: amikor 14 éves voltam, még fogalmam nem volt, mi legyen az irány. Édesapám tanácsát követve a gimnázium helyett inkább az építőipari szakmát kezdtem el kitanulni, a szakközépiskola után pedig az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskolát végeztem el.”

A tanulmányai után a közigazgatásban helyezkedett el, és a másodfokú építésügyi hatóságnál dolgozott öt éven át. „Ez alatt négy munkahelyem volt, közben végig ugyanabban a székben ültem: a tanácsi hivatalból lett a rendszerváltáskor megyei hivatal, majd köztársasági megbízotti hivatal, végül közigazgatási hivatal.” Ebben az időszakban az ágazat jogi hátterébe látott bele: „Ezt a részét élveztem is a munkámnak, illetve jelenleg is hasznos tudást ad.”

Az építőipar minden szegmensében, a kis projektektől a legnagyobbakig

Az ezt követő munkahelyváltásnak elsősorban anyagi okai voltak: „Bár jó fizetésem volt, a bértáblák bevezetésekor láttam, hogy ezen a téren jó ideig nem lesz lehetőségem előrébb lépni.” Először egy kisebb kivitelező céghez ment át, ahol telefonközpont és családi házak építési projektjein dolgozott, majd onnan egy év után került a Magyar Építő Zrt.-hez 1996-ban.

A magyar építőipar legnagyobb múlttal rendelkező vállalatánál meghatározó időszakot töltött el, egészen 2017-ig itt dolgozott. „Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen számos kisebb projekt mellett a legnagyobb építkezéseken is dolgozhattam, eközben az építőipari kivitelezés minden szegmensét megismerhettem.”

A plázaépítéseken esett át a tűzkeresztségen

A több mint 130 éves múlttal bíró Magyar Építőnél már az első munkája a jelentősebbek közé tartozott: az 56 ezer négyzetméteres Pólus Center projektjén lett művezető, amely Közép-Kelet-Európa legnagyobb bevásárlóközpontjaként mindössze 11 hónap alatt épült fel. „Ezt követően további plázaépítéseken dolgoztam: a Csepel Plázán még művezetőként, a Debrecen Plázán már építésvezetőként.”

Utóbbi fejlesztés azért is jelentős volt, mert ez volt az első olyan munkája, amelynél építésvezetőként egy nagy projekt irányítási feladatait kellett ellátnia.

„Bár még itt is volt felettem főépítésvezető, ez volt az a szint, amelyen már ismernem kellett a szerződések részleteit, és biztosítanom, hogy meg is valósuljanak. A továbbiakban pedig egyre több önállóságot kaptam, ezzel egyre szerteágazóbb feladatkört láttam el: az előkészítés felügyeletétől kezdve a szerződéskötéseken át az alvállalkozók felügyeletéig.” Hozzátette, sokat segített neki, hogy egy nagymúltú vállalat kapcsolatai hálóját vehette át a főnökeitől, illetve annak kiforrott alvállalkozói körét.

Nem egy projekt méretétől függ, hogy az mennyire marad emlékezetes

Szintén ebben az időszakban adták át a Meridien Hotelt, amely egy korábbi épület átépítésével jött létre a budapesti belvárosban az irányítása alatt, miután itt is építésvezetőként volt jelen. Egy másik jelentős projektje volt a Nemzeti Színház építése, amelyet több cég konzorciuma kivitelezett 2000 és 2002 között. „Itt a két építésvezető egyikeként a színpadtér és a kiszolgáló terület kivitelezését irányítottam.”

További meghatározó fejlesztésként említette az OTP, majd az MKB irodaházának kialakítását, amelyeket már a Magyar Építő egy másik igazgatóságánál végzett. Főépítésvezetőként majd főmérnökként szintén fontos elem volt a pályafutásában az MKB-fiókok kialakítása: „Nagyon sok ilyen projektet irányítottam, ugyanakkor ezekhez nem kellett vidékre költöznöm, hanem akár egyszerre több beruházást is felügyelve koordináltam az építésvezetők munkáját, az ország különböző pontjai között utazgatva.” 

A számos zöldmezős projekt mellett többször vett részt felújításokban is, nem egyszer nagymúltú épületeket rendbe téve. „Közülük a legnagyobb a Mátyás templom négy éven át tartó felújítása volt, amelyet a Reneszánsz Kőfaragó Zrt.-vel közösen végzett a Magyar Építő Zrt. Itt eleve nagy számú restaurátor vett részt, és széleskörű együttműködés valósult meg, hiszen az egyház és az állam is részt vett a beruházásban.” Hozzáteszi, a kisebb projektek is emlékezetesek számára:

„Nem egyszer előfordult, hogy régi épületben kellett kialakítanunk egy bankfiókot, a régi értékek megmentésével. Összességében azt mondhatom el, hogy nem egy projekt méretétől függ, hogy az mennyire emlékezetes számomra.”

Épülő és elkészült autópálya mellett is épített már mérnökséget

A Horváth Építőmester csapatához 2017-ben csatlakozott, miután egy volt kollégája tanácsát elfogadva jelentkezett a vállalathoz. Ennél a váltásnál már eleve a főmérnöki pozícióba került be, így általában egyszerre két-három projektet irányít. „A vállalkozásba adás versenyeztetésétől kezdve a kivitelezés felügyeletééig terjednek a feladataim az építésvezetőkkel együttműködve, a nagyobb munkákon külön csapatot irányítva.”

Utóbbira példaként az M4-es gyorsforgalmi út új rendőr- és mérnökségi központját hozta fel: Monor határában a rendkívül összetett projektkben számos különböző funkciójú épület valósult meg a telephelyen egymás mellett.

„Ráadásul itt mélyépítési feladatunk is volt bőven, hiszen a külső és belső kiszolgáló utakat, és a külső közműveket is mi építettük meg. Ugyanakkor segített, hogy van gyakorlata és rutinja a HÉP-nek az ilyen jellegű munkákban. Többek közt a céghez érkezésem utáni első munkám is ilyen volt, amikor a berettyóújfalusi mérnökséget valósítottuk meg, az akkor még épülő autópályaszakasz mellett.”

A kaposvári és a budai projekt is egyedi megoldásokkal vált különlegessé

A Horváth Építőmesternél végzett munkái közül a budai Szent Imre Gimnázium számára felépített tornacsarnokot emelte ki, amelyben rendhagyó módon egymás felett építettek fel egy kosárlabdapályát és egy kézilabdapályát.

„Ez egy nagyon jól sikerült projektünk volt, amely az egyedi kihívásai miatt is emlékezetes: elég csak arra gondolni, hogy az áttört betonhomlokzat segítségével rajzoltuk ki a ciszterci rend jelképét.”

Szintén kiemelte a kaposvári beruházásokat, amelyek során leginkább az erőforrások biztosítása jelentett kihívást. „Kaposváron három munkánk volt, mindegyiket konzorciumban végeztük, műemléképületeket fejlesztve. Legutoljára az 1700-as években épült Dorottya-ház fejlesztését adtuk át, elvégezve a részben barokk kori épület teljes külső és belső műemléki felújítást. Egy másik projektben egy régi kórházépületből alakítottunk ki iroda épületet. Ezzel párhuzamosan a szomszédos ingatlanon egy közparkot hoztunk létre tóval, szökőkúttal, egy iparművész által gyártott egyedi játszótérrel és egy laborépületből és vele egybe épült kápolnából kialakított bábszínházzal.”

Volt kitől és volt miből tanulni

Kérdésre válaszolva a HÉP alapértékeként azt jelölte meg, hogy a viszonylag nagy kapacitásokkal és jelentős mérnökállománnyal bíró vállalat családias tud maradni. „A társaság működése ugyanakkor bőven biztosít számomra önállóságot, megteremtve a szakmai kiteljesedéshez szükséges döntési szabadságot.” A vállalat korbeli összetételére is kitérve viccesen fogalmazott: „Úgy mondanám, hogy szinte csak fiatalokból áll a cég, hiszen jóformán mindenki fiatalabb nálam. Ugyanakkor a tréfát félre téve egy nagy szakmai rutinnal bíró, jelentős múltú társaságról beszélünk.”

Amikor az ágazatban pályán már tekintélyesnek számító, több mint három évtizedes múltról kérdeztük, a legfőbb értékként a rutint emelte ki.

„A legfontosabb az volt, hogy az évek során olyan kollégákkal dolgozhattam együtt, akiktől rengeteg tudást nyertem, illetve olyan projekteken, amelyeken azt gondolom, megfelelő rutint szedtem össze.” Hangsúlyozta, itt nem csak a főnökeire gondol, hanem ugyanúgy a „beosztott” kollégáira is, akiktől szintén lehet tanulni.

A nagy sodrásban jobb azonnal megbeszélni egy problémát

A pályájára visszatekintve a másik fő tényezőként az előrelátást emelte ki. „Ennek a szakmának az egyik szépsége az, hogy az embernek előre kell látnia, hogy milyen hibák csúszhatnak be a különböző folyamatokban, és ezáltal ezeket még időben kiküszöbölni, nem pedig utólag javítani, mert az már csak javítás, és jóval nagyobb az ára.”

A teljes projekt átlátásához és optimalizálásához nagyon fontos tényezőként említette a szoros kapcsolattartást. „Nem mindenki szeret érte, de én nem mindig csak napi nyolc órában gondolkozom a projekteken, hanem akkor is, amikor utazom vagy amikor épp hazaértem. Ha pedig olyan mérvű dolog merül fel, akkor én bizony este is telefonálok a vállalkozónak vagy a kollégámnak. Az azonnali megoldásnak vagyok a híve, mert másnap már nem biztos, hogy lesz rá idő, vagy elfelejtődik a rengeteg feladat sodrásában.”

Őszintén bevallja, a nagy projekteket jellemző mátrixban a megfelelő kapcsolattartáshoz szükséges emberi tényezőkön nem szokott merengeni.

„Sokszor hallom a kollégákat, hogy egyik-másik vállalkozót ilyennek vagy olyannak titulálják. Szerintem meg az a helyzet, hogy mindegyiknek van jobb és rosszabb időszaka, egyikük sem jobb vagy rosszabb a másiknál.”

Már elkezdett tisztulni a piac a kevesebb megrendelés hatására

Tekintettel a szakmai rálátására és a sokféle korszakot megélt, több évtizedes pályájára a májusi Hónap Mérnökét a jelenlegi ágazati folyamatokról is megkérdeztük. „Bízom abban, hogy nem kerülünk olyan helyzetbe, mint ami volt a 2009-es válságban, amikor az egyik utamon Balatonfüred és Szeged között Budapest útba ejtésével sem láttam egyetlen toronydarut sem. Ugyanakkor hozzáteszem, akkor sem panaszkodhattam, mert bőven el voltam látva munkával.”

A most kialakult ágazati recesszióra igyekszik bizakodóan tekinteni.

„Az akkorival szemben bízunk benne, hogy csak kisebb és rövidebb idejű visszaesés lesz a termelésben, ami igazából arra lesz alkalmas, hogy a piacot egy kicsit megszűrje, illetve koncentrálja a jó szakembereket a jó cégekhez.

A helyzet ugyanis nem fog pár hónapon belül javulni, és már most látjuk, hogy az alvállalkozóknak kevesebb a munkája, ezáltal a kevésbé jól teljesítő szereplők kiesnek a piacról.”

A diplomák helyett szakemberekre lenne szükség

Hozzáteszi, a valódi szaktudás nélküli szereplők problémáját ez a fajta tisztulás nem fogja megoldani. „Igazából nem a válság orvosolhatná ezt a helyzetet, hanem az, hogyha sokkal több technikust és szakmunkást tudnánk képezni.”

Továbbfűzve a gondolatot kijelentette, rá kellene ébreszteni a pályaválasztókat, hogy nem mindenkinek kell diploma.

„Annyi diplomára biztosan nincs szükség, mint amennyit kiadnak, a jó szakemberekre viszont igen, nem beszélve arról, hogy ezekkel a szakmákkal ma már remekül lehet keresni.”

Nap mint nap erőt ad az épített örökségbe bevitt munkája

Amikor a fiataloknak az ágazatba csábításáról kérdeztük, újabb őszinte választ adott. „Ez az, amit nagyon nehezen tudok megfogalmazni, mert ami nekem érték, az az ő szemszögükből máshogy csapódik le. Köztünk van egy olyan generációs különbség, amit én is nehezen hidalok át, ezt a saját gyerekeimen is észlelem.”

Ezzel együtt zárásként kifejtette, hogy mi az, ami arra készteti, hogy holnap is bemenjen a munkahelyére.

„Egyrészt nagy erőt ad a rengeteg épület, amit látok magam körül, tudom, hogy a mi munkánkkal készült el, és olyan színvonalon, amire büszkék lehetünk. Másrészről nagyon sokat ad számomra a megbecsülés, amit a cégemnél kapok, de úgy gondolom, hogy általában véve az egész ágazat megkapja az elismerést az értékteremtő munkája miatt.”     

A legnagyobb hatással a Domino biztosítóberendezés volt rá, amelynek hatalmas kezelőpultja felkeltette az érdeklődését. Olyannyira, hogy később a Mechwart András Ipari Szakközépiskolára esett a választása, így a Balaton déli partján lévő otthont hátrahagyva a fővárosba ment tanulni. Ezután az Egressy Gábor Technikum ipari elektronikai technikus szakra vitte az útja, majd az akkor még Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol villamosmérnök diplomát szerzett.

Ezután a MÁV-hoz került, ahol végigjárta a szakmai ranglétrát, itt technológiai rendszermérnöki szintig jutott.

Az itt töltött évek alatt egyik kiemelkedő projektjének a Szabadbattyán-Nagykanizsa szakasz fonyódi központi távvezérlő rendszerének felújítását tartja. Akkoriban – 2007-et írunk – Itt 2000 óta dolgozott amikor még ritkaság számba ment Magyarországon, hogy egy teljes vonalszakaszt egyetlen központból vezéreljenek. Ezután hasonló KÖFI (Központi Forgalom Irányító) rendszer kiépítésében vett részt a Pécs – Dombóvár vasútvonalon is, majd ezután egy volt kolléga csábításának engedve 2018-ban a SWIETELSKY Vasúttechnika Kft.-nél folytatta pályafutását. Itt az elmúlt években olyan tapasztalatokra és speciális tudásra tett szert, amit ebben a szakmában talán csak néhányan mondhatnak el magukról. Azt is kifejti, hogy miért.

„A Vasúttechnika fő profilja a pályaépítés, ehhez alapvetően hozzátartozik a gyenge- és erősáram, illetve az olyan egyéb kapcsolt szakági munkák, amelyek egy komplex beruházás kivitelezéséhez szükségesek. Ezek: a vasúti távközlés és biztosítóberendezés kiépítése, illetve a biztonságtechnika, nagyvasúton a tűzvédelem, valamint a beléptető rendszerek, kamerák telepítése. Az M3-as metró rekonstrukciója során az egyik leghúsba vágóbb feladat például a tűzjelző rendszer megvalósítása volt. Érthető módon az alagútban ez az egyik legfontosabb biztonságtechnikai elem” – részletezi Kerecsenyi Rudolf.

A metrós kihívásokról később, előtte azonban ejtsünk szót rögtön egy, országos szinten is kiemelkedő teljesítményről.

Gödöllő – Hatvan: hazánkban egyedülálló megoldást alkalmaztak

Kerecsenyi Rudolfnak, a SWIETELSKY Vasúttechnika biztosítóberendezési és távközlési referenseként első nagy, meghatározó projektje a Gödöllő – Hatvan (80a) vasútvonal pályakorszerűsítése volt. A teljes beruházást ő vitte végig a szakterületén.

Mint mondja: a csavar itt a HÉV volt, hiszen itt találkozott először egyenáramú vontatással (a vasúton ugyanis váltóáramú a vontatás).

 A szakember a kihívásról így vall:

„Gödöllőn egy klasszikus intermodális csomópont jött létre (busz, vonat, HÉV, személygépkocsi és kerékpáros csatlakozási pont) azzal a különlegességgel, hogy a vasút és a HÉV vonal annyira közel fut egymáshoz, hogy a szakaszon a peron egyik fele vasút, a másik fele pedig HÉV. A kettő között a biztosítóberendezéssel biztosított átjárhatóság valósítottak meg úgy, hogy dízellel be lehet menni a vasútról a HÉV pályára, vagy fordítva.

A feladat specialitása, nehézsége az volt, hogy a vasútnak és a HÉV-nek eltérő földelési rendszere van. Ennek kialakítását kellett megvalósítani, az elkészültét követően pedig mérésekkel is igazolni, hogy az alkalmazott megoldás jó, minden előírásnak és szabványnak megfelel.”

A mérnök hozzáteszi: ebben a vonatkozásban a kivitelezés során szorosan együttműködtek a tanúsítóval is, illetve – és ez minden biztosítóberendezés építésére igaz – ez egy közösen végzett munka volt a tervezővel az üzemeltetővel, valamint az alvállalkozókkal.

„Én úgy tudom, hogy gödöllői az országban az egyetlen, ahol az utasforgalom számára is ennyire összeépített MÁV-HÉV kapcsolat van. (MÁV-HÉV üzemi kapcsolat összesen 5db van). Mivel a HÉV egy földfüggetlen, a vasút pedig egy földelt kialakítás eltérő feszültségnemekkel, ebben az esetben a kettő közötti kommunikációs kapcsolatot nem is a szokásos rézkábellel, hanem optikai kábellel valósítottuk meg" – érzékelteti a projekt jelentőségét Kerecsenyi Rudolf.

A SWIETELSKY Vasúttechnika másik, nagyszabású projektje a TramTrain volt, amelynek gyengeáramú feladataiért teljes egészében kollégája, Béleczki István biztosítóberendezési és távközlési referens felelt, de szoros kapcsolatban voltak és rendszeresen egyeztettek mindkét projektről. Mivel a cégen belül ezen a szakterületen összesen ketten vannak, a nagyobb projekteket jellemzően egyedül hajtják végre, a kisebbeket pedig általában leosztják egymás között, vagy közösen oldják meg. 

„Metrósította” a vasúton szerzett tudást

A metrófelújításba akkor kapcsolódott be, amikor kifutott a Gödöllő – Hatvan projekt. Ahhoz, hogy ennek a szakmai területnek a különlegességét megértesse, a villamosmérnök kifejtette, milyen kihívások elé állította a metrófelújításban való részvétel. Mert - ugyan a vasút és a metró is kötöttpálya, de - az alagútban eltérő feladatokkal és megoldási lehetőségekkel találkozott. Elsőként az alkalmazott biztosítóberendezési rendszerek közötti különbséget fejti ki.

Mint mondja: a biztosítóberendezés úgymond alapfunkcionalitása a vasutas létnek, de a technika, amivel megvalósítják, különbözik az alagútban és a felszínen.

„Az M3 metró specialitása a nagyvasúthoz képest az volt, hogy pályaépítés szemszögből nézve három fő ütemben kellett megvalósítani a felújítást. Úgy, hogy az átépítés alatt lévő szakasz közben a másik két szakaszon zavartalanul folyhasson a személyszállítás. Először az északi szakaszt, majd az délit, végül a középsőt. Utóbbi pályaépítése és -felújítása idén márciusban befejeződik. A gyengeáramú rendszerek kiépítése pedig idén májusban, az utolsó két állomás átadásakor készül el teljeskörűen. Nyilvánvalóan, nekünk a biztosító berendezésekkel mindig a pályaépítést kell lekövetnünk.”

Ez azt jelentette, hogy a pályaépítést zavaró elemeket el kellett bontani (majd később visszaépíteni), illetve a munkaterületeket le kellett határolni. Mivel a pályaépítéssel párhuzamosan a SWIETELSKY Építő Kft. az állomások felújításán dolgozott, továbbá az északi szakasz üzemi kiszolgálását is biztosítani kellett, a Vasúttechnika mindig csak az egyik vágányon tudott munkálatokat végezni, a másikat a kitermelt törmelékek kihordására, illetve az alapanyagok beszállítására, továbbá az üzem számára kellett fenntartani.

A metróban az állomás vasutas szemmel „csak” megállóhely, hiszen nincs az a klasszikus nagyvasúti szerepe, hogy több vonat fogadására legyen alkalmas egy időben. Viszont a metrószerelvények sokkal sűrűbben járnak a vonatokhoz képest.

A biztosító berendezést ehhez a gyors követési időhöz alakítják, tovább pontszerű vonatbefolyásolót alkalmaznak ami automatikusan lefékezi a szerelvényt, ha az piros jelzést meghaladja. A vasútnál viszonylag ritkábbak a követési idők és jellemzően a sorompók jelentik a biztonsági kockázatot, illetve az állomásokon a váltókörzetek- magyarázza Kerecsenyi Rudolf.

A másik nagy eltérés abban van, hogy míg a vasútra a zúzottkő ágyazat jellemző, a metró sínek betonpályalemezen fekszenek. Itt elsősorban az érintésvédelmet kell biztosítani, másrészt fokozott veszélyt jelent a nedvesedés, a víz beszivárgása. A folyadék elvezetését folyókák teszik lehetővé az alagútban.

„Érdekesség, hogy itt, ha tűz vagy víz van, mindkettő nagy problémát okozhat. Ezért ezek tervezésre is nagy hangsúlyt kellett fektetni. A munkánk tulajdonképp ott kezdődik, hogy átnézzük, véleményezzük a terveket és egyeztetjük az érintett szakágakkal. De még így is előfordul, hogy kivitelezéskor „improvizálni” kell, ami lehet, hogy áttervezést vagy adott esetben Hatósági eljárást is igényel, mert mindig adódnak olyan helyzetek, amik megváltoztatják az eredeti elképzelést” – ismerteti a villamosmérnök a mindennapok kihívásait.

A kivitelezés során a biztosítóberendezés határidőre való elkészítése kulcsfontosságú, hiszen a személyforgalom megindításának alapfeltétele akárcsak a tűzjelző rendszer.

A kék metró vonalán a legmodernebb tűzjelző rendszer szavatolja az utasok biztonságát

Lapunk az M3-as metró rekonstrukciója során folyamatosan beszámolt a SWIETELSKY Vasúttechnika munkáiról, de Kerecsenyi Rudolf most átláthatóan összegezte a vállaláson belül rá és társára eső gyengeáramú feladatokat.

A teljes vonalon lecserélték a teljes távközlési rendszert. Ez magában foglalja a tűzálló optikai gerinchálózattól kezdve a telefonokig a teljes rendszert, az adatátvitelt kiszolgáló összes eszközt: routereket, switcheket, átjárókat, tárolókat, ezek szerelvényeit, UPS-eket (szünetmentes áramellátás), rack szekrényeket (szabvány méretű szekrények, amelyek ezen ipari eszközök telepítését teszik lehetővé), de még a bútorzatot is.

Elbontották és újjáépítették a tűzjelző rendszert úgy, hogy közben egyes részeken biztosítani kellett a régi hálózat működését.

Az M3-as metró rekonstrukciójának legnagyobb eredménye, hogy valamennyi állomás akadálymentesítetté vált. Több állomáson ferdepályás felvonók beépítésével juthatnak a mozgásukban korlátozottak a peronra. A ferdeliftek beépítése építészeti koncepcióváltást követelt, amit a tűzjelző rendszer kiépítése során is figyelembe kellett venni.

„Megoldásként a tűzjelző rendszerhez kapcsolódóan egy olyan speciális hőérzékelő kábelt építettünk be, amely megbízhatóan jelzi és továbbítja a tűzjelző központnak a hőmérséklet emelkedését még egy olyan huzatos helyen is, mint a lejtakna (lejtős akna, amelyben a mozgólépcsők és a ferdepályás felvonók helyezkednek el). Különlegessége, hogy nincsenek a füstérzékelőhöz hasonló fejei, hiszen a mozgólépcsőknél állandó légmozgás van, ilyen érzékelő fejekkel nehezen lehetne megoldani a problémát. Emellett természetesen füstérzékelő vonalat is telepítettünk.” 

Felújították a biztosítóberendezést. A metróban ezek a szerkezetek jól üzemelő berendezések voltak. Mivel ezeket több tíz évre gyártják, valamint az alagútban a kültéri elemei a környezeti hatásoknak sincsenek kitéve, nem korrodálódnak, azok kiszerelésük után megtisztították, lefestették őket és ezután visszakerültek a helyükre. A jelfogó egységeket, szűrőket pedig a bajai javítóüzemben újították fel.

Itt érkeztünk meg ahhoz a berendezéshez, amely a villamosmérnököt gyermekkorában „rabul ejtette”, lelkesen mesél a működéséről.

„Ez egy dominó típusú berendezés, ami azt jelenti, hogy állványokon tipizált egységek helyezkednek el, amiknek saját funkciójuk vagy funkciócsoportjuk van. Ezeken az egységeken belül jelfogók működnek. Különlegessége, hogy ha az egyik állomáson kivesszük ezt az egységet, és beszereljük egy másik állomáson, ugyanazt a funkciót el tudja látni. Tehát ez egy helytől független szerkezet.”

Elmondható tehát, hogy Kerecsenyi Rudolf a saját szakmáján belül is azon kevesek közé tartozik, akik tudásukat a metróépítésben szerzett kivételes tapasztalattal gazdagíthatták. Mit mondta: „metrósította a tudását”.

Hangsúlyozta:

„egy-egy feladat megoldásánál támaszkodhattunk a metrót üzemeltető BKV szakembereire is, hiszen a munkálatok során találkoztam itt régi ismerősökkel, akik szintén sokat segítettek akár helyismerettel, akár olyan speciális ismeretekkel, amikkel mi még nem voltunk felvértezve.” 

S hogy mennyire szűk körű ez a szakterület, azt Kerecsenyi Rudolf csak többszöri kérdésemre vázolja fel. Eleve kevés vasútépítéssel foglalkozó cég van Magyarországon. Ezeken a vállalatokon belül jellemzően egy-két ember foglalkozik biztosítóberendezésekkel. A szakmai vagy mérnöki konferenciákon, ahol az üzemeltetők (BKV, MÁV) képviselői is részt vesznek, összesen mintegy százan alkotják a magyar vasútépítésben biztosítóberendezésekkel foglalkozó szakemberek csoportját. De országos szinten is egyre kevesebben vannak.

A bizalom alapvető a kollégák között

Túlzás nélkül állítható, hogy a Hónap Mérnöke, szakmáján belül olyan rendkívüli feladatok megvalósításában vehetett részt, amelyek a terület többi szakemberének talán soha nem adatik meg. Ő szerényen kijavít: „találkoztam olyan feladatokkal… az igazság az, hogy cégen belül nagyon erős az összetartás. Olyan szakemberek vannak körülötted, akikben vakon megbízhatsz. Hiszen felhív akár hétvégén is, ha egy döntést kell hozni valamiben és megbeszéljük, mert tudja, hogy sokkal nehezebb helyzetet teremt, ha akkor jövünk rá, hogy valami rossz, amikor már elkészült.”

Hangsúlyozza: a kollégái felé érzett bizalom nagy segítséget jelent a munkájában, hiszen mint mondja, mindenki kiváló szakember a saját területén. Mivel a vasút- és metróépítés egy összetett feladat, a feladatok is összefonódnak. Ezt az összefogást tartja a SWIETELSKY Vasúttechnika erősségének, amit egyébként már a MÁV-nál töltött évek alatt is megtapasztalt.

A bizalom mellett talán az elhivatottság a másik meghatározó tényező ezen a szakmán belül. Legalábbis Kerecsenyi Rudolf számára mindenképp.

„Sosincs olyan, hogy egy feladatot félreteszek és akkor nem kell tovább gondolkodni rajta. Muszáj megoldást találni mindenre. És tulajdonképpen a szakmai önbecsülést is nagyban erősíti, ha sikerül egy különleges dolgot megvalósítani. Én ezeknek nagyon örülök és szerencseként élem meg, mert soha nem gondoltam volna, hogy ilyen mélységében találkozom majd ennyire speciális kihívásokkal, amikben még adott esetben úttörő is az ember.”

„A szóbeli felvételin a vizsgáztató megkérdezte, hogy XI. kerületi lakosként tudom-e, hogy mi épül ott a házunk előtt a Karolina úton, én meg el tudtam mondani, hogy mi zajlik ott. Egy érdekes technológiát alkalmaztak éppen: csősajtolással vitték át a Nagyszőlős út alatt a nagy átmérőjű csatornát. Erről készítettem ott helyben a felvételin egy rajzot. Kiderült, hogy a munka az ő tervei alapján készül. Meglátta bennem a műszaki szemléletet, és azonnal be is kerültem az intézménybe.”

A főiskola egyik nagy előnyeként említette, hogy az egyetemi képzéshez képest sokkal több gyakorlati oktatásban részesültek a hallgatók: geodéziát, műszerek, eszközök kezelését tanulták.

A főiskolát követően Erhardt Balázs első munkahelye a Vízügyi Építő Vállalatnál volt, Dunaújvárosban csatornaépítésen dolgozott művezetőként.

„Vidéki munkásemberek közé kerültem, akik nagy tisztelettel fogadtak, mint »Mérnök úr«, ugyanakkor itt jöttem rá arra, hogy a tapasztalt munkásoktól és művezetőktől mennyi mindent lehet tanulni, amit az iskolában nem szedtem össze.”

A metróépítő katonai alakulattól a főváros szennyvízelvezetését biztosító csepeli aknákig

Katonasága idején metróépítő alakulatnál szolgált, az akkori előkészítési csoportnál. Leszerelést követően a KÉV-METRÓ vállalatnál kapott állást. Itt lehetősége adódott új mélyépítési technológiák megismerésére, részt vett a Dózsa György úti metróállomás szerkezetépítésében, az Újpest-központ metróállomás réselési munkáin is dolgozott. 1992 februárjában került a BAUER elődjéhez, a BRK Speciális Mélyépítő Kft.-hez, ahol azóta is − immár nyugdíjasként, félállásban − tevékenykedik.

„A BAUER indulásakor az első években kis létszámmal, kevés géppel dolgoztunk. Egy réselési munka általában 2-3 hónapig zajlott. Az én első munkám a BAUER-nél a Dévai utcai irodaház mélyépítése volt. Ezt a projektet osztrákokkal közösen végeztük, tőlük megtanultam a réselési szakmát, ami már korábban sem volt idegen tőlem, hiszen a KÉV-METRÓ-nál is alkalmaztuk a metró kéregvasúti szakaszain.”

Ezt követte a Pálya utcai irodaház, melynek mélyalapozása a rendkívül szűk utcák miatt jelentett különleges kihívást, majd a Déli Büro Center irodaház kivitelezése következett 1994-ben. Itt a kemény agyagmárgában kellett réselni, mely egyrészt a fejtést, réskiemelést nehezítette, másrészt a résiszap szeparálása okozott gondot.

A székesfehérvári Denso csarnok projekt különlegességét az adta, hogy a terveket Tokióban készítették. Az időeltolódás miatt általában éjjel küldték az új tervmódosításokat, ami az információáramlást nehezítette.

2001-ben a Gázművek székházának mélyalapozását irányította. A budapesti, IV. kerületi munkaterületen minden előfordult, ami a mélyépítők munkáját nehezítette: a telek hétszögletű L alakja, a hegyesszögű teleksarok, a terület fölé ferdülő tűzfal, egy alaptest nélküli barakk a szomszédban. A telken kívül mindössze egy járda volt igénybe vehető a felvonulásra.

2006-ban a csepeli indító- és fogadóaknák kivitelezése következett. Budapest szennyvizét ez a Duna alatt átvezetett 4 db nagy mélységű akna juttatja a központi szennyvíztisztítóhoz. Ezek a csősajtolás indító- és fogadóaknáiként is szolgáltak.

Érdekesség, hogy az 1200 milliméteres cölöpökből álló összemetsző fal a kör alaprajz miatt nem igényel kitámasztást, továbbá csak a felső, szemcsés talajokban vízzáró, az agyagtalajban egy adott szint alatt már hézagos cölöpfalként folytatódik 25 méteres mélységig. Itt az is megoldandó feladat volt, hogy a kemény agyagos talajt nem lehetett csak úgy kimarkolni, hanem le kellett tenni egy kis gépet, ami felvéste.

Mérnökként homlokrakodót is kellett kezelnie

Erhardt Balázs szereti, ha mozgalmasan telnek a mindennapjai. Hivatása révén nem csak az országot járta be, hanem számos európai projektben is részt vett.

„Az egyik első külföldi munkám egy wroclawi irodaház alapozás volt, majd 2012-ben Ausztriában Hausmeningben, az Ybs folyó völgyében lévő erőmű cölöpözését csináltuk. Milánóban talajcserét hajtottunk végre cölöpfúrógéppel egy nagy munkagödörben. A barnamezős beruházás területén nagymértékű volt a főként olajos talajszennyezés.”

„A külföldi munkák egyik sajátossága, hogy tekintettel a szűk kiutazó csapatlétszámra, óhatatlanul fizikai munkát végez a mérnök is. Volt olyan, hogy hárman tartózkodtunk kint, egy fúrógépkezelő, egy segéd, meg én. Ha kellett nekiálltam csavarozni, csavart szerelni, ez ilyenkor egyértelmű. De kotrógépet és homlokrakodót is kezeltem, ha a helyzet úgy kívánta.”

Statisztikai adatok helyett a munkavégzés emberi oldala az eredményesség mutatója

Az interjú során a Hónap Mérnöke többször is kitért a munkavégzés emberi oldalára.

„A vidéki és külföldi munkák összekovácsolják a csapatot: össze vagyunk zárva, egymásra vagyunk utalva, ilyenkor számomra megszűnik a mérnök beosztott viszony. Ott együtt élünk, együtt eszünk, együtt jövünk-megyünk a munkahelyre közös személy- vagy kisteherautóval. Akikkel valaha is külföldön voltam, azokkal a baráti viszony megmaradt.

Gyakran elhangzanak statisztikák, hogy ennyi métert, ennyi cölöpöt fúrtunk. Számomra az egyik legnagyobb eredmény az, hogy naponta bejönnek a kollégák dolgozni, békességben, jókedvűen végzik a munkájukat, el tudják tartani a családjukat. Ezek a dolgok fontosak az életben. Ügyelek rá, hogy nálam ne legyen feszültség, ne legyen zsörtölődés a munkahelyen, a BAUER egy családi vállalkozás, és annak ellenére, hogy nagyon megnövekedtünk, törekszünk arra, hogy a hangulat továbbra is családias maradjon.”

A szakember jelenleg nyugdíjasként látja el a BAUER minőségbiztosítási vezetői feladatait. 2017-ben Frankfurtban volt az utolsó külföldi munkája, és ugyanebben az évben irányította a Budai Irgalmasrendi Kórház hotelszárnyának mélyépítési munkáit, mely az utolsó projektje volt építésvezetőként.

„Szerencsés vagyok, hiszen jelenlegi pozícióm kapcsán is sok lehetőségem adódik felállni az íróasztal mögül. Kimegyek munkaterületekre, megnézem mit, hogyan csinálnak a kollégák, majd ezekről beszámolót készítek. Tulajdonképpen belső ellenőrzési feladatokat látok el, problémák esetén megoldási javítási javaslatokat teszek.”

A változatos projektek és az emberi kapcsolatok kötik a BAUER-hez

Hónap Mérnöke sorozatunk interjú alanyai számára egyik visszatérő kérdésünk, hogy mi motiválja őket a mindennapokban, hogyan fogalmaznák meg szakmai hitvallásukat. Erhardt Balázs ezt így összegezte:

„Az egyik legfontosabb dolog az egészben, hogy bár látszólag ugyanazt végezzük mindig, nincs két egyforma munka. A hideget, sarat, esőt, port kárpótolja a változatosság, az új kihívások, a megoldandó feladványok és lehetőségek.”

A több mint 30 éve a BAUER-nél dolgozó szakember azt is elárulta, hogy egyebek mellett mi tartotta a vállalatnál:

„Találtam egy olyan munkahelyet, ahol jól érzem magam, és családias a hangulat. Korábbi munkahelyeimen például a legutolsó csavarhoz is bonyolult adminisztrációs folyamatok mentén jutottunk. Itt mindent magunknak kellett csinálni, főleg az elején, amikor hatan voltunk összesen. Ha az osztrák gépkezelőnek nem tetszett a szállásán található párna, akkor elmentem párnát vásárolni. Ha gumicsizmára volt szükség, akkor azt vettem. Ez megalapozta a családias, közvetlen hangulatot, ami hozzájárul ahhoz, hogy az ember szeret itt dolgozni. A változatosság is lényeges számomra, hiszen nem tudnék egyfolytában egy irodába vagy egy műhelybe járni. Jó úgy bejönni egy munkahelyre, hogy tudom, olyan kollégák vesznek körül, akikkel szívesen dolgozom. Rengeteg értékes munkatársam van, akikkel szeretek együtt dolgozni.”

Majd folytatta:

„Ahhoz, hogy jól menjen a munka, az is kell, hogy az emberek jól érezzék magukat a munkahelyen. Az osztrákoktól, németektől tanultuk meg, hogyan tegyük a hangulatot kellemesebbé egy-két kedves gesztussal, juttatással: minőségi szállást biztosítunk, gondoskodunk kávéról, teáról, mikrohullámú sütőről a munkaterületen, ezek apróságnak tűnnek, tapasztalataink szerint azonban sokat számítanak. A projektek zárásakor vacsorát is szoktunk szervezni.”

A szakember megosztotta velünk, hogy a vállalatnak az első harminc évben közel 650 szerződése volt, melyből több mint százötven fűződik a nevéhez.

A mérnöki munka szépségével kapcsolatosan kifejtette, hogy a megoldások keresése, az újabb és újabb kihívásokra történő reagálások adják egyik motivációját.

Fényképészet és a csillagászat sem áll távol tőle

Magánéletével kapcsolatban elárulta, hogy 38 éve házas, és három felnőtt gyermek büszke édesapja. Idősebb lánya Németországban él, és sebészként dolgozik. Fia, Domonkos, animációs filmrendező, aki Szemem sarka című alkotásával képviseli hazánkat a világ egyik legrangosabb filmfesztiválján, a február 16-án kezdődő 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. Kisebbik lánya viszi tovább a családi hagyományt, ő ugyanis építész.

A szakembernek nem csak munkáját jellemzik különleges feladatok, hanem szerteágazó az érdeklődése is. Az egyik kikapcsolódást a természetjárás, túrázás jelenti számára, emellett gyerekkora óta meghatározó a víz szeretete is.

„Meglepődtem, amikor a főiskolán az egyik tanár azt mondta, hogy az építőiparban, a mélyépítésben a víz a legnagyobb ellenségünk. Természetesen megvan ennek az oka, hiszen valóban sok gondot okoz a víz a szakmában, én azonban rendkívül kedvelek mindenféle kikapcsolódást, ami a vízhez köthető: úszni a Dunában tanultam meg, csónak, kenu mindig volt a családban.”

Hobbijaként kiemelte még a fényképezést, aminek a családban nagy hagyománya volt, a csillagászatot és a munkagép modellek gyűjtését. A gépek szeretetét édesapjától örökölte, aki gépészmérnök volt.

„Tevékenységünkben meghatározók a gépek, ismernünk kell azokat, tudnunk kell, hogy mit tudnak, milyen problémák adódhatnak szállításkor, felállításkor, milyen megoldásaink lehetnek.”

„Csak mi tudjuk, hogy mi történik pontosan a föld alatt”

A BAUER magyarországi leányvállalata 2020-ban ünnepelte 30 éves fennállását. Ebből az alkalomból készült egy színvonalas magyar-angol kétnyelvű kiadvány, mely összefoglalja a vállalat első három évtizedét, bemutatja a jelentősebb projekteket.

„A könyv elég nagy része az én munkám, közel egy évig dolgoztam rajta. Már csak azért is, mert én vagyok itt legrégebb óta a cégnél. Élvezettel szedtem össze az elmúlt 30 év emlékeit, ismertetőket írtam a technológiákról, idővonalat állítottam össze. Számos fotót én készítettem, ezeket digitalizáltam, diáról másoltam, repróztam a régi fényképeket.”

Zárásképp a mélyépítői munka szépségét összefoglalva, azt mondta:

„Mindenki egy kicsit őrült, aki ilyen sáros munkahelyet vállal. Ahol mi megjelenünk, ott sár és por lesz, ahol eddig rendezett területek voltak, azokat összekoszoljuk, ahol épület volt, azt lebontjuk, mindezt hatalmas zaj kíséretében.”

Majd felidézte:

„A kisfiam egyszer megkérdezte, hogy apa mit is csináltatok tulajdonképpen. Látod azt az épületet? Amit nem látsz alatta, azt csináltuk mi! Odamegyünk egy területre, ott kellemetlen körülmények között csinálunk olyan dolgokat, amit soha senki nem fog látni, de mi tudjuk, hogy mi van alatta. Az egész speciális mélyépítésnek ez is az egyik érdekessége, hogy még a szakemberek, például az építészek sem tudják pontosan, hogy mi történik a föld alatt.”

A gimnáziumban a matematika és a fizika kötötte le legjobban Gábor érdeklődését. „Ekkor kristályosodott ki bennem, hogy a mérnöki pályát és azon belül is az építőmérnöki szakot választom. Ennek megfelelő irányban tanultam tovább, és döntésemet azóta sem bántam meg.”

Már az egyetemen is a kivitelezést választotta

„A BME Építőmérnöki Karán választani lehet a kivitelezés, a tervezés vagy éppen a mindkét területet átfedő műszaki ellenőri pálya között. Én egyértelműen a kivitelezés mellett döntöttem” – meséli nekünk Gábor. Konkrét pályaválasztása igazából a diplomamunkája írásakor vált véglegessé. „Idegen tőlem, hogy minden nap a tervezőasztal vagy a számítógép mellett üljek, én nem tervezni, hanem kivitelezni akarok.” Ezen belül is a szerkezetépítés állt hozzá a legközelebb, így végül hídépítés szakirányon végzett.

A szerkezetépítésben hamar megtalálta a helyét

Kiss Gábor az egyetem után egy szerkezetépítésre szakosodott vállalatnál kezdte pályafutását, ami az ilyen típusú feladatok mellett alapvetően generálkivitelezéssel foglalkozott, így kis és nagy projektek kapcsán egyaránt lehetősége volt tapasztalatokat gyűjteni. Az említett cég a csepeli szennyvíztisztító munkálatai során a Hídépítő Zrt. alvállalkozójaként működött. A komplex feladatra rálátva Gábor már ekkor szembesült azzal, milyen éjjel-nappal dolgozni, sok embert irányítani, toronydaruk, autódaruk és más gépek munkáját összehangolni. Beosztott mérnökként kezdte pályáját, de végül főépítésvezetőként távozott a cégtől. Dolgozott emellett többek között a Richter Gedeon Zrt. technológiai laborjának építkezésén és a Graphisoft Park fejlesztésén is.

Jelentős átalakulás előtt érkezett a KÉSZ Csoporthoz, melyben ő is komoly szerepet vállalt

2011-ben a KÉSZ Csoportnál eleinte generálkivitelezőként dolgozott, nem sokkal később azonban a vállalatcsoport szerkezeti átalakítást hajtott végre. Gazdasági stabilitása és működési biztonsága érdekében alvállalkozók bevonása helyett minden szakágban kiépítették a saját bázisukat - ezek egyike a monolit vasbeton szerkezetek építése volt. „Kezdetben építésvezetőként dolgoztam, de ekkor már jelentős szerkezetépítési tapasztalatokkal rendelkeztem, és az első években generálkivitelezéseken munkálkodtam. Három évvel később stratégiai megfontolásból a cégcsoporton belül megerősítették a szakágakat: a monolit szerkezetépítési, az acélszerkezet építési, a padlóépítési és az épületgépészeti szakágat is, számos másikkal együtt.”

„A monolit vasbeton szerkezetépítés” – magyarázza Kiss Gábor – „komplex feladat, amihez nehéz jó és megbízható alvállalkozókat találni. Célszerűbbnek bizonyult ezért a munkát inkább házon belül elvégezni. Ezáltal gördülékenyebbé vált a projektek lebonyolítása, hamarabb és jobb minőségben tudtuk átadni a terepet a következő csapatnak.”

Gábor új szerepkörbe 2014-ben került.  „Kialakult mellettem egy csapat a monolit vasbeton szerkezetépítésben melynek azóta is a vezetője vagyok; ma már csak ezzel a területtel foglalkozom. A mi feladatunk az, hogy egy-egy projekten ezt a szakágat képviseljük, a szerkezetépítési munkákat végezzük el gördülékenyen, a semmiből megteremtsük az épületek vázát az alvállalkozókkal együttműködve, majd átadjuk a terepet a következő szakágnak. Közben természetesen együttműködünk a generálkivitelezővel, aki összefogja a projektet, és kapcsolatban vagyunk a többi szakággal is. A folyamatok sok szálon futnak, összefonódnak, gyakran egymásra épülnek. Szinte minden projektünk így zajlik.”

A kecskeméti Mercedes gyártól a Hungexpo íves fogadóépületén át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér látszóbetonjáig

Megrendelésből és feladatból pedig volt és van is bőven. A KÉSZ Csoport nagyszabású projektjeinek – korántsem teljes - felsorolásában Kiss Gábor csak az elmúlt bő évtized jelentősebb projektjeire tér ki. A Hankook rácalmási gumigyárának harmadik üteme, a kecskeméti Mercedes gyár lakkozóüzeme, a Procter & Gamble gyöngyösi és csömöri csarnokai mind Gábor és csapata segítségével valósultak meg.

Az ipari projektek mellett Gábor két különleges megbízást is kiemelt. Újfajta kihívást jelentett számára is a Hungexpo nagyszabású építkezése, ahol nem csupán az üzemcsarnok munkálatok voltak a KÉSZ Csoport feladatai, hanem a meglévő épületrészek átalakításával párhuzamosan a teljesen egyedi, alaprajzilag triszkelion formájú új fogadóépület, valamint az impozáns „CK” központi épület monolit vasbeton vázát is meg kellett építeniük. „Egy másik rendhagyó és emlékezetes munkánk volt a Pesterzsébeten található, Makovecz Imre stílusjegyeit követő Összetartozás Temploma összetett épületszerkezetének a kivitelezése, amivel 2021-ben készültünk el. A mester tervalapját követve tanítványa, Dósa Papp Tamás készítette el a végleges terveket. A kivitelezett épületben minden íves és csavart - ilyen formákat kellett monolit vasbetonból megvalósítanunk” – emlékezik vissza.

Egy másik emlékezetes építkezés a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljának mólója volt. „A projekt különlegessége, hogy látszóbetonfelületeket kellett építenünk. A monolit vasbetonszerkezetet később általában más építőelemekkel eltakarják, de ezt itt végső használatra építettük. Sok egyeztetésre került sor, nagyon magas igényeket támasztott a megrendelő és szigorú technológiai követelményeknek kellett megfelelnünk, hogy a vasbeton nyers felülete, mint építészeti elem, láthatóan megjelenhessen. Eközben ráadásul még a munkaterület megközelítése is csak külön kísérőautóval volt lehetséges, ugyanis a kifutópálya mellett dolgoztunk. Ezzel együtt is minden elvárást teljesítettünk, amire a mai napig is büszkén gondolok vissza.”

Most a BMW-gyár építkezésére fókuszál

Jelenleg is jelentős beruházásokban vesz részt a vállalatcsoport – mondja Kiss Gábor. Ezek közé tartozik a BMW gyár felépítése, ahol a KÉSZ Csoport két nagyobb és egy kisebb üzemcsarnok építésén dolgozik. Itt is szorosan össze kell hangolni a munkavégzést más szakágakkal, hiszen a monolit vasbeton szerkezetépítési szakág csapata az előregyártott vasbetonépítési és az acélszerkezetépítési szakágakkal dolgozik együtt, gyakran egymásnak átadva a stafétabotot.

„Akár egy téves döntés is jobb, mint a tétlenség”

Kiss Gábor szerint egy kívülálló nem is gondolná, mennyire változatos és sokszínű ez a szakterület. Minden új feladatra külön fel kell készülni. „Mindegyik projekt más, semmit sem lehet egy kaptafára húzni. Nagyon dinamikus változáson megy át az építőipar és ezen belül a mi szakágunk is, és ennek a kihívásnak csak az a vezető tud eleget tenni, aki hasonlóan dinamikus személyiséggel rendelkezik. Mindig azt mondom, hogy dönteni tudni és merni kell, mert még mindig jobb akár egy téves döntés is, mint a tétlenség.”

„A szerkezetépítés jelentősége és szépsége is abban áll, hogy amikor először kimegyünk az építési területre, akkor még szinte semmi sem látszik ki a földből, hiszen az esetek többségében ekkor még csak a mélyalapozás zajlott le. Amikor viszont mi eljövünk onnan, már áll az építmény váza, vagy annál is előbbre tartunk kissé. A többi szakma utánunk érkezik és a mi munkánk eredményéhez kapcsolódik. Nagyon látványos változás egy nagy beruházás folyamatában, hogy gombamódra hirtelen kinő valami a földből” – magyarázza.

Különösen fontos a gyors és precíz munkavégzés, minden perc számít. „Én mindig azt mondom a kollégáknak, hogy ha egy percet is késünk a szerkezetépítésben, annak a későbbi hatása a projektre egy óra. Ha egy órát késünk, az egy nap késedelmet okoz, és ha egy napot késünk, az utóhatás akár egy hét is lehet, ha pedig egy hetet késünk, akkor az a teljes beruházás egy egész hónapos csúszását is okozhatja.”

Üzenet a pályaválasztóknak

Az építőipari szakon gondolkodó vagy már végzősként állást keresőket is erre a pályára bíztatja. „Szerintem általában véve egyre jobbak a munkalehetőségek, és különösen egy ilyen nagy vállalatcsoportnál, mint a KÉSZ Csoport, számos érdekes kivitelezési feladat adódik. Adottak persze a munkakörülmények, kint vagyunk a terepen változó infrastrukturális viszonyok közepette. Ott helyben mi alakítjuk ki saját irodai és szociális környezetünket. Igyekszünk természetesen a lehető legjobb munkafeltételeket megteremteni a munkatársak számára, és nagy hangsúlyt helyezünk a munkavédelemre is.”

„Döntő lehet a projekt sikere szempontjából a jó kommunikáció. Mi mindig tudjuk egymásról, ki mit csinál éppen, milyen gondokkal küzd, és ha kell, akkor hol kell valakit helyettesíteni vagy miben kell valakinek segíteni. Nálunk jó a munkahelyi légkör, a kollégáim nyugodtan tudnak tőlem bármit kérdezni és én is tőlük” – tette hozzá Gábor a beszélgetés végén.

„Akkor is végigcsinálom, és túlélem”

Bár a szüleinek nem volt kapcsolata az építőiparral, már gyerekkora óta vonzódott az ágazathoz:

„A 80-as évek nagy építési lázában minden építkezési projektre beszöktem, ahova tudtam”

– mesélte a Tatabánya melletti kis faluban született mérnök. Bár a környezetében mindenki az óvónői vagy tanári pályát javasolta neki, a szívére hallgatva az általános iskola után a Vági István Építőipari Szakközépiskolába jelentkezett Budapestre. „Rendkívül kemény iskola volt, és remekül megalapozta a jövőjét bárkinek, aki ott tanult. Nem véletlen, hogy utána az Ybl Miklós Főiskolán a máshonnan érkezőkhöz képest könnyebb dolgom volt, és jobban tudtam arra figyelni, hogy milyen szakirányt válasszak.”

Utóbbi választás a katonai létesítményekkel kapcsolatos szakirányt jelentette, ennek megfelelően a tanulmányai után a honvédségnél helyezkedett el. A katonai létesítmények műszaki alapjaihoz a honvédség szabályrendszerét is meg kellett tanulnia, így többek közt a katonai kiképzésben is részt vett. „Ez életem egyik legnagyobb lelki-fizikai kihívással teli időszaka volt. Az olyan feladatok, mint a reggeli futás alakzatban vagy az erőltetett menet az ’akkor is végigcsinálom, és túlélem’ erőt hozta ki belőlem.”

Így hasznosul az építőiparban a honvédségnél elsajátított tudás

Az ebben az időszakban megtanult aranyszabályt is megfogalmazta:

„Mindig legyél valódi tagja a csapatnak, mert a lehetetlen küldetést csak csapatban lehet teljesíteni. Nem kell szeretni a szomszédot, de ha nem fogunk össze csapatban, akkor nem lesz eredmény.”

Kérdésre válaszolva elismerte, ezek az évek jó alapot teremtettek az építőipari pályához. „Nem csupán a fizikai igénybevétel és a csapatmunka fontossága miatt van párhuzam a két terület között, hanem a vezénylés szerepe miatt is. Mindkét ágazatban határozottan tudni kell az irányt, és azt egyértelmű utasításokban átadni. Vezetőként tudni kell dönteni, akár rendkívüli helyzetekben is és rendkívül rövid idő alatt.”

Hivatásos katonai szolgálatát 2006-ban zárta le, amikor őrnagyi pozícióig jutott. „Ez már olyan katonai rang és olyan szerepkör lett volna, amely műszaki pályától való elszakadásomat is jelentette volna, emiatt váltottam.”

Egy agglomerációs település felpörgő beruházásaiban vállalhatott szerepet

A következő munkahelye már az építőiparhoz kapcsolódott, azon belül a megrendelői oldalhoz: a biatorbágyi építésügyi hatóságnál folytatta pályafutását. Hangsúlyozta, végigjárva a ranglétrát megtapasztalta azokat a hatósági ügyintézési mechanizmusokat, amelyek egy projektet a legelejétől a legvégéig elkísérnek. Hozzátette, sokat segített neki, hogy minden egyes szinten tudott építeni a korábban megtanultakból, amíg eljutott a beruházási osztályvezetői pozícióig.

Biatorbágy jelentős agglomerációs igényei miatt nagy tempóban folytak a beruházások, így számos tapasztalatot nyert: „Többek közt óvoda, bölcsőde, illetve fogyatékkal élők számára készült kerámiaműhely is épült, ugyanakkor egy kastélyiskola felújítását is előkészítettük, de az úthálózat is folyamatosan fejlődött.” Külön kiemelte, hogy mind a munkahelyi csapat, mind az együtt végzett munkák miatt a mai napig nagyon kedves számára ez az időszak.

Ezt követően a Budavári Önkormányzatnál dolgozott két évig, ahol a középület felújítások kiemelt szintjét is megismerhette: „Többek közt a Szentháromság tér és a Clark Ádám tér felújítását is irányítva tapasztaltam meg ezt a szintugrást.”

Az első lépés a kivitelezésben emlékezetesre sikerült

A következő jelentős változás akkor következett számára, amikor az állami szektor után a piaci környezetben is megpróbálta magát: „Amikor a gyermekünk felnőtté vált és a szülői támogatás már online keretek közt működött, akkor gondoltam arra a lehetőségre, hogy biztos állásomat feladva a piaci környezetbe is kitekintsek. Ezzel egy időben értesültem a velem főiskola óta közös baráti társaságban lévő Baranyai Zoltántól, a LATEREX Építő Zrt. termelési igazgatójától, hogy a cég munkahelyi mérnököt keres.”

A sikeres állásinterjú után a Hónap Mérnöke számára különösen kedves fejlemény, hogy az első munkája a kivitelezői szektorban a biatorbágyi kastély iskola felújítása volt.

„Boldog voltam, mert a beruházás előkészítésében még én is részt vettem, ugyanakkor nagy megmérettetés volt, hiszen egy felismerhetetlenségig elcsúfított klasszicista kastélyt kellett visszavarázsolni külső megjelenésében, miközben belső tereiben modern iskolai kialakítást nyert.”

Már az első kivitelezési munka után nagy elismerést kapott a cégvezetéstől, mert munkahelyi mérnöki munkakörből építésvezetővé léptették elő. Hangsúlyozta, a különböző munkahelyeken az előrelépései során soha nem a karrierizmus motiválta, ugyanakkor a szakma szeretete és a maximalista szemlélet mindig vele van, mint hajtóerő.

Amiért erő felett is megéri küzdeni

Hasonlóan kiemelkedő projektként maradt meg a számára a tatai kastély felújítása. „Amellett, hogy a szülőföldem közvetlen közelében levő épület újult meg, egy nehéz fejlesztést sikerült megoldanunk viszonylag kis létszámmal, komoly munkával és speciális szakemberekkel.”

Hangsúlyozta, a kastély az utolsó olyan pillanatban volt, amikor még meg lehetett menteni.

„Borzasztó képet festett, amikor felmértük, de tele volt értékkel, amelyeket meg kellett őrizni és közben ellátni az épületet a modern technológiával. Felkészültnek kellett lennünk a több száz évvel ezelőtti szerkezeti megoldások, anyagok és technológiák körében, akárcsak a mai modern eszközök felhasználásában. Annyira sok részletre kellett figyelni, hogy minden helyiségnek külön ütemterve volt, és minden lépést előre lemodelleztünk.” Hozzátette, a projekt sikerét egy kiváló tervező segítette, aki kellő rugalmassággal figyelembe vette a kivitelezői szempontokat is.

A tatai kastély felújítása amiatt is fontos számára, mert Építőipari Nívódíjat nyert a projekt. Ugyanezen az ÉVOSZ-gálán a mérnök a Sándy Gyula-díjat is elnyerte a fejlesztés vezetőjeként. „Miután a cégnél mindenki eltitkolta az információt, hogy én leszek a nyertes, nagy pillanat volt számomra, amikor a díjkiosztón meghallottam a nevemet, ekkor éreztem igazán, hogy érdemes volt küzdeni erő felett is” – emlékezett vissza mosolyogva.

A coviddal terhelt időszakban sikerült fél évvel lehajrázni a határidőt

Szintén kedves projekt volt számára a szobi uszoda kivitelezése, amely után a LATEREX-nél az év emberének választották. Itt az egyik kihívást a szokványostól eltérő épületszerkezet mellett a Duna 50 méteres közelsége jelentette, ami miatt a klór helyett a klórmentes REDO-rendszerrel felszerelt uszoda jött létre. Hozzátette, egy börzsönyi túra után nemrég meg is nézte az uszodát, amely tapasztalatai szerint nagyon jó állapotban van.

A szobi uszoda építése más szempontból is fontossá vált. Az ott szerzett tapasztalatok ugyanis nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a gazdagréti uszoda kivitelezése 6 hónappal a szerződéses véghatáridő előtt lezárult. „Az uszoda működőképesen várta a műszaki átadás-átvételt, miközben a COVID járvány megdermesztette a világot.”

Ebben az időszakban a tanuszoda program keretében több, kialakításában azonos, csak külső megjelenésében különböző uszoda építésében vett részt a LATEREX Építő Zrt.

Sokat jelent, hogy tud gondolkodni a megrendelő fejével

Arra is kitért, hogy milyen váltást jelent hosszú évek után a beruházói szerepből átlépni a kivitelezőibe. „Alapvetően ugyanazokban a projektekben dolgozunk, de beruházóként nagyon széles spektrumot kezelünk, míg kivitelezőként ebből egy szeletet. Ugyanakkor ez a legerősebb szelet és napi szinten, operatíven kell kezelnünk.” Hozzátette,

a fizikai igénybevétel is több, hiszen építésvezetőként akár napi 10-11 kilométert is megtesz gyalog az építési területen.

A korábbi beruházói tapasztalat ugyanakkor számos helyzetben segítségére van. „Amikor a megrendelő projektvezetőjével vagy a műszaki ellenőrrel tárgyalunk sokszor beugrik, hogy én mit mondanék az ő helyében.” Hozzáteszi, a másik fél helyzetének megértése a nehéz helyzetek kezelését is könnyebbé teszi.

Minden egyes épület iránt erős kötődés alakul ki benne

Utóbbi konfliktusok kezelésében a szakma mellett legalább ennyire fontos az emberi oldal. „Volt már olyan alvállalkozói munkakapcsolatunk, amely kezdetben inkább volt hangos, mint kedves, de aztán összecsiszolódtunk, és a mai napig dolgozunk együtt, magas szakmai szintet biztosítva. Nem azt mondom, hogy mindig mindent el kell fogadnunk: amikor kell, akkor fel kell vállalnunk a vitákat, de a közös cél érdekében meg kell találni a kompromisszumokat.”

Elismeri, egy-egy ilyen konfliktuskezelés rengeteg erőt igényel, ugyanakkor mindig megvan az a szükséges érzelmi töltet, ami elegendő erőt ad a nehézségek áthidalásához.

„Nekem minden épület olyan, hogy egyszerűen beleszeretek. Ha az átadás után évekkel felhívnak garanciális ügyben, azonnal tudok kapcsolni, hogy az épület melyik sarkában milyen funkció van. Tudom, mert abban az 1-1,5 évben az volt az életem, és erős kötődés alakult ki bennem az épület iránt.”

Ahol nem működik a klasszikus építőipari felállás

A fent leírt erős szakmai elhivatottságra nagy szükség van a jelenlegi munkájában is. A Veszprémi Vár átfogó fejlesztésében ugyanis összesen nyolc műemléki épület teljes felújítására és restaurálására kapott lehetőséget a LATEREX Építő Zrt., a VEMÉV-SZER Kft.-vel közös konzorciumban végezve. „A tatai Esterházy kastély felújításakor azt éreztem, hogy annál nagyobb kihívással nem találkozom az életben. Most már tudom, hogy megtaláltam a következő legnagyobb kihívást” – érzékeltette a szakember a projekt súlyát, amelyben a cégre eső projektek főmérnöki feladatait végzi.

Hangsúlyozta, nyolc teljesen különböző műemlékről beszélünk, melyek eltérő korokban épültek, de valamennyien kiemelkedő értéket képviselnek. „A feladat különlegességéből adódóan itt nem működik a klasszikus építőipari felállás, így ezt speciálisan kellett megszerveznünk a konzorciumtárs VEMÉV-SZER szakembereivel közösen a megfelelő információáramlás és a hatékony munka érdekében. Eleinte, amikor azt éreztem, hogy valami nem működik jól, akkor leültem és addig rajzoltam a folyamatábrákat, addig indítottam újra a vonalakat, amíg abból nem lett kerek egész.”

A Veszprémi Vár projektjének további különleges kihívásairól a LATEREX szakembere segítségével részletesen is beszámolunk a januárban megjelenő cikkünkben.

A fiatalok energiája nagyszerű csapatmunkát eredményez

Ahogy azt a cég tehetséggondozó programja is jelzi, a LATEREX-nél kiemelt témaként kezelik a fiatalok szerepvállalását. Adódott a kérdés, hogy a Hónap Mérnöke hogyan látja az új generációt, és szerinte milyen módon lehet megnyerni őket az iparágnak.

„Nagyon jó tapasztalataim vannak róluk, hiszen például a Veszprémi Várban is sok fiatal dolgozik velünk, és azt érzem rajtuk, meg akarják oldani a nehézségeket, illetve meg akarják tanulni a legjobb metódusokat.

Jó látni, hogy sosem fogy el az energiájuk, mindez azt eredményezi, hogy ez a páratlan elvárásokkal tűzdelt projekt egyben csodálatos csapatmunkát is jelent számunkra.”

A motivációra is áttérve a dicséret kulcsszerepét emelte ki. „Nemrég hallottam az úgynevezett ’pénteki dicséret’ módszeréről, aminek a hatékonyságát eleinte nem akartam elhinni. Ám amióta magam is alkalmazom, megdöbbenve tapasztalom a pozitív hatását, illetve hogy mennyire igénylik az emberek.” Hozzátette, a dicséreteket a teljes 20 fős projektcsapatára kiterjeszti, függetlenül attól, hogy a konzorcium melyik cégében dolgozik az adott mérnök.

Lehet, hogy keskeny, de valahol mindig van egy út

A pályafutása eredményeibe és alapértékeibe belegondolva a Hónap Mérnöke legfontosabb tulajdonságként a türelmet emeli ki. „Például egy konfliktushelyzetben az első felindulásból megírt válaszokat nem szabad elküldeni. Nem szabad belemenni az érzelmekbe, időt kell nyerni, és higgadt választ adni, bármilyen helyzetben is vagyunk.”

Hozzáteszi, utólag akár az is kiderülhet, hogy milyen okok váltották ki az adott fél viselkedését, ami segíti, hogy felülről nézzük meg a helyzetet.

„A legfőbb cél végső soron a projekt magas szintű megvalósulása, az eseményeket valahogy a járható útra kell terelni ennek érdekében. Lehet, hogy keskeny, de valahol lesz egy út, azt kell megtalálni.”

„Először csak bámultam, ahogyan ég a keze alatt a munka, aztán ahogyan tudtam, segítettem neki. 10 éves koromban, amikor apámék toldást készítettek a házunkhoz, ott lábatlankodtam, apám pedig kitalálta, építsek addig kutyaházat. Én pedig egyedül fel is építettem téglából és habarcsból. Szívtam magamba annak az örömét, amit csak a saját kézzel összerakott, gyártott dolgok jelenthetnek egy embernek.”

A gimnáziumi tanulmányokkal párhuzamosan a kőműves szakképzést is elvégezte, ekkor került a fővárosba. A szakmát olyannyira megszerette, hogy még az egyetemi évei alatt is kőművesként dolgozott és abból tartotta el családját. „Ha szükséges, a mai napig megmutatom a fiúknak az építkezésen, hogyan kell megfelelően bánni a kőművesszerszámokkal.”

A tudásvágy hajtotta először a Teleki Blanka Gimnázium levelező tagozatára, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karára, ahol 1987-ben diplomázott szerkezetépítő szakon.

Hatalmas munkák és hatalmas élmények

Ahogyan az élet szokta, vargabetűt kanyarít az emberek elé, s miután Nagy Imrét nem vették fel elsőre az egyetemre, bánatában jelentkezett egy építkezésre az akkori Szovjetunióba, azon belül is Szibériába. 

A Bajkál-tótól északra, az Angara folyó mentén egy frissen alapított város, Uszty-Ilimszk építésében vett részt. Pontosabban a város mellett épülő cellulóz kombinát építkezésére került, ahová egy államközi szerződés keretében 300 magyar fiatal utazott ki. Mivel a város, a cellulóz kombinát és az Angarán épülő hatalmas vízierőmű egy időben készült, mindhárom építkezést bejárhatták a résztvevők.

„Mozgalmas, szép évek következtek. Burkolóként mentem ki, habár nem volt sok tapasztalatom, csempéztem, és ott tanultam meg a szakma fortélyait. A cellulóz kombinát és a hozzá tartozó étterem építésén dolgoztunk. A méretek érzékeltetéséhez hozzátartozik, maga az üzemcsarnok több mint egy kilométer hosszú volt.”

Egy év után a vízierőműnél folytatta a munkát, 8 turbinából 3 már készen állt akkor, azokat kellett márvánnyal és gránittal körberakni. „A gépház 8 méter magas falait márványlapokkal, illetve a turbinák lábazatát gránitlapokkal burkoltam be. 15 évvel ezelőtt visszatérhettem a gyermekeimmel a helyszínre és megmutathattam nekik, amiről eddig csak az elbeszéléseim alapján lehetett elképzelésük.”

Hazatérve a katonaság következett, ahol azonnal a paksi atomerőmű építésére vezényelték 1980-ban. Akkoriban az első két blokk épülete már állt, így a 3. blokk alapozásában vett részt kőművesként. „Hatalmas munka és hatalmas élmény volt ott dolgozni, bejártuk a blokkokat, felmehettünk a lokációs toronyba, ahol egy ajtó önmagában több tonnát nyomott, minden lenyűgözően nagy volument képviselt, ahogyan a reaktortér belső terei is.”

„Néha eljátszom a gondolattal, milyen lenne Paks II-n dolgozni, hiszen ott kezdődött a magyar pályafutásom és ott is fejezhetném be. Ha nem jön össze, hiányérzet akkor sem marad bennem, hiszen minden típusú épületet építhettem. Szerencsés embernek érzem magam, ugyanis egész életemben azzal foglalkozhattam, amit szeretek.”

Hosszú évek egyetlen cégnél

Manapság ritkaságszámba megy, ha a munkavállaló évtizedekig egyetlen cég kötelékében dolgozik. Nagy Imre mindössze 3 munkahelyen töltötte és tölti aktív éveit: 20 éven keresztül a 43. sz. ÁÉV-nél (Állami Építőipari Vállalat) dolgozott, - ebből 3 évet szakmunkásképzőben töltött, 3 évet kiküldetésben a Szovjetunióban, egy évet a katonaságnál, majd 5 évet egyetemen -, majd néhány évig egy kisebb építőipari kft.-nél tevékenykedett, végül 1994-ben érkezett az Épszerk-Pannónia Kft.-hez, mint építésvezető. A társaság akár a 43. sz. ÁÉV utódjának is tekinthető, hiszen az alapító tagok valamennyien ott kezdték pályafutásukat.

„Mi tart itt ennyi ideje? Hogy csak néhány dolgot említsek: az összeszokott, tapasztalt munkatársak, cégünk folyamatos megújuló képessége, izgalmas, kihívásokkal teli új feladatok, eszközállományunk folyamatos modernizálása, bővítése. Nem utolsó sorban cégvezetőnk, Babály László céltudatos, meggyőző egyénisége.”

Körülbelül 20 évvel ezelőtt tulajdonostárssá vált a cégben, miután az alapító tagok egy része nyugdíjba ment, és Babály László úgy döntött, pár kollégáját beveszi a cégbe 5%-os tulajdonrésszel.

„A gyermekemnek érzem az ÉPI-t, már csak azért is, mert a Szentendrei úti székhelyünket én építettem a kollégákkal, de az alsónémedi irodánk és csarnoképületünk, valamint az ercsi üzemünk generálkivitelezését is én vezettem.”

Emlékezetes munkák itthon és külföldön

Nagy Imre 2020-ban nyugdíjba ment, ám munkáját továbbra is folytatja. Nemrég fejeződtek be a Somfaliget lakópark legújabb ütemének szerkezetépítési munkái. Előtte a saját fejlesztésű, Ercsiben található vasbeton előregyártó üzem kivitelezését irányította. Hosszú pályafutása alatt nagyon sok és nagyon sokféle projekt kivitelezésében vett részt, így a Béke-Tatai utcai lakótelep, a Római Kert lakópark, a Marina Part lakópark I-II., az esztergomi termálfürdő, illetve a Nívódíjat nyert káposztásmegyeri Halassy Olivér Sportközpont – Városi Uszoda építésén.

A létesítmény főmérnök legemlékezetesebb munkái közé tartozik a pécsi Kodály Központ szerkezetépítése, amely gyakorlatilag egy ház a házban, dupla falakkal kivitelezve, hogy külső zaj ne zavarhassa meg az előadást. A nagy volumenű épületet ferde falakkal látták el, továbbá nagy magasságú, előregyártott acélgerendákkal. A bonyolult akusztikai kialakítású épületben az egész színháztér belső magja gumi pogácsákon áll. Kivitelezése nagyfokú figyelmet igényelt, kialakításán több műszakban dolgoztak.

A Dózsa György úti ING székháznak nincs függőleges és egyenes fala, a térbeli tervezés folyamatos ellenőrzésével tartották a falakat a megfelelő szögbe és irányba. Nagy belmagasságú, ferde pillérekkel, kő-, acél- és üvegborítással, kifelé dőlő, homorú és töredezett homlokzattal valósult meg.

A franciaországi Castres kórház bonyolult épülete íves falakkal, fehér betonból készült látszóbeton felületekkel készült el. Plusz kihívást jelentett a miénktől eltérő francia munkamorál, a szigorú hierarchia és munkavédelem.

A fővárosi Vörösmarty téri, volt ORI székház helyén épült többfunkciós épületnél a Vigadó közelsége követelt meg nem mindennapi megoldásokat: olyan falat kellett betonozni, amelynek a túlsó oldalán a Vigadó fala húzódott, ahol egy értékes freskó található. „A festménynek semmiképpen sem eshetett baja, vízszigeteléssel és fóliával akadályoztuk meg, hogy a víz ne kerüljön át a szomszédos falba.” Emellett a magas, 9-10 méteres oszlopok, amelyek a középső, átriumos részt tartják, adták meg a projekt különlegességét.

„Nem magamutogatós szakma a miénk, de az elvégzett munka minősít minket”

Ezeknek a projekteknek a kivitelezése - mind volumenük, mind különleges szerkezeti megoldásaik miatt - sokkal több munkát és figyelmet igényelt. Az ilyen típusú, összetett munkáknál létfontosságú a pontos, akár napi leosztású ütemezés.

Arra a kérdésünkre, hogyan érdemes jól szerkezetet építeni, milyen jelentős szempontok szerint végzi munkáját, Nagy Imre kifejtette, először meg kell ismerni azt a projektet, amibe belekezdünk. Felépíti magában a projektet, beütemezi a munkafolyamatokat, majd keresi a kifejezetten bonyolult részeket és azokra koncentrál, ilyen lehet például egy íves lépcső vagy egy 9 méter magas pillér. Ezeknél az elemeknél az első kapavágástól végig jelen van, a ház legbonyolultabb részeit nyomon követi, ha kell, naponta ellenőrzi a fontos sarokpontokat.

„Nekünk, szerkezetépítőknek a szerkezet a minden. Aki megálmodja a házat, sokszor nem is gondol bele, statikailag hogyan fog megállni, mi arról gondoskodunk, hogy megfelelő teherbírással rendelkezzen és statikailag is megállja a helyét az épület. Nem magamutogatós szakma a miénk, de az elvégzett munka minősít minket.”

Felelős vezetőként munkája lényegét képezi a fontos dolgok kiszűrése, így elkerülve az elaprózódást egy nagyobb munka esetében. Vagyis a problémás pontok helyes felismerése létfontosságú, de a legbonyolultabb, legtöbb kérdést felvetendő területeken jelen lenni még inkább az. Azonban gyakran az is elég, ha a háttérből, szürke eminenciásként felügyeli és segíti az eseményeket.

„Fontosnak tartom azt is, hogy az embereim minden nap érezzék, az ő munkájuk is szükséges ahhoz, hogy a kitűzött feladatot határidőre és jó minőségben elvégezzük.  Ehhez nem árt tudni, ki, mire képes és mit csinál szívesen. Szerencsére mind a műszaki, mind a fizikai állományban sok a régi, tapasztalt munkatárs.”

Már apja, sőt nagyapja is az építőiparban dolgozott, azonban Liszi Marianna számára nem a családi hagyomány volt a döntő ok a pályaválasztáskor. Az októberi Hónap Mérnöke, a Grabarics Kft. projektvezetője számára akkor vált egyértelművé, hogy az építészmérnök lesz, amikor a szintén ezt a szakmát tanuló nővére elsőévesen hazahozta könyveit.

„Akkor voltam a pályaválasztás előtt, és ezek a könyvek mély benyomást tettek rám. Megnéztem a gyönyörű műszaki rajzokat, és miközben számomra még rejtély volt, hogy mit ábrázolnak, már akkor is nagyon vonzottak magukhoz. Ugyanúgy vonzó volt az is, hogy a diploma megszerzése után egy olyan dologgal tudok majd foglalkozni, amihez kevesen értenek.”

A Szépművészeti Múzeum felújításán szeretett bele a komplex munkákba

A tősgyökeres budapesti Liszi Marianna a szintén fővárosi Ybl-n végzett a rendszerváltás előtti utolsó években, majd a Középületépítőnél kezdett frissdiplomásként. Itt rögtön nagy volumenű, illetve jelentőségű projekteken kezdte meg a munkát. „A Szív- és Érsebészeti Klinikának építettünk egy CT-központot, utána pedig átkerültem a Szépművészeti Múzeum felújítási munkáira, amin hosszú éveken keresztül dolgoztunk” – mondja el. Kifejti azt is, hogy itt egy speciális feladatot is elvégeztek: mivel a múzeum épületei alatt korábban nem volt pince, az összes termet (beleértve a nagy belmagasságú kiállítótereket is) a Középületépítő kezdte el alápincézni.

Tulajdonképpen egy plusz szintet kellett kialakítani a Szépművészeti Múzeum alatt.

Liszi Marianna szintén a Szépművészeti Múzeum projektjén ismerte meg a felújítás és a műemlékfelújítás számos szakterületét: olyan szakemberekkel is együtt dolgozott, mint a díszítőfestők, a gipszszobrászok, vagy a bádogos kivitelezők – természetesen a „hagyományosabb” építőipari szakmák mellett. „Itt csináltam meg, ebből az ismeretanyagból dolgozva az épületfenntartási szakmérnöki képesítésemet: és bár végül nem maradtam az épületfelújítási vonalon, hanem az újépítéseket választottam, ezek a tapasztalatok hasznosak számomra mindmáig” – fejti ki az immár 36 éve a kivitelezésben dolgozó szakember.

Külön hangsúlyozza még: nagyon jó alapokat kapott és nagyon jó kollégákkal dolgozott együtt, és így itt, az első munkahelyén szerette meg igazán a szakmát.

„A terepmunka azt jelenti, hogy az ember látja, hogy hogyan születik meg egy épület, hogyan alakul ki, hogyan nő ki a földből”

Visszatekintve 36 évére, melynek során végig kivitelezői pozícióban dolgozott, kifejti: nem volt vonzó számára az, hogy csak irodában végezze a munkát. „A terepmunka azt jelenti, hogy az ember látja, hogy hogyan születik meg egy épület, hogyan alakul ki, hogyan nő ki a földből. Számomra ez volt mindig a fontosabb.” Hozzáteszi még:

az is a terepre vonzotta, hogy úgy véli, a helyszínen a projektek során felmerülő számos kihívással jobban, közvetlenebbül meg lehet birkózni, mint a tervezőasztal mellől.

A Szépművészeti Múzeum munkái után Liszi Marianna még a Középületépítőnél folytatta, ahol telefonközpontok kivitelezésével foglalkozott, majd a kor szellemiségének megfelelően egy újonnan alapított cégben dolgozott tovább. A Liszi-Bau Kft. szintén épített telefonközpontokat, azonban ez korántsem fedte le a cég teljes portfólióját. Szerte az országban kiviteleztek benzinkutakat, építettek lakóházakat, sőt luxusingatlanokat is: a fővárosi XII. és III. kerület kertvárosi részeiben van több olyan utca is, ahol a kiemelkedő minőségű ingatlanok többségét a cég és Liszi Marianna kivitelezték.

A Grabarics Kft.-nél tért vissza a nagyobb volumenű projektekhez

A vezető mérnök 25 évig saját útját járta a cégében (melyet most is családtagok visznek tovább), azonban váltásra volt szüksége. „Amit mindig is hiányoltam valamilyen szinten ebből a ’családi házas, luxusingatlanos’ kivitelezésből az a nagyobb volumen volt.

Azok a nagyobb dimenziók, amikben a pályámat kezdtem, vagyis a középületépítés dimenziói mindig is vonzottak.”

„Ebbe a nagyobb volumenű építkezésbe kaptam visszatérési lehetőséget a Grabarics Kft.-nél. Az első ilyen munkám egy sasadi 300 lakásos projekt volt, ahová a befejezési stádiumba érkeztem.” A lakópark-építkezésnél szükség is volt a friss lendületre, mivel mindez 2018-19 környékén történt, vagyis az építőipari válságot követő években, egy olyan időszakban, amikor jelentős munkaerőhiány alakult ki és a piaci átalakulások miatt sokan nehezen bírták a gazdaság diktálta tempót – derül ki szavaiból.

Megteremtette a saját munkakörét

A sasadi projekten Liszi Marianna közvetlen, a terepen végzett munkát előtérbe helyező hozzáállása kifejezetten illeszkedett mind a Grabarics Kft., mind pedig a feladat igényeihez: „Munkahelyi mérnöknek jelentkeztem, de amikor odakerültem, akkor azt láttam, hogy igazából nincs, aki összefogja a projektet. Bár természetesen volt projektvezetés, volt mérnök, volt művezető a házon, ennek ellenére nem láttam azt, hogy ezeket hogyan hangolják össze, és hogy mi volt az az akadály, ami miatt nem haladt úgy a munka, ahogy kellett volna.

Így úgy láttam, hogy nekem kint van a helyem a terepen, a kinti munkával többet tudok segíteni.”

Ezzel pedig bár akkor ezt még nem tudta, tulajdonképpen megteremtette a saját munkakörét. „Már határidős csúszásban voltak, és gyakorlatilag nem láttam, hogy a terepen végzett munka hogyan van ütemezve. Beálltam egyfajta építésvezetői pozícióba, elkezdtem irányítani a kinti alvállalkozókat és szervezni ezt a munkát. Erre pedig felfigyelt a cégvezetés: arra, hogy én végül is olyan munkát végzek kint a területen, amire nekik nincs pozíciójuk. Az építésvezető fogalom, mint olyan, akkor nem volt még ismert a cégnél.”

A munkálatok során a cégvezetés értékelte is a teljesítményét és rövid időn belül ki is nevezték projektvezető-helyettesnek.

Az NMHH építkezése a Grabarics Kft.-nél az első saját projektje

„Megkaptam ezt a bizalmat, hogy segítsem a projektvezetőnek munkáját, így sikerült végül a projektet bevinni a célba” – mondja el, majd hozzáteszi: „azt gondolom, ezzel nyertem el azt a bizalmat is a cégvezetés részéről, hogy a következő munkámat már önállóan vezethessem: ez a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (közismert rövidítésével az NMHH – a szerk.) új székházának építkezése, melyet több éves munka után, várhatóan három hónap múlva fejezünk be.”

A Váci út közeli nagyszabású építkezésen Liszi Marianna régi vágyának megfelelően valóban egy nagy volumenű, látványos és egyben összetett projekt munkáit felügyeli. Az épület három mélygarázsszinttel, földszinttel és négy emelettel épült fel. A kivitelezésben, mint „elsőprojektes” projektvezetőt, az illetékes területi igazgató is segíti a munkájában - igaz, ez inkább az első időszakban volt így. Azóta a Hónap Mérnöke is megerősödött szerepkörében és a területi igazgatóra is nagyobb felelősséggel járó munkakört osztottak, így immár kevésbé van a támogatásra szükség.

13 méter mélyről indultak, mintegy 3 hónap múlva végeznek

Az NMHH épületének kivitelezése 13 méter mélyen kezdődött a speciális mélyépítéssel és immár csak körülbelül három hónap van hátra a teljes kivitelezés befejezéséig. Liszi Marianna számára a beruházás összetettsége az egyik kiemelkedő elem a projektből. Elmondja:

rendkívül tág a felhasznált alapanyagok listája és a munkafolyamatok is kifejezetten összetett módon épülnek egymásra az épületben.

A most már ötszintes épület mellett állva a vezető szakember visszaemlékezik a speciális mélyépítésre. „Ez a munka nagyon látványos dolog volt: amikor ezek a monumentális gépek egyszerre dolgoznak, és majdnem ugyanakkor volt aktív a réselőgép, a markológép és a teherautó, akkor örültem a legjobban.

Külön élvezet volt hallanom ahogy a gépek folyamatosan dolgoztak, folyamatosan mentek.”

Mindemellett kitér arra is, hogy a mélyépítéstől a szerkezetépítésen át a végső munkákig igencsak mozgalmas építkezésen a lakókkal is sikerült megtalálni az összhangot. „Az első időben ugyan még zaklatott volt a lakókörnyezet, de ahogyan egyre jobban előre haladtunk a munkafolyamatokkal, úgy kezdett mindez elcsitulni. Amikor bebizonyosodott, hogy betartjuk azokat a szabályokat, amik ránk hárulnak, és az, hogy egy békés környezetben próbálunk meg építeni, megtanultunk mi is, és a lakók is hosszú távon közösen létezni. Most pedig, amikor az építkezés befejező stádiumába érkeztünk még hangsúlyosabban is ki lehet mondani, hogy ezt a feladatot sikeresen vettük.” Liszi Mariann mindemellett arra is kitért még, hogy mindezt úgy oldották meg, hogy a közbeszerzésben elvárt sztenderdeknek is teljes mértékben megfeleltek.

Nők az építőiparban

A beszélgetés során egy másik aktuális téma is felmerül: Liszi Mariann arra felvetésre reagálva, hogy mit gondol a nők helyzetéről az építőiparban, egyrészt elmondja, amikor megkapta az NMHH-projektet a cégvezetés döntése egyúttal arról is szólt, hogy egy akkora feladatot egy nőre bíznak. „Úgy érzem, ezt a bizalmat kiérdemeltem” – teszi hozzá.

A témát bővebben is kifejti: „Azt gondolom, hogy nőként nagyon sok segítséget kapok kollégáktól, és nem feltétlenül a szakmai segítségre gondolok, hanem elfogadásra. Egy nőnek tapasztalataim szerint először még mindig bizonyítania kell, hogy ő alkalmas erre a munkára. Először kicsit talán szkeptikusan fogadják azt, hogy egy nő alkalmas egy ilyen projekt vezetésére, de a végén teljes mértékben elfogadják és elismerik ezt a fajta megérzést és szakmai hozzáértést, amit utána már igényelnek is. Nekem a kollégákkal, itt a helyszínen soha nem volt semmi problémám, mint ahogy az alvállalkozókkal sem” – foglalja össze, majd hozzáteszi - „A nők gyakran sok háttérmunkát végeznek el, nagy odafigyeléssel és alapossággal. Kicsit más szemszögből látják a dolgokat, ami hasznára válik a projekteknek.”

A jövőbe nézve van ok optimizmusra is

A beszélgetést lezárva a jövőről kérdezzük a Hónap Mérnökét, a kérdésre adott válaszából pedig jól látszik, hogy rendszeresen gondolkozik a témán. Mint mondja, „jelenleg egyelőre nem körvonalazódik, hogy merre fog haladni az építőipar, milyen munkaellátottság lesz. Valamilyen szintű bizonytalanságot látok a piacban, a gazdasági helyzet sem kedvez több szempontból az ágazatnak. Úgyhogy én azt gondolom, hogy bizonyos téren lemorzsolódások lesznek, és a munkák be fognak szűkülni.”

Mindez azonban csak az érem egyik oldala Liszi Marianna szerint.

„Én optimista vagyok, minden egyes helyzet valahogy átrendeződést okoz, de ebből tudnak esetleg jó dolgok is kialakulni. Például idáig a munkaerőhiány volt nagy probléma. Lehet, hogy az energiaválság is egy új szemléletet ad majd az embereknek, mint ahogy a Covid is teljesen átrendezte a munkaerőpiacot: sokan ugye home office-ba kényszerültek, de kiderült, hogy ott is tudtak ugyanúgy dolgozni, érvényesülni. Azt gondolom, hogy lehet, hogy az építőiparban is lesz egy ilyen fajta átrendeződés. Nem biztos, hogy hátrányára fog válni.”

Emlékeztet: a szükség nagy úr. „Sok új gondolat indul el egy ilyen helyzetben, mint a mai, amit tovább lehet fejleszteni, amiből nagyon sok jó ötlet fog születni. Most még nem is tudjuk elképzelni, hogy ez még hova tart, mire lesz ennek kihatása.”

Végül pedig egy olyan témáról ejt néhány szót, ami a hazai építőipar képviselői többségének egyelőre még teljesen futurisztikusnak hathat: „Akár beszélhetünk a mesterséges intelligenciáról is: korábban csak egy misztikum volt a számunkra, most pedig már szinte kézzelfogható helyeken alkalmazzák, és még el sem tudjuk képzelni, hogy hol fogunk vele szembe kerülni az ágazat bármelyik szegmensében.”

Szabó Ákos

Lapunkban most a Hónap Mérnökeként kérdeztük a munkájához, az épületekhez fűződő kapcsolatáról, és ahogy lenni szokott, az újságírói kérdések mentén kirajzolódtak az interjúalany személyiségének, életszemléletének részletei is.

Nőként helytállni egy férfias szakmában

Kassainé Kirchner Gabriella nem cáfolja azt a feltételezést, miszerint az építőipar - és ezen belül a mérnök világ - férfias szakma és nem könnyű helytállnia egy nőnek. Sajnos a nemi sztereotípiák még mindig élnek, talán ezért is ritka látvány a munkaterepen dolgozó női szakember. Habár Gabriella már 30 éve „él a szakmában”, még mindig előfordul, bizonyítania kell szerepét mások előtt.

„Ha valaki egyszer már letett valamit az asztalra, jobban elfogadják – de ezt külön-külön mindegy egyes projektnél el kell érni. Természetesen nem a cégnél kell bizonyítanom folyamatosan, hanem például a megrendelőknél. Régebben előfordult, hogy egy egyeztetésen azt hitték, én vagyok a jegyzőkönyvvezető. Még most sem feltétlenül él együtt azzal a tudattal a teljes szakma, hogy nők ilyen szinten képviselik magukat a terepen.”

A női építőmérnökök dolga tehát nem egyszerű, de úgy véli, vannak olyan női erények vagy előnyök, amelyekkel jól, esetleg jobban boldogulhat férfi társainál.

„Nőként az ember sokkal fogékonyabb a határvonalakra, érzi, meddig mehet el, vagy mikor kell engedni vagy éppen határozottnak lenni. Nőként talán jobban érezzük az emberi rezgéseket, figyelünk a belső hangunkra, ez nagy segítség lehet munkánk során.”

Egyformán rajong minden épületért

A WHB projektigazgatójának szakmai szerénységét, alázatát mutatja, hogy a márciusban átvett Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetését nem egyéni, hanem a csapat sikerének könyveli el, hiszen tudja, minden egyes projekt komoly csapatmunka.

A team munka egy építési beruházás megvalósulásánál kiemelt jelentőségű. Alapkoncepció a WHB-n belül, hogy a jól bevált csapaton nem érdemes változtatni, hiszen az összeszokott csapat hatékonyabban működik. A csapatok összetételének alakulásánál azonban több tényezőt is figyelembe kell venni, például az építésvezető kollégák erősségeit, hiszen van, aki szerkezetépítésben, hagyományos építésben vagy éppen felújításban jártasabb.

„A csapat összeállításába persze van beleszólásom, nyilván egyéb munkák, leterheltségek függvényében. Értelemszerűen folyó projektről nem veszünk le kollégát, csak mert én vele akarok dolgozni. De olyan előfordul, hogy valamelyik kollégánk kompetenciáihoz nagyon passzol egy adott projekt, vagy éppen speciális jogosultsággal rendelkezik, ilyenkor alkalmazunk cserét egy-egy projekt között.”

A projektigazgató megjegyezte, egyre kevesebb fiatal mérnök találkozik hagyományos építési módszerekkel, pedig az igazi szakma ezekben az épületekben rejlik, nem pedig a gyorsépítéssel vagy éppen előregyártott vasbeton, illetve acélszerkezetek alkalmazásával felépült ipari csarnokokban és bevásárlóközpontokban.

Habár a hagyományos építészet közelebb áll Kassainé Kirchner Gabriellához, az épületekhez való rajongása egyforma – legyen szó műemlék épületről vagy modern irodaházról.

„Mindegyik épületben megtalálom a szépséget, számomra mindig az a fontos, amelyiken éppen dolgozom, ez lehet parkolóház vagy kastély, mindegyik projektben megtalálom azt a különlegességet, szépséget, egyediséget, amiről elmondható, hogy más, mint a többi - még az elmúlt 30 év szakmai tapasztalatom alapján is.”

„Csak hagyjanak dolgozni”

Jövőre lesz 10 éve, hogy Kassainé Kirchner Gabriella a WHB-hoz került, 2013-ban. Előtte dolgozott kisebb és nagyobb cégeknél, 7 évig egy Magyarországon is jól ismert, multinacionális építőipari vállalat munkatársa volt, ám az ott uralkodó munkakörnyezetet nem érezte sajátjának.

Az építőmérnök szereti, amikor egyszerűen csak hagyják dolgozni. Bürokratikus dolgok intézése helyett inkább terepen, esőben, bakancsban bizonyít.

„A multicég koncepció és szemlélet nem nekem való, hiába dolgozhattam igazán szép projekteken, úgy éreztem, felőrölnek a projekten kívüli feladatok. Ebben a rendszerben viszont igazán magamra találhattam, ami most körülvesz a WHB-nál. Itt valóban a projektekkel lehet foglalkozni, nem pedig a multivállalat által előírt különféle előírásokkal és szabályokkal. Nekem ez sokkal élhetőbb környezet, ahol nem a fővárosi, központi vezetőség dönt a helyi, adott esetben a győri kollégák feje fölött.”

A projektigazgató emlékezetes és kiemelkedő munkáinak se szeri se száma. A projektek közül - a példa kedvéért - hármat emelt ki.

A győri Dunakapu téri mélygarázs és terület rendezése a különleges, milánói módszerrel készült, azaz egy közbenső támasztó födémet hoztak létre, így kerülhettek a szakemberek a födém alá és szedhették ki a földet. A munkálatok során régi várfalakra bukkantak, köztük egy kijáróval a Dunára, amelyen keresztül menekítették a lakosságot a törökök elől.

A győri Evangélikus Sziget, azaz az Insula Lutherana építése a maga 8-9 projektrészével különleges helyet foglal el Gabriella szívében. Itt egy olyan lelkészigazgatóval dolgozhatott együtt, aki rendkívül konstruktív szemlélettel és rugalmasan közelítette meg a problémákat, ez a hozzáállás előremutató volt a projekt szempontjából.

A Bodajki Vadászkastély pedig a jövőbe mutató megoldásaival lopta be magát az építőmérnök szívébe. Olyan anyagokat és technológiákat alkalmaztak a felújítás során, amelyek nem is 21., hanem 22. századi minőségűek. Az úgynevezett vetített padló alkalmazása a látogatót gyakorlatilag bevetíti a vadvonulásba. A kastélyban és kertjében megtekinthető vadászati kiállítás élményalapú megközelítése tette fel az i-re a pontot.

Kihívások is szép számmal akadtak a rekonstrukció során, például meg kellett volna tartani a korábbi lépcsőelemeket, vagyis kibontani majd visszaépíteni azokat, ám ez lehetetlen küldetésnek bizonyult. „Ezért a pinceszinttől kezdve új lépcsőmagot alakítottunk ki, de valamilyen szinten újszerű megoldásokkal dolgoztunk, tehát vasbeton maggal épült meg a lépcső, ám a régi kort idézve süttői mészkőből. Majd olyan lépcsőoszlopokat és korlátot építettünk be, amelyek térben is jól néznek ki, nem csak a tervrajzokon, így a helyszínen találtuk ki a csomópontokat.”

A fentiek fényében nem meglepő, hogy a Bodajki Vadászkastélyt jelölték a 2022. évi Építőipari Nívódíj pályázaton műemlék helyreállítás, építmény rehabilitáció kategóriában, illetve benevezték a XXIV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatra, ahogyan az Insula Lutherana épületegyüttesét is.

A problémák közepette sem szabad elveszíteni a hitet

A rekonstrukciós beruházások ideje zajlik, nagyon sok műemlék épület felújítása valósult vagy valósul meg a közeljövőben hazánkban. Habár gyönyörű feladat elnyerni és újjáépíteni egy mára romokban létező, egykor szebb napokat látott ingatlant, kétségkívül óriási feladat és kihívás a megvalósítása.

„A felújítások rákfenéje, amikor a munkálatok kezdetén kiderül, még rosszabb állapotban van az épület, mint amilyennek látszott. Csak amikor a statikai átalakítások és megerősítések lezárulnak, és már túlvagyunk a bontásokon, vagyis megindulhatnak a szakipari, illetve építészeti munkák, akkor kezdhetünk reménykedni, hogy ebből valóban lesz ép épület. Azt a bizonyos fényt az alagút végén tényleg csak a legvégén pillantjuk meg.”

A felújítással járó problémák során nem szabad elveszíteni a hitet, hogy sikerül elérni a kitűzött célt, vagyis új életet lehelni egy leharcolt épületbe.

„Ez egy örök feladat, hogy a hitet átadjuk a kollégáknak és a csapatnak. Küzdeni kell az épületért, és tartani bennük – és magamban is - a lelket.”

Kassainé Kirchner Gabriella a kőszegi volt MÁV Gyermekotthon projektjén dolgozik jelenleg, ahol új tudásközpont jön létre. Az átalakítást és a felújítást követően az egykori gyermekotthon komplexumából a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete és a Pannon Egyetem Kőszegi Kampusza egy nemzetközi szintű tudásközpont kialakítását tervezi, kutatói és fejlesztő laboratóriumokkal, előadótermekkel és vendégszobákkal.

„Még folynak a statikai átalakítások, ám minél jobban hozzányúlunk az épülethez, annál több probléma kerül elő. Már túl kellene lennünk a feltárásokon, illetve a statikai megerősítéseken, de sajnos egyre több dolog bukkan elő, amivel nem számoltunk.”

Olyan eset is sokszor előfordul, hogy a tervek nem megfelelőek és rögtönzésre kényszerülnek a helyszínen. „Ez az igazi mérnöki munka. Ha minden terv jó lenne, és mindent ugyanúgy meg lehetne építeni, ahogyan a terveken szerepel, akkor gyakorlatilag favágó munkát végeznénk.”

„Nekem ezt az országot kell építenem”

A kisebb-nagyobb projektek sorra kísérik Gabriella életét; kezdetét veszi egy építés, majd véget ér – ahogyan az életünk minden mozzanata. Az építőmérnök azonban a projektek körüli emlékeket nem tudja lezárni az épület átadásával, vissza-visszatérnek azok, amikor arra jár és megpillantja az egykor hétköznapjait meghatározó épületet – legyen az egy győri vagy pécsi létesítmény.

Gabriella szakmai múltja és jelene kiemelkedő, ő még a „régi időkben” tanulta a szakmát, amikor nem létezett számítógépes tervezés, papíron zajlottak a tervezői munkák. „Elveszett a papír alapú gondolkodás, mindent elektronikusan végzünk, a fiatalokra ez pláne jellemző. Ám ezzel kiveszik az egyben látás képessége, amikor kiterítve a papírt teljesen egészében látjuk a terveket.”

A projektigazgató még egy hatalmas különbséget lát az egykori és mai mérnök-képzés között: keveset járnak terepre a mai fiatalok, így nem a valós épületet látják teljes egészében, hanem virtuális másukat, részletekben.

Gabriella férje szintén mérnökként dolgozik, ám gyermekeik már nem követték szüleik példáját. Édesanyja álmát azonban ő teljesítette be azáltal, hogy mérnök lett. „Édesanyámnak két álma volt, az egyik, hogy mérnök, a másik, hogy pedagógus legyen, de sajnos ők nem engedhették meg maguknak, hogy továbbtanuljanak. A szüleim így minket, gyerekeket taníttattak.”

„Mehettem volna külföldre is, de engem ez az ország taníttatott, így nekem ezt az országot kell építenem. Ez a szüleim iránti elkötelezettséget is mutatja, már csak miattuk is becsülettel és jól akarom végezni a munkámat.”

Ennyi kiemelkedő projekttel a háta mögött, vajon mit szeretne még elérni szakmájában Kassainé Kirchner Gabriella?

„Annak örülnék, ha sok olyan fiatalt látnék magam körül, vagy akár kerülne ki a kezeink közül, akikre nyugodt szívvel rábízhatjuk ezt a szakmát. Ehhez elengedhetetlen az elhivatottság és a lelkesedés, ezek az igazi építőkövei a mi hivatásunknak, kívánom, hogy a fiatalok is ráérezzenek az ízére. A jelenlegi oktatási rendszer sajnos nem segíti a fiatalokat a gyakorlati tapasztalatok megszerzésében, a csapatszellem elsajátításában. Valahogy az idősebb generációban jobban benne van, hogy csapatban kell és lehet dolgozni – legalábbis ebben a szakmában mindenképp.”

Hogy egészen pontosan melyek ezek a projektek, és hogy milyen hatást gyakoroltak a városok életére, az most kiderül a Hónap Mérnökével készült interjúnkból.
 

Már 14 évesen tudta, hogy az építőiparban akar dolgozni

Steierlein Ferenc családja javaslatára választotta a mérnöki pályát: már 14 éves korában, a családi nyaraló építkezését megfigyelve elkezdték érdekelni az ottani munkafolyamatok. Emellett kedvelte a rajzolást, amelyben tehetséges is volt, ezért szülei tanácsára a győri Hild József Építőipari Szakközépiskolában kezdte meg tanulmányait, ekkor még az építészeti szakirányon.

„Ezekben az években kezdtem igazán megszeretni a szakmát, továbbá itt döntöttem el, hogy a tervezés helyett tulajdonképpen inkább a kivitelezéssel szeretnék foglalkozni. Sokkal jobban érdekelt az építkezés szervezése, a szerkezetek felépítése és kialakítása, vagy éppen az, hogy hogyan lehet egy épületet ténylegesen az alapoktól a kéményig felépíteni, mint maga a tervezés.”

Rámutatott: pályaválasztását jelentősen meghatározta az is, hogy Győrben kitűnő szakmai tanárai voltak, továbbá a nyári gyakorlatain szintén pozitív élményeket szerzett. Tanulmányait ezt követően a győri Széchenyi István Egyetemen végezte, ahol a szerkezetépítési szakirányon diplomázott építőmérnökként. Nem sokkal később, a 2000-es évek elején pedig már el is helyezkedett egy veszprémi generálkivitelező cégnél.

Egyértelmű volt, hogy a Vemévszernél van értelme hosszú távra tervezni

Steierlein Ferenc karrierje elejétől kezdve kisebb-nagyobb projekteket koordinált. Mielőtt a Vemévszerhez került, első munkahelyén társasházakkal foglalkozott a legtöbbet, ezalatt pedig meg is szerezte első tapasztalatait a szakmában. „Kezdetben építésvezetőként dolgoztam, majd később kineveztek projektvezetőnek is.

Itt szereztem meg azokat a tapasztalatokat, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy később már önállóan is le tudjak vezetni egy projektet.”

A szakember mindig is elkötelezett volt a folyamatos szakmai fejlődés mellett, így először 2003-ban fogalmazódott meg benne a munkahely váltás gondolata. Révén, hogy egy városban dolgozott a Vemévszerrel, mindig is figyelemmel kísérte a projektjeiket. „2003-ban döntöttem el, hogy váltanom kell: a Vemévszer már akkor is egy nagyon dinamikusan fejlődő cég volt, ahol azt láttam, hogy sokkal több a lehetőség a továbblépésre és a fejlődésre.”

Végül három évvel később, 2006-ban érkezett el a fordulópont az életében: projektvezetői álláslehetőséget kapott a Vemévszernél, ahol az első évben egy aktuálisan zajló szálloda építkezésén tevékenykedett a mára már műszaki igazgatóként dolgozó szakember.

Szinte azonnal a vállalat egyik legjelentősebb projektjében kapott főszerepet

Az építőmérnök szakmai jártassága ekkor kezdett csak igazán felfele ívelni, ugyanis egy évvel később, 2007-ben máris karrierjének az első, és egyben az egyik legjelentősebb nagyprojektjébe került: ekkor kezdődött meg a Veszprém Aréna, akkoriban Magyarország második legnagyobb vidéki sport- és rendezvénycsarnokának építkezése, ahol kinevezték projektvezetőnek.

„A 2007-es év meghatározó volt a szakmai életemben: ez a beruházás igazi mélyvizet jelentett” – emlékezett vissza. „Az Arénáról tudni kell, hogy ez nemcsak az én életemben, hanem a cég, a város, sőt a régió életében is egy kiemelkedő projekt volt. Ilyen nagy volumenű beruházásra korábban még nem volt példa, illetve azóta is csak egy, a Veszprémi Sportuszoda, amelyet egy éve adtunk át” – az uszodáról lapunkban is részletesen beszámoltunk.
 

„Ez a projekt alapozta meg a karrieremet, örülök, hogy ilyen jól sikerült.”

A Telekom Veszprém kézilabdacsapat otthonaként szolgáló sportcsarnok végül egy évig tartó munkálatok után, 2008. júliusában nyitotta meg a kapuit. Steierlein Ferenc az elejétől a végéig projektvezetőként vett részt a munkában, amelyet egy olykor komoly kihívásokkal teli, ugyanakkor emlékezetes időszakként idézett fel.

„A legnagyobb kihívások közül talán a projektben részt vett két külföldi vállalkozó irányítását, és a projektbe integrálását emelném ki. A horvát cég egy egyedi, térbeli rácsostartó tetőszerkezetet alakított ki, egy szlovén cég pedig a mobillelátókat kivitelezte” – fejtette ki, majd hozzátette: „projektvezetőként az én feladatom volt koordinálni a közös munkát, a minőségre is nagyon oda kellett figyelnünk.

Ez a feladat ebben a volumenben komoly kihívás volt, de sikerült teljesítenünk a szerződésben vállalt határidőt.”

Focibajnokságot rendeztek a csarnok átadáskor

De egy ilyen kiemelkedő projekt során nem csak a feladattal járó kihívások kerültek előtérbe, hanem a munkához fűződő emlékezetes pillanatok is. A Veszprémi Aréna esetében az egyik legkedvesebb élményt a csarnok nem hivatalos avatóünnepsége jelentette a szakember számára. Ez az esemény óriási büszkeséggel töltötte el, ugyanis munkájának elismerését a kollégái is egy különleges módon jelezték vissza számára.

„A csarnok átadásakor alkalmunk nyílt egy saját focibajnokságot rendezni, ahova meghívtuk a nagyobb alvállalkozókat, akik a projekten dolgoztak. A cégek kollégái között mindenki összeállított egy saját csapatot, így mérkőztünk meg egymással. Ezen felül az Aréna nyitó kézilabdamérkőzésén ért még egy meglepetés: a kollégáim a becenevemen szólítva egy felirattal leptek meg, és a kivetítőn az futott végig, hogy ’Köszönjük szépen Stöfi!’ Ez nagyon emlékezetes volt, és jól esett a részükről.”
 

„Innentől kezdve már úgy éreztem, tényleg bármilyen projektet le tudok vezetni”

Bár a szakember ezt követően még számos jelentőségteljes projekt megvalósításán dolgozott, az itt elért siker és a megszerzett tapasztalatok okán a mai napig is erre a projektre a legbüszkébb.  Steierlein Ferenc kiemelte: a projekt komplexitását az is tükrözte, hogy ezután már bármilyen kihívással szembe tudott nézni.

„Innentől kezdve már úgy éreztem, tényleg bármilyen projektet le tudok vezetni.

Ez volt az a fordulópont, ahol megtanultam azt, hogyan kell akár naponta 100-150 embert is koordinálni egy építkezésen. Összességében ez a munka nyújtotta minden későbbihez az alapot.”

Balatonfüred számos műemlékének felújítása is a nevéhez fűződik

Ezt követően 2008-ban már nem is volt kérdés, hogy az Aréna építkezésén vállalt kiemelkedő szerepét elismerve újabb projekt vezetésével bízzák meg. „Innentől fogva már mindig én kaptam meg a legnagyobb kihívásnak ígérkező projekteket. Ez 2008-ban kezdődött, tehát közvetlenül az Aréna után, több évig Balatonfüreden dolgoztam.”

Ez idő alatt a szakembernek több a városban zajló kiemelt projekt megvalósításában is kiemelkedő szerepe volt. Ezek közül az első Füredi projektje a „Balaton-part ékköve II.” elnevezésű fejlesztéssorozat volt. Ennek keretén belül Steierlein Ferenc részt vett a reformkori városrész történelmének egyik legjelentősebb kulturális és turisztikai célú fejlesztésében. A projekt kivitelezésével a szakember egy újabb szintre lépett a munkájában, ugyanis innentől kezdve a magasépítésen felül a szakma más területein is rutint szerezhetett.

A fejlesztés célja Balatonfüred reformkori városközpontjának felvirágoztatása volt

• a városrészben lévő műemlék, illetve helyi védelem alatt álló épületek felújításával,
• új kulturális és turisztikai célú funkciók bővítésével,
• valamint közterület-rehabilitációs feladatok megvalósításával.

„Ez a munka merőben más volt az általam vezetett korábbi projektektől. Kezdetben persze mindig tartok kicsit az új dolgoktól, aztán ahogy belemélyedek a tervekbe és jobban átlátom az egész projektet, megnyugszom és felépítem előre a tennivalókat. Már előre látom, hogy mik lesznek a problémák és a folyamatok: összeáll bennem a projekt és onnantól kezdve már sokkal könnyebb az egész.”

A kiemelt beruházás része volt, így a szakember nevéhez köthető a Blaha utcai történelmi villaépület, valamint a város két legkiemelkedőbb műemlék épületének, a Jókai Mór Emlékház és a Vaszary kastély felújítása is. „Ezalatt nagyon szoros együttműködést kellett kialakítanunk az örökségvédelemmel, hiszen nem volt mindegy hogyan készülnek el az épületek. Mindkét műemlék épület teljesen leromlott állapotban volt, a projekt végére pedig az eredeti, történelmi fényüket kapták vissza.”

A felsorolt épített örökségeinkben a műemlék-helyreállítást követően olyan kulturális és turisztikai attrakciók jöttek létre, melyek azóta is kiemelkedő értéket képviselnek a fürdővárosban: a korhűen felújított épületek újra életre keltek, és ma már galériának, kiállítóhelynek, múzeumnak, valamint helytörténeti gyűjteménynek adnak otthont.

A szakember mindemellett részt vett a város történelmi hagyományaira épített, két turisztikai tematikus útvonal kialakításában is.

Megújult többek között a Tagore sétány, a Gyógy-tér, a Széchenyi park, az Indiai liget és a Nobel díjasok ligete, illetve a Vitorlás tér és a Rózsa-kert is.

Felidézi: „A Vitorlás-tér külön odafigyelést igényelt. Itt egy tihanyi panorámát nyújtó látogatói stéget alakítottunk ki, amit a vízről kellett megépítenünk. A téren - a régióban elsőként - egy olyan sajátos szökőkutat építettünk, melynek vízsugarai közvetlenül a burkolatból emelkednek ki.”

A projekt a terveknek megfelelően egy év alatt, 2010 májusára valósult meg. Nagy, összetett munkaként jellemezte ezt a Hónap Mérnöke, amely során megszerezhette azokat a tapasztalatait, amiket a jövőben is hasznosítani tudott a hasonló projektjei során.

Megvalósított projektjei sorban kapták az elismeréseket is

A fejlesztések egyik városra gyakorolt hatását az is jól mutatja, hogy a történelmi és kulturális értékek megújításával Balatonfüred híre, mint kultúra és a művészetek városa, újabb megerősítést nyert általuk. Említésre méltó az is, hogy elsősorban a közterületek megújításáért, a Magyar Urbanisztikai Társaság 2008-ban a várost Hild-díjjal tüntette ki. Azonban nem csak ezekre az eredményekre lehet büszke a szakember: a Vaszary kastély a későbbiekben jelentős szakmai elismerésnek számító, Csomay Kálmán Építőipari Nívódíjat kapott. „Nagyon-nagy büszkeséggel tölt el, amikor az általunk megvalósult projektek ilyen elismeréseket kapnak.”

Ám itt még nem ért véget a szakember füredi munkássága, ugyanis ahogyan fentebb is említettük, a reformkori városrész megújítását követően, egy újabb kiemelt projekt vezetésével bízták meg a városban. Nem sokkal később, ugyancsak 2010-ben, októberben kezdődött meg a „Füredet a fürediekért” projekt megvalósítása is, amely hasonlóan fontos beruházás volt mind a szakember, mind a város számára.

„Itt a füredi városközpont rehabilitációjára terjedtek ki a munkálatok, melyek öt épület felújítását, és újabb zöldterületi rehabilitációkat foglaltak magukban. Köztük szerepelt a Pálóczi Kastély megújítása is, ami szintén – a véleményem szerint - a harmadik olyan műemlék épület Füreden, ami tényleg igazán kiemelkedik a többi közül is. Felújítása után zeneiskola lett belőle.”

Részt vett az ország egyik legszebb sétányának kialakításában is

Visszatérve arra, hogy mire gondolt azalatt, hogy elmondása szerint a legnagyobb kihívásnak ígérkező projekteket kapta meg, pályafutásának következő kiemelkedő lépéseiről is lelkesen mesélt a szakember. „A következő jelentős munkám Veszprémbe vitt, ahol ismét szükség volt a korábbi tapasztalataimra: itt is nagyon hasonló feladatok valósultak meg, mint Füreden.”

A projekt nem más, mint a város szívében húzódó, és a Várnegyedet, a Veszprémi Állatkertet és a Betekints-völgyet összekötő „Kolostorok és kertek sétaútvonal” kialakítása volt a Séd patak völgyében.

A beruházás mintegy 12 hektárt érintett, amely során a festői környezetben többek között felújították a sétaút mentén található két Árpád-kori műemléket, illetve a Margit-romokat, valamint a kolostorromokat. Ezen felül a munka során nagy arányú zöldfelület-rendezést is végeztek a tájépítészeti ritkaságokkal teli parkban. Sor került három új játszótér létesítésére, valamint az egykori Kittenberger Kálmán utca megnyitására és a városi dísztó rehabilitációjára, de a Szt. István völgyhíd sziklakilátója, a „Szerelem-sziget” és a Szt. Benedek hegy is megújult. „Így összegezve ezért is mondtam, hogy ezeket szoktam megkapni, az ilyen összetett dolgokat...”

A szakember végezetül büszkén beszélt arról is, hogy a közpark több elismerést is gyűjtött az elmúlt 10 évben. „Ez a projekt az összetettségén felül azért is volt különleges számomra, mert többek között

a sétányt azóta megválasztották az ország legszebb épített sétaútvonalának is.”

Az egyik legfontosabb motiváció számára, hogy maradandó értéket alkothat

Persze az, hogy a szakembert a legnagyobb projektek vezetésével bízták meg, valójában a hatalmas munkavállalói teljesítményének köszönhető. Ezek a projektek mind hozzájárultak ahhoz, hogy magabiztosan és rutinosan tudjon végig vinni később egy bármekkora mértékű feladatot. Nem volt ez másképp az elkövetkezendő projektjei során sem: egészen 2016-ig tevékenykedett még projektvezetőként Veszprém különböző városfejlesztésein és rehabilitációin, melyek szintén magukba foglalták a legkülönbözőbb feladatokat, akárcsak a közösségi terek kialakítását vagy a turisztikai és kulturális funkciók bővítését.

Ahogy az interjú elején is szóba került, a felsorolt projekteknek köszöntően a szakember számára mára már szinte megkerülhetetlen, hogy a környéken járva ne találkozzon egy-egy olyan projekttel, amelynek megvalósításában nagy szerepet vállalt. Az kiderült a beszélgetés eddigi részeiből, hogy ezek a fejlesztések milyen jelentős hatást gyakoroltak a városok életére. A Hónap Mérnöke pedig kérdésünkre foglalta össze, mit jelent ez személyesen számára.

„Valóban nehezen tudok úgy végig sétálni Veszprémben vagy Füreden, hogy ne lássam a munkám, hiszen hála Istennek mindenhol vannak projektek, amiben részt vettem.

Ezt akkor még konkrétan nem tudtam, de ahogy minél több dolgot csináltunk végig, az egyik legnagyobb motiváció lett számomra, hogy maradandót alkotunk. Amikor ezeket az értékeket látom magam előtt, mindig nagyon jó érzéssel tölt el, amikor rámutathatok egy épületre, és azt mondhatom, hogy ebben én is részt vettem.”

Nagyon gyorsan felvette a tempót a felsővezetői munkakörben

A vállalat fejlődésével együtt azonban Steierlein Ferenc szerepe is egyre jelentősebbé vált, olyannyira, hogy végül karrierje is egy komolyabb szintre léphetett: 2016-ban érkezett el az újabb fordulópont az életében, amikoris a Vemévszer ügyvezető igazgatója felkérte, hogy vállalja el a műszaki igazgatói pozíciót. A szakember ekkor már rendkívül nagy tapasztalattal bírt, de elárulta, eleinte mégis hezitált egy ideig a döntést illetően.

„Megmondom őszintén, nem mondtam rögtön igent. Sokáig gondolkodtam rajta, mert láttam, hogy ez már egy teljesen más felelősségi kör, teljesen más feladatokkal is jár, mint amilyeneket eddig végeztem. Nagy kihívásnak éreztem, és nehezen tudtam elképzelni, hogy ezt a feladatot ilyen hirtelen át tudom majd venni. De így utólag azt mondom, hogy nem bántam meg, sőt kifejezetten hamar belejöttem.”

Mindez több szempontból is nagy változást hozott ez az életébe, ugyanis műszaki igazgatóként jelenleg már nem a terepen tölti a munkája nagyrészét, hanem sokkal inkább a vállalatirányítási rendszer napi szintű feladataiban vesz részt a vezetőséggel, ahol jóval nagyobb döntési jogkörrel és felelősséggel dolgozik. Arra a kérdésre, hogy ez a munkakör pontosan milyen feladatokat takar, frappáns választ adott:

„Azt szoktam mondani, hogy hozzám most már mindig a problémák érnek el.”

Kifejtette: „én tartom a projektértekezleteket, ahol heti rendszerességgel foglalkozunk minden aktuális projekttel, és az ezekkel felmerülő problémákkal. Legyenek azok az aktuálisan felmerülő problémák, a műszaki, vagy akár a szerződéses kérdések, ezeket projektenként végig beszéljük, és kialakítjuk a cég álláspontját. Tehát minden projektre rálátok, minden projektben részt veszek továbbra is.”

Hozzáteszi, ebben a szerepkörben már a munkája jelentős részét képezi az alvállalkozókkal, vagy a megrendelővel való nagyobb szerződések megkötése is, mindemellett a heti rendszerességű kooperációkat is Steierlein Ferenc tartja. Ezeken például a műszaki vagy a fizikai állományt osztják be a következő időszakokra, döntést hozva abban, hogy hova, milyen létszám szükséges. Arra is kitért, hogy a cég jelenleg egy duális képzési programban is részt vesz, amely során több szakterületen is irányítja és segíti a tanulók szakmai gyakorlatát.

Következetes látásmódja is segíti a problémák megoldását

Mindezen felül arról is kérdeztük, hogy a korábbi munkaköréhez képest mennyivel kevesebb időt tölt a terepen műszaki igazgatóként. Válaszul elárulta, attól függetlenül, hogy mára már egészen más feladatokat lát el, mint projektvezetőként, továbbra is nagyon fontosnak érzi, hogy időközönként kijuthasson egy-egy építkezésre. Ezzel kapcsolatban azonban mosolyogva mesélte el, hogy a jelenlegi pozíciójában tett tereplátogatása olykor félreértésekhez is vezethet:

„Mára már kevesebb időm jut rá, de azért próbálom megoldani, hogy minden héten kijussak a nagyobb projektjeinkre, a kisebbekre meg legalább kéthetente. Sajnos az összesre nem tudok kijutni, bárhogy is szeretnék, de azért hetente szeretném figyelemmel kísérni, hogy haladnak a projektek. Bár amikor az ilyen alkalmakon meglátnak a megrendelők, inkább egyből csak arra gondolnak, hogy valami baj van, és azt kérdezik, hogy mi történt, pedig néha csak kíváncsi vagyok rá, hogyan halad az építkezés.”

Elismeri, ilyen alkalmakon természetesen akad példa arra is, hogy valóban javaslatot kell tennie valamilyen kivitelezési folyamat előrehaladása érdekében. Ilyenkor hasznát tudja venni a korábbi tapasztalatainak, és következetes látásmódjával mindig megtalálja a megoldást az adott problémákra, illetve hogy miben kell változtatni az elvárt teljesítmény eléréséhez.

„Az egyik ilyen terület az ütemtervek tartása, erre mindig rááll a szemem, és látom, hogy hol van esetleges lemaradás. Ezen felül nagyon kényes vagyok a munkahelyi rendre és a munkavédelemre. Ezeket szintén mindig észreveszem.”

Arra a kérdésre, hogy szerinte a kollégái szigorúnak tartják-e emiatt, úgy felelt, hogy meglátása szerint ez elkerülhetetlen, azonban hozzátette, „Szigorúnak annyira nem mondanám magamat, inkább azt mondom, hogy következetes vagyok.”

Veszprém jelenlegi legnagyobb projektjén is dolgozik

A műszaki igazgató életében azonban továbbra sem érnek véget a kihívások, jelenleg is több meghatározó projekt megvalósításában vesz részt. Ezek közül idejének nagyrészében most hosszútávon is Magyarország új kulturális - kreatív régiójának megvalósításán tevékenykedik, ugyanis 2023-ban Veszprém és a Bakony-Balaton régió közösen viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet, aminek nyomán a Vemévszer munkájával is számos fejlesztés valósul meg a városban. Az EKF program keretén belül két fontosabb projektelemet emelt ki:

Az egyik az „ActiCity” elnevezésű projekt, ami a régi Heim Pál Gyermekkórház épületnek felújítását és átalakítását jelenti egy új, a kultúrát és az aktív kikapcsolódást is magában foglaló intézménnyé. De a legkomolyabb projektünk most a Veszprémi Vár felújítása. Ez jelenleg a legnagyobb és a legkiemelőbb beruházásunk, de szerintem az egész a város életében is. Gyakorlatilag a vár összes épülete megújul, melynek egy része a mi, és konzorciumi partnerünk generálkivitelezésében készül. Óriási kihívás ez számunkra.  Azt gondolom, ilyen nagyberuházás korábban még nem is volt, de talán nem is lesz több a városban.”

Végezetül magánéletéről elárulta, két gyerek édesapja, akik közül a 25 éves lánya éppen egyetemi tanulmányait fejezi be, a fia pedig 16 éves és középiskolába jár. Lánya a tanítás felé köteleződött el, és kémia-földrajz szakos tanárnak készül, a fia pedig informatikai beállítottságú.

Zárásképp arra a kérdésünkre, hogy a szakember szerint elképzelhető-e, hogy a gyerekei tovább viszik a szakmáját, így felelt:

„Valójában nem hinném, ahogyan az én elődjeim sem ebben a szakmában dolgoztak, ők sem szeretnék ezt tovább vinni, én vagyok a családban az, akit megszólított az építőipar.”

„2000-ben a Magyar Közútnál kezdtem el dolgozni, ahol hídmérnökként négy és fél évig a Hajdú-Bihar megyei hidakkal foglalkoztam, és ott megszerettem, megismertem a hidakat, és nyilván ez a szeretet, ez a vonzalom azóta is megvan” - meséli.  „Majd egy rövid mérnöki megbízást követően a NIF-hez kerültem, és itt elsősorban útfejlesztési projektekkel foglalkozunk. De a vasutakat, folyókat, vízfolyásokat is át kell hidalni, ezen a munkahelyemen is szebbnél szebb műtárgyak megalkotásában vettem részt a kollégáimmal az elmúlt években. Tizenhat éve dolgozom a NIF-nél” – foglalja össze röviden eddigi pályafutását.

A híres hortobágyi híd kedves emléke

Nagy kihívást jelentett új munkahelyén az 1830-as évek elején épült hortobágyi Kilenclyukú Híd, ahol egy történelmi műemlék felújítása volt a feladat. „Érdekes régi műszaki megoldásokkal szembesültünk, de megtaláltuk a megoldást: az átázás megszűnt, a 2008-as felújítás óta nincs gond a híddal.

A műemléki jelleget, a megjelenést meg kellett tartanunk, de egyúttal nyilván a legjobb technológiákat alkalmazva kellett a szigetelést úgy megoldani, hogy maga a hídszerkezet, a kilenclyukú téglaboltozatos híd a további állagromlása ne következzen be. Akkor jelentős forgalom ment keresztül rajta és számos kátyú és burkolati hiba volt a hídon, a korábban elvégzett javítás pedig nem volt megfelelő minőségű, ezért számos átázási nyomot találtunk. Új pályalemezt kellett kialakítani a megfelelő szigeteléssel. Nagy volt a felelősségünk abban, hogy megőrizzük ezt a történelmi örökségünket és ugyanolyannak láthassák az unokáink is, mint amilyennek eredetileg épült” – foglalja össze a projektet és szakmai hitvallását Varga László.

„Nagy élmény, amikor a hidak kinőnek a földből”

Ezután hamarosan kiléphetett szűkebb pátriájából: Szabolcs, Heves és Borod-Abaúj megyei fejlesztésekben is szerepet kapott, amiről az irodája falán található fotók is tanúskodnak: „Jelentős feladat volt például a vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Tisza-híd fejlesztése, melyen projektvezetőként dolgoztam. Itt tulajdonképpen volt már egy régi híd, ennek helyére kellett újat építenünk. Nagy élmény, amikor a hidak kinőnek a földből és a gerendák a helyükre kerülnek, vagy ha például egy ilyen tolószerkezettel épülő híd esetében, mint a vásárosnaményi, elkezdjük a helyükre tolni ezeket az elemeket, és már száraz lábbal majdnem átérhet rajta az ember. Ezek a legszebb pillanatok. Itt az Alföldön azonban sajnos kevesebb folyó van, itt annyi híd nem épül, mint például Nyugat-Magyarországon, vagy Borsodban, éppen ezért külön öröm, amikor elkészül egy ilyen projekt.”

Az autópályák műtárgyai is lekötik az érdeklődését

Hidak azonban nemcsak folyók fölött épülnek, hanem autópályák és gyorsforgalmi utak fölött is, ez a részterület pedig egyre fontosabb a hídépítő szakmán belül. Az elmúlt években a NIF-nek számos műtárgyat - autópálya hidakat, többszintű csomópontokat és különféle átjárókat - kellett megvalósítania.

„Ezek esztétikai szempontból nyilván nem olyan jelentőségűek, mint a vásárosnaményi híd vagy a Dunát átívelő új komáromi híd, de attól még nagyon fontos infrastrukturális feladatokat látnak el”

– mondja.

A BMW új gyára is sok infrastrukturális beruházást vonz Debrecenbe

M30-as autópálya fejlesztésében a debreceni iroda is részt vett. „Egy jelentős szakasz a mi beruházásunkban épült meg a tavalyi évben. Hidasnémetiig, az országhatárig tartó utolsó szakasz megvalósításáért mi voltunk a felelősek.”

A feladatok száma jelenleg is változatlanul sok, és bár a kelet-magyarországi nagyvárosok fejlődésével párhuzamosan az autópályák már elérték az országhatárt, több, Debrecenhez kapcsolódó projekt is folyamatban van. Itt épül például a BMW új gyára, ami hatalmas infrastrukturális fejlesztésekkel jár együtt. Megvalósítás előtt áll emellett az M49-es autóút, melynek kivitelezése az eredeti tervek szerint még idén elkezdődhet, de emellett még számos Debrecen környéki és Nyíregyházát érintő fejlesztésben vett és vesz részt a NIF debreceni irodája.

Berettyóújfalu, Nyíregyháza

„A projektirodánk közreműködésével épült meg az M4-es autópályának a Berettyóújfalutól az országhatárig tartó utolsó szakasza, még emlékszem, azon a nyáron is rekkenő hőség volt. A 4-es és a 42-es út kiváltása fontos feladat, hiszen évek óta Magyarország egyik leghosszabb és a legveszélyesebb főútjának számított - mondja.

Fontos eleme volt a kelet-magyarországi fejlesztéseknek Nyíregyháza nyugati elkerülő útjának a megépítése, amely több ütemben zajlott, de mára már teljes hosszában elkészült. Az első ütemben Varga László maga is projektvezetőként vehetett részt.

Így működik egy projektiroda

Az emberek általában nem tudják, mekkora felelőssége van egy projekt- és egy projektiroda-vezetőnek. Ráadásul néhány éve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, még korábban Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye egy része is Varga Lászlóék irodájához tartozott, így tehát Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékkel együtt az iroda tevékenysége közel öt megyét fedett le. „Azóta - az elmúlt két-három évben - annyira megnőtt a projektek száma, hogy Egerben is létrejött egy új régióközpont és most már kizárólag szabolcs-szatmári és hajdú-bihari fejlesztésekkel foglalkozunk” – ismerteti a jelenlegi feladatmegosztást.

Konkrétan a projektvezetésre visszatérve így fogalmaz: „Számos előkészítési és kivitelezési projekt tartozik hozzánk. A projektirodán összesen tízen dolgozunk együtt, szóval kilenc közvetlen munkatársam van, és mindenkinek megvan az adott projektje, de a cél nyilván az, hogy az iroda egységesen lépjen fel, az állam, mint beruházó érdekeit képviselve. Sok vállalkozással és projektvezetővel kell együttműködnünk, ez nyilván nem egyszerű feladat.

Kiemelten fontosnak tartom, hogy egy állami beruházó cég projektirodájaként folyamatosan magas színvonalon, következetesen, ugyanolyan megközelítéssel reagáljunk a felmerülő problémákra, hozzánk érkező megkeresésekre. Mindig arra törekszem, hogy a másik féllel közösen, mindannyiunk számára előnyös megoldást találjunk. Sok projekt esetében nagyok a különbségek, de sok a hasonlóság is. Fő feladatomnak azt tartom, hogy minden projektet átfogóan megismerjek, így tudom azt garantálni, hogy a kivitelezés során irodánk egységes szemlélettel és egységes módon járjon el”

– fejti ki.

A helyi érdekek figyelembevétele nélkül nem lehet igazán sikeres egy projekt

A NIF kelet-magyarországi partnerei közé tartoznak a hazai út- és hídépítési ágazat olyan jelentős szereplői, mint például az országosan ismert Duna Aszfalt, a Strabag és a Colas, de régió olyan meghatározó vállalkozásai is, mint például a Zemplénkő vagy a Ke Víz 21. „Emellett természetesen állandó kapcsolatban vagyunk az infrastrukturális fejlesztésekben érintett önkormányzatokkal, a megyei jogú és a kisebb városok vagy falvak vezetőivel, önkormányzati szerveivel.

A helyi érdekek figyelembevétele nélkül nem lehet igazán sikeres egy projekt.”

Olykor nem könnyű összhangot teremteni két cég között sem, mert mindegyik végzi a maga munkáját, de nem feltétlenül vannak napi kapcsolatban egymással. Ilyenkor a projektiroda és elsősorban az irodavezető arra törekszik, hogy megpróbálják egységes, irányadó módon áthidalni a felmerült problémát.

 „Számos ilyen eset van a mindennapokban. Szerződésmódosítások, határidő csúszások, aktuálisan az alapanyag-ellátási nehézségek, a munkaerőhiány, az üzemanyag drágulása. Akadoznak a beszállítói láncok, hiánycikké válhat az acélból készült vezetőkorlát, vagy nem érkezik meg megfelelő ütemben. Esetleg már le van kötve a környéken elérhető betonelemgyártó kapacitás, és ezért jó előre meg kell rendelniük a cégeknek azokat a termékeket, amiket csak jóval később kell beépíteniük. Sok probléma adódhat a föld alól váratlanul előbukkanó közművezetékkel is. Vannak persze a szolgáltatóknál kimutatások, rajzok, hogy elvileg hol kellene lennie a vezetéknek, de a valóságban sokszor nem ott vannak. Ez a probléma szinte minden egyes projektünknél, főleg a nagyobb városok esetében hatványozottan jelentkezik.

Alaposan fel kell készülniük előre az adott vállalkozóknak, a mérnök kollégáknak, illetve a projektvezető munkatársaimnak is, hogy ezekre jó megoldást tudjunk találni. A közlekedők egy nem várt esemény bekövetkezésekor ugyanis csak azt látják, hogy na, itt aztán itt aztán megint hetekig nem történik semmi” – foglalja össze.

„Közlekedés, tervek, közművek, finanszírozási oldal, közbeszerzési oldal, vállalkozók, időjárás - szóval tényleg megannyi összetevője van egy projekt sikeres megvalósításának. Ehhez nagy szükség van a kellő gyakorlattal rendelkező projektvezető kollégáimra, illetve a megfelelő mérnöki felügyeletre is.  Ezt próbáljuk meg összehangolni. Sok döntést közösen kell meghoznunk, többször úgy, hogy két-három kollégám is itt ül ennél az asztalnál, és együtt határozzuk meg azokat az irányokat, amelyeket utána mindegyik érintett projektnél megpróbálunk alkalmazni.”

Mégis, mi a legnagyobb kihívás egy beruházásokat levezénylő mérnök számára? - kérdezzük végül Varga Lászlót. A kihívások komplexitását bemutatva válaszul elmondja: „Vegyük például a 471-es számú főutat. Különböző volt a forgalmi terhelés, ahogy haladtunk Debrecen felé egyre nőtt. Nagy volt az igény a kapacitásbővítésre. Fokozatosan indultunk a megyehatár, Nyíradony irányából, elértük Hajdúsámsont, majd megépült az elkerülő, és ma már hál' Istennek bent vagyunk Debrecenben. Az összes megyei fejlesztés elkészült, ma már csak úgymond szűk három kilométer van hátra Debrecen belterületével. Ez a legnagyobb falat, ennek volt a legnagyobb előkészítési igénye. Kifejezetten élveztem, hogy ebben részt vehetek, teljesen átlátom a 32 kilométeres út fejlesztését, és utána a kivitelezést úgy terveztük, szakaszoltuk, hogy minél kevesebb fennakadás legyen.

Nyíradonyba ma már nem kerül egy órába eljutni, mert az elkészült fejlesztések ezen rengeteget segítenek. Aki nap mint nap közlekedik ezen a főúton akár munkába járás, akár iskolába járás, vagy egyéb más program céljából, az értékeli csak igazán ennek a komplex munkának az eredményét.”

Az első Debrecen belvárosát elkerülő kamionok szintén fontos emlékei

Hozzáteszi még:

„amikor például az M35-ös Debrecent elkerülő szakasza a 481. sz. főúttal együtt megépült, és meglátta az ember az első néhány kamiont az átadó után, melyek már nem Debrecen belvárosának közlekedését terhelték, az minden kollégámnak és nekem is örök élmény marad.

Ugyanez lesz elmondható, ha majd elkészülnek a BMW-gyárral kapcsolatos fejlesztések, mert azok jelentősen javítani fogják az ott dolgozók és a környéken élők életminőségét. Két autópálya csomópont, a Józsa és a 354-es úti már elkészült, augusztusban lesz majd a forgalomba helyezés, de ma már gyakorlatilag kész van."

„Szintén érdemes megemlíteni egy sokkal kisebb, de a debreceniek számára nagyon fontos projektet, a Vágóhíd utca fejlesztését. Itt, ahol mindennaposak voltak a torlódások, a járművek hosszú sorokban várakoztak, vagy araszoltak, egy százmillió forint alatti fejlesztéssel azonban – amelynek keretében egy jobbra kanyarodó sáv alakítottunk ki – rengeteg ember életét, napi közlekedését könnyítettük meg. Ezek kisebb és nagyobb eredmények azok, amelyek értelmet adnak a munkánknak egy olyan világban, amelyben folyamatosan növekszik a mobilitás iránti igény – zárja gondolatait Varga László, a Hónap Mérnöke.

Amikor aztán tízéves korában megkérdezte tőle az osztályfőnöke, hogy mi szeretne majd lenni, azt válaszolta, hogy építészmérnök lesz. „Persze kitaláltam valamit, de arról igazából fogalmam se volt, hogy ez a szakma mit jelent.” Ugyanakkor innentől kezdve mindig vele volt ez a terv, ennek megfelelően végezte el a békéscsabai technikumot majd a debreceni főiskolát. „Igazából mindig vonzott az alkotás, de soha nem a tervezés, hanem valaminek a fizikai kivitelezése.”

Klasszikus generálkivitelező szemlélet vezérli

A 90-es évek végén Budapesten helyezkedett el az építőiparban, ahol a kezdettől fogva generálkivitelező cégeknél dolgozott. Sorrendben az Entazisz Kft., a Zsalu 93 Kft. és a Hérosz Zrt. munkatársa volt, majd 2012-ben került a ZÁÉV-hez. A beosztását tekintve végigjárta a langrétrát, hiszen előkészítő, művezető és építésvezető is volt a most főmérnökként dolgozó szakember.

Hogy rendre generálkivitelező vállalatoknál helyezkedett el, a habitusát is tükrözi:

„Megvan bennem az a fajta jó értelemben vett polihisztor hajlam, aminek köszönhetően mindenhez értek valamilyen szinten. Ugyanakkor egyik területen sem rendelkezem a tudományos mélységek ismeretével, ehelyett inkább az összefüggéseket és az egymásra ható folyamatokat látom át.”

Egy 100 lakásos projektnek 100 műszaki ellenőre van

Az eddigi pályájára visszatekintve számos jelentős projektet emel ki, amelyek közül lényegében mindegyiknek a tapasztalatait hasznosította Néprajzi Múzeum több szempontból csúcsprojektnek számító beruházásánál. „Minden projektből lehet tanulni: minden pillanattal és minden munkával többek vagyunk” – emeli ki. „A lakóparkok esetében például sokat számít, hogyan tudunk az egyes lakókkal kommunikálni, és kezelni a problémájukat, hiszen 100 lakás esetében lényegében 100 műszaki ellenőröd van.”

A volument tekintve a Kaposvári Kórház beruházása volt az a projektje, amely a leginkább közelít a Néprajzi Múzeumhoz. „Hasonló volt nagyságrendileg, igaz nem ennyi idő alatt, hanem három ütemben kiviteleztük. Az újonnan épített rész túllépte a 40 ezer négyzetmétert, emellett felújított részei is voltak.” Egy különleges pozitívumát is kiemelte a fejlesztésnek: „Megmutatkozott, hogy egy erős kezű megrendelő milyen sokat tud segíteni a végeredményen és a határidő tartásában.”

A kézzel írt levelek időszakából is sokat lehetett tanulni

Számára kedves beruházásként emeli ki az MTK Stadion kivitelezését is, akárcsak a Testnevelési Egyetem első ütemét, továbbá Szegeden az informatikai kar épületét, vagyis a Bolyai Intézet műemléképületét.

Összességében úgy fogalmaz, minden korábbi munkatapasztalat hozzájárult ahhoz, hogy a Néprajzi Múzeum ilyen minőségben létrejöjjön. „Az iskolában megszerzett 100 százalékos tudásból 20 százalékot tudunk hasznosítani, a maradék 80-at itt szedjük össze a kivitelezéseken. Ennek a tudásnak többek közt az is a fontos része, hogy ismerjük a piacot, tudunk alternatívát adni a tervezőnek, jobb vagy gyorsabb megoldást felmutatni a betervezett helyett.”

A tanulás szempontjából ugyanakkor azt az időszakot is kiemeli, amikor még sokkal szerényebb technikai háttér állt a rendelkezésére. „A ’90-es évek végén például még olyan konténerben dolgoztunk, ahol nem volt fűtés, se telefon, levelet sem tudtunk küldeni. Kézzel írtunk papírra napközben, este pedig faxon elküldtük.” Hozzáteszi, akkoriban még kevesebb volt az adminisztratív teher, és sokkal több szakmai kihívással lehetett foglalkozni.

„Ma sokkal több az adminisztráció, ami elviszi a nap jelentős részét. Ugyanakkor ez nem a szabályozás kritikája, mert egyrészt sokkal több résztvevője van egy mostani kivitelezésnek, másrészt a szabályozottabb működéssel sokat lépett előre az iparág.”

Negyven méternyi betonozás egyetlen repedés nélkül

Mérnöki szemléletét kifejtve hangsúlyozza, ma már elképesztő technikai adottságok állnak az építőipar rendelkezésére, amelyeket sokszor nem is használunk ki. Ezt a Liget Budapest Projekt keretében Ferencz Marcel (NAPUR Architect) terveivel megvalósuló Néprajzi Múzeum projektjére áttérve az épület egyik legérdekesebb elemével érzékelteti.

A két egymásba fonódó domboldalt idéző építmény két végén ugyanis egy-egy ötemeletes háznak megfelelő súlyt kell fenntartani, amit egy eddig Magyarországon nem alkalmazott technológiával oldottak meg.

„A meghajlított hasábként létrejött Néprajzi Múzeum két végén 11 métert nyúlik ki a vasbeton konzol, amit egy visszafeszített 40 méteres faltartó ellensúlyoz. Véleményem szerint a mostani technikai tudásunkkal ez akár hangsúlyosabb is lehetett volna, vagyis nagyobb paramétereket is elbírt volna.” Ugyanakkor hozzáteszi, a vízszintesen utófeszített monolit szerkezet így is kuriózumnak számít Magyarországon.

A konzolos épületrészben az ötemeletesnek megfelelő súly fenntartása különösen nagy kihívást jelentett a Városliget tőzeges, mocsaras altalajában. „Ennek megfelelően a betonozásban külön betontechnológust vontunk be a megfelelő receptúrák kifejlesztéséhez.”

A mérnök rámutat, ebben az utófeszített szerkezetben még a milliméteres repedés is elfogadhatatlan. A cél emiatt az volt, hogy a beton minősége egy héten belül elérje a C30-35-öt (nyomószilárdsági osztály – a szerk). „Ezt bőven túlteljesítettük, mert C40 körüli volt a beton minősége egy hét után.”

Ehhez olyan speciális anyagokat használtak a betonban, mint például a térhálósodó üvegszál adalék. „Gyakorlatilag 40 métert betonoztunk úgy, hogy nem volt egyetlen repedés sem a szerkezetben. Ráadásul egyik részét nyáron, másik részét már a hidegben készítettük, még a receptúrát is változtatnunk kellett az időjárástól függően.”

A Néprajzi Múzeumban nem igazán található standard megoldás

Hangsúlyozza, a Néprajzi Múzeumban minden anyaghoz külön szakértőket és a legprofibb szakembereket vonták be. „A legmagasabb minőséget hoztuk mindenben, nem csupán törekedtünk rá.” Hozzáteszi, ebben az épületben nem igazán van standard, általában alkalmazott elem vagy megoldás. „Sok lakóparkot és kórházat építettem, és bizonyos dolgokban mindig ragaszkodtunk egy sztenderdhez, itt ez felborult. Minden egyes szerkezet és csomópont külön kihívás volt.”

Ilyen nem szokványos megoldást képvisel az épület vízszigetelése, amit a Preprufe rendszer biztosít.

Elárulja, a hadsereg által fejlesztett technológiát eredetileg rakétasilókhoz fejlesztették ki az Egyesült Államokban. „Erre a speciális vízszigetelésre azért volt szükség, mert a műtárgyvédelem miatt nem lehetett folyamatos víztelenítést használni, mint a szomszédos mélygarázsban. A múzeumnak a kiállítóterei a föld alatt vannak, ezért nemhogy a víztől, de még a párától is védeni kell a műtárgyakat.”

Emiatt egy teknő alakú szigetelés készült a ház alá. „Miután az épület 18 ezer négyzetméteres alaplemezzel rendelkezik, ez a teknő szigetelés ekkora mennyiségben óriási hibalehetőséget adna a hagyományos szigetelési technológiával.”

A technológia lényege, hogy a szigetelés kémiai úton visszaköt a betonra, olyan szinten, hogy azt kézzel el sem lehet választani. „Ezáltal, ha meglátunk egy vízfoltot vagy nedvesedést a padlón, akkor tudjuk, hogy a sérülés pontosan alatta van, mert ez a legrövidebb útja a víznek, nem tud vándorolni.” Szavaiból az is kiderül, folyamatos kapcsolatban voltak a termék gyártójával, akinek a szakemberei a földrengés elleni védelemben is segítettek. „A földrengés elleni cölöpvégeknél erre az épületre külön tervezték meg csomópontot a PreProof mérnökei. Gyakorlatilag a cölöpök beleállnak az alaplemezbe, és ezzel veszik fel azt a nyíróerőt, ami a földrengés esetén terhelné az épületet.”

Volt olyan elem, amihez egy autóipari cég hozta meg a szükséges robottechnológiát

A különleges megoldások miatt a kooperációk száma is eltért a megszokottól a Városliget Zrt. beruházásában. „A tervezőkkel és a megrendelővel heti 2-3-szori egyeztetés volt, néha éjszakába nyúlóan. De ezen felül sokszor a tervezőkkel külön tartottunk egyezetetéseket, szakkivitelezők bevonásával. Ilyen volt például a mintegy egy évig készülő acélszerkezet megtervezése, amely hordja a kéregpanel elemeket és a fényrácsot.” Miután itt át kellett alakítani az eredeti koncepciót – amely szerint heggesztett szerkezet épült volna ki - számos kompromisszumot kellett megtalálni, több szempontot is figyelembe véve.

„Ilyen helyzetben sokszor már nem is a szakmai érvek számítanak, inkább emberileg kell tudni meggyőzni a másikat a racionalitásról”

– árulja el Sánta Csaba.

Egy további egyedi elem a Néprajzi Múzeum közel félmillió pixelből kialakított homlokzati díszítése, amely 20 magyar és 20 nemzetközi néprajzi motívum kortárs újrafogalmazását jeleníti meg. Ez a részprojekt tipikus példa a tervező és a kivitelező gyümölcsöző együttműködésére. „Ferencz Marcel egy olyan egyedi fényrácsot álmodott meg, amit sehol máshol nem látni. Ugyanakkor az eredetileg kiválasztott alumínium rács réseiből a pixelek kipotyogtak volna. További utánajárásokból pedig kiderült, hogy egyedi gyártás esetén három évig tartana, mire elkészül ez a mennyiség – miközben a teljes projektre volt összesen ennyi időnk.” Ebben a helyzetben egy karosszériaelemekkel foglalkozó, az alumíniumhoz kiválóan értő autóipari cégnél találták meg a megfelelő robottechnológiát.

„Amit mi pixeleknek látunk, az valójában 30 mm-es darabokra felszeletelt, egyedi profilú zártszelvény. A darabokat pedig egy erre kifejlesztett, számítógép vezérelte robot rakta be a helyére.”

Egy ilyen jó hangulatú sikertörténetet nem könnyű elengedni

Az interjú végén azokra a háttérben levő tényezőkre is kitértünk, amelyekről a közvélemény nem tud, mégis kulcsfontosságúak a sikerhez egy ilyen rendkívüli feladatokkal járó projektben. „Fontosnak tartom kiemelni, hogy a vezetőink felismerték, mekkora kihívás ez a projekt, így a csapatunkba a legjobb mérnököket kaptuk, egyfajta dream team jött létre, bátran támaszkodhattam a kollégáimra.”

A szakember a konzorcium másik tagjára, a Magyar Építőre is kitért, elismerve a teljesítményét és kiemelve a két vállalat jó együttműködését. „Érdekes volt átélni, hogy a harmadik év vége felé mind a Magyar Építő, mind a ZÁÉV szakemberei sajnálkoztak, hogy véget ér a munka. Ez teljesen érthető, hiszen amikor az ember egy sikertörténetben vesz részt, ahol jó a hangulat, és ez a jó hangulat hozza az eredményeket, illetve mindenki büszke arra, amit csinált - ezt nagyon nehéz elengedni. Ezután biztos vagyok benne, hogy legbelül mindenkinek fel kell dolgoznia azt a folyamatot, amiben valahol újra kell majd kezdenie egy másik projektet.”

A kivitelező szemében az épület olyan, mint egy gyerek

Hozzáteszi, egy projekt átadásával nem szűnik meg minden a kapcsolat az épülettel: „Sokat járunk vissza az első 1-2 évben, figyelemmel kísérjük az épület működését, hogy mennyire tudják a tervezetteknek megfelelően használni, és mennyire működik jól egy-egy kivitelezési megoldás.”

Ezt a folyamatot egy családi hasonlattal érzékelteti.

„Az épület olyan, mint egy gyerek, amíg ’kicsi’, tudjuk befolyásolni a sorsát. A műszaki átadással kerül iskolába, ekkor már más hatások is érik, amire nem vagyunk befolyással, persze még ekkor is igyekszünk jobbítani, tanácsokat adni. Végül pedig el kell engednünk az épületet, és legfeljebb néha visszajövünk majd megmutatni a családunknak, hogy részesei voltunk a felépítésének.”

Megköszöni a sorsnak, hogy a konkrét teremtést a kivitelezőknek adta

Amikor arról kérdezzük, hogy mi lendíti át egy-egy projekt nehézségein, először a csapategységet emeli ki. „A mi projektcsapatunk egy kiforrott egység, remekül tudunk együtt dolgozni. Mi nem szétválasztjuk a magánéletet a munkától, hanem egyként kezeljük vele, mert szeretjük, amit csinálunk. Azt szokták mondani, hogy a különböző motivációs szintek közül a hivatástudat a legmagasabb szint: az én csapatom ezzel kezeli a munkáját.”

Az interjú legvégén újra visszatér ahhoz a gondolathoz, amelyben a tervezés és a kivitelezés viszonyáról beszélt.

„Walt Disney mondta, ahhoz, hogy az álmot meg lehessen valósítani, először is kell egy álom. Az álom a tervezőé, ő látja valamilyennek az elképzelt épületet. Tudja, hogy néz majd ki, de hogy ehhez a legjobb műszaki megoldást megtalálja, az nem várható el. Én úgy élem meg, hogy a sors nekünk kedvezett azzal, hogy a konkrét teremtést nekünk kivitelezőknek adta: a fizikai megjelenését mi adjuk az épületnek, ehhez kell az a küzdelem, amit mi belerakunk.”

„A műszaki pályához való indíttatásom mögött az húzódott, hogy ez egy nagyon őszinte területnek tűnt. A műszaki ügyek egzakt módon meghatározható, világos paraméterek mentén haladnak. Ez jelentette az alap motivációmat. De a mai napig a feladat őszintesége fog meg ebben a szakmában: egyik ponttól a másikig el kell jutni valamilyen hídszerkezettel. A mi feladatunk tehát az, hogy ezt a legjobb megoldással elérjük.”

A tervezés állandó szereplő

Zádori Gyöngyi 20 éve dolgozik a Speciáltervnél, és a kezdetben 10 fős cég mára jócskán megnőtt, ám 6-8 munkatárs -  Gyöngyivel együtt - ma is meghatározó része a csapatnak.

„Mi hatan-nyolcan hasonló korosztályt képviselünk, mi alkotjuk most is a hídtervezési iroda gerincét, köztük a tulajdonos-alapító Pál Gábor. Gyakorlatilag együtt tanultunk és gondolkodtunk az évek során, és együtt jutottunk el oda, ahol most vagyunk.”

A Speciálterv Kft. egy hídtervezés-fókuszú csapatból fejlődött tovább, és habár továbbra is a műtárgyas vonal az, ami erős, ma már többrétű és nagyobb volumenű feladatokat is képes ellátni, vagyis komplex infrastruktúra tervező céggé formálódott.

„Műszakilag csak a műtárgyakkal foglalkozom. Az összes ajánlat és műszaki feldolgozás az én kezemben összpontosul. A cég életében persze mással is foglalkoztam, sőt egy időben a teljes vállalkozási konstrukciót én vezettem; a pályázatokat, minden alvállalkozó összeállítását, a versenyeztetésükért is én voltam felelős – és mindemellett ott volt a tervezés.”

Zádori Gyöngyi pályafutása során a tervezői munka prioritást élvez, ezt semmiképp sem szeretné feladni akármilyen vezetői pozícióra is hívja az élet.

„Egyszerűen szeretem azt, amit csinálok. Nem munkának tekintem ezt, hanem az életem részének. Nem tudom elképzelni, hogy mást csináljak. Az élet sokrétű, sokféle élethelyzet adódik, és továbblépnék, ha nem érezném jól magam abban, amiben vagyok.”

Stratégiai igazgatóként jelenleg már nem a vállalkozás teljes egészével foglalkozik, hanem a cég stratégiai döntéseibe bevonva, kvázi tanácsadó szerepet visz a stratégiákra vonatkozóan.

„Attól, hogy valaki nem mérnök, általában nagyon jól érzi, melyik a jó megoldás”

Miért éppen a hidak játszanak központi szerepet Gyöngyi életében?  A válasz egészen egyértelmű: ez tűnt számára a legérdekesebb és magától értetődő szakiránynak a főiskolán.

„A hidak egy nagyon egyszerű kérdésre, illetve feladatra adnak választ: hogyan jutunk el „A” pontból „B” pontba. Innen indulunk ki. Azután fel kell térképeznünk a környezetet, hogy szerkezetileg, városképi és környezetvédelmi szempontból kiválaszthassuk a helyszínre vonatkozó legoptimálisabb megoldást.”

A hídtervezés kreatív fázisát egy sokrétű, különböző elvárásokra és szabályzatokra épülő folyamat előzi meg, ide tartozik a megrendelői diszpozíció, az anyaggyűjtés, a helyszíni paraméterek, ezek összessége alkotja a vizsgálati fázist. Amikor összegyűlik a temérdek információ – ezek megrendelői, környezetvédelmi, városképi, illetve egyéb elvárások és helyzetek –, mindig fel kell térképezni, mi az a dolog, amire műszaki választ kell adni. „Ez a válasz azonban ne olyan legyen, amit csak a mérnökök értenek, hanem ami a laikusok számára is ideális” – tette hozzá a stratégiai igazgató.

A hídtervezés csapatmunkát igényel, ám az ezt magában foglaló infrastruktúra tervezés szintén team-ben valósul meg, ahol különböző szakági tervezők működnek együtt. Ez az együttes erő szükséges egy híd megszületéséhez.

„Az csak a mi célunk, hogy hidat tervezzünk, az emberek alapvető célja, hogy eljussanak valahonnan valahová, tehát a híd mindig a közlekedésfejlesztés része.”

Zádori Gyöngyi egy érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet a hídtervezés és- kivitelezés optimális megoldásával kapcsolatban. A társadalmi környezet nagyban meghatározza, milyen szerkezetű híd valósul meg. A folyamatos városképi egyeztetések dacára csak mintegy 20-25 évvel ezelőtt erősödött fel egy olyan tendencia, amely a hidak formáját, esztétikáját is erőteljesebben veszi figyelembe.

„Attól, hogy valaki nem mérnök, általában nagyon jól érzi, melyik az ideális megoldás. A mérnök mérnökként gondolkodik, de meg kell hallgatni azokat is, akik kívülről nézik a projektet, ezért fontos a megbízók, a társtervezők véleménye is.”

Milyen a szép híd?

A Speciálterv mérnöke számára a leginkább kedvelt része a tervezői munkának, a tanulmányterv elkészítése. Ugyanis ebben a tervezési fázisban „a semmiből valami lesz”. Példaként egy folyókeresztezést említett, ahol meg van adva, hol megy át az út és milyen széles. Ekkor megkezdődik az egyeztetés a vízüggyel, hogy hová nem engednek támaszokat tenni, és így kialakul az a szélesség és az a szög, amit át kell hidalni. Erre a helyzetre adnak szerkezeti válaszokat a tervezők.

„Tehát ekkor már tudjuk, hogy a híd milyen hosszú lehet, milyen magasan kell mennie, hol található az árvízszint, hol van a vasúti űrszelvény teteje, amit át kell hidalni. Ez az a pont, amikor eldöntjük, mi legyen ott: gerendahíd, öszvérhíd, alsópályás vagy éppen felsőpályás híd. Ebben a szakaszban adunk választ arra, hogy egyáltalán milyen szerkezettípus érvényesüljön az adott helyszínen.”

Zádori Gyöngyi számára nem létezik olyan, hogy legszebb híd, ahogyan mondja, mind az ő gyermeke, nem tud különbséget tenni közöttük, de általában

„egy szerkezet akkor nagyon szép, ha a mérnök látja, a laikus pedig érzi az erőjátékot.”

Újságírói kérésre megemlített néhány példát, amelyek mindenképpen a „szép híd” kategóriájába esnek – természetesen szubjektív vélemények alapján.

„A Tisza-tavi kerékpárhíd például komoly sikert aratott vagy Békéscsabán az Orosházi úti felüljáró, ami egy kisebb, ferdekábeles híd a vasút fölött. A Mosonmagyaróvárt a szigetközi Halászival összekötő Mosoni Duna-ág híd egy klasszikus megjelenésű, kisebb, 45 méter támaszközű alsópályás acél ívhíd, "network" felfüggesztéssel.”

„Mindenképp ide sorolható a hamarosan átadásra kerülő, a Nemzeti Atlétikai Stadionnál épülő ferdekábeles gyalogos- és kerékpároshíd, melynek megépítése komoly szakmai bravúrnak köszönhető. Esztétikumát a hegyes tűként az égbe döfő pilon adja, illetve a sűrű kábelezés.”

Felsőpályás ívhíd, mint álomprojekt

Habár 20 év alatt számos emlékezetes projekt futott keresztül a mérnökön, beszélgetésünkkor a különböző projektekkel teleírt füzetét böngészve Zádori Gyöngyi azt vallja, mindig az a legizgalmasabb munka, amit éppen csinál, és az a legfontosabb is, amiben éppen dolgozik. A múltbéli munkák éppen ezért nem kapnak nála kiemelt hangsúlyt, ellenben határozattan tudja, min szeretne a jövőben dolgozni, mi lenne az álom munkája.

„Felsőpályás ívhidat szeretnék tervezni, de sajnos Magyarországon csak kevés helyszín alkalmas erre. Azért akad néhány példa itthon, ilyen a veszprémi viadukt, de az ilyen és ehhez hasonló hidakhoz megfelelő talaj kell, hogy az oldalnyomásokat fölvegye.”

Jelenleg három nagy projekt határozza meg a szakember mindennapjait, melyek a következők: a csaknem 800 méter hosszú mohácsi Duna-híd, amelyen lehetőséget biztosítanak majd a gyalogos és kerékpáros forgalomra is. Az Aquincumi híd és kapcsolódó közlekedési hálózat részletes megvalósíthatósági tanulmányterve, illetve a Kőbánya-Kispest - Lajosmizse - Kecskemét vasútvonal elővárosi célú fejlesztése és villamosítása tartozik most a jelentős projektjei közé.

Zádori Gyöngyi ezek mellett a zalalövői völgyhidat is az emlékezetes munkák közé sorolta, amely egy 600 méter hosszú völgyhíd, és amelynek létrejöttét a tanulmánytervektől kezdve a technológiai tervekig végigkísérte. „Nagyon szép környezetben van ez a műtárgy, ami betolással épült, egyébként pedig egy hagyományos szekrénytartós gerendahíd.”

A Déli Körvasút fejlesztése keretében Kelenföld és Ferencváros állomások között a meglévő két vágány mellé egy, a rövidebb szakaszokon két új vágány épül. „Az itteni műtárgyaknak én voltam az egyik projektvezetője, ennek keretében nagyon sok szép és érdekes műtárgy készült, engedélyezési tervszinten dolgoztunk, amelyek most vannak a kiviteli terv fázisban.”

A fenti projekthez kapcsolódik a ferencvárosi átemelés műtárgy, amely személyszállító vonatok „átemelésére” szolgál főképp tehervonatok fölött, így bizonyos vonatok egymás útjának keresztezése nélkül, egyszerre haladhatnak majd itt. „A ferencvárosi állomáson átemelünk egy vágányt úgy, hogy középen elbontunk egy másik vágányt. A műtárgy körülbelül 1 kilométer hosszú.”

A fővárosiak számára talán nem ismeretlenek a Tópark Lakópark műtárgyai: „ahogyan Győr felé haladunk az autópályán, az M1-es mellett létesült ez a lakópark. Az autópálya kapcsolatához szükséges műtárgyakat mi terveztük, ezek nagy része meg is valósult.”

A tivadari Tisza-híd tervezése ismét feladattá vált, ugyanis évekkel ezelőtt már dolgoztak a projekten, de mivel építési engedélyt nem kapott a híd, így újra feladat elé állította a Speciálterv tervezőit.

„A fonyódi magaspart helyreállítása ugyan nem hídépítési projektünk volt, hanem egy speciális geotechnikai munka, mégis emlékezetes. Az út mellett nagyon közel található egy löszfal és az folyamatosan csúszott rá a nyaralókra és a lakóházakat is veszélyeztette. Ennek megállítása volt a feladatunk, azonban maga a kivitelezés nem valósult meg.”

A tervezők sokszor tapasztalják munkájuk során, hogy hiába dolgoznak egy-egy terven, munkájuk végül nem jut el a tényleges megvalósulásig. Zádori Gyöngyi nem sajnálkozik ezen, inkább annak örül, ha valami viszont valóban testet ölt.

„Soha sem lehet tudni, mi, mikor épül meg, nekünk a tervezést kell komolyan venni, mert lehet, 5 év múlva veszik csak elő terveket, mert akkorra érik be a projekt. Ha megépül valami, az persze nagyon jó érzés, hiszen a saját munkám, gondolataim, illetve a kollégák gondolatvilága egyesül benne és azt fizikailag is láthatom egész életemben.”

A Hónap Mérnöke rovatban először találkozhatunk szerkezetépítő vállalatot képviselő szakemberrel, ugyanakkor a pályafutása nem csupán erre a vonalra épült. Gáspár Nándor ugyanis szerkezetépítő mérnökként végzett a győri főiskolán, ugyanakkor jópár éven át más területeken szerzett tudást és tapasztalatokat. „A diplomaszerzés után elsősorban generálkivitelező cégnél, majd Pécsen egy statikus irodában dolgoztam, ezután egy a Vodafone állomásait kiépítő finn vállalathoz kerültem a fővárosba” – emlékezik vissza a szakmában 24 éve dolgozó Gáspár Nándor.

Különleges szerep: amikor a tervezés és a kivitelezés egy kézben fut össze

Ezt követően számos vállalatnál megfordult, elsősorban az ingatlanfejlesztések kivitelezésében vett részt, azon belül főleg irodaházakat építve. Többek közt a világörökség részét képező Gresham-palota teljes felújításában is részt vett 2004-ben, amely után luxusszálloda nyílt a szecessziós stílusú épületben. Néhány évig az Óbuda-Újlaknál is dolgozott műszaki ellenőrként. Szintén meghatározó időszakként említi, amikor a Narva Építőnél irodaházakat épített a Skanska beruházásaiban, ekkor többek közt a Green House és a Népliget Center létrejöttében is főszerepet vállalt.

Utóbbi beruházás kivitelezésénél különleges szakmai tapasztalatot nyert: itt egyszerre töltötte be ugyanis a tervezési koordinátor és a felelős műszaki vezető szerepét. Előbbiben a kiviteli tervek generálosítását végezte a tervezőkkel közösen, míg utóbbiban a kivitelezést irányította.

„Miután tervezési koordinátorként úgyis nálam futott össze minden, a kivitelezéshez fontos információ, hatékonyabbá vált a munka, ha az építést is én irányítottam. Ez nagymértékben segítette a költséghatékony, ugyanakkor kivitelezhető és a megrendelőnek is megfelelő megoldások megtalálását.”

Miután ekkora terhelés hosszabb távon nem életszerű, ez a kettős munkakör csak erre a projektre vonatkozott, de így is rengeteget tanult belőle.

Egy sikeres együttműködésnek köszönhetően lépett át a szerkezetépítésbe

A Hónap Mérnöke a fenti munkákat kiegészítve magánszemélyként a műszaki ellenőr szerepet is betölti egy-egy projektben. Egy lakóépület ingatlanfejlesztés műszaki ellenőreként hat évvel ezelőtt került kapcsolatba a CLC-Constructtal, amikor is a magyar szerkezetépítő cég munkáját ellenőrizte. „Egy 325 lakásos projektben vettünk részt, amely sok kihívással küzdött mind a tervezői, mind a kivitelezői oldalról, ezzel együtt sikerült jól együttműködnünk.”

Ekkor kapta az ajánlatot a CLC-től, amit aztán el is fogadott. „Egy nagy rutinnal bíró, nyugdíjba vonuló kolléga utódaként vettek fel főmérnöknek, emiatt fontos volt számukra, hogy személyes tapasztalatuk volt az általam képviselt tudásszintről, tudták, mire számíthatnak.” Hozzáteszi, a szerkezetépítésbe való átlépését az is befolyásolta, hogy a generálkivitelezői szerepben a rengeteg vállalkozó mozgatása sok év után fárasztóvá tud válni, egy idő után az ember egy könnyebben átlátható szerepkörre vágyik, amelyben kevesebb szereplőre kell fókuszálni.

Arra is kitér, hogy milyen tudást tudott hasznosítani a szerkezetépítésbe belépve.

„A korábbi évek sokat adtak számomra a szakmai előrelátás terén: mindig rákényszerültem arra, hogy két-három lépéssel hamarabb tudjam, mi fog történni. Ez segít a hosszabb távú és a heti szintű tervezésben is.”

Hozzáteszi, generálkivitelező cégből érkezve voltak olyan területek, amelyeken előrébb kellett lépnie, ugyanakkor a szakmai kihívások nagyon sokszor a problémamegoldásról szólnak, amiben viszont van elég tapasztalata.

Ez a probléma már nem a nyereséget veszélyezteti, hanem a finanszírozást

Ahogy lapunk cikkeiből is kiderül, a CLC-Construct döntően a piaci megrendelők – sok esetben multinacionális cégek - beruházásaiban jut szerephez, ami a vállalat profizmusára utal. Ugyanakkor arra is kell figyelnie a társaságnak, hogy olyan áron szerződjön, ami még kifizetődő számára. „A vállalkozási részleg ezzel együtt nem hozzám tartozik, nekem inkább azt kell felügyelnem, hogy meghatározott költség- és időkereten belül maradjunk, illetve ha valami ezt veszélyezteti, akkor azt tudjuk kezelni.”

Az utóbbi idők drasztikus anyagárváltozási miatt a fentieket egyre nehezebb és nem is minden esetben sikerül megoldani. „Sajnos mára annyira elszálltak a beszerzési árak, hogy ezt a problémát a megrendelővel közösen kell kezelnünk. Ezt egy vállalkozás önmagában nem tudja megoldani. A probléma ugyanis már nem is arról szól, hogy a tervezett profitunkat a kivitelezés közben feléljük, hanem arról, hogy nem tudjuk finanszírozni az adott projektet.”

A mérnök rámutat, miközben egy szerkezetépítő projekt átfutása akár egy év is lehet, egy-egy anyagár 1-2 hónap alatt akár 20-30 vagy 50 százalékot is emelkedik: „Ezt nem lehet kigazdálkodni.”

Egyik szereplőnek sincs akkora felelőssége, mint amekkora a szerkezetépítőnek

Bár a szerkezetépítés alapvetően egy izgalmas és kiemelten fontos területe az építőiparnak, Gáspár Nándor tapasztalatai szerint nehéz ide bevonzani a fiatalokat. Maga a szakterület némileg az ágazaton belül is a háttérben van: „Sokaknak van egy olyan érzése, hogy a szerkezetépítés után indul be igazán egy építkezési projekt, holott ennél nagyobb felelőssége szerintem egyik társvállalkozónak sincs, mint amekkora a szerkezetépítőnek.”

Szavait azzal támasztja alá, hogy ez a szereplő építi meg az épület vázát:

„Ha itt valami nem sikerül jól, annak nagyon komoly következménye van. Továbbá ahogy a szerkezetépítő tud haladni, annak megfelelően követi minden más szakma: ha valamiért nem tud teljesíteni, a többi vállalkozás is kénytelen megállni.”

Ugyanerre utal, hogy átlagos esetben a projekt költségeinek a felét a szerkezetépítés teszi ki.

Ez a szemlélet képezi a cég elsődleges védvonalát

Szerkezetépítőként olykor a projektbe belépés gondjaival is meg kell küzdeniük. „Előfordul, hogy a fővállalkozó át akarja adni nekünk a munkaterületet, de nincs kész a földmunka, nem megfelelő az ágyazat, vízben úszik a munkaterület – ilyen körülmények között pedig nem lehet elkezdeni dolgozni.”

Miután ez a körülmény nagy hatással lehet a véghatáridőre, Gáspár Nándor nagy energiát szokott belefektetni, hogy ezek a feltételek rendeződjenek. „Ilyenkor nagy a felelősségem, mert az az első védvonala a cégünknek, amikor megpróbáljuk megteremtetni a szükséges körülményeket ahhoz, hogy az általunk vállaltakat tudjuk teljesíteni.”

Olyan, mint a társastánc: ha az egyik lép, akkor a másik is tud lépni

Elismeri, a fenti helyzetek kezelését nagyban segíti, hogy sokéves tapasztalatai vannak másfajta cégeknél, másfajta szerepkörökben. „Sok esetben látom, hogy én mit csinálnék másképp a partner helyében, és közben azt is pontosan tudom, hogy neki, illetve nekünk mire lenne szükségünk.”

A fentihez hasonló nehéz helyzetek hatékony kezelését a Hónap Mérnöke a társastánchoz hasonlítja: „Ha az egyik lép, akkor a másik is tud lépni. Ha például átlátom, hogy adott cégnek három munkája is ráépül a mi egyik munkánkra, akkor azt előre tudom venni, hogy segítsek. Ebben az esetben általában meg is érkezik válaszként egy hasonló gesztus, aminek köszönhetően viszont mi tudunk haladni.” Úgy fogalmaz, az építőipar folyamatai jelentős mértékben épülhetnek az együttműködésre, de csak akkor, ha ezt a felek kölcsönösen felismerik.

A Metrodom Panoráma Lakópark és a Pillar Irodaház a legemlékezetesebb projektek között

A részvételével megépült beruházások közül a Hónap Mérnöke a nemrég a KÉSZ generálkivitelezésével lezárult budapesti Pillar Irodaházat emeli ki. „Ez mind a volumenében, mind a folyamatait tekintve különleges fejlesztés volt.

Egy olyan összetett munka, amiben a különböző lépéseket és az organizációt és nagyon ki kellett találni. Szerencsére jól együtt tudtunk működni a KÉSZ csapatával, és oda-vissza jelen volt az a fajta megértése a másiknak, amit korábban említettem.”

Hasonlóan fontos projekt volt számára az Újpesten a 632 lakással megépült Metrodom Panoráma Lakópark: itt a négy 17 emeletes toronyépület közül a B és a C szerkezetét kivitelezte a CLC. „Itt főleg a méretek hoztak különleges kihívást és az anyag mozgatása: emlékezetes szakmai élmény volt a projekt kisakkozása.”

A sikeres kivitelezéshez elengedhetetlen a kapcsolatok megfelelő kezelése, ezen belül kiemelten fontos az alvállalkozói körhöz fűződő viszony. „Számos alvállalkozót már hosszú évek óta foglalkoztatunk az olyan nagy projekteken, mint például a most Óbudán épülő Metrodom River Lakópark fejlesztése. Egészen más, ha egy nehéz helyzetbe kerülve többéves alvállakozói kapcsolatra tudunk építeni – cserébe ezek a cégek biztos partnerként tekinthetnek ránk, akitől újra és újra munkákat kapnak.”

A nyugati környezetkímélő trendeket üzletileg is érdemes lenne meghonosítani

Arra a kérdésre, hogy egy-egy projektben mi jelenti számára a legszebb kihívást azt válaszolja, hogy az évek során mindig változott a motivációja. „Fiatalabb korában az ember azt szereti, ha nagy volumenű projektek részese, később pedig az összetettebb, bonyolultabb kihívásokat keresi. Utóbbira számomra kiváló példa volt a Gresham-palota vagy az Ária hotel, a Bazilika mellett. Ezekre jó érzés visszatekinteni, főleg, hogy utóbbi szállodát a világ legjobb hotelévé választották a befejezés után egy évvel.”

Mára egy további szempont vált számára fontossá: az építőipari folyamatokban érvényesíthető környezetvédelem.

„A magasépítés finoman fogalmazva is erősen környezetátalakító folyamat, ugyanakkor nyugaton vannak már olyan zöld trendek, amelyeket itthon még nem alkalmazunk, és érdemes lenne ezeket megtanulni, meghonosítani. Ez még egy olyan terület, amibe szívesen elmélyednék.”

Hozzáteszi, ezeket az újításokat üzletileg is megéri behozni, viszont ehhez a folyamathoz a gondolkodásmódban is át kell állni, hiszen például az anyaghasználatban is számos alternatív megoldás létezik. „Akár a betonnál is lehet arról beszélni, hogy hogyan csökkenthető az előállításánál a cementhasználat. Szintén fontos tényezővé válhat a vas helyettesítése más anyaggal.”

Kell egy csapat!

Amikor zárásként a sikereit leginkább megalapozó szemléletről kérdezzük, a Régi idők focija című filmből Minarik Ede mondása jut eszébe:

„Kell egy csapat! Anélkül nem fog menni, mert mindig kellenek olyan partnerek, akikkel meg lehet osztani az ötleteket. Ha mindezt egy olyan közegben tudjuk elmondani, ahol a megoldást keressük, akkor sokkal sikeresebbé válik egy projekt.”

A kulcsszavakat és kulcsgondolatokat így összegzi: „Nem kell egyedül kitalálni mindent, érdemes nyitottnak lenni, és figyelni egymásra, főleg az öreg rókákra.” Hozzáteszi, legutóbb a Pillar Irodaháznál is volt olyan elem, amiből tanulni tudott, és amelynél el tudta engedni az eredeti elképzelését.

Édesapja vasútgépész, így vonzódása a gépész-szakma iránt már korán kialakult. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszékén okleveles épületgépész és környezetmérnökként szerzett diplomát 2003-ban. „Valószínűségelméleti méretezés a klímatechnikában” tárgyú diplomamunkájáért az Építéstudományi Egyesület (ÉTE) különdíjban részesítette (a 2004 októberi diplomadíjat az épületgépész szakmában nyújtott kiemelkedő színvonalú szakmai munkáért adományozzák – a Szerk.).

A diploma megszerzése után felkérték, hogy Tudományos Diákköri munka keretében folytassa a megkezdett a méréssorozatot, így további fél évig az egyetem kötelékében maradt.

2003-ban a CLH Hűtés és Klímatechnikai Kft.-nél helyezkedett el, ahol projektvezetőként és termelési igazható-helyettesként koordinálta a feladatokat a szerződéskötéstől az átadásig. Gépészeti felelős műszaki vezetőként részt vett − többek között − az Újpesti Piac és Vásárcsarnok, a Gyulai Várfürdő, a Dunaújvárosi Papírgyár és a 2017-es FINA Világbajnokság fő helyszínéül szolgáló Duna Aréna kivitelezésén.

2017-ben az ECONIX Kft.-nél dolgozott projektvezető pozícióban. Ebben az évben kezdődött kapcsolata az EBH INVEST-tel, először még külsős munkatársként, majd 2018-tól lépett be a vállalat csapatába, melyben azóta gépészeti és műszaki igazgatóként látja el feladatait.

„A cég bővülésével a kezdetben kétfős csapat létszáma immár több mint tíz főre növekedett. Idővel a gépész technológiai feladatok mellett hozzánk kerültek a gépészeti automatika, valamint az erős- és gyengeáramú villamos feladatok is” – ismertette Horváth András.

Első munkája azonnal külföldre szólította

Az igazgató az EBH-s projektek ismertetését a szovátai Hotel Pacsirta kivitelezésével kezdte.

„A belépésemet követően rögtön egy külföldi munkát kaptam. Azóta is ez az egyik legkedvesebb projektem. A hosszú utazások alatt remekül összecsiszolódtunk a csapattal.”

A jelenleg az OTP Ingatlan Zrt. tulajdonában lévő, Szováta főutcáján található ikerépület 1900-1910 között épült. Az egyik épületet 2010-ben építették újjá, a másikat 2018-ban az EBH kivitelezte. Az új épületben 11 szoba, konferenciaterem és SPA kapott helyet.

„A nagyon magas komfortkövetelmények miatt számos egyedi eszközt építettünk be, emellett igényes akusztikai megoldásokra is szükség volt; ahogy mindig, most is a tökéletességre törekedtünk. Az uszodatechnika kialakítása során speciális saválló technológiát vetettünk be, továbbá olyan eszközöket telepítettünk, melyek bírják a magas páratartalmat. Sok mindent kellett »zanzásítanunk« ebben az ékszerdoboz hotelben: A magas minőségű építészeti elemek mellett megjelentek, ha kevésbé hangsúlyosan is, a gépészeti design síkradiátorok, egyedi inox rácsok. A vendégek elől elrejtve az épületet magas hatásfokú VRV készülékek, energiatakarékos vízgépészeti, uszodai és légtechnikai rendszerek szolgálják ki. Az éves alacsony üzemeltetési költséget az integráltan működtető épületfelügyeleti rendszer használata biztosítja.”

Az Eiffel Operaház különleges kihívásokat tartogatott

Az operaházi munkákkal folytatva a sort először az Eiffel Műhelyház C épületét említette a szakember. Itt az 5500 légköbméteres jelmeztár és további 4000 légköbméteren műhelyek és irodák fit-out munkálatait végezték el 2020 augusztusa és 2021 januárja között. Ezt követően az A épületben található próbatermek kivitelezése kezdődött design & build konstrukcióban 2021 végétől.

„Az 50 ezer légköbméteres légtechnikai rendszert igen rövid idő alatt kellett tervezéssel és engedélyezéssel együtt kiépítenünk, egyszerre kellett megfelelnünk a magas komfort és akusztikai követelményeknek. Menet közben nem várt építészeti, tűzvédelmi és épületfelügyeleti akadályokat oldottunk meg a projekt csapattal közösen. A munka végén a mérések során visszaigazolódtak a tervezett értékek, az elvárt 35 decibel alatti akusztikai követelményt is gond nélkül tudtuk teljesíteni. De mára kiderült, hogy a pályázat során papíron felvázolt és kitalált műszaki tartalom, működik a gyakorlatban is. Határidőre maradéktalanul tudtuk teljesíteni a megrendelői elvárásokat.”

A díjnyertes iroda kivitelezése során speciális elvárásoknak kellett megfelelni

A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház új onkológiai tömbjének kivitelezéséről lapunkban is beszámoltunk. A pincében található a megközelítőleg 1000 négyzetméteres sugárterápiás részleg, melyet méteres vastagságú falak vesznek körül. A létesítmény a nagyon magas színvonalú, modern gyógyászati géppark (lineáris gyorsító) és orvostechnológiai kiszolgáló területek előírásainak megfelelő építészeti-, gépészeti- és gyengeáramú infrastruktúrával épült ki, sugárvédett és gyógyászati steril területekkel. A munka a tervezők, technológiai beszállítók, a beruházói oldal, a szakkivitelezők és az EBH-s kollégák több éves szakmai egyeztetését követően valósult meg.

A földszint+3 emeletes épületben 3500 négyzetméteren építettek ki minden olyan technológiát, ami egy kórházban szükséges: orvosi gáz, vízköddel oltó berendezés.

„A munka során egy, két épület közötti foghíjon dolgoztunk, mely az organizációt nehezítette, emellett a talajvízzel is meg kellett küzdenünk. A mélyépítést a talajvízzel kapcsolatos probléma elhárítása után tudták elkezdeni építészkollégáim, azután következhetett a mi feladatunk. További nehézséget jelentett a meglévő rendszerhez való csatlakozások kiépítése: a tűzjelző hálózatnak, a gyengeáramú-, a betegirányító és a napelemrendszernek, az IT végpontoknak számtalan szállal kellett a meglévő infrastruktúrához csatlakozniuk, emellett kiváltottuk a közműveket is. Most van a ház végső próbája, jelenleg az üzembehelyezések zajlanak.”

Számos alkalommal írtunk a Bánáti + Hartvig Építész Iroda felújításáról. Az – egyebek mellett − „Az Év Környezettudatos Irodája” díjjal kitüntetett épület fit-out munkái a körforgásos építészeti szemlélet jegyében zajlottak.

„A látszó gépészet kiépítése során kiemelten fontos, hogy szép legyen a szerelés, ezért kifejezetten igényes szerelőcsapattal dolgoztunk együtt. A megrendelő igényeinek megfelelően a gépészeti rendszereket nem takartuk el álmennyezettel, így a kábelek, légcsatornák is láthatók.”

A füzérradványi kastély rendszereinek működését folyamatosan monitorozza

„Nem lehet azt mondani, hogy az EBH sablonos projekteken dolgozik, minden munka új, mindegyikben van kihívás, a motiváció pedig automatikusan jön” – mondta el a Hónap Mérnöke, majd hozzátette:

„A mi munkánk akkor jó, ha láthatatlan (kivéve, ha a megrendelő elképzelései ettől eltérnek, ahogy a fent említett projekt esetében is). Egy műemléki épületbe lépve a látogató érezze a komfortot, de ne lássa az azt előállító műszaki hátteret: rejtsük el a csöveket, kazánokat, ne is tudjunk róla, de működjenek hibátlanul. Az általunk épített gépész- és villamosrendszerek akkor jók, ha nem is tudnak a létezésükről, de maradéktalanul kiszolgálják az igényeket.”

Horváth András példaként a füzérradványi kastélyt hozta fel. A 2021 októberében átadott kastélyban többek között az 1930-as évek kastélyszállójának hangulatát megidéző interaktív kiállítás nyílt, a kastély környezetében pedig egy több mint 10 ezer négyzetméteres díszpark várja a látogatókat. A műemléképület teljes rekonstrukciója során kiemelt szempont volt a gépészeti rendszerek „láthatatlansága”.

„Jelenleg még a garanciális időszakban vagyunk: a kastély számítógépes felületére belépve bármikor láthatjuk, hogy mely rendszerek hogyan, milyen paraméterekkel üzemelnek, hol van szükség beavatkozásra.”

A feladatorientált hozzáállás elengedhetetlen

Oktatói szemlélettel rendelkező mérnökként Horváth András szerint az első munkahely meghatározó egy pályakezdő életében.

„Nem mindegy, hogy milyen tudásszintű és lelkesedésű kolléga mellett kezdi egy friss munkavállaló a szakmáját. Itt nagyon el lehet menni jó és rossz irányba is, meg is szeretheti, ugyanakkor el is távolodhat a szakmától, ha valaki nem egy megfelelően motivált kolléga mellé kerül.”

Az EBH INVEST 2016 óta dinamikusan növekszik. A gépészeti részleg is egyre több és nagyobb műszaki feladatokat kap, mely során nélkülözhetetlen a csapatmunka.

„A kollégák akkor szeretnek csapatban dolgozni, ha megfelelő a környezet és a bánásmód. Feladatorientált hozzáállást kérek mindenkitől. Probléma esetén – legyen az műszaki, munkahelyi vagy akár személyes − segítek a közös gondolkodásban és a megoldásban. Az elért célokat, a megvalósult projekteket közösen értékeljük ki és szűrjük le a műszaki, gazdasági tanulságokat.”

A gyakorlatban felmerült helyzeteket később laboratóriumban is bemutatja

Ahogy az interjú elején is jeleztük, a szakember alkalmanként külsős óraadóként a BME Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszékén oktat, emellett

szakmai továbbképzéseket szervez EBH-s kollégái számára, ezzel is igyekszik a munka iránti lelkesedésüket hosszútávon fenntartani. Ezen alkalmak során a munkavállalóknak lehetőségük adódik munkahelyi környezeten kívüli körülmények között megvitatni a tapasztalataikat, és a munka során felmerült gyakorlati problémákat kielemezni.

Labor mérések keretein belül sikerült a kollégáknak belső levegő minőség, szén-dioxid és egyéb légtechnikai méréseket bemutatni a BME légtechnikai laborjában, a közeljövőben pedig légvezetési rsz. vizsgálatot, valamint hidraulikai méretezést és mérést tervez.

Személyes motivációját röviden így foglalta össze:

„Cél, hogy a projekt résztvevői által elvárt jó minőségű műszaki tartalom határidőre teljesüljön.”

Majd kifejtette: „Az ennek során a legkülönbözőbb helyzeteket kell megoldanunk: az utóbbi időszakban a koronavírus és az ukrán-orosz háború okozta nehézségek kezelése (import termékek beszerzési problémái, dráguló alapanyagok, folyamatos és jelentős mértékű áremelkedések) hangsúlyosan jelen van. A költségek drágulása a műszaki tartalom átalakítását, optimalizálását, a költségek újrakalkulálását vonja maga után, emiatt rengeteg beruházói, tervezői, műszaki ellenőri egyeztetés szükséges.”

Magánéletéről elárulta, hogy a főváros agglomerációjában él családjával, egy 11 és egy 9 éves kislány, valamint egy 7 éves kisfiú édesapja. Lányai a zene iránt érdeklődnek, fia azonban műszaki beállítottságú, így elképzelhető, hogy ő viszi majd tovább a családi hagyományt. Szabadidejében sok időt tölt a természetben, kertészkedik, kirándul, emellett igyekszik időt szakítani hobbijaira, az akvarisztikára és a terepfutásra.

Tóth Patrik nem törte meg felmenői hivatásválasztását, amikor 2007-ben maga is építőmérnökként végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Az állványozó szektorba kapcsolódása azonban nem tervezett döntés volt, hiszen pályája elején kivitelezésben dolgozott előbb építésvezetőként, majd projektvezetőként.

„Mielőtt bekerültem az állványozásba, ipari környezetben dolgoztam, mint projektvezető, azelőtt nem is tudtam, hogy létezik ez a terület. Nyilván láttam homlokzati állványokat, de erről a speciális világról, ahol ipari mennyiségben, hatalmas szaktudással épülnek állványok, nem volt tudomásom.”

Egy kisebb kitérő után 6 évvel ezelőtt tért vissza az állványozó szektorba, ekkor került a Layherhez műszaki értékesítőként. De ne szaladjunk ennyire előre, tekintsük át, milyen szakmai tapasztalatok vezették Tóth Patrikot a műszaki vezetői pozícióig.

Olajfinomítóban, vegyi üzemekben és az antwerpeni atomerőműben is dolgozott

A mai napig élénken él a Layher műszaki vezetőjének fejében a kép, amikor először találta szemben magát komolyabb ipari állvánnyal, ráadásul egyből a mélyvízben érezhette magát. „Százhalombattán a régi erőműblokkok bontásához kellett kiépíteni egy speciális állványzatot, amivel gyakorlatilag légmentesen lezárhattuk az elbontandó üzemegységeket, ugyanis ezek jelentős mennyiségű mérgező azbesztet tartalmaztak. A projekt jelentőségét és összetettségét a külföldi megrendelő miatt az angol munkanyelv tetézte, valamint annak speciális jellege, hiszen a munkaterületre kizárólag egy mentesített zónán keresztül lehetett bejutni, teljes vegyvédelmi ruházatban irányítva a munkafolyamatokat.”

2011-ben Dunaföldváron folytatta munkáját, ahol a bioetanol üzem építésén állványozó projektvezetőként tevékenykedett. Itt az amerikai megrendelő támasztott nagyon magas műszaki és munkavédelmi elvárásokat az állványokkal szemben.

Ezt követően két évig külföldön dolgozott, Hollandiában és Belgiumban szintén az ipari állványozás területén gyűjtött komoly tapasztalatokat. „Olajfinomítókban, vegyi üzemekben és az antwerpeni atomerőműben is dolgoztam, mint projektvezető."

"Az ipari állványok abban különböznek a „hétköznapi” állványoktól, hogy ezek esetében kiemelten fontos a szabványoknak, előírásoknak, megrendelői sztenderdeknek való megfelelés. Alapelvárás már az építés során is a biztonsági követelményeknek való megfelelés. Minden ipari létesítmény saját speciális szabályrendszerrel rendelkezik, ezeknek maximálisan meg kell felelni. Ezen követelményrendszerek alkalmazása, betartatása, valamint az óriási mennyiségű állványzat felépítése és lebontása rövid idő alatt, ráadásul valóban veszélyes környezetben, igazi kihívást jelentettek az életemben.”

A sűrű és igen megterhelő időszak után Tóth Patrik karrierje is más irányt vett egy időre, azonban 6 évvel ezelőtt egy Layher álláshirdetés miatt döntött úgy, folytatja a megkezdett utat.

Mikor szükséges állványt tervezni?

A cég akkoriban értékesítő mérnököt keresett, Tóth Patrik szeme pedig felcsillant, hiszen egy másik megközelítésben kerülhetett volna vissza az állványozásba, amit oly’ jól ismert. „Óriási előny bármely szakmában, ha nem csak elméletben ismerjük azt a dolgot, amellyel foglalkozunk. A gyakorlati tapasztalat mélyebb rálátást biztosít a témára.”

A műszaki szakember ekkor kezdett el tervezni. „Úgy látom, az állványozáson belül nagyon polarizáltak a feladatok. A spektrum egyik végén ács-állványozók szerelnek össze egyszerű, hétköznapi állványokat, a másik végén pedig hónapokig tartó professzionális mérnöki tervezési munka áll. A kettő között nagyon széles a skála.”

A feladat nehézsége dönti el, a spektrum éppen melyik része érvényesül inkább.

Ha nagy magasságban kell állványt építeni, nagy teherbírást biztosítani, nagy fesztávot áthidalni, vagy valamilyen különleges, egyedi feladat a cél, akkor elkerülhetetlen és kiemelten fontos a tervezés. Ennek során először a rendelkezésre álló rendszerekből ki kell választani azt, amelyik leginkább alkalmas a feladatra. A végül alkalmazott megoldás kidolgozásának elengedhetetlen feltétele a kivitelezőkkel és a végfelhasználóval való folyamatos és minden részletre kiterjedő egyeztetés.

Amikor először alkalmaztak 3D szkenneléses technológiát

Az állványtervezés szükségességét és fontos szerepét az Esztergomi Bazilika kupolaállványa kiválóan szemlélteti. „Az Esztergomi Bazilika kupolaállványa a valaha volt legkomplexebb feladatunk, amit a magyar kollégákkal végeztünk. A projekt nagyszerűsége abban rejlik, hogy egyedi elem gyártása nélkül, kizárólag rendszerelemekből alkottuk meg azt a műszaki megoldást, ami lehetővé tette, hogy egyedi, külön erre a célra gyártott acélszerkezet nélkül valósuljon meg a restaurátorok igényeinek megfelelő állványzat a bazilika kupolájában. A meglévő rendszereinkből sikerült egy olyan megoldást kitalálni, ami statikailag és funkcionálisan is teljesítette az elsőre teljesíthetetlennek tűnő elvárásokat.” A projekt hazai és nemzetközi berkekben is nagy sikert aratott és nagy elismerés övezte minden fronton.

A komplex munkák másik mintapéldája egy 2019-es tiszaújvárosi ipari állványozási projekt. Erre különösen büszke Patrik, hiszen ez volt az utolsó olyan tervezési feladat, amit egyedül végzett és nem csapatban.

Két, 86 méter magas ipari lepárló kolonna állványzatának a terveit dolgozta ki.

A munka különlegességét az adta, hogy azelőtt nem használtak 3D szkenneléses technológiát. Ennél a kolonna párnál viszont nem álltak rendelkezésre megfelelő tervek, amikből dolgozhattak volna, így a háromdimenziós szkennelés mellett döntöttek. Ezt azonban csak a levegőből lehetett elvégezni. A 3 dimenziós képalkotásos technológiák lényege, hogy pontok háromdimenziós halmazává képezik le a környezetet. Ezt a pontfelhőt tervezőprogramba behívva megjelenik az objektum 3 dimenziós képe, amire milliméter pontossággal megtervezhető az állványzat.

„Ez ma már mindennapos technológia, havonta több ilyen projektünk is van. Viszont 2019-ben ez még viszonylag új volt az állványozás világában. A technikai feltételek sem voltak minden szempontból megfelelőek.”

Az eljárás során egy nagyfelbontású fényképezőgéppel felszerelt drón körberepülte a kolonnákat, és az elkészített több mint hatezer fotóból egy szoftver segítségével állt össze a 3 dimenziós térbeli kép. Ezt a módszert hívják fotogrammetriának. Az így létrejött pontfelhő felhasználásával a Layher munkatársai el tudták készíteni a 3D állványterveket. A tiszaújvárosi projektet részletesen egy kisfilm is bemutatja. Azóta a fotogrammetriát felváltotta a Lidar szkennelés, amely sokkal pontosabb és kezelhetőbb eredményt ad.

Közérthetővé tenni a terveket és edukálni az állványépítőket

A technológiai újdonságok, az új módszerek és az innováció az állványozói szektorban is folyamatosan jelen vannak. Fontos azonban úgy tervezni, hogy a végfelhasználói oldal, azaz az állványépítők is megértsék és tudják hasznosítani a kapott terveket.

„Sokat számít a projektek sikeressége szempontjából, hogy tervezőként olyan megoldásokat alkalmazzunk, melyek alkalmazására képes egy állványozó szakember, hiszen tervezésünk eredményét ők építik fel. Közérthető módon kell elkészítenünk a terveket, emellett elengedhetetlen feladat edukálni is az állványépítőket. A képzések terén a Layher élen jár.” (Erről bővebben a Layher Kft. ügyvezető igazgatójával, Serdült Sándorral készített interjúkban olvashatnak.)

Az építőiparban, ahogyan az élet minden más területén, rendkívül nagy erőkkel hódít a digitalizáció. Az építőiparban alkalmazott BIM – Building Information Modeling – koncepciót az állványozásra adaptálta, azt a BIM-be integrálva a német anyacég, így született meg a Layher SIM (Scaffolding Information Modeling).

„Az állványozási folyamatokat digitalizáljuk és integráljuk a folyamat minden egyes fázisába (a tervezéstől kezdve, a logisztikán át a megvalósításig). Szerencsére egyre több kivitelezés van itthon is, ahol fel tudják ezt használni. Sok esetben a megrendelőtől kapunk 3D épületmodellt, erre rátervezzük az állványt, majd visszaküldjük a terveket, és ez az adatcsere lehetővé teszi a közös kooperációt” – foglalta össze a folyamat lényegét Tóth Patrik.

BIM nélkül sokkal több helyszíni egyeztetésre, felmérésre van szükség. Összességében a teljes projekt egyszerűsödik és hatékonyabbá válik BIM modellel, mert minden adat a tervezők előtt van.

A MOL Campus ennek a mintaprojektje, melyben a teljes tervezési és egyeztetési folyamat digitálisan zajlott. „Megkaptuk az épület 3D modelljét, ez alapján kidolgoztuk a „nullás” tervverziót, melyet megvalósíthatónak véltünk. Ezt a koncepciótervet az épületre ráillesztve ezután megosztottuk a megrendelővel, olyan módon, hogy azt bárki megnézhesse, speciális célszoftverek nélkül. Gyakorlatilag ezzel el is kezdődött a kooperáció a megrendelővel, az állványozó kivitelezővel és a releváns szakágak képviselőivel. Nem kellett kimenni a helyszínre egyeztetni, méregetni, teljes mértékben digitálisan zajlott a kommunikáció. Végül a kiviteli tervek az állványépítők részére is elérhetővé váltak, 3D-s, tableten vagy akár okostelefonon megjeleníthető formában. Amikor megépült az állvány, mindenki elégedett volt, zökkenőmentesen zajlott az egész munkafolyamat, azt kapta a megrendelő, amit szeretett volna.”

Valódi mérnöki szerkezetek építhetők állványból

A műszaki vezető munkája változatos, hiszen terepi és irodai munkát is igényel munkaköre. A kommunikáció alapvetően meghatározza mindennapjait, építőipari cégekkel találkozik nap mint nap, a kétkezi munkát végző szakemberektől kezdve a cégvezetőkig mindenkivel szót kell értenie.

Munkája során nemcsak szóban kell bizonyítani a tervek helyességét, hanem fizikailag is meg kell tudni mutatni, hogy képesek megépíteni a terveken létező állványokat. „A hitelesség nagyon fontos, az, hogy nemcsak terveken képesek létezni ezek az állványok, hanem valódi szerkezetként is tökéletesen megállják a helyüket. Ennek érdekében gyakran csinálunk próbaépítéseket, főleg, ha egy komolyabb feladatról van szó. Ilyenkor a bemutató termünkben vagy akár az építési terepen felépítjük a tervezett állvány egy részét vagy egészét.”

Ezek az építmények, állványszerkezetek valódi mérnöki teljesítményt igényelnek, melyben fontos szerepet játszik a pontos összeszerelés, a megfelelő építési sorrend, gyakorlati know-how alkalmazása.

„Az emberek nem is gondolják, hogy állványból mennyi minden készíthető. Az állványról legtöbbször az a kép él az emberek fejében, hogy kizárólag arra funkcionál, hogy felmenjen a kőműves és leszigetelje a házat. Pedig valójában ezek a rendszerek alkalmasak arra, hogy teljes értékű mérnöki szerkezeteteket építsünk belőlük.”

Ezek már nem egyszerű munkaállványok, hanem ideiglenes acélszerkezetek. Értelemszerűen a legtöbbször munkaállványként funkcionálnak, de ugyanúgy lehet belőlük híd, védőtető, lépcső, színpad, lelátó, művészeti installáció vagy éppen funkcionális tér egy irodaházban.

„Én úgy hívom, legó felnőtteknek. Gyerekkoromban volt egy óriási fiók legóm, főleg technik legóm, és gyakorlatilag most is legózom - állványelemekkel. Jó lenne, ha mindenki izgalmas játékként tekintene az állványokra.”

A tudás átadása a következő lépcsőfok

A Layher munkatársa sokat köszönhet a kezdeti időkben szerzett külföldi tapasztalatoknak, főleg a belga munkamorált és hatékonyságot emelte ki, illetve az amerikaiak feladatorientáltságát, hozzáállását. A folyamatos önfejlesztés mellett a tudás átadása jelenti a következő lépcsőfokot a műszaki vezető számára. „Egyedül kezdtem dolgozni a Layhernél műszaki értékesítőként, azóta 6-an lettünk a csapatban. Öt kollégám végzi el a napi feladatokat és én irányítom őket úgy, hogy közben az eddig megszerzett tudásomat igyekszem minél jobban átadni számukra.”

Tóth Patrik és csapata szakmai rátermettségét nemcsak a német kollégák és a Layher leányvállalatai ismerték el az esztergomi projekt megoldásai kapcsán, az itt elért műszaki bravúrokra a konkurencia is felfigyelt.

„A legnagyobb elismerést az jelenti, amikor olyantól jön, aki tényleg ért az adott területhez. Amikor egy német vezető tervezőtől elismerő szavakat kapunk vagy akár attól, aki 30 éve van a szakmában és konkrétan ő fejlesztette ki a rendszert, amiből megvalósítottuk az Esztergomi Bazilika állványát, és azt mondja, hogy hűha, ilyet mi még nem csináltunk, annál nagyobb dicséretet nem is kaphatunk.”

Találkozásunkkor elárulta, vegyes érzelmekkel telve lépett be újra a csarnokba az interjú napján, hiszen az első kő elmozdításától kezdve az utolsó csavarig részt vett a megszületésében. „Két éven keresztül irányítottam a projektet, napi szinten meghatározva, hogy mi történjen a munkaterületeken. Így nyilván furcsa, hogy ma már én is csak engedéllyel léphetek be abba az épületbe, ami ennyire közel áll hozzám” – árulta el a mérnök, aki ezután természetesen a pályafutása korábbi szakaszaira is kitért.
 

A diploma után rögtön megtalálta a helyét

Az építőipar mindig is egy karnyújtásnyira helyezkedett el az életében, hiszen édesapja és bátyja is a családi vállalkozásukban dolgozik kőfaragó szakemberként. Ennek kapcsán tetszett meg neki az építőipar, így végül a budapesti Schulek Frigyes Építőipari Szakközépiskolában kezdte meg szakirányú középiskolai tanulmányait, ezt követően pedig felvételt nyert a szintén fővárosi Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karára.

„Akkor még nem igazán tudtam, hogy mi a különbség közöttük, és hogy építő vagy építész szeretnék-e lenni. Végül aztán szerencsére építőszakra vettek fel, ami hozzám egy kicsit közelebb áll, így 2011-ben magasépítő szakon végeztem. A családom teljes mértékben támogatott és bíztatott rá, hogy bátran válasszak más utat, vagyis nem marasztaltak, hogy én is a családi vállalkozásban vegyek részt” – idézte fel a Hónap Mérnöke.

A diplomamunkát követően még érezhetőek voltak a korábbi válság hatásai, így akkoriban nehéz volt elhelyezkedni. Ennek ellenére szerencsés fordulópont következett: rögtön Magyarország egyik vezető építőipari vállalatánál, a Market Építő Zrt.-nél kapott álláslehetőséget.

„A Market az első munkahelyem azóta is, most már több mint 10 éve: építésvezetőként kezdtem a pályát, majd 2016-tól főépítésvezetőként dolgozom a vállalatnál.”

Gyorsan tapasztalatot szerzett csarnoképítésben, ez is lett a szenvedélye

Silling Balázs szakmai fejlődése gyorsan ívelt felfelé, hiszen már az első projektek között is változatos tudást szerezhetett meg a magasépítő szakágban. „Próbaidőm alatt a Klotild-palota átalakításán, illetve utána Makón a Givaudan élelmiszeripari üzemének kivitelezésén dolgoztam. Csak ezek után következett az első igazi önálló munkám, amely egy kisebb, 3500 négyzetméteres csarnok volt a Dél-pesti Üzleti Parkban” – emlékezett vissza.

Ezt követően kezdett kibontakozni a csarnoképítésben való jártassága és szenvedélye, ugyanis 2013-ban karrierjének első nagyobb volumenű projektjébe csöppent, és a Fradi fellegvára, a Groupama Aréna építkezésén tevékenykedett építésvezetőként. „Ezalatt már felelős voltam a szerkezetépítés egy részéért, majd amint szerkezetkész lett az épület, további három szintet kaptam az épületben, ahol koordináltam a kivitelezést.”

Később már egyértelműen körvonalazódott, hogy a csarnoképítés, és azon belül a szerkezetépítés az, amelyet igazán szeret csinálni. Az addig megszerzett tapasztalatainak köszönhetően 2016-ban a diósgyőri DVTK Aréna főépítésvezetőjének nevezték ki, amely később a legszebbnek minősült a 2018-ban átadott stadionok közül. Mindemellett említésre méltó az is, hogy a későbbiekben a szegedi Szent Gellért Fórum sportközpontjának szerkezetépítés utáni befejező munkálataiban is részt vett egy fél éven keresztül.
 

Az eddigi legnagyobb mérethez az eddigi legnagyobb létszám

Mindez megalapozta azt a szükséges szakmai tudást, amely elvezette pályafutása legjelentősebb projektjéhez, és beszélgetésünk fő témájához: az MVM Dome-on végzett főépítésvezetői munkájához. A rekordidő alatt megépült, 20.022 fő befogadására alkalmas csarnok megnyitó ünnepségét tavaly decemberben tartották.

„Nehéz rangsorolni, hogy melyik volt az eddigi legkiemelkedőbb projekt számomra, mert mindegyik sokat jelentett valami miatt” – fogalmazott kérdésünkre válaszolva a Hónap Mérnöke.

„Az MVM Dome-ot mégis kiemelném, egyrészt az óriási méretei és a szoros határidői miatt. Mindemellett fontos szempont az is, hogy itt volt az eddigi legnagyobb létszám, amelyet valaha is koordinálnom kellett.”

Hozzátette, a beruházás nagysága a teljes csarnokon dolgozók összlétszámában is megmutatkozott: „Huzamosabb ideig 1000 fő körül volt a napi belépők száma, majd a vége fele a teljes létszám elérte körülbelül az 1500 főt is.”
 

A siker egyik fő elemét nem feltétlenül az iskolában lehet elsajátítani

A Market-csoport a megalakulása óta több ezer partnercéggel, beszállítóval, gyártóval és alvállalkozóval dolgozott együtt. Ennek megfelelően ez a projekt is számos alvállalkozó bevonásával valósult meg. Amikor ekkora a létszám és szoros határidőket kell tartani az egymásra épülő munkaterületek átadásában, az egyik legfontosabb tényező a precíz koordináció. Ennek az alapja viszont a megfelelő kommunikáció.

Silling Balázs hangsúlyozza, mérnökként az iskolában kevesebbet tanultak a kommunikációról, így ezt tartja a legnehezebb feladatnak.

„Hogy a fentiek teljesülése mellett sikerüljön megfelelő hangulatot és légkört is biztosítanunk, ahhoz már valójában az emberi értékeinket kell előtérbe helyeznünk.”

Hozzátette, mindez úgy valósulhatott meg, hogy napi szinten tartottak kooperációs megbeszéléseket és helyszíni konzultációkat, ennek köszönhetően pedig minden esetben meg tudták beszélni, hogy kinek milyen munkaterülete van az adott napon. „Voltak csapatépítőink is, illetve tartottunk közös vacsorákat és reggeliket, ezek mindig összekovácsolták a csapatot. Ez másképp nem működik.”
 

Dubaiba is ellátogattak tapasztalatokat szerezni

A Budapest szívében elhelyezkedő sportcsarnok Európa legnagyobb fedett kézilabda-arénája, amely a legnagyobb sportesemények, kiállítások és konferenciák helyszínéül is szolgál majd. Ennek alapját az adja, hogy a jégsportokat is beleértve valamennyi teremsportág számára megfelelő szabványokkal, méretekkel és kialakításokkal rendelkezik.

Felmerül a kérdés, hogy egy ekkora ívű építési projektre hogyan lehetett úgy felkészülni, hogy hazánkban korábban még nem volt rá példa ekkora méretekben. „Volt olyan hazai projekt, amely közel állt ehhez, de a legtöbb más szerkezet és konstrukció, így inkább külföldi példákat vettünk alapul” – adta meg a választ Silling Balázs. „Elmentünk Dubaiba, hogy megnézzük és tapasztalatot gyűjtsünk a Coca Cola Arénából, amely nagyon hasonlít erre az épületre, ugyanakkor vannak eltérések is. A dubai aréna más szerkezettel épült, illetve eltérő a tetőszerkezete és a tartószerkezete is. Ott a ferde homlokzat acélszerkezetből van kialakítva, a Dome-ba pedig monolit vasbeton-szerkezet és előregyártott vasbeton került beépítésre.”

Elmondása szerint a Dubai-ban tett látogatásuk célja az volt, hogy tapasztalatot gyűjthessenek többek közt arra, hogy milyen terekre van szükség, vagy hogy milyen az aréna homlokzati kialakítása. „Nagyon izgalmas és hasznos volt, sok információt tudtunk ott gyűjteni.”

Sikeres versenyfutás a szoros határidőkkel

A multifunkciós csarnok a rendkívüli méretei ellenére is a Marketre jellemző tempóban, szinte rekordidő alatt készült el. A létesítmény legelső céljának szánt sportesemény egyben meghatározta azt is, hogy szoros határidőre kellett elkészülnie, hiszen már az építkezés kezdetén, 2019 szeptemberében adott volt, hogy a 2022. január 13-án kezdődő férfi kézilabda Eb egyik otthona lesz.

Silling Balázs ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy mennyire fontos szerepet játszott az alapos tervezés, illetve, hogy milyen technika alkalmazásával tették lehetővé a kivitelezés gyorsítását.

„A szoros határidő miatt fontos volt, hogy a szerkezetépítés során minél több előregyártott elemet tervezzünk be és használjunk fel, hogy gyorsítani tudjunk a kivitelezésen.”

A tetőszerkezetépítés legvégéig nyitva kell hagyni az épületet

A sportcsarnokba összesen 45.000 köbméternyi monolit vasbeton-szerkezet és 15.000 köbméter előregyártott vasbeton került beépítésre, az épület szerkezetét pedig 485 darab delta-beam gerenda támasztja meg. A főépítésvezető irányítása alatt olykor 0-24 órás munkavégzésre is szükség volt, többek között azért, mert két lépcsőház és két merevítőmag is csúszózsalus technikával készült, ezt pedig csak folyamatos munkavégzéssel lehetett véghezvinni.

Az MVM Dome-ot a diósgyőri futballstadionhoz viszonyítva a Hónap Mérnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a nyitottságának és nagyobb küzdőterének köszönhetően a fociaréna könnyebb organizációt biztosított bizonyos feladatok elvégzéséhez. „A Dome ezzel szemben egy teljesen zárt stadion, így a tetőszerkezetet valahol be kellett hoznunk az épületbe. Ebből adódóan a szerkezetépítés során külön meg kellett terveznünk, hogy hogyan fogjuk megépíteni a tetőt. Végül az a döntés született, hogy az északi részén a tetőszerkezetépítés legvégéig nyitva kell hagyni az épületet. Kint pedig egy külső depóterületen lettek előszerelve a tetőszerkezet fő tartóelemei.”
 

A mínusz 15 fokos hideggel is meg kellett küzdeniük, amikor bezárták az északi oldali vasbeton szerkezetet

A Multicsarnok tetőfelülete 14.100 négyzetméteren terül el, ami egy közepes méretű gyártóüzem méretének felel meg. Ebből kiindulva el lehet képzelni, mekkora elemeket kellett mozgatni a tető munkálatainál. „A tetőszerkezet fő tartóelemei három darabra voltak bontva: a leghosszabb főtartó hossza 110 méteres volt, akárcsak egy focipálya hossza. Az elemet egy speciális, erre a tartóra kialakított trailer segítségével, illetve két vontatóval tudtuk csak a helyszínre hozni, majd felállítottuk a pálya területén. Ezt követően egy 450 tonnás autódaru emelte be a helyére, két közbenső támasszal, amíg a szakemberek a csavaros kapcsolatot megépítették. Egyszerre három fő tartó volt alátámasztva, így lépegettünk előre fokozatosan.”

Silling Balázs elmondta, a legnagyobb kihívást azt jelentette, amikor elértek az utolsó előtti tartó megépítéséhez.

„Több, mint egy hónapba telt elvégezni a befejező szakaszt, ráadásul ez pont télen történt, így sokszor az akár -15 fokos időben kellett a vasbeton szerkezetet bezárnunk, összeraknunk, és fölérni vele a negyedik emeletig, hogy az utolsó tartó is megépíthető legyen. Ezt szintén egy 450 tonnás daru emelte be a helyére kívülről.”

Mindezek mellett akadtak olyan kihívások is, amelyekkel a tapasztalt szakember korábban még nem találkozott. A csarnok egyik VIP lelátójában beszélgetve nem tudta elkerülni figyelmünket a jégpálya éppenséggel akkor zajló próbaüzeme. „Ez egy újdonságot jelentett számomra, működését tekintve olyan, mint egy padlófűtés, csak ez a hűtést szolgálja.” A mérnök hozzátette, a vasbeton szerkezet kialakításának köszönhetően a jégpályát akár két különböző szabvány méretben is használhatják.

„A szerkezetépítés az, amire a legboldogabban emlékszem vissza”

A Hónap Mérnökét a szakmája hozzá legközelebb álló részéről is megkérdeztük. „Mivel építőmérnök vagyok, a szerkezetépítés mindig is egy kicsit közelebb állt hozzám, mint a befejező munkálatok. Bár voltak nehézségeink ezalatt is a határidőink teljesítésénél, vagy az alvállalkozók koordinálásánál, de ettől függetlenül az MVM Dome esetében is a szerkezetépítés az, amire a legboldogabban emlékszem vissza."

Silling Balázs eddigi legjelentősebb projektje után jelenleg hosszabb szabadságát tölti.

„Most egy kicsit szétvált a brigád, de ez a Marketnél jellemző annak érdekében, hogy át tudjuk adni egymásnak a tapasztalatot és tudást. Emiatt sokszor nagy a változás a csapatban, és nincsenek állandó stábok.”

Egyelőre nem tudja, mi lesz a következő projektje, de bízik benne, hogy lesz még szerencséje sportlétesítményeken dolgozni, mert úgy érzi, a széleskörű tapasztalataira alapozva ezen a területen tud a leghatékonyabban dolgozni.

Honti Krisztián, a SWIETELSKY Magyarország Kft. Útépítési Üzletágának projektvezetője már a gimnáziumban német nyelven tanult, majd a Műegyetem Építőmérnöki Karán is idegen nyelvi képzésben részesült. Az 5. félévben hat csoporttársával együtt Karlsruhe-ban tanult – nem véletlen tehát, hogy pályája során a német ajkú cégeknél keresett lehetőséget.

Az aszfalt szaga vonzotta

Az egyetem után egy német mérnöki irodában végezte gyakorlatát, miközben már várta itthon az első munkahelye. A Pest Megyei Állami Közútkezelő Kht-nál eltöltött rövid másfél év után rájött, hogy nem a beruházói oldal érdekli, hanem a kivitelezés. Mint mondja: ott van föld, sár, beton… Így egy éles kanyarral egy német cég kötelékében kezdett hozzá az aszfaltszagú munkákhoz: akkor indult az M6-os autópálya építése. Közben a SWIETELSKY is megkereste, és hiába volt még csak 2 hónapja a cégnél, igent mondott.

Az M6-os volt a szerelemprojekt

Ennyi gyorsváltás elég is volt Krisztián életében, mert mint mondja, számára a fő motiváció, hogy szeret mindent befejezni. Ez az élet valamennyi területén igaz rá, kiváltképp egy projekt esetében. Belevetette hát magát az M6-os sztráda Érd-Dunaújváros szakaszának építésébe, építésvezetőként.

„Ez volt az első nagy projektem. Éjjel-nappal dolgoztunk, reflektorokkal világítva dolgoztuk be a beton alapréteget, télen, nyáron, minden időjárási körülmény között. Néha ugyan be kellett mennem az irodába elvégezni a  papírmunkát, de a legtöbb időmet terepen töltöttem. Talán az összes közül ez a kedvenc munkám.” – emlékszik vissza erre az időszakra. Hozzáteszi: fiatalon, család nélkül még lehetett bírni a 10-12 óra munkát, a megfeszített tempót, de családos emberként ma már jobban kedveli azokat a projekteket, amik könnyen elérhetők és nem kell órákat utazással tölteni.

Most projektvezetőként is szívesen kijár a helyszínekre, szereti szemmel tartani az építkezéseket, de mint mondja: egyre több az adminisztráció, az egyeztetés. Úgy látja, sokszor a gazdasági, jogi szempontok előbbre valóbbak, mint a mérnöki munka. De ezt nem rossz szájízzel mondja. Tapasztalataiból kiindulva is az építőipar előrehaladásának tekinti, hogy minden apró részletről dokumentum, feljegyzés szülessen az utókor számára.

Néhány sorral lejjebb ki is fejti, hogy miért.

Az M6-os Érd-Dunaújváros szakaszának befejezése után néhány évig még tovább dolgozhatott a következő M6-os projekten, a Dunaújváros-Szekszárd szakaszon, de már a Porr Építési Kft. kötelékében. 

Ez idő alatt tanulta meg igazán az adminisztráció mélységét, majd 5 év után ezzel a tapasztalattal tért vissza ismét a SWIETELSKY-hez.

A zöldmezős beruházások vonzzák igazán

Itt rögtön három nagy projektet bíztak rá:  

• a 8-as főút Székesfehérvár nyugati elkerülő út,
• a Seregélyes elkerülő út
• és a 8-as főút Várpalota-Veszprém 1-es szakaszának megépítését.

S ha azt gondolnánk, hogy egy építőmérnök csak a száraz tervezői, kivitelezői attitűdöket hordozza magában, Honti Krisztián ezt biztosan megcáfolja. Ő ugyanis a zöldmezős beruházásokat kedveli igazán. Már az egyetem alatt is nagyon érdekelte a kutatás, a nyomvonaltervezés, de végül mégsem ebbe az irányba haladt. Így maradt az élmény, amit egy érintetlen vidék nyújtott számára.

„Ezek a kivitelezések szintén a kedvenceim voltak, mert a Seregélyes és a Székesfehérvár elkerülő is zöldmezős beruházás volt. Számomra a legszebb, amikor kimegyek az érintetlen területre és elképzelem a nyomvonalat. Majd mikor megtörténik az első kitűzés, megjelennek a munkagépek és kialakul már a tájban is a nyomvonal képe, az nagyon nagy élmény. Ezután mindenki belemerül a munkába és egy, a kezdetihez hasonló élmény akkor tér vissza, amikor kész a mű.”

 

A kaposvári intermodális csomópont építése számos kihívást tartogatott

Persze, egy mérnök sem csak a kedvére való projektek között válogathat. 2017-ben új, városi terepen próbálhatta ki magát: ekkor indult a kaposvári intermodális csomópont fejlesztése, amely időtartamban és kihívásokban is nagyobb projekt volt a korábbiaknál.

„Egy kicsit tartottam is tőle, mert belvárosi környezetben nem volt még tapasztalatom útépítésben. Itt a tervezés és a kivitelezés teljes egészében a SWIETELSKY feladata volt. Nem kis munka volt összefésülni a különböző igényeket az üzemeltetői oldalról, valamint a város, a MÁV és a különböző busztársaságok kéréseit. Az előkészítés körülbelül egy évig tartott, a kivitelezés pedig két évig.”

S hogy mennyire nem mindegy, hogy miről születik dokumentum, adatbázis egy építkezésen, mi sem bizonyítja jobban, mint a „szekrényből kieső csontvázak”: a kifejezés alatt persze a kivitelezés közbeni meglepetéseket kell érteni. Honti Krisztián ugyanis elmesélte, hogy

a kaposvári csomópont építésekor a meglévő buszpályaudvar és a négysávos út alatt is találtak olyan, százéves, nem élő közműveket, közműalagutakat, amelyekről senki sem tudott. A gyalogos-kerékpáros híd cölöpözésekor pedig olyan épületek alapjait tárták fel, amelyeket feltehetően a II. világháború után bontottak el, de csak a felszín felett.  

„Olyan projekt nincs, ahol minden a tervek szerint történik, ezért mindig kell tartalékidővel számolni. Kaposváron a véghajrában, az utolsó fél évben jött a koronavírus járvány, ami a dolgozói kapacitást is erősen csökkentette. Ezt át kellett vészelni.”

A hasonló kihívások megoldásához elengedhetetlen a jó csapat. Honti Krisztiánnak ez egy fontos szempont, talán ezért is húzta vissza a szíve a  SWIETELSKY-hez.

„A cég mottója is az, hogy „Egy konstruktív család vagyunk”.  Építésvezető kollégáimmal, a munkahelyi mérnökökkel és a gazdasági munkatársakkal igyekszem jó viszonyt ápolni. Nincs szigorú alá-fölé rendeltségi viszony. Mindenkinek megvan a maga területe, tiszteljük a másikat. És ami a legjobb, hogy hozzám hasonlóan ők is komolyan veszik a munkájukat és tudnak áldozatot vállalni.”

A siker kulcsa a komplexitás

Honti Krisztián a SWIETELSKY sikerének kulcsát és jövőjét abban látja, hogy az építőipar minden szegmensében magas színvonalon képviselteti magát (útépítés, magasépítés, speciális mélyépítés, metró, környezetvédelmi és vízépítés), így a legbonyolultabb, komplex projektek kivitelezését is megfelelő szakértelemmel, tapasztalattal tudja megvalósítani.

„Természetesen az olyan komplex projektek, mint amilyen pl. a Kaposvári Közlekedési Központ kivitelezése is volt, ahol a cég három üzletága is együtt dolgozott (Útépítési, Magasépítési, valamint a Környezetvédelmi és Vízépítési Üzletág) - és még a Swietelsky Vasúttechnika Kft. is bedolgozott a projektbe- nagy presztízs értékkel bírnak és kiemelik a Társaságot az építőipar elitjébe.”  - véli a Hónap Mérnöke, aki már a 12. évét tapossa a vállalatnál.

Végighaladni az úton, amelyet ő épített…

Mi a januári Hónap mérnöke számára a legjobb visszajelzés a munkájáról?

„Természetesen fontos a vezetők, kollégák elismerése is, de elégedettség tölt el, ha járva az országot végighaladok azon az úton, amit munkatársaimmal építettünk, mert a sajátomnak érzem. Más visszajelzés nem is kell.”  - mondja, de hozzáfűzi: persze, az is egyfajta elismerés, hogy jelenleg is a Társaság Útépítési üzletágának az egyik legnagyobb volumenű munkáját viszi projektvezetőként: ez pedig a 260. számú Sajószentpéter – Berente elkerülő főút megvalósítása. A 10,6 km hosszú út 17-22-es kilométerszelvényén dolgozik a SWIETELSKY, a Soltút alvállalkozójaként.

A munkálatokat tavaly októberben kezdték és máris itt az újabb kihívás: a szakaszon új régészeti lelőhelyet találtak, emiatt rövid időre fel kellett függeszteni a munkálatokat.

„Talán sokakban felmerül a kérdés, hogy 44 évesen miért csak nyolc projektben vettem részt. Nekem fontos volt mindig, hogy befejezzem, amit elkezdtem, lássam a munkám eredményét. Természetesen van vágyam, hogy miben szeretnék még részt venni: például folytatni az M8-as autópályát, ami az M6-ost az M7-essel köti össze. Amikor az M6-ost 2006-ban átadtuk, egy meredek rézsűvel zártuk le az M8-ast Dunaújváros külterületén. Jó érzés lenne azt folytatni.”

Először vadász szeretett volna lenni

„Azt hiszem senkit sem lepek meg azzal, hogy a szakma meg én nagyon korán megtaláltuk egymást” – kezdi az interjút. Ezt a találkozást még az sem tudta megakadályozni, hogy gyerekkorában vadász szeretett volna lenni. „Nagyapám a Fejér megyei erdőgazdaságnál építésvezető volt, nagyon sok vadászházat építettek, én pedig 8 éves korom óta jártam vele az építkezéseket.” Addig járt ezekre az építkezésekre, hogy a vadász szakma helyett az építés szeretete érintette meg igazán. „Ráadásul hétvégente a nagyapám kőművesmunkákat is vállalt családi házak építkezésén, amelyeken kamasz koromtól kezdve elkezdtem dolgozni.” Ekkortól nem volt kérdéses, mit választ: a középiskolai és további tanulmányait is a magasépítésnek szentelte.

A szakmája elején a családi házakkal foglalkozott a legtöbbet. „Ezt aztán jól tudtam kamatoztatni a későbbi nagyobb projekteken.” A családi házak építését egyszerűsége ellenére összetett és szép feladatként írja le. „Szemünk láttára születik meg egy család új otthona; ráadásul ebben az időszakban saját barátaim, osztálytársaim fészekrakásában vehettem részt műszaki vezetőként, műszaki ellenőrként.

Ahogy a mondás is tartja, legyen egy hobbid és akkor nem kell dolgoznod: hamar világossá vált számomra, hogy az építés több mint egy munka, igazából egy életforma.”

Megérintette a devecseri katasztrófa utáni összefogás

Hozzáteszi, az egyszerű fogásoktól a bonyolult statikai megoldásokig mindenre szükség van egy házépítésnél. „Közülük külön szerelem számomra a tetőszerkezeti megoldások és a héjjalások területe. De ugyanúgy fontos volt, hogy pályám elején a gépészetbe, fűtésfejlesztési projektekbe és az energetikai megoldásokba is beletanulhattam a különböző munkahelyeken.”

Ezt a tudását először kamatoztathatta egy nagyobb ívű projektben, amikor a devecseri vörösiszapkatasztrófa után részese lehetett az ottani újjáépítésnek, a VeszprémBer Kft. munkatársaként.

„Itt egyrészt egy hatalmas organizációról beszélünk, de nem lehet említés nélkül hagyni az ott megélt összefogásérzést. További élményt jelentett számomra, hogy ott találkozhattam személyesen Makovecz Imrével, aki olyan ember volt, hogy lehívta a tetőről az ácsot, és megivott vele egy pohár bort.”

A kis projekteken berögzült alapfogások kincset érnek

Hozzáteszi, devecseri összefogás napjaiban más olyan neves építészekkel is megismerkedett, mint Csóka Balázs vagy Túri Attila, akikkel a mai napig tartja a kapcsolatot. „A családi házakon végzett munka ugyanakkor komoly előkészületet is adott a később jelentős projektjeimre: számos irodaház, uszoda, társasház felépítése során az itt berögzült alapfogásokat tudtam segítségül hívni.”

Összegezve elmondja, az eddigi pályája során 50-50 százalékos arányban voltak a családi házas kisebb, illetve a komolyabb léptékű nagyberuházások. „Utóbbiak akkor léptek be igazán az életembe, amikor a Fertődi Építő Zrt.-hez, majd a West Hungária Bau Kft.-hez, végül pedig a Magyar Építő Zrt.-hez kerültem.”

Az egész eddigi pályáját summázza ez a projekt

Bár az interjú apropóját a Magyar Zene Háza monumentális építkezésének befejezése adja, Papatyi Balázs mindenképp szeretett volna előtte kitérni a korábbi projektjei közül két kiemelkedő munkára, a Szépművészeti Múzeum felújítására és a Bölcsvár befejezésére. „Ezek a fejlesztések jó alapot adtak a Zene Háza kivitelezéséhez.”

A Szépművészeti Múzeum esetében az egyik legnagyobb élményt az időutazás adta számára. „Miután 1904-ben átadott értékeket kellett megmentenünk, kiemelném, hogy mennyire együtt kellett működnünk a régészekkel vagy a műkincseket őrző kurátorokkal.” Hozzáteszi, ezt a folyamatot az koronázta meg, amikor a Román csarnokban megtalálták a műemléképület építésekor elrejtett időkapszulát. „Libabőrössé teszi az embert, ha belegondol, hogy egy korabeli forrást nyertünk arról, kik és milyen módon építették fel ezt a páratlan értékű kincset.” Hozzáteszi, a kapszulán kívül az a korabeli jelenléti ív is egy külön kincs, amire a szöveget ráírták.

A következő nagy jelentőségű projektje a Magyar Zene Háza kivitelezése, amelyet 2018-ban nyert el a Magyar Építő Zrt. „Azért is fontos munka, mert szépen summázza az eddigi pályámat: mindent be kellett vetnem, amit eddig tanultam és tapasztaltam. Ugyanakkor egy érdekes csavar is volt benne: azt a különleges értékmegőrzést, amire a Szépművészeti Múzeumnál és aztán a Bölcsvárnál megtanított, most át kellett váltani egy rendkívül innovatív feladatra.”

Minden egyes lépés egy újabb leckét hozott az alaptól a padlásig

Ez a különleges feladat már akkor elkezdődött szavai szerint, amikor a japán tervező, Sou Fujimoto megálmodta a világszerte is egyedülálló épületet. „Ezt az elképzelést jól támogatta a megrendelői bátorság és innovatív hozzáállás, és kellett hozzá a kivitelezői oldalon a Magyar Építő Zrt. tudása.” A kivitelező szerepére kitérve nagy élményként említi, hogy ebben a projektben számos új munkatárs beépítésénél is szerepet játszott. „Több nagy tudású, agilis kolléga került a csapatba, akiknek a kiválasztásánál én is segítettem a HR-nek. Ez is kellett ahhoz, hogy a projekt követelményeinek meg tudjunk felelni.” –

Ezúton szeretnék külön köszönetet mondani vezetőim támogatásáért, Szikszai Zoltán vezérigazgató úrnak, Oravecz László műszaki vezérigazgató-helyettesnek és a korábbi vezérigazgató-helyettesünknek Hajdu Lászlónak, aki a projekt elindulását jelentősen segítette. 

Sokan sokféle fórumon hangsúlyozzák, hogy a Magyar Zene Háza különleges. Papatyi Balázs arra hívja fel a figyelmet, hogy ezt nem a méretének, hanem az alkalmazott anyagoknak és technológiáknak köszönheti. „A 15 ezer négyzetméternyi terület és a 10 ezer köbméternyi szerkezeti beton nem a legnagyobb volumenű épületről tanúskodik. Ugyanakkor minden egyes lépés egy újabb leckét hozott az alaptól a padlásig. A három év alatt olyan szerkezeti megoldásokat kellett véghez vinnünk, amihez magának a forgalmazónak a mérnöke is velünk együtt fejlesztette a terméket.”

Példaként említi a talajvíz elleni szigetelést, továbbá a projektre tervezett öszvér szerkezetet, illetve a hozzájuk rendelt segéd szerkezetet. „Szintén megoldásokat kellett találni azokban a helyzetekben, amikor a jelentős napi hőingadozás miatt a szerkezet és a szigetelés is külön életet élt.”

Acéllemezekkel gyakorlatoztak az üvegelemek beemelése előtt

Az egyik legizgalmasabb feladatot a szerkezetben megjelenő 80 méter átmérőjű kör jelentette. „A gombának is nevezett tetőn 107 fénykút töri át a síkot, amivel Fujimoto egy különleges ajándékot és a mesterséges fénnyel vetekedő világosságot adott a háznak. Ugyanez a különlegesség az anyagválasztásnál is megjelent, hiszen a fénykutakat háromféle színű kompozittal burkoltuk. Szintén ide tartozik a levélmintás álmennyezet, aminek a hatása a világítási próbáknál jött elő: a lombos erdő motívum megmutatta magát, bejött a tervező bátorsága.”

A ház különlegességének egyik fő elemét az egybefüggő üvegfelületek adják, melyek a hat métertől egészen a 11 méteres magasságig emelkednek, 150 méter hosszan. „A 6 centi vastagságú üvegek súlya a 600 kilogrammtól a több mint 2 tonnáig terjed. Jellemző, hogy a darukezelő a beemelésük előtt acéllemezekkel gyakorlatozott, hogy a pontos mozdulatokat meg tudja tenni.”

Egy kézen meg lehet számolni a házban található derékszögeket

A szokványostól abban is eltért a ház építése, hogy az üvegek közvetlenül a szerkezetépítés után kerültek be. „Ezt nagy bátorság bevállalni, de nem lehetett máshogy megoldani, mert minden egyéb szerkezet ehhez rögzült. Külön feladat volt az épület mozgásához úgy kialakítani az üvegfogó csomópontokat, hogy ezek vízszintes és függőleges irányba is felvegyék a mozgást, annak érdekében, hogy az üvegszerkezet ne törjön el.”

Hozzáteszi, az egész projektre jellemző, hogy nem volt olyan munkafolyamat, amelybe a geodétának nem kellett beavatkoznia – beleértve a tetősík és a burkolat munkálatait.

„Egy időben kötöttünk fogadásokat, de nem az elrontott szerkezetekre, hanem, hogy összesen hány derékszög van a Magyar Zene Házában. Félretéve a viccet, a derékszögeket egy kezünkön meg tudjuk számolni, az összes többi csomópont iránytöréssel jött létre.”

Szigorú zöld szempontok mentén haladtak előre

A környezettudatos követelmények szintén külön kihívást jelentettek a projekt során. „A BREEAM rendszernek végig meg kellett felelnünk: többek közt az elbontott anyagok 95 százalékát újra kellett hasznosítani, illetve minden felhasznált faanyagot igazolni kellett, hogy legális helyről származik.” Mindezek teljesítéséhez külön favédelmi szakértője és külön ökológusa volt a projektnek. „Az általuk készített munkaterv alapján például a munkatérmegvilágítást és a reggeli gépindítást is az élő környezet figyelembe vételével kellett elvégezni.” Emellett a ház megújuló energiával is rendelkezik: 120 darab egyenként 100 méter mély talajszondát alakítottak ki a napozórészen.

Nem csupán a zöld szempontokat érvényesítő munkákhoz rendeltek külön felelősöket. „A Magyar Építő Zrt. mérnökcsapatában szinte minden egyes szerkezetnek, anyagnak és feladatnak külön szakembere volt: többek közt a szigetelések, a BREEAM, az üvegmunkálatok, tetőfedés, az akkusztika vagy épp a bútorozás is külön projektfelelőshöz került.”

Egy hangversenyterem minőségére törekedtek az egyedülálló üvegelemekkel

Miután számos vélemény szerint a világon egyedülálló épület jött létre, nem maradhat ki az interjúból az a kérdés, hogy konkrétan mely elemét tekintve számít annak. „Nehéz elszakadni attól a gondolattól, hogy számomra az épület összegészében ilyen különleges.

Ugyanakkor a homlokzati üvegek és azok kialakítása önmagában is mindenképp egyedülálló. Pláne amiatt, hogy az üvegből lényegében egy hangversenytermet építettünk körbe, emiatt nem csupán hőtechnikailag vagy UV-szempontból, de akkusztikailag is tökéletesen kellett megalkotni.”

Utóbbi munka sikerességét nemrég igazolta a Magyar Zene Háza akkusztikai főpróbája, amelynek várakozáson felüli eredményéről itt számoltunk be.

További speciális elemként készült el a belső és külső terazzo burkolat. „Ennek során tartanunk kellett az épület koncentrikus köréhez való alkalmazkodást, méghozzá három színben.” Hozzáteszi, mindezen elemeket megkoronázta a kert, amely a több mint 40 ezer növényével különleges hátteret biztosít az épülethez.

Papatyi Balázs külön méltatta az interjúban a Fujimoto magyarországi partnereként vezető tervező magyar M-Teampannon Kft. munkáját, illetve kitért a házat tervező Fujimotora is. „A rendkívüli technológiák miatt heti szinten kellett úgynevezett mintáztatásokat végeznünk a különböző anyagokról, amelyeken ő is részt vett. Szerencsére azok a mintáztatások, amelyekhez szükség volt a személyes jelenléte, még a Covid miatti lezárások előtt lezajlottak.”

Amikor olyat kell elképzelni a levegőben, ami nincs ott

Amikor a projekthez fűződő érzelmekről kérdeztük, úgy fogalmazott, az egész ház a szívéhez nőtt. „Ugyanakkor ami a legnagyobb élményt adja, az az építésvezetői csapat, amely rendkívül rövid idő alatt nagybetűs Csapattá érett, és a Zene Házával együtt fejlődött.” Szakmailag is megnevezte a számára legkedvesebb feladatot:

„A páratlanul hullámos és játékos vonalvezetéssel megálmodott tetőszerkezet volt az, amibe nekünk a legtöbb kreativitást és a legtöbb kivitelezői rutint kellett beletennünk.”

Ennek során többek közt segédszerkezeteket kellett megalkotniuk: „Örülök, hogy a korábbi tapasztalataimra alapozva ebben sokat tudtam segíteni, mert a legnagyobb feladat amikor egy tetőszerkezetnél egy olyat kell elképzelni a levegőben, ami nincs ott.”

Szintén fontos személyes elem számára, hogy kétszer is tudtak olyan bejárást szervezni, amelyen be tudták mutatni a házat. „Ugyanilyen kedves emlék számomra, amikor a 130 éves jubileumát ünneplő cégünk egy faültetéssel emlékezett meg az elvégzett munkáról a Zene Házánál, ebben a házban ugyanis úgy gondolom, tényleg benne van a Magyar Építő Zrt. teljes szakmai génállománya.” A fentiekhez kapcsolva a mérnök megjegyzi, egy időkapszula a Szépművészeti Múzeumhoz hasonlóan itt is szerepet kapott: „Azzal a különbséggel, hogy itt nem megtaláltuk, hanem mi helyeztük el. Ez megint egy olyan plusz élményt adott, amit már csak akkor vesz észre az ember, amikor benne van.”

Alázat és köszönet: a két legfőbb hajtóerő

A decemberi Hónap Mérnöke az ország egyik legjelentősebb cégénél, országos figyelmet érdemlő, jelentős felelősséggel járó projektekben játszik főszerepet. Adódik a kérdés, melyek azok az alapértékek, amelyekre támaszkodva minden helyzetben meg tud felelni a komoly szakmai elvárásoknak.

„Két szót emelnék ki: az egyik az alázat, a másik a köszönet. Az előbbi az az érték, amely nélkül nem lehet dolgozni: nem kell azt gondolni, hogy mindent tudunk a házról, és nem kell azt gondolnunk, hogy többet tudunk egymásnál. Én minden egyes munkának úgy állok neki, hogy ebből is tanulni fogok.

Emellett nagyon jó érzés, amikor a korábbi projektekből tanultakat be tudom építeni a munkába.”

Arra is kitér, az is nagyon jó érzés, amikor ezt a tudást átadhatja a fiatalabb kollégáknak, akárcsak amikor az idősebbektől tanulhat. „Ezzel már át is értem a köszönet területére, hiszen ebben a fajta partnerségben az ember a köszönetét is átadja a munkatársának.”

Papatyi Balázs elárulja, sokan kérdezik, hogy mit lehet még egy Magyar Zene Háza szintű projekt után csinálni. „Azt mondom, hogy először is venni egy mély levegőt, azt mindenképpen kell. Egy jót horgászni pedig mindenképpen lehet. De komolyra fordítva, a sors és a szakma mindig megtalálja az embert egy újabb kihívással: a budai várban a József főherceg egykori palotájának újjáépítésénél már zajlanak az alapozási munkálatok. Ez legalább akkora feladat lesz, mint amit most lezárunk.” Zárásként elmondja, szívmelengető élmény volt számára, hogy a projekt kapcsán megkereste József nádor ükunokája, Habsburg-Lotharingiai Mihály, akiről kiderült, hogy a korábban lebontott, és most újjászülető épületben volt a keresztelője 1942-ben.

Az államvizsgát követően rögtön az Épszerk-Pannónia Invest Kft.-néI kezdett dolgozni, ez az első munkahelye, ám ennek is már 14 éve. Anno négy céghez adta be jelentkezését, voltak köztük kisebbek-nagyobbak is. „Érdekes módon az ÉPI-nél ajánlották a legkevesebb pénzt, mégis ide jöttem.” A miértre rögtön meg is kapjuk a választ: „Igazából a főnököm, Babály László miatt, mert annyira meggyőző volt a vele való beszélgetés az állásinterjún. A stílusával, az emberségességével győzött meg.”

Dönteni és határozottnak lenni

Az eltelt idő sok változást hozott a létesítmény főmérnök életébe, ám a cégben való bizalma és szakmai hozzáállása konstans maradt. Ehhez nagyban hozzájárul az ügyvezető igazgató, Babály László személye is. „László végig a 14 évem alatt ugyanazt a szintet és színvonalat hozta, mint amit én az elején megismertem és kaptam tőle, már csak ezért is töretlen a lojalitásom a cég felé. Amúgy sem vagyok az az ugrálós fajta, de ez sokat nyom a latban. Az sem véletlen talán, hogy sok olyan kollégám van, akik szintén több évtizede dolgoznak a cégnél.”

Szász Bálint szakmai fejlődésének legjelentősebb sarokpontja, hogy megtanult döntéseket hozni és felvállalni azokat – legyenek azok adott esetben akár rosszak is. „Kezdőként az ember kevésbé mer döntéseket hozni, de ahogy idősödik, egyre jobban megtanulja felvállalni és kiállni amellett, amit elhatározott.”

A határozottságot nagyon fontosnak tartja a szakember, úgy véli, eldöntendő kérdés esetén a határozott válasz akkor is jobb, ha arról utólag kiderül, nem volt helyes. „Jó tulajdonságomnak gondolom, hogy ha rossz választ adtam, elismerem, hogy hibáztam, és bocsánatot kérek. Ugyanezt mondom a kollégáimnak is, nincs gond azzal, ha hibáznak, csak derüljön rá fény. Ezután meg kell keresni a megoldást, kijavítani a hibát, én is ezt próbálom képviselni.”

Egyből Franciaországban találta magát

A létesítmény főmérnök rögtön az ÉPI-be érkezése után, 2007 augusztusától egy izgalmas projektbe csöppent. Nagyjából 3 hetet töltött a cég központi irodájában, amikor elindult egy franciaországi projektjük és ő egyből külföldre mehetett másfél évre. Egy állami kórház építésén dolgoztak Toulouse mellett, Dél-Franciaországban.

„Abszolút kezdő voltam, és hatalmas lehetőség volt belelátni, hogyan folyik nyugaton egy építkezés. Pályakezdőként azt hittem, nálunk is így mennek a dolgok, hiszen gyakorlatilag itthoni projektet addig nem is láttam.”

A munkaerőhiányból fakadó nehézségek már akkor felütötték fejüket, ezért az előregyártott elemek markánsan megjelentek az építkezésen, kvázi spórolva a munkaerővel. Franciaországban tehát már akkor rákényszerültek az előregyártásra. „Itthon is ezt az irányt kell tartani. Ebben az ÉPI az élmezőnybe tartozik, nagyon sok innovatív megoldásunk van az előregyártás területén, ennek keretében lépcsőket, födém elemeket, mellvédeket gyártunk az ercsi üzemünkben. Ez a jövő, ez következik a magas bérekből és a munkaerőhiányból.”

Értékes munkaerőt képeznek ki

A fizikai munkaerőnél tapasztalható létszámhiányt a saját bőrén érzékeli Szász Bálint, hiszen visszaemlékezése szerint, amikor elkezdett dolgozni, még elegendő szakember állt rendelkezésükre. Aztán főként anyagi megfontolásból nagyon sokan nyugatra, például Ausztriába, Németországba vándoroltak.  Az ÉPI jelenleg keletről próbál munkásokat szerződtetni, főként Ukrajnából. Ők javarészt teljesen kezdőnek számítanak, de az ÉPI vállalja, hogy kineveli a tapasztalatlan munkaerőt.

Ennek köszönhetően tett szert egy olyan törzsgárdára az ÉPI, amelynek tagjai a 2016 körül kezdődő toborzás eredményeként érkeztek a céghez Kárpátaljáról, és a mai napig aktívak. „Azokkal lehet hosszútávon együtt dolgozni, akik, ha nem is tudják, mit kell pontosan csinálni, de meg akarják érteni és tanulni. Ha valakiben kellő szorgalom és akaraterő van, az már fél siker, a többire mi megtanítjuk. Aki segédmunkásként jön, de ambiciózus, egy-két év alatt nagyon jó szakember lehet. Az ilyen ember nagyon értékes munkaerő” – vallja Szász Bálint.

Minden kezdet izgalmas

Szász Bálint 2019 óta tölti be a létesítmény főmérnöki pozíciót. Előtte építésvezetőként dolgozott, de már akkor is ő volt a projektek felelős műszaki vezetője, ami nevéből adódóan nagy felelősséggel jár, hiszen ahogyan Bálint fogalmaz, „minden balhét ő visz.” Ha bármilyen gond vagy probléma adódik, ő felel érte, legrosszabb esetben ő megy bíróságra.

Egy létesítmény főmérnök tehát ezt a szerepet is magában foglalja, plusz a projekt irányítását: mind műszakilag, mind gazdaságilag és pénzügyileg figyel az adott építkezésre. A projektnek az elvárt hozamot kell hoznia, vagyis az előkalkulációknak megfelelően próbálja kihozni a projektet. Emellett kollégáival együtt műszakilag is optimális megoldásokat keres, és optimalizálja a munkaerő létszámot, ami elég gyakran változik. A napi problémák kezelése pedig olykor elviszi a nap nagy részét, ilyenkor sérül persze a tervszerű menet, de van, ami mindennél fontosabb.

„A munkahelyi balesetek elkerülésénél nincs előrébb való, mert az egészségnél nincs fontosabb. Az anyagi kárt egyszerűbb kezelni.”

Szász Bálint a projektek kezdetét találja a legizgalmasabbnak. A pontos részletek megismerése, a feladatok meghatározása, a tervezőkkel és a megrendelőkkel való megismerkedés, mind egyedi ízt ad az adott projektnek. „Gyakorlatilag a kezdeti fázisban alakítjuk ki a mi kis életünket a projekt helyszínén, hiszen fél-egy évig gyakorlatilag az a második otthonunk. A projekt eleje tehát mindig a legkreatívabb.”

A létesítmény főmérnök számára igazi sikerélményt jelent, amikor az elején felépített ütemtervet folyamatosan tudják tartani, vagyis minden úgy halad, ahogyan eltervezték.

Ezek voltak a legemlékezetesebb projektek

Kikerülhetetlen megkérdezni a Hónap Mérnökétől, mely projektjeire emlékezik vissza a legszívesebben, mely feladatok keltik benne a legtöbb jó érzést.

Szász Bálint mindjárt a pályája elején a Somló hegyen felépülő Kreinbacher Pincészettel találkozott, amit Ekler Dezső tervezett. „Ott egyenes vonallal nem volt dolgunk, annál több íves, döntött és lyukacsos falakkal, amelyek olyanok voltak, mint a Pannónia sajt. Ez egy nagyon izgalmas épület volt.”

Másik szép példaként az Aria Hotel Budapest építését nevezte meg, amely a Bazilika mellett, a Hercegprímás utcában található. A korábban a Budapest Bank székházául szolgáló épület egy tipikus körfolyosós bérház volt, ezt kellett átalakítani hotellé, úgy, hogy a homlokzatát megtartsák, mert az műemlékvédelem alá tartozott - végül azonban ezt is újjá kellett építeni. Az egész épület belsejét kicserélték úgy, hogy helyiségről helyiségre haladva bontottak, majd építettek - felváltva.

„Az Aria Hotelt a világ legjobb hoteljének választották meg pár évvel ezelőtt. Maga az építkezés is izgalmas volt, de ez a végső visszacsatolás nagyon jó érzéssel töltött el.”

Az ÉPI munkatársa a pétfürdői Nitrogénműveknek épített alaplemezt is kiemelte, ahová ezt követően egy nagy üzemet telepítettek. Ennek a projektnek a fűszerét a nagy tőcsavarok jelentették, amiket két milliméteres pontossággal kellett beépíteni.

A Puskás Aréna grandiózus projektje mellett sem lehet szó nélkül elmenni, aki részt vett a létrejöttében, büszke rá. Szász Bálint építésvezetőként volt jelen az építkezésen, az egyik dilatáción dolgozott, mégpedig a VIP részen. „Az arénán dolgozók nevét kiírták egy kis emlékműre. Ha majd a gyermekeim nagyobbak lesznek, elviszem őket és megmutatom nekik. A mi szakmánkban az a jó, hogy látható eredménye van a munkánknak, vizuálisan érzékelhető produktumot hozunk létre.”

„Mindenképp a sorba kívánkozik még a most befejezésre kerülő Szegedi Multifunkciós Sportcsarnok (Pick Aréna) projekt is, melynek a teljes monolit szerkezetépítését mi kiviteleztük. Előregyártott és monolit szerkezetek összeépítésével készült a létesítmény, amely magában foglal a nagycsarnokon kívül egy edzőcsarnokot és egy akadémia épületet is. Végig feszített volt az ütemterv, hiszen ez az aréna is helyszíne lesz a hamarosan induló férfi kézilabda EB-nek.”  

Változatos a munka úgy is, hogy alapvetően ugyanazt csinálja

„Igazából az a jó a munkámban, hogy hiába végzünk „csak” szerkezetépítést, vagyis kvázi zsalu, vas és beton található minden projektünkön, valahogy mégis mindegyik tartogat valami mást, valami újat. Mi jöhet még? - ezt a kérdést fel szoktam tenni magamnak, hiszen annyira egysíkúnak látszódhat ez a terület, és mégis mindig jön valami csavar.”

Ilyen csavar volt Somlón az íves falak megléte vagy ahol jelenleg dolgozik Bálint, az Országos Széchenyi Könyvtár Archivális Raktárépületének szerkezetépítése Piliscsabán. Gyakorlatilag egy levéltár épül, a magyar nemzet 1000 éves papíralapú kincseit fogják itt őrizni. Egy hermetikusan lezárt épületet hoznak létre, vagyis egy betonbunker valósul meg egyetlen nyílás nélkül.

 „Itt olyan előregyártott paneleket helyezünk el, amikre korábban még nem került sor. Az iskolában találkoztam legutoljára az úgynevezett „pi” panelekkel. Nevüket formájuk után kapták, ezek dupla T-s keresztmetszetű elemek, amikből építjük a födémet. Ezek olyannyira nem gyakori elemek, hogy tapasztaltabb kollégáim sem találkoztak vele még építkezésen.”

Egyenletes színvonal és kiegyensúlyozottság

A beszélgetés végén Szász Bálintot a számára fontos értékekről kérdeztük, amelyek meghatározóak életében, munkája során. A létesítmény főmérnök a becsületesség és az őszinteség mellett a toleranciát, az alkalmazkodó képességet tartja elengedhetetlennek és követendőnek.

„Emberekkel dolgozunk, van, hogy 120 emberrel veszünk részt egy nagyobb projekten, így óhatatlanul előfordulnak gondok, problémák. Ilyenkor nagyon fontos, hogy kiegyensúlyozottak tudjunk maradni. Azt tartom egy jó vezetői képességnek, tulajdonságnak, ha valaki egyenletes színvonalat tud nyújtani, a hangulata nem ingadozó. Az ilyen ember pozitív energiával tölt fel, azzal öröm dolgozni, ez viszi előre a dolgokat.”

Mindennek két másik vonzata is van: Rofrics Alíz a munkával kel, és a szorosabb időszakokban a munkával is fekszik, másrlészről viszont

ő az, akinek már többször is mondták beruházók képviselői, hogy nyugodtak a projekttel kapcsolatban, ha az arcán mosoly van.

A mérnökök új generációját képviselő szakember már a gimnáziumban is a fizika és a matematika tantárgyakhoz érezte a legnagyobb affinitást, így természetesnek tűnt az út a BME építőmérnöki szakjára. Itt aktívan részt vett a kari szakmai élet szervezésében, így került kapcsolatba a Híd-csoporttal (melynek az A-Híd Zrt. és a Hídépítő Zrt. is meghatározó részei). Szakmai gyakorlatát is itt kezdte – és azóta is a magyar hídépítés több mint 70 éves múltú vállalatánál dolgozik.

A Hárosi hídon 2013-ban is dolgozott

De nem csak hídépítési munkái voltak, karrierjének eddigi nyolc évében már számos szerteágazó területen volt lehetősége tapasztalatra szert tenni. Még szakmai gyakornokként vett részt a jelenleg a baloldali szakasz felújításának végén járó M0-ás Hárosi híd mai jobboldali pályájának építkezésén. „Eredetileg 2x2 sávos volt a híd, ami még a rendszerváltáskor épült, ezt tükrözték akkor le – így a mai jobb pálya építkezésének végén kezdtem a karrieremet. Most is ugyanabban az irodában dolgozok, csak most a decemberre lezáruló felújítási munkálatokban, mint az alvállalkozó vezető mérnöke a bal pálya hídszerkezetén.”

A szakmai gyakorlat után a mérnök Híd-csoportnál maradt (amely neve ellenére számos más területen is tevékenykedik. „A hármas villamos felújításán kezdtem a munkát, itt nagyon sok mindent meg lehetett tanulni a központi feladaton kívül is: az út és -közműépítésről, olyan dolgokat, amik nem kapcsolódnak klasszikusan a hídépítés területéhez. Ezt követően pedig egy ivóvízminőségjavító beruházáson dolgoztunk, itt ismét újabb szakterületen képezhettem magam” – számol be első éveiről. De kiderül: épített vasúti peronokat is, az egyik ilyen feladattól került át a komáromi új Duna-híd projektjére (ezt a Hídépítő Zrt. a Mészáros és Mészáros Zrt.-vel konzorciumban fővállalkozóként építette fel).

Örül, ha újabb megoldásokat tanulhat meg

A változatos munkáiból praktikus tapasztalatot vont le:

„A legjobb rutin, amit megszereztem, az az, hogy nem lehet rutint szerezni. Pontosabban: nem lehet mindig felkészülni az új eseményekre, így az a legfontosabb, hogy mindig úgy álljon az ember a problémához, hogy már ne frusztrálja, hogy nem feltétlen tudja a megoldást elsőre és álljon mindig készen a tanulásra.”

Ez a hozzáállás hozzásegítette Rofrics Alízt a Közúti Szakemberekért Alapítvány 2019-es Év Fiatal Mérnöke díjának elnyeréséhez is. „Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy a vezetőség jelezte: örömmel vennék, ha én pályáznék, mint ahogy a mostani jelölés is hasonlóan jó érzéseket váltott ki bennem” – mondja el mosolyogva. „A Fiatal Mérnök-díjra a 14-es villamos új megállóhelyének létesítésével pályáztam: ez nem volt nagy projekt, és pont ezért a feladatok nagy százalékát én végeztem el, ezért választottam.”

Oda ment, amit teljes mértékben a magáénak érzett

Visszatérve a karrierjéhez kifejti: „a komáromi híd régi nagyon kedves projekt volt nekem, sokat vettem részt már az előkészítésében is és szívesen maradtam volna tovább is, de mivel a peronépítésen dolgoztam a kezdetén, mire odaértem már nagyrészt volt a feladatoknak gazdája. Így nem éreztem száz százalékban a magaménak a fejlesztést, így alakult, hogy átmentem az M0 déli szakasz felújításra.” (Itt az A-Híd Zrt. az STR M0-ás konzorcium alvállalkozója - a szerk.)

Erről a projektről elmondja: fontos, lényeges munkát végeztek és végeznek el, és volt egy olyan időszak amikor mindenki frusztrált volt, hiába végezték a lehető legjobban munkájukat. „Megtanultam, hogy ne kívülről várjam a dicséretet, hanem a szakmától, a kis közegtől, aki itt dolgozott és tisztában van az itt végzett munkával.” Mindemellett ahhoz, hogy az idei iskolakezdésre birtokba vehesse a közlekedés a hidat gyakran megfeszített tempóban dolgozott a nyáron. „Volt, hogy hazaértem, a munkával feküdtem le és reggel már azon forgott az agyam, hogy hova kell menni először és mit várunk el magunktól ma. Ebben az időszakban a hétvégéken is kellett dolgozni, de elkészültünk, és most már enyhült a nyomás.”

Budapest egyik kevéssé ismert hídépítésén is dolgozik

Míg a Hárosi híd építkezésén Rofrics Alíz (sokat dícsért projektvezetője és mentora) Medvecki István kivételével egyedüli A-Híd-as mérnökként dolgozik, addig a lefutóban lévő projekttel párhuzamosan egy másik Duna-híd építkezésében is részt vesz egy mérnökcsapat részeként. A budapesti Nemzeti Atlétikai Stadion a Beruházási Ügynökség BMSK Zrt. megvalósításában, a ZÁÉV Építő Zrt. és a Magyar Építő Zrt. konzorciumának fővállalkozásában valósul meg, a Hídépítő Zrt. alvállalkozóként dolgozik. Rofrics Alíz itt egy egészen különleges légies műtárgy kialakításán dolgozik munkatásaival.

A vezető mérnök lelkesen beszél a sportlétesítményt a Csepel szigettel összekötő hídról. Leírja a munka folyamatát melyben egy közel 70 méteres pilon felújításához közelednek a híres Clark Ádám úszódaru segítségével. A megvalósítás (a szerkesztő szakmai véleménye szerint) egy kifejezetten impozáns technológia kihívás megvalósítása lesz. Az eddigi munkálatokról több cikkben is beszámoltunk.

A Hídépítőnél van lehetőség a nőknek is

Rofrics Alíz munkája kapcsán felmerül a kérdés: miért nem lépett még előre a projektvezetői szerepkörbe? A választ két fontos elemre lehet bontani. A válasz egyik része tulajdonképpen nem is a kérdésfelvetés kapcsán hangzik el az interjúban, hanem még korábban, amikor a mérnök az újdonságokra felkészülés, az újabb-és újabb tanulás fontosságáról beszél. A szakember itt kifejti: a Híd-csoport egy nyitott hely, ahol nem zárják el a tudást, és mindenkinek megadják a lehetőséget.

„Egykori évfolyamtársaimmal beszélgetve látom, hogy nőként nincs mindenhol így a szakmában, de nálunk megvannak a lehetőségek. A munkaterületen gyakran többet kell belerakni, hogy az alvállalkozók bizalmát megnyerjem, hogy megfelelően figyeljenek rám, de én megteszem, a Hídépítő pedig sokkal jobb környezet erre, mint a szakma nagy része.”

Nem akarja íróasztal mögött tölteni napjait

Másrészről a mérnök elmondja: Medveczki István többször is megpendítette már nála a húrt ennek kapcsán. „Azonban én nem szeretnék irodába menni dolgozni. Ez az a szint, ahol igazán otthon érzem magam, a terepen, nem szeretném a több gép előtt végzett munkát, az ezzel járó életmódváltozást. A Covid alatt is az volt számomra az egyik pozitív pont, hogy mindig kint lehettem a munkaterületen.”

Szabó Ákos

Már a középiskolát is építőipari területen kezdte meg az ügyvezető, majd a debreceni Ybl Miklós Műszaki Főiskola következett, ahol még a magasépítést preferálta. „Valahol a jövőmet is ott képzeltem el, aztán a főiskolán az első alaptárgyi évet követően láttam, mennyivel több építész jelölt van, és úgy éreztem, szívesebben lennék a kevesebbeket vonzó építőmérnöki szak hallgatója.” Az építőmérnöki diploma mellé nem sokkal később gazdaságszervező szakmérnöki képzést szerzett, és elmondása szerint az ott tanult vállalatirányítási ismereteknek nagyon sok hasznát veszi a mostani beosztásában.

Egyéves sorkatonai szolgálatot követően Beke Péter 1996-tól dolgozik a kivitelezésben. „A szakmát művezetőként kezdtem egy Tisza Aszfalt nevű cégnél, amely egy debreceni regionális cég volt. Itt és ennek egyik leányvállalatánál dolgoztam hat évet, majd ezt követően kezdődött pályámnak egy jelentősebb szakasza. Közel 13 évet töltöttem a Colas-nál, ahonnan 2013-ban területi főmérnökként jöttem el.”

Beke Péterrel való beszélgetés során többször szóba került a szakmán belüli emberi kapcsolatok jelentősége, illetve az, mennyire fontos a kollegiális viszonyokon túl a barátság jelenléte. Ennek első példájaként a Zemplénkőhöz való kerülését említette, ahová követték közvetlen munkatársai is.

„A kollégáim, akik a Colasnál velem dolgoztak, többen jöttek velem a Zemplénkőhöz, és azóta is ott dolgoznak. A mi viszonyunk a kollegialitáson túl a barátságot is felöleli, akár a vállalkozás vezetőmmel vagy éppen a főépítésvezetővel, aki gyakornokként, amikor a diplomáját megkapta, hozzám került, és azóta – ennek már 15 éve - együtt dolgozunk.”

Saját aszfaltkeverő telepek erősítik a versenyképességet

Az emberi kapcsolatok megléte több szinten átszövi a Zemplénkő működését. Beke Péter szerint minél nagyobb egy szervezet, annál nagyobb a kihívás arra, hogy az emberek rivalizáljanak egymással.

„A miénk egy regionálisan működő cégcsoport, se nem nagy, se nem kicsi, általában olyan 10-12 milliárd forintos éves árbevételünk van. Ez lehetővé teszi, hogy az emberek közvetlen kapcsolatban legyenek, hiszen területileg sincsenek szétszórva. Nincsenek olyan epizódok a munkánk során, ahol az egyéni érdekek vagy ambíciók a közös célt felülírnák.”

A Zemplénkő csapatának vezetője láncként tekint munkatársaira, amiben mindenki egy-egy fontos szemet alkot. A takarítónő is. Hiszen, ha az iroda nem tiszta, akkor a munkatársak közérzete, a munkákkal kapcsolatos feltételek sem olyanok, hogy megfelelően végezhetik feladatukat.

A korábban említett regionalitást a cég profilja is előirányozza, hiszen az útépítésnek és a hozzá kapcsolódó aszfaltgyártásnak és -beépítésnek komoly technológiai szükségletei vannak, hiszen az aszfaltot kizárólag bizonyos hőmérsékleten lehet beépíteni, ez a szállítási távolságot is korlátozza.

Egy aszfaltkeverő telep 80-100 kilométeres körzetében lehet úgy szállítani az aszfaltot, hogy az még beépíthető maradjon.

„Két aszfaltkeverő teleppel rendelkezünk működési területünk mindkét megyéjében, vagyis Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében. Centrális helyen vannak, az egyik Nyíregyházától 20 kilométerre, a másik Debrecen mellett 9 kilométerre. Az itt kevert aszfaltok, amelyek nagyságrendileg a mi esetünkben olyan 55-60 ezer tonnát jelentenek évente, gyakorlatilag a keverőtelepek említett 80-100 kilométeres körzetében épülnek be. Ezen túl sem gazdaságossági, sem technológiai szempontból nem éri meg ezeket használni. A távolabbi területeken úgy tudnánk utat építeni, ha vásároljuk a felhasználni kívánt aszfaltot, ám ezt csak a konkurenciától tudnánk megtenni.”

Bajban mutatkozik meg az igaz barát

A regionalitás azonban nemcsak technológiai szinten, hanem erősen megjelenik az alkalmazottak foglalkoztatásában is. Állandó emberekkel dolgozik a Zemplénkő, jelen pillanatban a cégcsoportnál 99 alkalmazott van.

A vezető szakember hozzátette, minimális fluktuáció azért jelen van, de nagyságrendileg ez a 100 alkalmazott fixen képviseli a céget.

A dolgozók zöme főként a fizikai állományhoz tartozik, ők regionálisan is periférikusan elhelyezkedő, kis falvakból származnak. Olyan emberek, akik szinte rokoni kapcsolatban állnak; gyakorlatilag egymást hozzák be a céghez.

Beke Péter ezekben a rokoni és baráti szálakban látja a cég alapvető értékét. Apák, fiúk, sógorok, testvérek, ismerősök és gyermekkori barátok együtt járnak kisbuszokkal munkába reggelente, majd este ugyanazzal a busszal mennek haza. Többen csaknem évtizede ragaszkodnak ily’ módon a céghez.

A vállalati identitásra nagy hangsúlyt fektet az ügyvezető. A munkához szükséges valamennyi feltételt igyekeznek megteremteni, és ezen túl olyan emberi kapcsolatokat is biztosítanak, amelyek a vállalati érzést erősítik a munkatársakban a mindennapok során. „Ugyanez multinacionális környezetben, egy egész országot lefedő közegben nem igazán lehetséges. Nálunk mindenkit ismerek és tudom, ki kinek a gyermeke, rokona, kivel, mi történik.”

Az összetartozás mélységét mutatja, hogy amikor két évvel ezelőtt nyáron hatalmas vihar söpört végig a régióban, és a Zemplénkő egyik régi alkalmazottjának házát erősen megtépázta a szél, az egész brigád fizikai munkával, a cégvezetés fizetés előleggel és céges kocsival segített a károsult brigádvezetőnek, aki álmában sem gondolta volna, hogy létezik még efféle emberi gesztus. „Ennél nagyobb identitás növelő cselekedet talán nem is kell” – fűzte hozzá az útépítési igazgató.

A realitás talaján maradnak, ez viszi előre a céget

A Zemplénkő ügyvezetője szerint vezetőnek lenni kétoldalú dolog, amivel óriási lehetőség jár komoly döntési jogkörrel. A döntéseknek azonban időnként másokra nézve akár negatív következményei is lehetnek, pontosan emiatt óriási felelősséget is magában foglal a vezetői státusz.

Beke Péter erre a kihívásra megtalálta a megoldást; sosem tűznek ki irreális célokat. Nem irányoznak elő irreális árbevételt, irreális nyereséget vagy teljesíthetetlen határidőket, technológiailag megoldhatatlan dolgokat, amiket aztán tovább tolnak a beosztottakra.

A realitás talaján állva, folyamatos egyeztetések mentén alakítják ki azokat a célokat, amelyeket valahol mindenki a sajátjának érezhet.

Profitorientált cégként természetesen érdeke is a vezetőségnek, hogy számíthasson állandó, megbízható és profi munkatársakra. Ezt pedig az ő érdekeik figyelembevételével lehet megvalósítani.

Két oldalon állnak, de közös célokat képviselnek

Beke Péter a cég életében sarkalatos pontként a problémák megoldását nevezte meg, amelyek megfelelő kezelésével haladhat a Zemplénkő céljai elérése felé.

„Mivel több problémánk van, mint amennyi jólesik, így aztán nem teszünk hozzá. A lehető leghamarabb igyekszünk minden fennakadást kezelni, hiszen abban a pillanatban jöhet egy másik vagy másik öt megoldandó feladat. Innentől kezdve én azt várom el mindenkitől, hogy az emberi viszonyokban – legyen az kollégákkal, megrendelőkkel, közreműködőkkel, hatóságokkal való kapcsolat – olyan állapotot alakítsunk ki, ami túlmutathat a hivatalos kontaktuson.” Erre a helyzetre egy példával szolgált Beke Péter.

A Zemplénkő debreceni irodája abban az épületben helyezkedik el, ahol a NIF és a Magyar Közút hajdú-bihari igazgatósága is, vagyis a Zemplénkő két legnagyobb megrendelője. Az üzleti kapcsolatokon túl így óhatatlanul kialakulnak közvetlenebb viszonyok is.

„Gyakran előfordul, hogy a NIF-es vagy közutas kollégákkal a folyosón vagy a lépcsőházban összefutva, kötetlenül beszélhetünk – a mindennapiakon kívül - akár fontos dolgokról is. Ezekkel a kollégákkal máskülönben hivatalos szituációk során, kooperációkon ülünk együtt az asztal két oldalán – természetesen nem szemben, nem ellenfélként, hanem partnerként. Ők képviselik a beruházói oldalt, mi a kivitelezőit, és persze nem mindig értünk egyet, de ha a konszenzus megvan, és a célokat megtaláljuk, akkor megoldást is találunk. Én ebben látom a jó működés zálogát.”

A legkisebb és a legnagyobb projekt ugyanolyan értékes

Regionális cégként megadatott a Zemplénkőnek, hogy fővállalkozóként működhet, ami nagy presztízs és természetesen kihívás is a cég mérnökei számára. „Ez azt jelenti, hogy önállóan vagy konzorciumi társként vihetünk olyan nagy projekteket – ami a mi világunkban nagyságrendileg 4-5 milliárdos, de most van egy 13 milliárdos projektünk is. Volt szerencsénk a 338-as útnak a Nyíregyházát elkerülő szakaszát építeni, fővállalkozásban vittük teljesen önállóan. Igen komplex feladat volt, teljesen zöldmezős, tehát egy újonnan kialakított nyomvonalú utat hoztunk létre vasúti keresztezéssel, üzemelő főúton körforgalom építéssel és az összes kapcsolódó közmű építéssel - benne 22 kW-os felsővezeték kiváltással. A hídépítés egy vasút fölötti szerkezetet jelentett, aki épített már ilyet, tudja, vágányzárak szükségesek ahhoz, hogy a munkát el lehessen végezni. Ezt hónapokkal korábban kell leegyeztetni, hogy adott éjszaka éjféltől hajnalig lehessen a vasút fölött dolgozni. Értelemszerűen ezt a dátumot számtalan dolog befolyásolhatja, de mi időre tudtuk tartani a projektet, sőt a szerződésben foglaltakat egy hónappal hamarabb teljesítettük. Így ezt tartom az egyik legnagyobb munkánknak.”

Beke Péter a milliárdos projektek mellett a kisebbnek számító, 100-200 millió forintos munkákat is kihívásként éli meg, hiába jelentenek ezek rutinfeladatot a társaság számára. „Azon a településen, ahol mondjuk egy kerékpárút épül, lehet, hogy az az elmúlt 20 év legnagyobb beruházása. Ott az emberek a saját bőrükön tapasztalják, mit jelent, ha nehezebben tudnak kimenni a kapun, vagy az eddig megszokott biciklitároló elkerül a helyéről és máshol építik újjá.”

Az útépítési igazgató szívén viseli ezeknek a kisebb projektnek a megfelelő kommunikációját, éppen ezért saját maga jár el minden lakossági fórumra.

„Azt látom, a lakosságot érdekli, amit csinálunk, és ez inspirál. A visszajelzések alapján örülnek, hogy szépen, világosan elmagyarázzuk, milyen változásokra számíthatnak, és az elkészült projekt milyen hatással lesz az életükre. Ezek a kis munkák pontosan annyi energiát emésztenek fel, mint a nagy projektek, de szeretjük csinálni.”

Hasonló példaként említette Beke Péter a közelmúltban a Magyar Falu Programban érintett alsóbbrendű út felújítását. Itt egy kistelepülésen átvezető szakaszt újítottak fel, ami az évtizedek alatt teljesen lerongyolódott. Ebből egy teljesen modern, járható és az emberek életminőségét erősen javító útszakaszt teremtettek. A település polgármestere levélben köszönte meg a Zemplénkő számára a profizmust, a minőséget és a hozzáállást, amit a cég emberei képviseltek. „A köszönetet tolmácsoltam azok felé, akik ott helyben dolgoztak, hiszen ez mindannyiunk dicsérete” – tette hozzá.

A pozitív visszajelzések mellett az alkotás, a létrehozás öröme teljesíti ki Beke Péter munkáját. „Akár egy meglévő létesítmény felújítását követően, akár egy teljesen zöldmezős beruházás elvégzése után, van egy jóleső érzése az embernek, hogy igen, mi is hozzátettünk valamit ahhoz, hogy modernebbek, szebbek, könnyebben elérhetők legyünk.”

Megőrizni helyüket és szerepüket

Kíváncsiak voltunk, mit gondol a Zemplénkő útépítési igazgatója az útépítés jövőjéről Magyarországon. Beke Péter pozitívan látja a jövőt, optimistán tekint a várható útfejlesztések mennyiségére.

„Derűlátásomnak két oka van; egyfelől van hova fejlődnünk az útépítés területén, tehát attól nem félek, hogy nincs hova új utat építeni. Másfelől bármilyen vezető vagy döntéshozó egyszerűen felismerheti annak tényét, hogy egy esetleges infrastruktúra fejlesztés, a megközelíthetőségek kialakítása, térségek jólétét hozhatja el. Egy megépült autópálya szakasz, illetve hozzá kapcsolódó létesítmények elkészülte nagyon rövid időn belül gazdasági fejlődést indít el abban a térségben, ahol épült, ez egyben kardinális társadalmi kérdés is.”

A Zemplénkő jövőjéről az útépítési igazgató hozzátette, változatlanul regionális cégként szeretnék azt működtetni. „Az eddig elért nagyságrenddel nagyjából kapacitásunk határához értünk, és nem áll szándékunkban ennél nagyobb cégként működni. A megszerzett és elismerésre méltó helyünket, illetve szerepünket szeretnénk megőrizni a következő években is. Emellett szeretném, ha fővállalkozói státuszunk tovább erősödne, minél több, hangsúlyosabb projektet tudnánk fővállalkozóként önállóan elvégezni, és közben a regionálisan meglévő kistelepülési kapcsolatrendszerünket sem feladni. Ezenkívül a térségünkben dolgozó multiknak nagy és megbízható beszállítói vagyunk, ezt a szerepünket is erősíteni kívánjuk a továbbiakban.”

Általános iskola után még nem volt egyértelmű, hogy milyen területen tanul tovább, de a rokonságban két vasútépítő is van, ez segítette a döntését. Földrajzi értelemben szerencsés helyzetben volt, hiszen az országban akkoriban két szakközépiskolában is lehetett vasútépítést tanulni, ebből az egyik Győrben (a másik Budapesten – a Szerk.) volt. Itt végezte középiskolai tanulmányait vasútépítő és pályafenntartó szakon.

Kitűzőként a ranglétra első fokán

Ezt követően már egyértelmű volt, hogy kötöttpályás szakirányon folytatja a tanulmányait. A szintén győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolára jelentkezett (ma Széchenyi István Egyetem – a Szerk.), itt végzett 1988-ban vasútépítési és fenntartási szakon.

„Már az első nyári szünetben munkába álltam, és a tanév idején illetmény nélküli szabadságra mentem” – idézte fel a Hónap Mérnöke.

„Egy vasútépítő mérnök első munkahelye nem is lehetne más, mint a MÁV! Akkoriban még voltak építési főnökségek a társaságon belül, én is egy ilyen főnökségre kerültem: a MÁV Budapesti Építési Főnökség Tatabányai Építésvezetőségén kezdtem el dolgozni, kitűzőként.”

Akkoriban jellemző volt, hogy a fiatal mérnökök ebben a pozícióban kezdtek el dolgozni, ez volt a ranglétra első foka. Továbbra is Győrben éltem, innen jártam Tatabányára dolgozni mindennap” – tette hozzá az első munkaévek emlékeit felidézve, jelenleg a Swietelsky Vasúttechnika Kft. főépítésvezetőjeként dolgozó szakember.

A vargabetűkkel tarkított szárnyalás időszaka következett

A rendszerváltozás izgalmas új időszakot hozott Szalay Alajos életébe is. 1993-ban országosan megszűntek az építési főnökségek, ekkor hatalmas váltással egy vagyonvédelmi cégnél helyezkedett el több korábbi munkatársával együtt. Itt a fegyveres őrtől a vagyonvédelmi főmérnökig több pozícióban is helytállt.

„Mozgalmas, élménydús időszaka volt ez az életemnek, rengeteg szabadidőm volt, szárnyaltam! A szárnyalást, nemcsak átvitt értelemben mondom, hanem valóban repültem is”

 – tette hozzá nevetve.

„Már tizenévesen, középiskolásként vonzott a repülés, a vitorlázórepülést ekkor próbáltam ki. A honvédségnél lehetőségem adódott ejtőernyővel ugrani, ami tovább fokozta a rajongásomat. Később néhány évig az akkortájt hazánkban fiatal sportágnak számító siklóernyőzést űztem.”

A vízépítés terelte vissza a mérnöki munkához

Az ezredforduló környékén a beruházások ismét nagy lendületet vettek, Szalay Alajost is felkérték, hogy csatlakozzon egy vízépítéssel foglalkozó társaság csapatához. Az időzítés remek volt, a szakember épp ez idő tájt érezte, hogy ismét eljött az alkotó tevékenység ideje az életében.

1998-2004 között járta az országot, és közműépítési és vízépítési projektekben vett részt. Lehetősége adódott többek között részt venni Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő feltöltési munkáiban, továbbá egy holtág rehabilitációjába is belekóstolt.

„Furcsa helyzet volt, hogy több, mint egy évtized múlva a gönyűi kikötőben iparvágány hálózat kiépítését irányíthattam, itt konzorciumi partnerekkel dolgoztunk együtt, érdekes volt belelátni az ő munkájukba: a Mosoni-Duna medrében kialakítottak egy szádfallal határolt súlytöltést, amelyre mi aztán a vasúti pályát építettük”

 – mondta el a Hónap Mérnöke.

Autópálya építésből is ízelítőt kapott

„Egy régi MÁV-os kollégám keresett meg, aki elmondta, hogy ismét beindultak a vasútépítések az országban, nagy projektek kezdődnek, így kerültem vissza az eredeti szakterületemhez.

A MONTAVIA Kft-nél eltöltött két év is hozott újdonságot bőven, a vasút mellett az autópálya építésbe is belekóstolhattam, a vecsési pihenőhely nagytömegű földmunkáit irányítottam” – mesélte a szakember.

„Majd jött a nagy lehetőség: kezdődött Győr állomás átépítése. Ez hazai pálya, így egyértelmű volt, hogy ott a helyem.”

 – fűzte hozzá.

Szalay Alajos ekkor már a Swietelsky Vasúttechnika Kft. elődjénél, a MÁVÉPCELL Kft-nél dolgozott (a MÁV egykori celldömölki építési főnöksége – a Szerk.).

Akinek a nyomtávváltás sem okozott nehézséget

„Amikor az ember már azt hinné, hogy mindent csinált, akkor jön valami, amit még nem”

 − ezzel a felütéssel kezdte válaszát a Swietelsky Vasúttechnika főépítésvezetője, amikor pályájának különleges projektjeiről kérdeztük.

„Amikor az ember elkezd vasutat építeni, akkor sejti, hogy rendkívüli dolgokkal fog találkozni, amikor már túl van sok mindenen, elgondolkodik, hogy vajon lehet-e ezt fokozni. És ekkor az élet megmutatja, hogy lehet!”

Az ország nagy részét bejárva, immáron a Swietelsky Vasúttechnika Kft. kötelékében, Szalay Alajos nem mindennapi projekteken dolgozott. Ezek egyike volt Záhony, a normál és széles nyomtávú vasútvonalak találkozása.

A széles nyomtávról éles váltással a keskeny nyomközű vasúti munkák is említést érdemelnek, a szakember részt vett a Vál-völgyi kisvasút építésében is.

Megemlítendő állomás a győri Audi gyárban az iparvágány-hálózat bővítése, ahol a feladat különlegességét adta a vasbetonlemezes burkolt felépítményű vasúti pálya építése, vagy a személygépjárművek vasúti kocsival történő szállítását biztosító − energiaelnyelő ütközőbakkal kombinált − gépkocsirakodó rámpák telepítése.

Egyik érdekes projektjeként említi továbbá − a dél-balatoni vasútfejlesztés részeként megvalósult − Kaposvár − Fonyód vasútvonal felújítását, ahol 50 kilométer hosszan, hézagnélküli vágány kialakításával tették szó szerint zökkenőmentessé a pályát.

A jelenlegi állomás: M3 metró felújítás

Mi lehet a következő kihívás egy olyan mérnök életében, aki otthonosan mozog földön, vízen, levegőben, épített már kisvasutat, dolgozott széles nyomtávú projekten? A városi vasút, pontosabban a földalatti vasút, hiszen Szalay Alajos jelenleg az M3-as metró felújításán dolgozik főépítésvezetőként.

„Rengeteg új dolog van, amivel korábban nem találkoztunk. Ezek közül is az egyik legnagyobb kihívást a szállítási, organizációs feladatok jelentik. Jelenleg a hétvégi vágányzárak, és a rövid éjszakai üzemszünetek állnak rendelkezésre, amikor a bontott anyagot ki tudjuk hozni, a szükséges anyagokat pedig be tudjuk vinni a munkaterületre. Ez az egész projekt anyagellátását beszorítja” – tájékoztatott a szakember.

„Az alagúti pályabetonban például teljesen új vízelvezetést kell kialakítani, ami azért nagy feladat, mert hatalmas mennyiségű betont kell megvágni, feltörni, kiszállítani, majd a behozott zsákos anyagból betonozni” – tette hozzá.

A projekt nem csak pályaépítést tartalmaz, hanem komplexen mindenre kiterjedő (pl.: világítás, EPH, kábeltartőrendszer, pályabeton javítás) átépítést végez a Swietelsky Vasúttechnika Kft. az alagúti vonalszakaszon, ezen kívül jelentős feladatuk a biztosítóberendezés felújítása, és a vasúti távközlési, központi diszpécser rendszerek korszerűsítése. Az állomások átépítését társvállalkozóként a SWIETELSKY Építő Kft. végzi (Az M3-as metró felújításáról külön rovatban rendszeresen beszámolunk lapunkban – a Szerk.).

Az alagúti munkálatokat a víz jelenléte is nehezíti. „Sok helyen betör a talajvíz a munkaterületre, egyik helyen leszigeteljük az alagutat, aztán azt vesszük észre, hogy máshol jelenik meg” – sorolta korszerűsítés kihívásait.

Arra a kérdésünkre, hogy a metróépítés után milyen projekten dolgozna szívesen, nevetve azt válaszolta:

„Ezen még nem gondolkodtam, mert most minden energiánkkal a metróépítésre összepontosítunk, de az biztos, hogy jó lenne végre ismét felszíni levegőt szippantani.”

A háttérben dolgozó szürke eminenciások

A szakma szépségére kitérve a Hónap Mérnöke az alkotás öröméről beszélt.

„Amikor a mindennapi küzdés és kihívások végeztével rátekintünk a munkánk eredményére, akkor jóleső érzéssel tölt el, hogy megalkottunk valamit”

 – mondta Szalay Alajos.

„A mi munkánk sokszor nem látványos. Különösen igaz ez a metró korszerűsítés alagúti szakaszaira: emberek milliói használják, de a mögötte lévő munkát mi mérnökök és műszaki kollégák látjuk, és értékeljük igazán. Szürke eminenciások vagyunk, akik a háttérben dolgoznak.

„Bejárjuk az országot, és mindenhol leteszünk egy kis névjegyet; később, amikor ismét arra járunk, jó érzés visszaemlékezni az akkori történésekre, a megoldott feladatokra, tudni, hogy mi van a lábunk alatt.”

Kicsit irigylem a hídépítőket, mert egy híd monumentális műtárgy, hidat építeni látványos munka, a vasútépítés kevésbé az.  Sok vasutat építünk, több tíz kilométer hosszban, a munkánk eredményeképp gyorsabban, kényelmesebben juthatnak el az utasok úticéljukhoz, mégsem a látványon van a hangsúly.” – fűzte hozzá.

„Kell egy csapat!”

A Hónap Mérnöke vezetőként a folyamatos kommunikációban, a problémák feltárásában és megoldásában hisz.

„Kell egy csapat!” – idézte Minarik Ede, a Régi Idők Focija főszereplőjének szállóigévé vált mondatát.

„Ha valaki egy ekkora volumenű projektet szeretne megvalósítani, azt csak úgy lehet, ha van egy remek csapata, mert anélkül ezt nem lehet megcsinálni. Egy komplex, sokrétű munka kivitelezése során nem érthetünk mindenhez ugyanolyan szinten, épp ezért a különböző szakágak legkiválóbb képviselőinek együttműködésére van szükség”

 – egészítette ki.

A metróépítésen pályaépítő, erős- és gyengeáramos, műtárgyas szakemberek dolgoznak együtt, de ugyanolyan fontos szerep jut a minőségbiztosításnak, projektgazdaságisoknak, az anyaggazdálkodásnak és a kontrollingnek is, mert az M3 projektjén a Swietelsky Vasúttechnika Kft. generákivitelezőként van jelen, így az utolsó csavarig minden anyagbeszerzés a vállalat feladata.

A család erős hátországot biztosít

A beszélgetés végén a magánéletére kitérve Szalay Alajos kiemelte, hogy nagyon sokat köszönhet a családjának. Két lány és egy fiúgyermek büszke édesapja, akik közül egyelőre egyikük sem kötöttpályás szakirányon tanul, de a mérnöki stafétát egyik lánya villamosmérnökként tervezi tovább vinni.

„Rengeteget jártam az országot, mondhatom, hogy sokszor hétvégi apuka voltam, mert a nagy kivitelezésekről csak hétvégente állt módomban hazautazni.

A felségemtől hatalmas támogatást kaptam, amiért hálás vagyok neki, a munkám mindkettőnk részéről áldozatokkal járt.”

Hozzátette azt is: „jó olyan cégnél dolgozni, ahol nyitottak a legmodernebb technológiák alkalmazására, úgy érzem most jó helyen vagyok. A metró felújítás kivitelezése működik, jól halad, ez annak is köszönhető, hogy sikerült olyan embereket idecsábítani, akikkel ezt meg lehet valósítani.

Erős, kiváló csapat alakult ki, akikkel bármilyen projektnek bátran neki tudnánk menni, és ez nagyon nagy dolog.”

Dobovits Péter családi példa alapján döntött a mérnöki pálya mellett, és azóta sem bánta meg elhatározását. Elsőként építész szakra jelentkezett, azt tartotta ugyanis a szakma csúcsának. Hogy miért kötött ki végül az építő szaknál és a kivitelezésnél?

„Mivel humán gimnáziumból érkeztem, így volt némi verseny hátrányom műszaki rajz terén azokkal szemben, akik szakirányú középiskolából tanultak tovább. A felvételin a rajz alkalmassági nem lett elég jó, így az építész karra nem vettek fel. Maradt az építőmérnöki kar. Szándékosan nem mondom, hogy sajnos, mert tényleg nem bántam meg! A kivitelezés szervezés sokkal inkább az én világom, mint a tervezőasztal.”

Péter szakmai hiúságból később mégiscsak elvégezte az építész szakot, ha már ez volt az eredeti terv – habár azóta sem használta ezt a diplomáját.

Még korábban, a mérnöki pálya előtt, a katonaság is erősen foglalkoztatta a főmérnököt, két évet járt tiszti képzőbe, aztán sorkatonaként szolgált. Ez az időszak adott számára olyan rendszer szemléletet, amely ma is elkíséri, és amelyet véleménye szerint mindenkinek el kellene sajátítania.

„Az ember tűrőképességeinek határát kitolja a katonaság, tényleg ráveszi az embert arra, hogy legyen rend iránti szeretete. A kollégáimat is erre biztatom. A munkahelyi levelezésünket ennek megfelelően kezeljük, hiszen több évre visszamenőleg lehet követni, ki mit írt, mit kért. Ha például egy vitás helyzet merül fel a beruházóval, vissza tudjuk keresni a papírokat, mert mindent lementünk.”

Még sosem vette körül ennyire támogató környezet

A főmérnök jó pár kisebb-nagyobb cégnél dolgozott, mielőtt 3,5 éve az ÉPI-hez került. Habár a céget már vagy 20 éve ismeri, érdekes módon körülbelül négy évvel ezelőttig nem is sejtette, hogy generálkivitelezéssel is foglalkoznak. „Egy gyerekkori barátom helyezkedett el itt, és engedett rácsodálkozni erre a dologra.”

Arra a kérdésre, miért érzi úgy, hogy ez a cég, más, mint ahol eddig megfordult, határozott véleménnyel rendelkezik a szakember.

„Alapvetően két csoportra osztom az embereket. Az elsőbe tartoznak a „támogató, osztogató” beállítottságúak, akik hajlandóak alkalmazkodni, és mindig adnak magukból, hozzátesznek a dolgokhoz. A másik csoport az „igénylő-fosztogatóké”, ők az energiavámpírok, akik kérnek, követelnek, elvesznek, velük nagyon nehéz együtt dolgozni. Mindig ezek arányán múlik, hogy milyen a komfort érzetem. Még soha nem dolgoztam olyan környezetben, ahol ennyire túlsúlyban lettek volna a támogatók!"

"Nagyon imponál az is, hogy az ügyvezetésünk elkötelezett a folyamatos fejlődés mellett, és ahogy látom, újabb és újabb tervek születnek a cég jövőjével kapcsolatban. Alighanem ők is a hozzáadott értékben hisznek, ahogyan én is.”

Egy jól sikerült projekt energiával tölti fel

Dobovits Péter munkaköre összetett, ugyanis az elejétől a végéig kíséri a projekteket. A generálkivitelezési ajánlatok elkészítését összefogja és segíti. Amikor elnyernek egy munkát, akkor megszervezi a kivitelezés folyamatát is. Ezután csomagokra bontják a kollégákkal közösen az ajánlat tételeit, letendereztetik azokat, majd megkötik a szükséges szerződéseket. Ezenkívül megtervezik, valamin nyomon követik a pénzügyek alakulását, illetve szükség szerint kezelik a felmerülő problémákat.

„Főnököm szokta kérdezni, hogy minden rendben van-e a projekten. Erre azt szoktam válaszolni, ha minden rendben volna, ránk nem is lenne szükség. Ha minden problémát sikerült megoldani, és elkészült a termék, akkor lefolytatjuk a használatbavételi eljárásokat, és kezeljük az esetlegesen felmerülő garanciális ügyeket. Szerencsére ez elég összetett munka ahhoz, hogy ne legyen monoton." 

"Egy jól sikerült projekt nem meríti le az embert, hanem inkább feltölti energiával.”

A létesítmény főmérnök munkájának nehézségeként fogalmazta meg a beruházók - akár napi szinten felmerülő újabb és újabb - igényeit, melyek plusz energiát visznek el, hiszen újra és újra foglalkozni kell olyan dolgokkal, amik adott esetben már elkészültek a kivitelezők által. „Ezeket a kéréséket sokszor nehéz kezelni, hiszen úgy kell sakkoznunk, hogy azok belepasszoljanak a cégünk életébe, és ne álljon meg miattuk valamilyen másik munkafolyamatunk.”

Nagy vágya, hogy képzőművészetileg is értékelhetőt tegyen le az asztalra

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai Stephaneum épülete kiemelkedik a főmérnök munkái közül. Azokra a projektekre emlékezik vissza igazán jó szívvel, amelyeknél a tervezőkkel különösen nagy volt az összhang.

„A Makovecz Imre által tervezett létesítmény önmagában is egy vizuális élmény, de a koktélcseresznyét a tejszínhab tetején a Triskell Épülettervező Kft. és a Makona Tervező Kft. tervezőivel való együttműködés jelentette. Hiába jó maga az épület, ha nem olyan kiegyensúlyozott az ember kapcsolata a beruházóval vagy a tervezőkkel, az akár meg is mérgezheti a projekt emlékét. Nekem ez volt az első olyan óriás projektem, ahol rácsodálkoztam, fiatal mérnökként is hallgatnak rám a szakma csúcsai, ha olyat mondok, amire érdemes figyelni. Ez nekem addig szokatlan élmény volt, hogy ilyen létezik egyáltalán.”

A szakembernek nagy álma olyan házat alkotni, amelyet 50 év múlva érdemesnek találnak műemlékké nyilvánítani. „Talán a piliscsabai Stephaneum épülete elnyeri ezt a címet. Ez egy nagyon bonyolult épület volt, felülről úgy néz ki, mint egy denevér, két kupolája van és a két tornya egymás felé dől, egyszerűen zseniális.”

Péter kedvencei között szerepel még egy Cinege utcai villa épület, amely Turányi Gábor örökérvényű stílusa miatt vált emlékezetessé. „Ma már sajnos párját ritkítja, ha egy tervező 6B-s ceruzával megálmodott elképzelései nem esnek áldozatul a beruházók költségvetési radírjának, ezért Jánosi János Lovag utca 8. alatti társasháza is élményszámba ment, ahogyan János hozzáállása is példaértékű volt.”  

„Borzasztóan hiányolom a szakmából, hogy képzőművészetileg is értékelhetőt tegyünk le az asztalra. Ilyen volt például a Lovag utcai tűzzománc homlokzat burkolatokkal ellátott társasház. A századfordulón készültek utoljára ilyen házak, hogy az ember belép a kapun, és rácsodálkozik a mívesen kivitelezett kapura vagy lépcsőházra.”

A fentieken kívül a bajai Eötvös József Főiskola bővítése emelkedik ki a főmérnök munkái közül. Itt új szárnyakkal bővült a meglévő oktatási épület, illetve elbontásra és újraépítésre került a kollégium épülete is. Nagy, összetett munkaként jellemzi ezt Dobovits Péter, amely gyönyörű környezetben, kellően nagy szabadságfokkal zajlott.

„Nem a vajúdás élménye marad meg, hanem a produktum”

Az ÉPI munkatársa rávilágított szakmája árnyoldalára is, ahol a projektek szereplői sokszor kizárólag saját igazukban hisznek, és látókörükbe nem férkőzhet be másik vélemény. A főmérnök éppen ezért úgy véli, nincsenek örök érvényű igazságok, amit, ha megtanul az ember, minden titkok tudója lesz. A legtöbb problémánál hasznos volna egyszerűen egyet hátrébb lépni, és másik szemszögből rátekinteni az adott dologra. „Sokkal egyszerűbb a megoldás, mint ahogyan az elsőre látszik. Ha ezt képesek volnánk belátni, akkor mindenki számára üdvözítő megoldások születhetnének.”

Dobovits Péter az építés élményéért szeret dolgozni, a kisebb-nagyobb problémák és nézeteltérések eltörpülnek a végső cél mellett, amit az elkészült épület sikere hordoz magában.

„Ennél a szakmánál – ellentétben egy marketinges vagy pénzügyes szakmával – nem nehéz látni magát az eredményt, hiszen egyből látszik, hogy ott áll a ház maga. A hozzáadott értékben és a végfelhasználó elégedettségében hiszek. Néhány év távlatából már az is elhalványul, hogy az adott projekt egykor milyen gazdasági eredményeket hozott, vagy mennyire nehéz körülmények között született meg." 

"Kicsit tényleg olyan ez, mint a szülés; nem a vajúdás élménye marad meg, hanem a produktum. Egyedül az számít, hogy a létrehozott épület él, virul és egészséges - remélhetőleg még hosszú-hosszú időn keresztül. Nagyon jó érzés, amikor az ország valamelyik pontján rámutathatok egy épületre, és azt mondhatom a gyerekeimnek, ezt is apa hozta létre.”

Jogász és pszichológus egy személyben

A létesítmény főmérnök alkalmazkodó képességének vezetői munkája során is hasznát veszi. Nem arra törekszik, hogy másokat megváltoztasson, sokkal hamarabb alkalmazkodik ő maga a többiekhez. „Nem hiszek abban, hogy meg lehet változtatni embereket. Ameddig úgy látom, hogy el tudok menni a falig, addig nekem így könnyebb. Viszonylag nagy szabadságfokot adok a munkatársaimnak.”

A főmérnök hozzátette, az ő pozíciójában már nem csak a szűken vett szakma jut szerephez, hanem tudni kell jogásznak és főleg pszichológusnak lenni. „Érezni kell azt, hogy milyen módszert érdemes alkalmazni az elvárt teljesítményhez. Jó emberismerőnek tartom magam, gyorsan kiismerem az embereket, de persze én is csalódtam már.”

A helyén érzi magát

Dobovits Péter számára a sok egyen társasház és bevásárlóközpont mellett igazi felüdülést jelent, ha valami mással találkozik az ember, ennek ellenére minden munkában megtalálja a szépet és a kihívást.

„Régi álmom, hogy egyszer úgy építhessünk meg egy projektet, ahogyan lerajzolták, és az ajánlatban költségeltük. Az egy rekreációs munka lenne a lelkünknek. Az állandó módosítások, szakaszos tervszolgáltatások miatt ez alighanem olyan vágyálom marad, mint egy lottó ötös." 

"Viccet félretéve igazából ez a legnehezebb kérdés. Sokszor előkerült korábban, hogy milyen lenne átülni a beruházói oldalra vagy éppen saját vállalkozásba fogni. Jelenleg úgy érzem, a helyemen vagyok, jó itt. Ha az álom projektre várnék, akkor minden más feladat inkább lelombozó lenne. Mivel rengeteg energiát fektetünk minden egyes előkészítési projektbe, ezért, ha sikerül elnyerni valamelyiket, örülünk neki, és megpróbáljuk megtalálni a feladat szépségeit, segítünk neki megszületni.”

Júniusban a tervező cég egyik meghatározó munkatársával beszélgettünk, akit az emblematikus, 3-as metró állomásain egykor fellelhető sárga szék emlékezteti a FŐMTERV székházának 2. emeletén, mi mindent tett a rekonstrukció keretében (és a 4-es metró kapcsán.)

Kovács László, a FŐMTERV villamos és gépész irodájának vezetője 1995-ben került a céghez, ez volt az első munkahelye, ahová december 1-jén lépett be. A villamosmérnökként végzett szakember édesapja révén barátkozott meg elsőként a szakmával, aki maga is villamos szakágon tevékenykedett. Zsebpénzét annak köszönhette középiskolai tanulmányai alatt, hogy kivitelezési gyakorlatot szerezve különböző villamos munkákba kóstolt. „A matek, a fizika, a kémia tárgyak tanulás nélkül is jól mentek, míg történelemből és magyarból a négyesért is meg kellett küzdenem.”

Alkotó embernek tartja magát

 „Az alkotás a tervezéssel kezdődik” – hangzik a FŐMTERV jelmondata, de nem következik belőle, hogy a tervezés maga is alkotás lenne. Vagy mégis? Kovács László szerint ezt embere válogatja, ki, hogyan éli meg tervezői szerepét. Ő maga inkább alkotónak tartja magát, mint nem, de hozzáteszi, ennek a munkának is van favágás része.

„Akkor lehet jobban átérezni és átélni az alkotás élményét, amikor egyre több megvalósult projektet lát az ember fizikai valójában, illetve amikor megépül az adott dolog, és a művezetés által, illetve egyéb kapcsolatokon keresztül látjuk, hogyan készül és valósul meg ténylegesen. S ha ezt egyre több helyen, az ország különböző pontjain tapasztalom, nálam ekkor teljesedik ki az alkotás mibenléte.”

Egészen a megvalósulásig kíséri a projektet

A tervező alapvető terméke, műve, maga a terv, de ahhoz, hogy ez elkészüljön, hosszú út vezet. „Egy régi kollégám mondta, hogy a tervezés műszaki döntések sorozatos meghozatala. Ismernünk kell a kiinduló dolgokat, a szabványokat és a jogszabályokat, és ezek alapján elkészíteni a műszaki produktumot. Az elkészült tervek engedélyeztetése és elfogadtatása érdekében pedig tárgyalásokon veszünk még részt, és javítunk azokon, ha szükséges. Persze több rutin feladat is szerepet kap ebben, és kihívás is akad bőven, a lényeg, hogy ez a magja, a tárgyalási része a tennivalónknak.” A tervek elkészülésével azonban nem ér véget a tervezők munkája.

„Tevékenységünk kiterjed az engedélyezési és koncepció tervtől kezdve a kiviteli és a megvalósulási tervekig, és ebből fakadóan a fizikai megvalósulásig követjük az eseményeket.”

Kovács László hivatásával kapcsolatban megjegyezte, a tervezést bizalmi szakmának tartja. Optimális felállás, amikor a megrendelő egyben az építtető vagy beruházó, akinek az érdekében a projekt készül. „A közbeszerzések azonban ezt átírták, mert először valóban az eredeti építtetőnek vagy beruházónak készítünk terveket, de aztán az egészet megpályáztatják, és ha tetszik, ami csináltunk, akkor a kivitelező megbíz minket, hogy tervezzünk tovább.”

A kivitelező ugyanis számos terv részt átirat, hogy saját technológiájára optimalizálja a terveket. Ekkor a tervezőknek – ahogy László fogalmazott – át kell ülniük az asztal másik oldalára, és az ő oldalukon folytatni ugyanezt a tevékenységet.

„Vigyázz, mit kívánsz!”

Az irodavezető neve szinte összefonódott a 4-es és a 3-as metrókéval, talán nincs is olyan kérdés a projektek körül, amire ne tudna válaszolni. Tervezőként a kezdetektől nyomon kíséri a metrók fejlődését; először a 4-es metró 10 állomásának belső beépítésével bízták meg, majd következett és a mai napig tart a 3-as metró rekonstrukciója.

Lászlót mindig is jobban vonzotta a kihívás, mint a sokszor ismétlődő, ingerszegény munkafolyamat. Nem is kellett sokáig várnia a nagy áttörésre, így emlékezett vissza az első, metróval kapcsolatos feladataira. „A 4-es metró előkészítése kapcsán, a Bartók Béla út felújításakor már voltak közlekedéssel és a villamosok energia ellátásával kapcsolatos munkák, ahol sikerült ezekkel a szakterületekkel megismerkednem. Itt jött el a „vigyázz, mit kívánsz” típusú fordulópont az életemben, ugyanis 1998-’99 környékén az UVATERV Zrt. nagy szakági öregeivel dolgoztam együtt, és a velük való egyeztetések során merült fel bennem, milyen izgalmas ez a terület, milyen jó lenne ezzel bővebben, mélyebben megismerkedni.”

A történet ezzel nem ért véget: 2004-2005 környékén a BKV kiírta azt az építészeti pályázatot, miszerint legyen egy kicsit művészibb megjelenésű a 4-es metró. Ezt a pályázatot a Palatium Stúdió Kft. nyerte el a FŐMTERV-vel és az UVATERV-vel konzorciumban. Ennek a pályázatnak köszönhető, hogy építészetileg nagyot lépett a metró, figyelembe véve az angliai metróvonalak kialakítását is.

„Ennek következménye, hogy az utastereket felnyitották nagyobb területekre, ami statikailag is bravúros teljesítményt kívánt meg, nekünk pedig műszakilag az volt a feladatunk, hogy amire eddig bőven volt hely a metró állomások peronok fölötti, közbenső szintjein, azt most az állomás végére, sokkal kisebb és nehezebben elérhető helyekre kellett betervezni, ezzel picit nagyobb is lett az állomás, ezáltal zsúfoltabb is.”

Ekkor készültek az engedélyezési tervek, melyek elektromos szakági dolgaival foglalkozott László. Ezután ismét nagy szerephez jutott a FŐMTERV. „2007-ben 10 állomás belső beépítésével bízott meg minket konzorciumban a SWIETELSKY Magyarország Kft., ám a konzorcium vezető itt már a FŐMTERV volt. Miénk lettek a budai állomások a Keletivel kiegészülve, az UVATERV-é a másik öt állomás a Gellért térrel, így gyakorlatilag megfeleztük a mérnök szakágakat.”

Ekkor már a teljes tervezést összefogta a mérnök, és mellette az áramellátást is tervezték. Hosszú évekig, egészen 2012-ig tartott a 4-es metró projektje.

„Feladatunk nem merült ki abban, hogy megcsináltuk a terveket, azok elfogadásában, módosításában és a kivitelezés lebonyolításában is szereplőként végig jelen voltunk.”

A második metrós projektnél már evidens volt, kié lesz

A 4-es metró alagútjait és föld alatti részeit úgy megismerte László, mint más a felszíni utcákat, s mint egy-egy nevezetesség a városban, úgy épültek be László emlékezetébe a kis üzemi folyósokon fellelhető berendezések.

Az ötéves projektet követően egyértelmű volt, hogy a 4-es metrónál vállalt szerepéért alvállalkozói Nívódíjban részesülő Lászlóra bízzák a következő metrós munkát is. „Amikor jött a 3-as metróval kapcsolatos megrendelés, körülbelül 10 másodpercig tartott annak az eldöntése, hogyan tovább, ki is fog foglalkozni a projekttel” - tette hozzá mosolyogva.

A 3-as metrónál más típusú feladatok várták a szakembert; a 4-essel ellentétben nem kellett új vonalat tervezni, itt a rekonstrukcióra engedélyezési tervet, tender tervet és hosszabbításra vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányt írt ki a BKK. Ez utóbbit a FŐMTERV forgalomtechnikai irodája végezte el, melynek keretében felmérte az esetleges bővítés társadalmi hasznát is.

A 3-as metrónál tehát rekonstrukciót végeztek, vagyis nem készítettek önmagában nagy, új építményeket, de például több mozgólépcsőt építettek be, új lifteket és kijáratokat terveztek. László a szakági munkákat fogta és fogja össze a mai napig.

A két metrós projektet összehasonlítva a 4-es metró tartogatott nagyobb kihívást a tervező számára. „Itt egy teljesen új projektet kellett alkotni, újdonságából kifolyólag az akkori kor technikai színvonalát teljes mértékig belevittük a tervekbe, új alapokat tettünk le, és ezekben kibontakozhattunk.”

A tervező felelőssége

Kovács László kitartása nélkül nem tartana ott a pályáján, ahol jelenleg. „Enélkül nem tudnék ennyi feladatot elvégezni és ennyiféle kihívásnak megfelelni. A kihívások és a szakma szeretete tartják életben az alkotás iránti vágyamat, illetve a megvalósítás öröme ad lendületet.” Amíg ő maga nem űzte ezt a szakmát, addig nem is gondolta volna, hogy a tervezésnek ekkora szerepe van.

„A teljes megvalósítás költségének a tervezés mindössze 3-5 százaléka. Valahol a kivitelező és a megrendelő szerepe kicsit erősebb, a szerződéses rendszerben magasabb, ám mégsem az ő fejükben születik meg az, ami elkészül. A tervező felelőssége akkor érződik leginkább, amikor egy - legyen szó akármilyen apró - probléma vagy hiba előbukkan. Akkor meg kell védenünk azt, amit csináltunk, óriási felelősségünk van ebben.”

Föld alatti HÉV-en is dolgozik

Az irodavezető életében továbbra is dübörög a 3-as metró projektje, melynek középső szakaszán még dolgoznak, és amely még 2023-ig ki is fog tartani.

„Most úgy érzem, nincs sok hátra ahhoz, hogy az elkészült kiviteli terveket elfogadtassuk, és aztán a megvalósítás során végig kísérjük a folyamatokat. Ezzel párhuzamosan a H6-os és a H7-es HÉV déli szakaszán is dolgozunk, tehát a Kálvin tértől Pesterzsébetig, illetve Csepelig történő HÉV állomásokon, itt majd szeptemberben kell az engedélyezési tervet leadni.”

Ez utóbbi projekt különleges helyet foglal majd el a magyar közösségi közlekedésben, ugyanis föld alatti szakasza is lesz a HÉV-nek, így egyfajta metróként fog funkcionálni, melynek három megállóját tervezi a FŐMTERV.

Nem dől hátra, itt az újabb projekt

A tervezői munka összetettségére is rávilágított a mérnök, amely során mindig hozni kell a színvonalat, valamint sosem lehet kizárólag sablon tervekre támaszkodni.

„Figyelembe kell venni a munkánk során, ha leveszünk a polcról egy tervet, ami az egyik projekt elemnél még jó volt, kicsit leporolva adaptálva hozzárakjuk az új tervhez, az a másik alkalommal már nem biztos, hogy elég jó lesz, így sosem lehet elkényelmesedni” – összegezte Kovács László.

A kihívások nem érnek véget a szakember életében: most kezdenek el az M85-ös alagút belső beépítésén dolgozni.