2024.10.23, Szerda

Keresés: 8

Így működik a magyar gáz- és olajipar egyik legfontosabb laboratóriuma

2023.03.01

A hazai földgázprojektek zászlóshajójaként a Vabeko a székhelyéhez hasonlóan Siófokon építette ki laboratóriumát, amely folyamatos fejlesztésekkel igyekszik lépést tartani az iparág újításaival.

Így térnek vissza az előregyártott szerkezetek a magyar köztudatba

2023.02.28

A technológia szülőhazájának számító Skandináviában a kevés rendelkezésre álló idő, nálunk a dráguló élőmunka a legfőbb húzóerő az építőipari előregyártásban, amelynek minőségi megvalósítását most a termékcsaládok által vizsgáltuk meg az INETON-nál.

Befejeződött az Alföld átfogó vízgazdálkodási fejlesztése  

2023.02.28

Az Aqua-General és a KÖTIVIÉP’B kivitelezésében a Tisza vidékén számos helyen, valamint az Alsó-Duna völgyében is bővítették és modernizálták a víztározókat és a csatornákat.

Megújult és kerékpárúttal bővült Debrecen egyik fontos útszakasza

2023.02.28

A beruházással javult az ipari parkok elérhetősége, valamint a nyugati városrész közlekedési infrastruktúrája.

Átadták a forgalomnak a haraszti iparterülethez vezető összekötő utat Gödöllőn

2023.02.27

A projekt a Penta Kft. kivitelezésével valósulhatott meg.

Már épül Veszprém új, látványos parkja és ideiglenes rendezvényhelyszíne

2023.02.27

A különleges installációt is magában foglaló kultúrparkhoz parkolót és kiszolgáló egységeket is létrehoznak.  

Végéhez közeledik az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ építése: a mozgáskultúra otthona lesz az egykori veszprémi gyermekkórház

2023.02.27

Több mint 25 évig állt elhagyottan, hamarosan azonban a mozgáskultúra kerülhet a főszerepbe az egykori gyermekkórház épületében, ahol a VEMÉV-SZER és a VeszprémBer munkájának köszönhetően teljeskörű felújítást és átalakítást kap az intézmény és környezete.

A Real Estate Awards díjazottjai között a Bayer értékmentő beruházása - GALÉRIÁVAL

2023.02.25

Az Andrássy úti műemlék védelem alatt álló, neoreneszánsz-eklektikus stílusú társasházat a kulturális örökségének megőrzésével újították fel.

Kiemelt feladat az utasok biztonsága és tájékoztatása az M3 metróvonalon

2023.02.24

Bemutatjuk, milyen gyengeáramú rendszerekkel és berendezésekkel szavatolja a SWIETELSKY Vasúttechnika az utasok biztonságát és megfelelő tájékoztatását.

A HE-DO alakítja ki Magyarország harmadik zenélő útját

2023.02.24

Az akusztikus burkolatot 21-es főút Heves és Nógrád megyei szakaszainak továbbfejlesztése projekt keretében építik ki.

Turisztikai célú kerékpárút vezetne át a Villányi-hegység egyik gyöngyszemén

2023.02.24

A feladat során elvégzik a szükséges közműkiváltásokat, fejlesztik a közvilágítást és új kerékpáros hidakat is építenek.

A szigetelés jövőjére épít a Masterplast

2023.02.23

Az év utolsó hónapjaiban több tényező is jelentősen rontotta a vállalat eredményességét, amelyek áthúzódó hatásként 2023 első felében is érezhetők lesznek. A vállalat vezetése a középtávú kilátások kapcsán azonban továbbra is optimista, és fenntartja fejlesztési terveit.

Termálvíz szolgálná a kiskőrösi fürdő hőigényét

2023.02.23

Az intézmény teljes energetikai koncepcióját a termálvízre alapozva fogják megtervezni.

Hatalmas üvegpanelek beemelésével folytatódott a Richter új székházának építkezése

2023.02.22

Közel 50 db 1 szint magas és 17 db legalább 2 szint magas üvegpenge elhelyezése történt meg.

A magasépítés bővült, de a mélyépítés visszaesett 2022 utolsó negyedévében

2023.02.21

A fejlesztések fő színtere továbbra is Budapest, a második legnagyobb arány az Észak-Alföldhöz kapcsolódott.

Már elkészült a munka közel háromnegyede a Győrt Pápával összekötő gyorsforgalmi úton

2023.03.01

A mintegy 36 kilométernyi új 2x2 sávos út a Duna Aszfalt és a Soltút fővállalkozásában valósul meg, emellett többek között az EuroAszfalt és a Colas is szerepet kapott alvállalkozóként.

Jelentős sportberuházás valósult meg Pécsett az Indotek támogatásával

2023.02.28

A pécsi kosárakadémia szomszédságában felépült központ a kosárlabdázókon túl a teljes magyar sporttársadalmat és a honvédséget is kiszolgálja.

Óriás méretű lapokat burkoltak a Merkbau szegedi Építőcenterében

2023.02.28

A kiskunhalasi székhelyű Merkbau Zrt. egy különleges nyílt nap keretében, szakképzett burkolómesterek és partnerek segítségével mutatta be szegedi Építőcenterében a hazánkban még újdonságnak számító, nagylapok burkolásának technikáját.

M3-as metró: modern környezetben dolgozhatnak a diszpécserek

2023.02.28

Megújultak a Szabó Ervin téri diszpécserház egyes terei: felújított helyiségekből irányítják, felügyelik a metróforgalmat.

Modern és fenntartható épületbe költözik a Vasúttechnika

2023.02.27

Az irodaház kiválasztásánál szempont volt az energiahatékonyság, a környezettudatosság és a munkatársak modern, komfortos környezete.

Videón az idei útfejlesztések egyik leglátványosabb mozzanata

2023.02.27

A déli járat lyukasztása ünnepi hangulattal járt együtt a Dömper, a Subterra-Raab és a Pannon-Doprastav által kivitelezett projektben.

Már a belső tereken dolgoznak a balatonfüredi konferencia-központban

2023.02.26

A Paralelbau Kft. és a Szabadics Zrt. összehangolt munkájával létesül a Balaton-parti város új rendezvény- és kiállítótere.

„Látod azt az épületet? Amit nem látsz alatta, azt csináltuk mi!” - interjú a Hónap Mérnökével

2023.02.25

Több mint 150 projekt fűződik a nevéhez, a katonai szolgálata terelte a metróépítés réselési munkáihoz, bejárta az országot, és részt vett számos külföldi kivitelezésben. A statisztikák helyett az eredményesség mutatójaként mégis a munkavégzés emberi oldalát tartja fontosnak a februári Hónap Mérnöke.

Nagyszabású közműfejlesztések indulhatnak el Tatabányán

2023.02.24

Az ipari-innovációs területek közműhálózata a Mészáros és Mészáros, valamint az Euroaszfalt kivitelezésében léphet előre.

Ismét támogatta a szívbeteg gyermekek gyógyulását a Magyar Építő Zrt.

2023.02.24

A szakrendelőben évente körülbelül 2500-3000 gyermeket vizsgálnak meg, így nagy szükség van az orvosi eszközök cseréjére és bővítésére.

Nincs verseny vagy mégis? - itt a válasz a győri közbeszerzéseket érő támadásokra

2023.02.23

A bizonyíthatatlan vádak csökkentik a építőipar mint brand értékét, ezen keresztül pedig az építésgazdaságban dolgozó, hozzávetőleg 350 ezer ember megélhetését is nehezítik. 

Elkészült az M4-es gyorsfogalmi út új rendőr- és mérnökségi központja - galéria

2023.02.23

A fővárosi agglomerációban, Monoron készült el az a beruházás a 2x2 sávos gyorsforgalmi út mellett, melynek során a HÉP Csoport – Horváth Építőmester Zrt. végezte el a generálkivitelezői munkákat.

Jelentős területet adtak vissza a Tiszának megnövelve a vízvisszatartást és az árvízbiztonságot

2023.02.22

KÖTIVIÉP és a NOX által kivitelezett projekt fő célja a folyómeder vízszállító képességének javítása volt.

Látványos fotógalériával mutatjuk meg, hol tart az Alba Aréna építési projektje

2023.02.21

A csarnoképítés mellett a projekthez kapcsolódó jelentős útépítési beruházás is megkezdődött.

Újabb nemzetközi sikerprojektet valósított meg a KÉSZ Csoport

2023.02.21

A cégcsoport romániai leányvállalata két év alatt építette fel a kolozsvári bankszékházat.